Fék és ellensúly

„Nincs menekvés, józan eszem a múlté,
Az őrület növő izgalma ráz;
Gondolatom s szavam: egy tébolyulté,
Ténytorzító, fecsegő kapkodás;”

Shakespeare: CXLVII. Szonett

Köztársasági elnökválasztás következik, és ez – mint minden jelesebb demokratikus aktus – reagálásra ingerli a haladó erőket. A haladás általános állapota okán ilyenkor egy casting szokott következni, vagy folytatódni. Megvallom őszintén, ez a legszórakoztatóbb része az amúgy sem túl komoly politikai életnek. Még Kunhalmi Ági is csak röhögni tud rajta. Amit – és ez Kunhalmi esetében nagy szó – én magam részéről meg is értek.

Mint azt a haladás tántoríthatatlan híveitől pontosan tudjuk – még ha nem is vagyunk rá kíváncsiak – hogy a liberális demokrácia nagy, füstös mozdonya bizonyos problémákkal küzd kies hazánkban. Túl gyorsan megy – vagy mi. Így hát elengedhetetlenül szükséges a fékek és ellensúlyok erősítése. Ezek használata azt, a magyar viszonyok között tapasztalatilag megerősíthető, következményt vonja maga után, hogy a mozdony megáll. Ami jól kiegyensúlyozott, az nem mozdul ugyanis és úgy tűnik ez kívánatos eredmény. Az álló mozdony pedig haszontalan, mi több, útban van. De hagyjuk a teoretizálást.

A casting – immár megszokott módon – a Bitó-szalonban zajlik.

A szalon alapítója Bitó doktor egy roppant fantáziadús és izgalmasan színes egyéniség. Engem például nagyon megragadott az az eszmefuttatása, miszerint a vasárnapi zárva tartás nem más, mint a vallásos zsidók kiszorításának kísérlete a kiskereskedelemből. Nyilván azért, mert ők ugye szombaton akarnak zárva tartani. Fogalmam sincs hány vallásos zsidó foglalkozik mifelénk kiskereskedelemmel. Nekem valahogy az a benyomásom, hogy nem egészen ez az a karrier, melyet a magyar zsidóság kívánatosnak tart. Arra alapozom ezt, hogy ritkán látok „Khon&Fiai” feliratú sarki vegyesboltot.

Egyébként pedig – a bitói gondolatmenet szerint – a vasárnapi zárva tartás megszüntetése a vallásos keresztények kiszorítása a kiskereskedelemből ugyebár. Persze a gondolatmenet ilyen irányba terelése nyilvánvaló antiszemitizmus.

Magára a Bitó-szalonra némi árnyékot vet a nem túl jobboldali Kornis Mihály véleménye, aki szerint: „Az összes volt funkci, hajdan tűzközelben megtollasosodott, korrupt őskövület IS – nem Bitó! – aki nem állt át jobbra, szombatonként ott ül. És nagyon demokrata.” De hát – miután magam nem jártam ott – én ezt nem tudom eldönteni; majd megbeszélik egymásközt.

A Bitó-szalon a liberális remények keltetője, mondhatnók, a haladó gondolatok inkubátora. Olyanok avatták világtörténeti jelentőségű hellyé, mint Obama fehér ökle, André Goodfriend – aki nemsokára valószínűleg liftes lesz a Trump Towerben – vagy Lukács György utolsó  élő leánygyermeke, Heller Ágnes. Kiváló balliberális reménységek láttak ott napvilágot, akik megrengették a magyar politikai viszonyokat, mint például a merész tekintetű Bajnai Gordon, vagy a háttérben lóval vizező Falus doktor.

Megannyi nagyszerű férfiú, a haladás avatott továbbvivői, a demokrácia felkent mártírjai.

Azért mártírok mert ugye nem nagyon választották meg őket. Ez persze csak szépséghiba, maga az ötlet kétségtelenül jó és innovatív volt. Tudják ők: pillanatnyi vereségek nem érintik a végső libsi igazságot, mert mélyen lakozik az, mint Natascha Kampusch.

Most pedig előálltak Majtényi, a volt ombudsman köztársasági elnökké jelölésének gondolatával. Amit a jeles jogtudós – némi tétovázás után – el is fogadott. Nem akarok jósolni, de sok gondja nem lesz a funkció betöltésével.

Sokkal kérdésesebb, hogy a szükséges 40 szavazatot – ami a jelöléshez kell – sikerül-e összeszedni. Kell még ugyanis néhány a negyvenhez és a rakoncátlan LMP-s képviselőket nehéz megnyerni az ellenzéki (inkluzíve Jobbik) összefogás gondolatának, ami persze a pártnál az egészséges életösztön jeleként értelmezhető.

Addig van esélyük bármire, amíg nem fogadják el a sok „volt funkci, hajdan tűzközelben megtollasosodott, korrupt őskövület” ötleteit.

Az ötletet természetesen a szokásos petíció követi, melyet mindig ugyanaz a néhány száz ember írt/ír alá. Majd következik a szabadtéri mise Szárszón, Farkasházyéknál, ahol a hivatalos szenté avatási szertartás zajlik, mint amilyen az emlékezetes biciklis agyatlankodás volt. Ugyanazok részvételével természetesen. Ők az örök aláírók is. Nevük ott díszeleg minden petíción, felhíváson, kiáltványon ami csak elképzelhető.

Ez egyébként bizonyos szempontból roppant praktikus is, mert nem kell elolvasni a többnyire unalmas, hosszú és hülye irományt, elég megnézni, aláírta-e mondjuk Bródy János – a magyar popszakma egyik múmiája – és akkor pontosan tudjuk, hogy miről szól. És talán azt is, hogy mi biztosan nem fogjuk aláírni. Ez jelentős idő- és energiamegtakarítást eredményez mindenkinek, mert – természetesen – az ellenoldalon ugyanígy, reflexszerűen, a megfelelő név hatására aláírják. A petíció mindenesetre kiment, a Facebook csoport létrejött és aki nem írja alá, annak Paprika Kinga megmutatja a melleit. Vagy más baja esik.

Meg vagyunk mi áldva ezekkel. Majtényit majd jelölni fogják, aztán nem választják meg, ahogyan az előre látható. Az ijesztő csak az, hogy ők bizonyára úgy gondolják ezzel valódi alternatívát nyújtottak. És számukra munkának épp elég. Nekünk meg sok is.