Az ideológia találkozása a valósággal

„Az adócsalás az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz.”

John Maynard Keynes

A történelem során az adó és az adóelkerülés kézen fogva jártak. Az uralkodó vagy az állam, vagy bárki, akinek joga és/vagy ereje volt hozzá adókat vetettek ki, melyeket aztán az alattvalók megkíséreltek elkerülni.

Hogy mit adóztassanak meg abban végtelenül kreatívak voltak. Ékes példája ennek a sok befalazott ablak a régi angol házakon, melyeket nem azért falaztak be, mert a nép viszolygott a napfénytől, hanem azért, mert III. Orániai Vilmos 1696-ban elmés módon bevezette az ablakadót. Az ő népe pedig ily módon csökkentette az adóalapot. Mert, ugyebár két különböző dolog az adót kivetni és beszedni.

Az adózás, és különösen az adók mértéke, igencsak kényes kérdés.

Az emberek már csak olyanok, hogy a pénztárcájuk többnyire sokkal érzékenyebb, mint a lelkük. Így aztán nem csoda, hogy a kampány felfokozott hangulatában a „demokratikus” ellenzék igyekszik elkerülni ezt a kérdést. Ígérnek fűt-fát, virágot, örök életet, ingyen sört, ám szemérmesen tartózkodnak mindezen áldások anyagi fedezetének részletezésétől. Így aztán, ha az egyszerű állampolgár tájékozódni kíván, el kell olvasnia a pártok ún. „programjait” és azokban keresni utalásokat az adott párt által elképzelt adózási módokról és mértékekről. Ám többnyire hiába.

Amiben egyetértés látszik kialakulni az a jövedelemadó többkulcsossá tétele, illetve az ún. „alapjövedelem”. „Fizessenek a gazdagok!” – ahogyan a szerencsétlen emlékezetű Botka, a nyúlfarknyi miniszterelnök-jelölt meghirdette, a régi baloldali elveknek megfelelően.

Zárójel. Szögezzük le, hogy az emberiség ismert története során az igazán gazdagok sohasem fizettek adót. Már csak azért sem, mert többnyire ők szedték be. Manapság ez még inkább így van. A pénzt egyetlen enter billentyű lenyomásával expediálni lehet valamely kellemes klímájú karibi szigetre, és ott lehet majd kokaint szippantani hozzá a mesztic kurvák köldökéből. Mert ez a gazdagok álláspontja szerint ez sokkal jobb felhasználása a pénznek, mint kifizetni belőle Kalányos Nitendó hatodik gyerekének családi pótlékát. Megjegyzendő, hogy fordított helyzetben ezt ugyanígy gondolná a nevezett Kalányos is. Zárójel bezárva.

Sohasem tudtam megérteni, hogy miért „igazságtalan” az egykulcsos személyi jövedelemadó.

Az emberek persze – kivéve a gazdagokat – elfogadják azt, hogy az egyenlőtlenségek valamiképpen „igazságtalanok”. Pedig hát, pontosan az egyformaság igazságtalan, és az az igazságos, ami méltányos, figyelembe véve az emberek teljesítménye közötti különbséget.

Ennek homlokegyenest ellenkezője – például KariGeri által is favorizált – „alapjövedelem” gondolata is. Szerinte Európában 20 év múlva mindenkinek jut majd ilyen munka nélkül járó jövedelem. Szerintem viszont Európában 20 év múlva – ha így mennek a dolgok – nem alapjövedelme, hanem legalább két alapmigránsa lesz mindenkinek, és fizethetik dzsizját, a hitetlenekre kivetett adót. Ami 50%-volt – amúgy.

Az LMP – brutális, sávos gépjárműadón túl (mert első a környezet, vagy a bevétel) – az ingatlanadó számtalanszor hősi halált halt gondolatát is felmelegíti. Igaz, ők az ÁFA-emelést is belengetik. Ezzel az ingatlanadóval azonban az a baj, hogy sem megállapítani, sem pedig beszedni nem nagyon lehet. Tudniillik ki tudja megállapítani, hogy egy pontosan ugyanakkora, ugyanakkor épült lakás mennyit ér a Rózsadombon, és mennyit Bivalybasznád külsőn. Nálunk történelmileg úgy alakult, hogy rengetegen építettek házat maguknak a falvakban, aztán most munkanélküliek vagy nyugdíjasok, a ház meg eladhatatlan.

Rajtuk egy élvezet lesz Szél Berninek behajtani az adót.

Ha meg kiveszik őket belőle, akkor az összes rózsadombi villa hirtelen a kisnyugdíjas szülőké lesz, a családi szeretet nagyobb dicsőségére. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az LMP-nek csak új, nagy barátjukhoz, Fletóhoz kéne fordulniuk ez ügyben, ő a szemlőhegyi rablott birtok kapcsán elmesélhetné nekik, hogy miképpen lehet az ingatlanadót elkerülni például egy Fitellina nevezetű Kft. segítségével.

A jelenlegi adórendszer a fogyasztási típusú adókat favorizálja. Ennek alapvető oka az, hogy ezeket viszonylag könnyű beszedni, hiszen csak a cégekkel kell foglalkozni, és nem mindenkivel külön-külön. A személyi jellegű adók azokban az országokban dominálnak, ahol a lakosság nagyobb része kötelességnek tekinti az adózást, ezért precízen be is fizeti az adókat.

Bár ez is változik, kíváncsi vagyok van-e olyan kimutatás, hogy mondjuk Németországban a migránsok mennyi adót fizetnek be.

Nálunk ez egyáltalán nem így van, adóelkerülő ország vagyunk, aminek történelmi tradíciói is vannak. Ha eltoljuk az adózást a személyes jellegű adók felé, akkor hirtelen a hatóságok tízmillió potenciális adócsalóval kerülnek szembe. Ezért aztán irdatlan számú adószedőt kell felvenni, akiket fizetni kell, és akik főállásban vegzálni fogják az embereket – a beszedés költségeihez képest nevetséges – néhány tízezer forintos ügyekben. Így a bevételek aránytalanul agy részét viszik el a behajtás költségei, ami aztán újabb adóemeléseket jelent.

De legalább mindenki rosszul érzi majd magát. Hát ezt (is) lehet várni, ha beszavazzuk őket.