Demokráciavédelem és igazikonzervativizmus

„De mélyen felzaklatott egy esemény, amelynek holnap kell bekövetkeznie. Holnap 7 órakor különös esemény fog végbemenni. A föld rá fog ülni a holdra. (…) Mindenki nagyon jól tudja, hogy a holdat Hamburgban gyártják, ráadásul meglehetősen gusztustalan körülmények között. Csodálom, hogy Anglia erre még nem figyelt fel. (…) Egy sánta kádármester gyártja, és nyilvánvaló, hogy ez a gügye azt sem tudja, mi az a hold. Belerak egy kátrányozott huzalt, hozzáönt 5 kanál olajat, amitől aztán olyan büdösség terjed el az egész földön, hogy mindenki kénytelen befogni az orrát. Ez az oka annak, hogy a hold ilyen lágy gömb. Éppen ezért nem is tudnak élni rajta az emberek.”

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Így ír az orosz és a világirodalom egyik legkülönösebb óriása, miközben megpróbálja elmesélni nekünk, hogy mi jár egy őrült fejében. Tulajdonképpen ez a feladat roppant nehéz. Mi – akik „normálisnak” gondoljuk magunkat – képtelenek vagyunk megérteni egy őrült észjárását, még akkor is, ha a nevezett lépten-nyomon tudtunkra adja, hogy mire gondol éppen. Más kérdés persze, hogy azt ugyan meg tudjuk mondani, hogy ki az őrült – legalábbis azt hisszük – azt viszont, hogy ki a normális nem és ez sokat levon annak értelméből, mikor őrültnek nevezünk valakit. De félre a tétovázással.

Mindezek akkor villantak agyamba, mikor elolvastam a roppant komolyan hangzó nevű PKP (Polgári Konzervatív Párt) – ami nem más mint a Béndek Polgári Péter elméjében lakozó különböző személyek összessége – alábbi közleményét: „Nem várhat tovább a fasizmus elleni fellépés! Kezdeményezzük a Demokráciavédelmi Bizottság megalakulását egy civil és egy pártpolitikai kamarával. Részletek később.”

Őszinte leszek, természetem szerint egyes gondolatok, események előadásának formája legalább annyira izgat, mint a tartalmuk.

A kiáltvány olvastán – hogy, hogy nem – Ilja Ehrenburg Julio Jurenito című műve jelent meg lelki szemeim előtt. (Ehrenburgnak ezt a könyvét mindenkinek ajánlom elolvasásra, ahogyan az összes többit nyomatékosan nem.) Ebben esik meg, hogy a főhőst – Julio Jurenito-t – a kies Kinyesma városában kulturális népbiztosnak nevezik ki a nagyoktóberiszocialista idején és működésének első lépéseként falragaszokon határozatokat tesz közzé, melyek közül az egyik így szól: „Kinyesma város lakosai – további intézkedésig – megtermékenyítést nem eszközölhetnek! Aláírás: A bizottság.” A tartalom és a forma is tökéletesen megfelel egymásnak, magvas mondanivalóhoz frappáns forma. Így kell ezt, mondom én irigyen.

Őszinte és mély bánatomra a felhívás január 17-én kelt, azóta – mikor e sorokat rovom – tíz nap telt el és a Bizottság még mindig nem állt fel! A fasizmus meg csak megy – vagy jön – és nincs ki megállítsa. Nagyon más lenne a közérzetünk, ha köztünk és a fasizmus között ott állna a nagyszerű gondolkodó által gründolt Bizottság, egy civil és egy pártpolitikai kamarával természetesen. Egy ilyen kétkamarás Bizottság védelmében összebújhatnánk mi rettegők, remélve hogy megvéd bennünket a fenyegető fasizmustól, ami ellen még senki sem lépett fel, mint az a kiáltványból is kitűnik.

Hogy kicsoda, vagy micsoda is ez a fasizmus arról nem tudósít a rövid közlemény, így találgatásokhoz kell folyamodnunk.

Béndek Polgári Péter egy érdekes ember, nagy kedvencem, mert nem szűnő módon szórakoztat. Ezért  alább egy rövid tárlatlátogatásra hívnám a nyájas olvasót a kitűnő auktor konzervatív elméjében található tárgyak és személyek megtekintésére. Mert – lehet – ez majd segít a rettenetes fasizmus mibenlétének megállapításában is.

Amint belépünk a nagy formátumú gondolkodó elméjébe, azt gondolnánk – tekintve termékeny, sokirányúnak tűnő munkásságát – hogy számtalan dologgal fogunk itt találkozni. Sajnos csalódnunk kell. Mindjárt a bejáratnál, a rendelkezésre álló teret szinte faltól falig elfoglalva, a gonosz Orbánbasi sokszoros életnagyságú szobra tölti ki. Ha átnyomakodunk a szobor és a fal közötti szűk résen, hogy a lidércnyomás háta mögé tekintsünk azt kell konstatálnunk, hogy mögötte Béndek Péter sokszoros életnagyságú szobra látható, amint egy szárnyaló kapitalizmuson ülve ledöfi a gonosz szörnyet. Orbánbasit, természetesen.  A falakon mindenütt polgári, konzervatív értékek függenek, aranykeretben, melyeket a jeles férfiú oly fontosnak tart.

Itt találhatjuk például a polgári konzervativizmus számára oly fontos intézményt, a buzi-házasságot.

Péterünk anno külön bejegyzésben közölte velünk eme veretes intézmény „igazikonzervatív” szükségességét és fontosságát. Itt található továbbá a szerző másik kiemelkedő alkotása is, (hogy csak az utóbbi művek között tallózzunk) melyben 4 (azaz négy) pontban foglalja össze a konzervatív politika talpköveit. Rövid és tömör, de legalább értelme sincs.

Ezen pontok közül 2 konkrétan a pénzről szól, egy pedig érintőlegesen szól ugyanerről.

Polgári gondolkodású hősünk, láthatóan, tökéletesen érti a konzervativizmus minden csínját-bínját. „Család, házasság, egyház, kultúra, oktatás, buzik, zsidók, hottentották, zsenik, árják és buszkalauzok egyéni szocproblémái mind ezt követik…” A pénzt nyilván ha már így felhozta…

A tárlat tanulságaként láthatjuk, hogy a fasizmus alapvetően nem más, mint egy erősen antropomorf dolog és tulajdonképpen, tetőtől talpig, Orbán Viktorból áll. Nem tudható, hogy a fasizmus mikor ment át ezen a transzfiguráción szerzőnk fejében – talán mikor elcsapták tanácsadói állásából – már csak az esemény megtörténtét konstatálhatjuk és didergő izgalommal várjuk, hogy a Bizottság megalakuljon és küzdeni kezdjen. Meg leszünk védve.

De Béndektől ki véd meg bennünket?