A trubadúr

52

„Csak az a szégyen, ha valaki nem ismer szégyent.”
Blaise Pascal

Meglepődve olvasom, hogy ez a Gerendás nevezetű ember még mindig kicsi, nyavalyás és mindenekelőtt fasiszta országunkban tartózkodik. Hiszen azt üzenete, hogy itt hagy csapot-papot és elmegy külföldre, én azt hittem már régen kivándorolt és valami boldog, nyugati országban csinál mesés karriert, mint mondjuk például Jimi Hendrix, vagy bárki a rock nagyjai közül. De nem.

Itt zavarog közöttünk és most még Vágó Pista halálára is megeresztett egy nekrológot, megkérdezve hogy,

… azok a káderek, akik mindent elkövettek az elmúlt években hogy őt lejárassák, karaktergyilkolják, lelkileg tönkretegyék és ezzel újabb és újabb szeget beleverjenek a koporsójába, most éreznek valamiféle lelkiismeretfurdalást?

A koporsóba való szög beverés: különösen élénk kép. Szinte látjuk ahogyan a fasiszták beverik a szöget majd elégedetten hátradőlnek a jól végzett munka örömével. Majd imigyen folytatja:

… ahonnan nyílvesszőjüket küldték egy olyan ember szívébe aki televíziós műsoraival sokat tett azért hogy a fejekben világosság gyúljék és átvegye a fény a sötétséget.

„… nyílvesszőjüket küldték egy olyan ember szívébe”. Fenomenális gondolat, valóságos és igazi sziporka: nyílvessző a szívbe. Nagyon megható. Az, hogy Vágónak oda volt írva a képernyőre a válasz; az nem érdekes.

Zárójel. A témában megszólalt Vásárhelyi Mária is. Bár ne tette volna. „Nyitott volt és toleráns” – mondta a megragadó szépségű, közkedvelt tudós. Sőt, tovább ment, a klasszikus zsidógyűlölő figurával is: „Igazi mocskos, náci propagandahadjáratot folytattak ellene.” Ez a náci nem maradhat el, mert Mária el van maradva egy brosúrával. Egyébiránt még hasonlít is Gerendásra. Mármint ami a bájkecst illeti. Zárójel bezárva.

Az még csak érthető, hogy megsértődött, mivel kimaradt a műsorból, bár nem láttam a nézettségi adatokat. Később aztán a Böszméhez pártolt. A szemkilövetőhöz. Azt el sem lehet mondani, hogy mi mindent követett el a magyarok ellen. Vágó – mint minden ügyhöz – hozzá pártolt és minden erejével még mentegette is azt, ami nem védhető. De ez már az ő baja marad örökre.

Gerendás egyébként azokra a művészekre emlékeztet engem, akik – bármiről legyen is szó – rövid idő után rátérnek a szakma anyagi oldalára és ott rettenetes sopánkodásokat mutatnak be. A festők a vászon árára panaszkodnak, az írók a művek megalázóan csekély honoráriumára. Mindenkinek van valami sírnivalója; a magyar sajnos ilyen.

Mint nyilatkozta:

Egy zenésznek nem könyöradományra van szüksége, hanem fellépési lehetőségre. Magától értetődőnek kellene lennie, hogy egy alkotó lehetőséget kapjon arra, hogy prezentálja a művészetét.

A művészetét (sic!). Csakhogy, esetleg, nem „zenészről” van szó hanem egy kutyaütőről? Például a zeneirodalomból összelopkodott motívumok felhasználásával összebarkácsolt valamit, bízva abban, hogy nem veszik észre, illetve hogy mások is ugyanígy csinálják. Nem is beszélve a rapről, ami mindennek a legalja, nem véletlen hogy maga Noár is ugyanezt az iparágat műveli.

A trubadúr legutóbb azzal alkotott maradandót, hogy egy külvárosi műintézményben a főnök szólt, hogy a 2300 forintos jegyeket nem volt hajlandó senki sem megvenni, ezért a buli elmarad. Nem tapasztaltak bevételt, nem jött el a közönség. Talán itt rejlik a probléma lényege, hogy Gerendás egy igazi kutyaütő. Egészen egyszerűen kiment a sikkből. És itt fonódik össze a sorsa Vágóval – mindketten végleg kimentek a divatból. Remélem örökre.

Vezető kép: Facebook