Hamupistike

„Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”

Zsoltárok 51:7

Olvasom a minap, hogy a méltán világhíres Disney stúdió újabb filmet készít a Hamupipőke című Grimm-meséből. Ebben az alkotásban pedig – a ragyogó korszellemmel tökéletes összhangban – az egyik főszereplő, a királyfi buzi lesz.

Meghökkenni már nem hökken meg az ember, hiszen az általános buzulás közepette az lenne meglepő, ha nem így lenne, bár nekem fájón hiányzik a forgatókönyvből az, hogy Hamupipőke nem néger.

A mese ismeretében azonban lesz a forgatókönyvben néhány elgondolkodtató logikai probléma.

Az eredeti mese ugye úgy szól, a gonosz mostoha és undok lányai által sanyargatott Hamupipőke csodálatos módon mégis elmegy a bálba, ahol is a királyfi beleszeret. A szépséges leányzó aztán elveszíti az egyik cipellőjét, és a királyfi végül ennek alapján találja meg. A gonoszok megbűnhődnek, az ifjú pár pedig boldogan él, amíg meg nem hal.

Na most.

Az ugye nehezen képzelhető el, hogy a talpig buzi királyfi első látásra beleszeret egy nőbe, legyen az bármilyen szép. Az, hogy táncol vele, az még – politikai megfontolásokból – elképzelhető. Lehet, ő egy rejtőzködő buzi és nem akar ütőkártyát adni a trónkövetelők kezébe, akik aljas módon, a homofób többség gyűlöletére alapozva, ki akarják túrni a királyságból. Ezért nem jár például a Pride-ra sem. Pedig szeretne. De hogy azután kezében egy női(!) cipővel vadul kutasson a tulajdonosa után, az elképzelhetetlen.

További probléma, hogy miután megtalálta még feleségül is veszi, márpedig az a heteroszexuális nászéjszaka nehezen megoldható feladatát rója rá. Ezek bizony dramaturgiailag nehezen kezelhető problémáknak tűnnek.

Én azonban – legendás segítőkészségemtől hajtva – alább megoldásokat kínálnék. Nyilvánvaló, hogy teljesen új, modern, liberális megoldásra van szükség, amely teljesen új forgatókönyvet igényel.

Íme.

Túl az Óperencián, az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, élt egy ember. Volt felesége és egy fia is, Pistike. Aztán egy napon az asszony meghalt párkapcsolati erőszakban. Az apa nem sokat gyászolta, elvégre ő ütötte agyon, és undorító természetének megfelelően, új asszonyt hozott a házhoz. Ennek a gonosz mostohának volt két lánya is, akik szintén odaköltöztek.

Nehéz idők jöttek Pistikére. Mindenféle csúf férfi munkákra kényszerítették, hol bányászott, hol pedig kazánt kovácsolt. Pedig ő sztájliszt szeretett volna lenni, vagy influenszer, emellett környezetvédelmi és melegjogi aktivista, esetleg beiratkozott volna a CEU-ra, feminizmus-bálnamentés szakra. (Ez utóbbit a csoporttársnőiken szokták gyakorolni.) De nem engedték. Kidobták rózsaszín, Elton John poszterekkel ékesített szobájából és esténként pedig a tűzhely hamujában kellett aludnia, ezért el is nevezték Hamupistikének.

Egyedüli öröme az állatokban volt szegénynek. Valahányszor sétálni indult, a vadon állatai köré gyűltek és szerették őt. Sokszor látták, amint egyik vállán egy kondorkeselyű, a másikon pedig egy borjú ült, és beszélgettek. Sok állat volt, amely direkt az ő kedvéért nem halt ki, csak hogy ne szomorítsák tovább.

Így teltek-múltak a napok, míg egyszer híre jött, hogy nagy bált rendeznek a „Kék Osztriga” nevezetű, híres buzibárban. Hamupistike nagyon szeretett volna elmenni, szólt is a gonosz mostohának, meg a lányainak, hogy engednék el. Azok kinevették és azt mondták neki: „Majd ha szétválogatod ezt a két tonnányi vegyes hulladékot, akkor elengedünk!” Mert persze nem szelektíven gyűjtötték a szemetet.

Nagyon elkeseredett Hamupistike. Hogyan válogathatna ő szét két tonna vegyes szemetet? „Ó, bár lenne aki segít!” – sóhajtotta, és láss csodát, ott termettek az erdő vadjai, hogy segítsenek. A grizzly például egész hűtőszekrényeket dobált félre, a kanárik a mikroműanyagot válogatták (hullottak is mint a legyek). Egy-két pillanat alatt már készen is voltak.

Hamupistike boldogan futott a mostohához: „Készen vagyok!” – kiáltotta – „Akkor mehetek?” Kinevették. „Majd ha egy óra alatt kiválogatsz száz gyűlöletbeszédet a Facebookról és feljelentést teszel, akkor talán.” – mondták gonoszul, hiszen ez megoldhatatlan feladatnak látszott. Hamupistike azonban nem esett kétségbe. Szólt a szabad madaraknak és a Rót, a Weisz és a Grün odatelepedtek a Facebook elé. Egy óra alatt nem száz, de ötszáz feljelentést tettek és összesen ötszáz éves eltiltást értek el a szerzőknek.

Hamupistike ismét a mostohához futott. „mehetek már a buzibárba?” – kérdezte. De ismét elkergették. „Nem mehetsz el!” – kiáltották a gaz homofóbok – „Szégyent hoznál ránk.” És még a ruháit is elvették, aztán pedig elmentek szén-dioxidot kibocsájtani.

Szegény Hamupistike felsóhajtott, mikor egyedül maradt. „Ó ki hoz nekem szép ruhát, hogy elmenjek a buzibárba?” Ekkor ismét megjelenetek az ég madarai és ledobtak neki egy gyönyörű ruhát és egy szép bársony topánkát. Felvette őket, s láss csodát, mintha rá öntötték volna. Szakasztott olyan lett, mint Konchita Wurst. Így kigyönyörítve el is ment a Kék Osztrigába.

Ott aztán a királyfi – aki álruhában szintén ott volt – azonnal beleszeretett. Egész este együtt táncoltak, ittak, mulattak. Később, mikor már a tetőfokára hágott a hangulat, s egyszál vazelinben ropták a táncot, meghallotta Hamupistike, hogy éjfélt üt az óra. „Hűha!” – gondolta – „Lehet már hazaértek a környezetszennyezésből. Sietni kell, nehogy rájöjjenek, elszöktem.” Magára kapta az estélyit és elindult hazafelé. A királyfi felajánlotta, hogy elkíséri haza, de útközben Hamupistike elszaladt és elvegyült a Pride résztvevői között; a királyfi kereste, kereste, de nem találta, így hát egy tányérsapkás, bőrszíjassal ment haza, de közben állandóan Hamupistikén járt az esze.

Hamupistike pedig otthon levette a szép ruhát és lefeküdt a hamuba.

***

(Folyt. köv.)