Doktor Alzheimer látogatása

„Akit az istenek el akarnak veszejteni, annak az eszét veszik el először.”

Római mondás

Interjú jelent meg a függetlenobjektív 24.hu pixelein Demszky Gábor nyugdíjassal. Az elégedetlen nyugdíjasok gyakori vendégek a haladó médiában, hiszen panaszkodási képességeik végtelenek, és ezzel arányosak a rendszerdöntő lehetőségeik is. Ha ma lenne az őszirózsás puccs, nem a puskacsövekbe, hanem a járókeretekbe dugnák a virágokat. Sajnos lehetnek azonban az öregkornak a járókeretnél is súlyosabb következményei. Ezt láttuk Gábor bácsi esetében is.

Mostanában több, érdeles akcióval hívta fel magára a figyelmet. Mindenek előtt feltűnő az állandó jelleggel viselt fejfedő, melyről megtudjuk, hogy „Kirgiz, üzbég és tadzsik viselet, a neve tyubityelka.” Továbbá azt is megtudtuk a sapkáról az interjúban, hogy a távoli, vadregényes Kirgizisztánból hozta, ahol a nagyapja alapította az első iskolát és ugyanott az egész család díszpolgár. És még szidja valaki Orbánbasit a keleti nyitás miatt. Ezen túlmenően én nem sokat tudok hősünk családjáról, ám gyanúm szerint valahol legalább egy vakondok is szerepel abban, tekintettel a földalatti járatok iránti közismert vonzalmára. Hogy aztán a nagypapa mi a fészkes fenét keresett akkoriban a dicsőséges Szovjetunió ama távoli szegletében, arról már nem tudunk meg további információkat.

Gábor bácsi hosszú és zaklatott élete során eddig elfogyasztott öt feleséget és egy közepes méretű közép-európai ország fővárosát.

Mit mondjak, ez még a modernitás fogyasztás-őrületét figyelembe véve is szép teljesítmény. Valaki, aki már hamarabb eljutott az elmeroggyanás állapotába, egyszer Budapest vőlegényének nevezte. Hát, a vőlegénységben – mint láttuk – alapos gyakorlata volt már akkoriban is, ám a házasságban már vitatható eredményességgel ténykedett.

Megtudhattuk az interjúból, hogy túl van egy sikeres üzleti tranzakción, súlyos milliókért eladta a szamizdat gyűjteményét, és most Brémába készül, hogy az álmélkodó hallgatóságnak urbanisztikát tanítson. Nem irigylem őket. Ám – és ez a lényeg – lát ő fontosabb tennivalókat is a maga számára, mégpedig azt, hogy „Meg kell ölni a fenevadat!”

A fenevad pedig nem más mint maga a NER.

Arra a kérdésre, hogy miképpen is kéne legyőzni a fenevadat, tehát mit is kéne csinálni, egyszerre kitör a kreativitás, a tyubityelka alól kicsap a gőz és megtudjuk a titkot. „Kivonulni a parlamentből és visszahozni a nyomtatott szamizdatos módszereket.” Mondja a beteg, és a későbbiekben kiderül, hogy nem viccből. Mint meséli a választási kampányban egy harminc fős csapattal körbejárták az országot és – mint mondja – egy nap alatt több megyét is „leterítettek”. A leterített megyék trófeái gondolom most ott vannak otthon a falon. Majd viheti őket Brémába.

Bár roppant sikeresek voltak a leterítésben Orbánbasi mégis kétharmaddal nyerte a választást, de ez nem számít, mert „… közben kritizáltuk a rendszert, szurkáltuk a szörnyeteget, ráadásul jobban megismertük az országot.” Hiába na, leterítés közben ismerszik meg az ország. Az interjú egy másik pontján azt is megtudjuk, hogy nem csak szurkálták a szörnyeteget, de szeleteket is hasítottak belőle. Gondolom az így előállt készítményt aztán szörnyeteg-steaknek nevezik.

Nem jó szörnyetegnek lenni ott, ahol Gábor bácsi jár.

Megtudjuk a beszélgetésből azt is, hogy hősünk erősen gondolkodik a főpolgármesterség újbóli  megszerzésén. Úgy véli – állapotától nem függetlenül – hogy birtokában van mindazon tudásoknak és képességeknek melyek ehhez szükségesek, továbbá nyilván úgy véli eddigi tevékenysége is oly sikeres volt, hogy a választók nem tudnának ellenállni neki. Nem úgy, mint az eddigi ellenzéki jelölteknek, akiket egyszerűen senkiknek titulál. Az kétségtelen, van mire szerénynek lennie, például soha annyi pénzt még nem loptak el mint az ő regnálása alatt. Bár az erről szóló OLAF jelentést egyszerűen „baromságnak” titulálja.

Az interjúból megtudjuk azt is, miképpen kell bánni a sajtó képviselőivel. Változatos módszereket mutat be ezzel kapcsolatban, a lelocsolástól az esernyővel történő elhárításig, mert „Kutyák ezek. A sajtó kutyái.” Majd újabb módszertani titkokat árul el, ezúttal arról, miképpen kell a női szíveket meghódítani. „…van egy speciális vállfogásom. És ez elég. Még puszi sem kell. És akkor minden megtörténhet.”

Sajnos írásos interjúval van dolgunk, így csak elképzelni tudjuk, bemutatni nem sikerült.

Megvallom őszintén az interjú elolvasása után kárörvendően röhögtem, lám az SZDSZ-es szürkeállomány megfőtt a saját levében. Utóbb azonban elfogott a szomorúság. Nem épületes látvány rátekinteni valakire doktor Alzheimer látogatása után. Ilyenkor jobb, ha az illető az őt megértő és szerető családja körében éli mindennapjait, akik – többek között – megvédik őt a riporterektől és saját magától is. Ám Gábor bácsinak nincs ilyen. Van új felesége, és mellette sertepertél, a nászutas fotók tanulsága szerint, Heller Ágnes, de ők sajnos nem tudják, vagy nem akarják megóvni őt az ehhez hasonló megszégyenüléstől. Persze ő, bizonyára, boldog és elégedett magával. Mi pedig elgondolkodhatunk, vajon megérte-e?