Árpádra várva

31

„Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.”

Kosztolányi: Költő a huszadik században

A monda szerint a szép Narkisszosz, akinek szülői Képhiszosz folyamisten és Leiriopé nimfa voltak, Nemeszisz istennő bosszújaképpen, beleszeretett saját képmásába, mikor megpillantotta azt a vízben. Mivel megölelni nem tudta saját képmását, hát sárga virággá változott. Narkisszosz szép ifjú volt, a dolog az ő esetében akár hihető is, ám hogy Tóta W Árpád miképpen lett képes beleszeretni a saját fizimiskájába, az szerintem érthetetlen. Ő nem egy klasszikus szépség ugyanis. Pedig nekem róla jutott eszembe Narkisszosz esete.

Szarok vagytok. Kontraszelektált, tehetségtelen, műveletlen, buta selejtek.” – mondá a minap az aranyszájú Tóta W Árpád, rólunk, lakájpropagandistákról. Mit mondjak, összeomlottam. Hát nincs nekem elég bajom? Most még a szellem sasmadara is leizél, méghozzá nagyon magasról. Fel kéne csapnom remetének és penitenciaként minden nap megnézni Árpád rajzfilmét, a Modern képmesék címűt, melyből – Árpádot idézve – „…egy észszerűen működő, és ezért virágzó kapitalista ország képe rajzolódik ki”. És mindez csekély 163 millióért. De aztán úgy döntöttem, hogy mégsem, hiszen akkor elvonultságomban nem olvashatnám Árpi napi szösszeneteit és így mit sem tudnék a világról.

Jó, mondjuk Árpi lesújtó véleménye eddig is ismert volt, ám most különös alkalmat talált a kifejtésére. Nyilatkozott ugyanis egy bizonyos Varga István, aki a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány volt kuratóriumi elnöke. Azt találta mondani, „…igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok”. Az ehhez hasonló mondatok ihlették meg Árpádot, hogy ismét ránk húzza a vizes lepedőt, ezúttal azért, mert mint felvilágosít bennünket:„A saját főnökeitek is ezt gondolják” (Ti: hogy szarok vagyunk.) Itt én és PS is kivételt élvezünk, nekünk semmilyen formában nem volt főnökünk Varga. Vargát aztán állítólag kirúgták, mert maga nem volt képes levonni a szükséges következtetést.

Hogy súlyosbítsa a helyzetet, a nagyszerű HVG meginterjúvolt néhány – természetesen neve elhallgatását kérő – fideszest is, akik hasonlóan súlyos véleményt alkottak a jobboldali sajtó és annak munkatársai szakmai színvonaláról.

Zárójel. Hosszú-hosszú ideje nem tud mit kezdeni a libsi sajtó azzal a ténnyel, hogy a Fideszben nem nagyon találnak olyasvalakit, aki a belső ügyeket a haladó sajtóban szeretné kommentálni. Ki tudja miért. Tippem szerint jórészt azért, mert nem kíván olyanokkal csevegni akik nemrég hülyének és korruptnak nevezték őket. Így találtak rá a „nevük elhallgatását kérő” politikusokra. Kitűnő módszer ez, hiszen azt írnak, amit akarnak – sajtóper nélkül. A „neve elhallgatását kérő” fideszes politikus az évek során mitikus lény lett, mint a jeti. Sokan állítják, hogy látták lábnyomait függetlenobjektív szerkesztőségek körül, ám ennél közelebbit sajnos nem tudunk róla. Zárójel bezárva.

Ezek az interjúk engem nagy izgalomba hoztak, és körbeszélgetést kezdeményeztem ellenzéki politikusokkal, akik – nevük elhallgatását kérve – szívesen kifejtették véleményüket az ellenzéki sajtóról, annak munkatársairól és különösképpen Árpádról. Ezekből szemezgetnék alább.

„Azok a hülyék?” – kezdte egy jól értesült demokratikus – „Húsz évig napmintanap a tenyerünkből etettük őket, aztán képtelenek voltak a Feri nagyszerű öszödi igazságbeszédét elmagyarázni a bunkóknak. Így lett kétharmad.” Elmondta azt is, hogy egy Földes videó a bociszemű migránsokról vagy egy „Orbán pofont kapott Brüsszeltől” című cikk még most is egyenként ötvenezer szavazatot hoz a Fidesznek. A következő nyilatkozó szerint: „Mikor Simicska megvette nekünk őket kilóra, azt hittük, majd jobb lesz. Ezek meg összehoztak egy újabb kétharmadot. Most meg ott éhenkórásznak a pártszékház körül, hogy leessen egy sajtós állás. Kellenek a fenének.”

Azt is elmondták, hogy unják a szerkesztőségek utasításait, melyekben megmondják, hogy mit nyilatkozzanak. „Ha úgy csinálunk ahogy mondják, akkor meg az a baj. Mondtam is az egyiknek, ha fizetés akar, menjen és fogjon össze valakivel.” Az illető különösen neheztelt Árpádra, és korcs görénynek nevezete. Egy neve elhallgatását kérő Jobbikos szerint skandalum, hogy még Sneiderné karmozdulatait sem tudták érthetően elmagyarázni, mert nem értik a tréfát. Műveletlen, magyarul nem tudó zsidóbérencnek is nevezte őket, akivel egy radikális népnemzeti nem beszél. „Csak kerüljünk hatalomra!” – tette hozzá sokat sejtetően. Egybehangzóan állították, hogy elviselhetetlenül unalmas folyton visszaböfögni a mantrát az oktatásegyészségügyről, meg Mészárosról. „Ki sem nyitok már ilyen újságokat annyira előre tudom, mi lesz bennük.” – mondta elkeseredetten.

Látható hát, Árpi nemigen beszélget név nélküli haladó politikusokkal.

Persze nem nagyon beszélget ő senkivel. Van ugyanis egy csodálatraméltó tulajdonsága: képes elviselni saját nagyságát, ez rajta kívül senkinek sem sikerülne, roppant megterhelő dolog ez, nincs ideje hülyékre. A hülye jelző itt az emberiség azon részét illeti, akik nem Tóta W Árpádok. Állandó árnyékban kénytelen élni, mert egója irdatlanul fölé nőtt daliás termetének és állandóan eltakarja a napot. Árpit a marslakók távcső nélkül látják és találgatják: ki lehet a Föld titokzatos óriása?

Minket Quasimodóhoz hasonlított veretes írásában, finoman megcsillantva klasszikus műveltségét. Most aztán kereshetjük Esmeraldát, hogy legyen kibe beleszeretni. Csak aztán nehogy le kelljen taszítanunk Árpit a toronyból. Még megütné magát.