Apák és fiúk
10
„…mivel az igazságos bizonyos, egymással közösségre lépett emberek számára az, … részben származása, részben életmódja folytán.”
Arisztotelész: Eudémoszi Etika
Úgy tűnik, néhány szót kell vesztegetnem arra, ami szerintem amúgy nyilvánvaló. Utóbbi írásaimmal kapcsolatban egyre többször felmerül a vád, hogy „apák és fiúk” típusú érveléssel operálok, ez pedig – túl azon, hogy helytelen – aljas módszer is.
Az érvényes vélekedés szerint a fiak nem felelősek az apák bűneiért és ez rendben is van, egészen egyszerűen kronológiai okoknál fogva. Hiszen könnyen lehet, hogy mikor az apák bűneiket elkövették, a fiak még nem is éltek, vagy éppen jól bepelenkázva szívták a cumisüveget, mindenesetre semmiképpen sem voltak abban a helyzetben, hogy komoly befolyásuk legyen az eseményekre. Mindenki csak azért felel, amit ő maga követett el. Mi több, gyakori, hogy a fiak, pontosan látva apjuk viselkedését, fellázadnak ellene és igyekezek pontosan az ellenkezőjét tenni annak. Ez így első ránézésre akár logikusnak is tűnhet. Csakhogy.
Miért kezdődik akkor minden nagy ember – akiről könyvet írtak valaha – életrajza a családi háttér bemutatásával? Miért hivatkoznak később életének különböző eseményeivel kapcsolatban erre a háttérre? Nos, azért van ez, mert a dolgot fordítva indokolt szemlélni és úgy kell feltenni a kérdést, hogy mennyiben felelősek az apák a fiaik cselekedeteiért? Különös tekintettel a haladó libsizmus egyik alaptételére, miszerint nem öröklünk – a legalapvetőbb ösztöneinken túl – semmit szüleinktől, ellenben minden a nevelésen múlik. A genetika ugyanis kibúvó lehetne a szülők számára, a gének véletlenszerű kombinációjára nem lehetnek hatással, széttárhatnák kezüket a sikerületlen utód láttán: nem tehetünk róla. Vallásuk egyik alaptétele azonban megfosztja őket ettől az egérúttól.
Ha valakinek nem értjük tetteit, nézeteit, óhatatlanul felmerül a kérdés: miért teszi/tette amit tesz. Nem öncélú kíváncsiság ez, hanem ama lehetőség keresése, hogy elejét vegyük a nem kívánt dolgok ismétlődésének. Még ha nem is hiszünk a „tabula rasa” elméletében és jelentőséget tulajdonítunk az öröklődésnek az ember jellemének kialakulásában, akkor sem tagadhatjuk – elismerve a kivételek lehetőségét – a nevelés, a család fontosságát.
Bár nyilvánvaló, hogy tökéletesen másképp látom a magyar történelmet, mint a haladó libsizmus képviselői – különös tekintettel az elmúlt száz évre – abban azért megegyezhetünk, hogy a szélsőséges történelmi helyzetek sokszor osztották győztesekre és vesztesekre a magyar társadalmat. És nagyon nem volt mindegy, hogy ki melyik oldalra került. A haladó libsizmus szerint az emberek szociális motivációja kizárólag a hatalomszerzés és kapcsolataikat pedig a csoporthoz tartozás – ők ezt hülye kifejezéssel „identitásnak” nevezik – határozza meg. Az pedig magától értetődik, hogy a kész uralmi helyzetet a győztesek tovább szeretnék adni leszármazottaiknak. Ezért aztán erre, mifelénk az „apák és fiúk” típusú érvelést a haladó baloldal helyezte anatéma alá.
Nem véletlenül.
Ők azok ugyanis, akiknek igen kellemetlen a szülők bűneinek felhánytorgatása. Jellemző és pökhendi módon nem kérik, vagy nem indokolják a szülők emlegetésének tilalmát, hanem egyszerűen megbélyegezik azt, aki ilyet tesz.
Az „apák és fiúk” megközelítés egyszerűen helyzetleírás, amennyiben rámutat az apák és ivadékaik viselkedésének, világlátásának, horribile dictu: bűneinek, hasonlóságára. Amikor valakivel kapcsolatban bemutatom családjának viselt dolgait, nem az illetőt teszem felelőssé a szülők vétkeiért, éppen ellenkezőleg, a szülőket is hibáztatom azért, amit az ivadékok követnek el. Nem hiszem, hogy különösképpen magyarázni kéne a mai balliberálisok és szüleik gondolkodásának hasonlóságát, hiszen az szembeötlő. Ezért csak felsorolásszerűen:
-
a nemzet és a nemzeti tradíciók tagadása;
-
a kiválóság érzése, szemben a „tömeg” ostobaságával;
-
külső segítség igénybevétele az értetlen magyarokkal szemben;
-
az ideológia elsőbbsége a valósággal szemben
-
és végül a pusztító, gyűlöletteljes düh mindenkivel szemben, aki másképpen gondolkodik.
A szülők által – némi pikáns hazaárulás segítségével – megszerzett hatalom elvesztésének lehetősége mélységes kétségbeeséssel tölti el őket. Hiszen oly szépen alakult minden! A csőcselék, győzelme után, az új uralkodó osztály szerepében tetszeleghetett – miután a régit jórészt halomra gyilkolta – fiaik, unokáik pedig, kihasználva kivételezett helyzetüket, a Zsdanovi értelemben vett, „új” értelmiség, a szürkeállomány letéteményesének képzelhették magát. Olyannyira hogy még önmaguk ellenzékének szerepét is eljátszhatták.
A rendszerváltozás pillanatnyi ijedelme gyorsan elmúlt és – a demokratikusnak mondott sallangoktól eltekintve – minden a régi kerékvágásban haladhatott tovább. Lehetett uralni a gazdaságot, a médiát, az oktatást, közben pedig diszkrét, elnéző félmosollyal viccelődni a bő gatyán és a barackpálinkán.
Nem érthetjük meg a mai libsi megmondóemberek álláspontját, ha nem tekintünk családi, történeti hátterükre, hogy lássuk, miért kellemetlen számukra a szülők emlegetése. Befolyásuk, egzisztenciájuk, társdalomban elfoglalt helyük mind-mind a szülők bűneiben gyökeredzik és csak jóval kevésbé személyes kiválóságukba.
A „papírosalkotmányok” (Szekfű Gyula találó kifejezése) általában tiltják a származás szerinti megkülönböztetést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyén – vagy csoport – cselekedeteinek magyarázatában nem használhatjuk a családi háttér ismertetését. Pontosan a haladók szoktak felszólítani bennünket a múlttal való szembenézésre. Márpedig az apák és fiúk eszméinek, tetteinek összehasonlításánál nincs jobb eszközünk e múlttal való szembenézésre. Miért ne tennénk hát?
Vén Csataló
2016-08-16 @ 14:50
Na Aristo, itt egy kiváló téma a számodra!
Bródy János eftárs böffentett egy szép nagyot, amilyen igazi SZDSZ-es bukéjút:
https://www.youtube.com/watch?v=htSH8misFn4
Mondjuk sosem néztem volna ki ebből a nyálas csigából, hogy ilyen nyílt, Kertész Ákosi mélységeket ostromló mocskolódásra vetemedik, de hát mint tudjuk, minden jó szériának vége szakad egyszer… 😉
Vígaszt kizárólag az nyújt számomra e Bródy-öklendezéstől vészterhes napokban, hogy tudom, hogy ha már Bródy is itt tart, akkor tényleg nagyon nagy lehet a baj libsiéknél.
És ez így van jól.
Turu Tara
2016-08-17 @ 23:17
„Vígaszt kizárólag az nyújt számomra e Bródy-öklendezéstől vészterhes napokban, hogy tudom, hogy ha már Bródy is itt tart, akkor tényleg nagyon nagy lehet a baj libsiéknél.”
halódó értelmiség
flatron4687
2021-09-11 @ 09:14
Csiga, mondja egy VÉN CSATALÓ nevü véglény !
K.J.
2016-08-16 @ 15:54
Ismerek olyan libsi díszpéldányt, aki a közelmúltban az ősei karakteres nevét, egy még ősibb bőgatyás, pálesz ivó magyar betyár vezetéknevére változtatta.
khm
2016-08-16 @ 15:58
„Ők azok ugyanis, akiknek igen kellemetlen a szülők bűneinek felhánytorgatása. Jellemző és pökhendi módon nem kérik, vagy nem indokolják a szülők emlegetésének tilalmát, hanem egyszerűen megbélyegezik azt, aki ilyet tesz.”
Ühümm,csak az a gondom,hogy még mindig fizetünk a holoizéért. Pedig Nekünk azt már nem kellene,figyelembe véve a fenti idézetet.
legyetek
2016-08-16 @ 17:06
Azt hiszem ez az írás egy kétlépéses matt.
Alex
2016-08-16 @ 18:42
Kétféle gazember van. Az egyik tényleg továbbadja a hatalmát a fiainak, ld. Kim Ir Szen családjának örökletes hatalma. A másik példa amikor a gyerek teljesen elfordul az apjától. Erre jó példa Sztálin lány Szvetlana. De még Nyikita Kruscsov fia is csak botrányt csinált inkább (Stockholmban részegen levizelte a szálloda vendégeit..) de nem kéri az apja örökségét, a gazemberséget.
khm
2016-08-17 @ 13:49
Az apuka,meg a cipőjével verte az ENSZ gyűlésen az asztalt.
Mi a különbség? Bár lehet,hogy a fater kulturáltabb volt,mert nem bolsevik nevelést kapott….
(Hruscsovékról volt szó.)
Az is igaz,hogy ismerek falusi párttitkárt,aki azóta Nazarénus egyházfő lett,és egy volt városi párttitkárfiút,aki leginkább szélsőjobb irányába mozdult.
Egyre azért,ma is figyelni kell. Van egy ősi nép,náluk,NINCS ilyen. Mindegyik azonos törzsi szerződés szerint igyekszik az egész világot a maguk malmára hajtani.
Matyko X
2016-08-17 @ 19:40
Egy bizonyos kor utána az ember nagy meglepetéssel fedezi föl: Jé, ezt az apám/anyám mondta így, fogta így, tette így, s.í.t. Akkor legkésőbb rájön, hogy az életrajz talán mégsem egy hiábavaló dolog.
A felelősség része az a történetnek, ami ugye csak bizonyos relációkban lesz érdekes. Van azonban egy közvetlen relevancia is: a látott, öntudatlanul is megtanult séma, az, ami mindannyiunkon így vagy úgy meglátszik. Többé, kevésbé. Vegyük például leánykori nevén Angela Dorothea Kasner asszonyt. Aki 1954-ben látta meg a napot Hamburgban. S jó atyja, bizonyos Horts Kasner lelkész, még abban az évben átköltözött családjával az NDK-ba, „teológiát tanulni”. No, akik ismerték az NDK-t, tudják, hogy a hitélet valahogy nem a prima facie jellemzője volt. A kislány felnőtt, és egyetem után a AdW der DDR ZIPC-ben lett fizikus – és FDJ agit-prop titkár. 1990 óta elég ismert lett asszonynevén.
Hogy belőle mitől és milyen gondolkodású és mentalitású ember lett – az mostanra már egész nyilvánvaló. Vagy mégsem?
Vén Csataló
2016-08-18 @ 16:14
Nem mellesleg a fiúkat nem az apáik bűneiért szoktak kárhoztatni (kivéve, ha az apa fasiszta vagy náci volt, mert akkor igen, mert akkor az nagyon „progresszív” és nagyon „haladó”).
A kommunista fiúkat azért szokták kárhoztatni, mert hogy hatalomba kerülve nekiállnak mentesíteni apucit, de minimum relativizálni apuci bűneit. És ahogy ezt megteszik, abban a pillanatban saját jogon válnak bűnpártoló cinkossá apuci disznóságaiban. És ezért viszont nagyon is lehet kárhoztatni őket. Ahogy azért is, ha apuci véres bűnökkel megszerzett vagyonából vagy apuci és tettestársainak kapcsolati hálójában érvényesülve, annak előnyeit kihasználva építi fel a saját egzisztenciáját.
A helyzet az, hogy ha az embernek egy szemét hóhér az apukája, akkor az egyetlen elfogadható morális magatartás a totális elhatárolódás apucitól és mindentől, amihez apucinak köze van (vagyon, kapcsolatrendszer, eszmerendszer, minden!).
Ha ez nem megy, úgy is lehet éldegélni, de akkor az illető ne is álmodjon arról, hogy a politika közelébe megy. Ha pedig mégis megteszi és apuci mentegetésére, kimosogatására használja fel a pozícióját, akkor ne csodálkozzon, ha számon kérik rajta apuci mocskos múltját (ld. Pető Ivánka). Mert hogy ezért szokták is a bolsi családok libsi gyerekeit számon kérni, nem pedig pusztán azért, mert egy véreskezű gyilkos gyereke (ld. Bauer).
Csakhogy – mint annyi minden mást, ezeket az összefüggéseket is előszeretettel keni el, mossa össze az a „balliberális” média, amelyik abban érdekelt, hogy a véreskezű disznók gazember kölkei érvényesüljenek ebben az országban.