Higgyünk a szemünknek

25

„Szemem a festőt játszotta, s szívem
Lapjára karcolta be arcodat”

Shakespeare:  XXIV. szonett

A magyar dokumentumfilmes műfaj nagyszerű történettel dicsekedhet. Jobbnál jobb filmeket készítettek és nemegyszer történelmünk eltitkolt részleteire is ezen filmek révén értesültünk. E hagyomány méltó folytatása gyanánt a méltán népszerű Index című kiadvány is dokumentumfilmet forgatott, hogy bizonyosságot nyerhessünk egy roppant kínzó kérdésre: valóban verik a migránsokat a déli határon? A film jó eszköznek tűnik a kétségek eloszlatásához, hiszen a saját szemünknek csak hiszünk.

Mint tudjuk először a svéd Aftonbladet című lap tudósított a migránsok rendszeres bántalmazásáról. Információikat – állításuk szerint – az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezettől illetve maguktól az érintettektől szerezték. Méghozzá mindezt a határtól gyalog-migránsok számára igencsak távol eső Belgrádban.

Már az első hírek esetén is fájón hiányzott az audiatur et altera pars elv alapján, hogy megkérdezzenek valakit az ellenérdekelt fél részéről. Tehát valami magyar rendőrt, vagy legalább rendőrkutyát, vagy akárkit. De nem. Ők nem vesződtek ezzel. Ez pedig az ország erősen fasizoid népességében mindenféle kétségeket ébresztett a hírek igazságtartalma iránt.

Ezt eloszlatandó aztán az Index halálmegvető bátorságú forgatócsoportja is elindult, hogy – sine ira et studio – bizonyosságot szerezzenek. El is készítettek egy öt perces videót – a hossza nyilván megfelel a kérdés fontosságának – és azt közzé is tették.

A filmet – én ütődött – megtekintettem, és el kell mondjam, nem oszlatta el maradéktalanul kétségeimet.

Az hogy mindenféle sérüléseket láthatunk migránsokon nem meglepő. Sötétben, csúszós utakon, idegen terepen mászkálni nem életbiztosítás. Továbbá rendszeresen érkeznek hírek arról is, hogy a migránsok a legkülönbözőbb nézeteltéréseiket meglehetősen radikális és direkt úton intézik el egymás között.

Csoda, hogy van olyan, akin nincsenek sérülések.

Mint a filmből az is kiderül, hogy a magyar rendőrök mindenféle különös eszközöket használnak a migránsok sanyargatására, ezért kétségeimet is ezen veszélyes migránsnyomorítók szerint csoportosítva tenném közzé.

A kutya. (0024-nél)

A kutya félelmetes jószág, különösen egy migráns számára, aki az otthon látható kis termetű, ösztövér, sakálszerű korcsokhoz van szokva. A jól megtermett német juhász – amilyeneket a rendőrség használ – ehhez képest tényleg fenevadnak tűnik. A filmben, rögtön az elején, egy migráns meg is mutatja a borzalmas sérülést, melyet egy ilyen eb okozott.  Felirat is feltűnik, nehogy tévedjünk: kutyaharapás. A képen a migráns felső combján egy kb 5 cm hosszú egyenes és láthatóan nem túl mély vágás látszik. Na most, kutya ilyet nem harap. Aki látott már kutyát, az tudja, annak négy darab tépőfoga van, kettő alul, kettő felül. Így aztán négy fognyomot kell keresnünk a végtag mindkét oldalán.

A filmben látható sérülést két esetben okozhatta kutya:

  • a) egyfogú kutyával van dolgunk, vagy azért mert öreg és kihullott a többi (akkor viszont nem szokott már harapni), vagy a szadista rendőrök a kutya többi fogát is kiverték
  • b) bicska volt a kutyánál.

Egyébként pedig a járőrkutyák fogásra vannak idomítva, azt, amelyik össze-vissza harapdálja a kuncsaft lábát, azt kiselejtezik. Lábra a Morzsi névre hallgató házőrző szokott harapni, amelyik utána el is szalad, nehogy fel tudd rúgni.

Talán ha a pengésdrót egyik pengéjét belepróbálnánk az inkriminált sérülésbe…

Vasalt kesztyű 1:15-nél

Be kell valljam, nem tudok arról, hogy a rendőrök páncélkesztyűt hordanának. Amúgy nem is lenne nagyon praktikus viselet, tekintettel arra, hogy hideg és nem lehet vele fogni. A tág képzeletű migráns szerint lefektették őket a földre, és úgy verték a fejüket, valamint a gyomrukat. Mármost a fekvő embert nehéz ököllel verni. Négykézláb kell állni hozzá. Gyomron vágni pedig kifejezetten kényelmesebb az álló embert, nem is beszélve arról, hogy így sokkal nagyobbat is lehet ütni. Bizonyára sportszerűségi és/vagy humanitárius szempontból nehezítették a rendőrök a saját dolgukat.

Némi ellentmondást vélek felfedezni egy későbbi kijelentéssel, mely szerint „olyan helyen verik őket, hogy ne látsszon” na most, a fej nem egy ilyen hely. Akinek „vasalt kesztyűvel” verik a fejét, azon kb. egy hónap múltán is látszik. Ha valaki ezt nem érti, annak javaslom, tekintsen meg néhány dokumentarista fotót a 2006-os sajnálatos eseményekről, hogy lássa, hogy néz ki az amikor tényleg megvernek valakit.

Amúgy, a magyar rendőrök igencsak trehány munkát végeznek, hiszen volt migráns, aki azt mondta már háromszor átjött és mindannyiszor elverték. Mégis itt van, és újra próbálkozik. Akkor most vagy mazochista, vagy otthon sokkal jobban meg szokták verni, ezért nem megy vissza.

Vízi tortúra (3:02-nél)

Az egyik áldozat szerint a rendőrök vízzel teli vödrökbe nyomták a fejüket. Ez is roppant életszerű. A rendőrök meglátják a migránsokat, erre előrántják a 2016 mintájú szolgálati vödröket, melyek természetesen állandóan náluk vannak, elmennek vízért és kínozni kezdik őket. Arról nem is beszélve, hogy egy ember fejét egy földön lévő vödör vízbe belenyomni nem egyszerű anatómiai mutatvány. Legalább három rendőr kell, aki a delikvens fejét nyomja és másik kettő, aki a vödröt fogja, mert különben kidől a víz és mehet másikért, a kilométerekre lévő faluba, ha kínozni akar.

Végezetül egy megható feliratot láthatunk: „Ha nem bírod a menekülteket tegyél azért, hogy ne váljanak azzá…” Őszintén szólva, én úgy vélem talán inkább nekik kéne tenni valamit ez ügyben. Ha másért nem akkor csak azért, mert a probléma nem nálunk, hanem náluk merült fel.

Persze mi is odamehetünk rendet csinálni csak akkor meg jön a delirálás a keresztesháborúról.

Ha a videón látható életerős, katonakorú fiatalemberek a hazájukban fegyvert fognának, gyorsan rendet tehetnének saját maguk, nem kéne várni a hitetlenekre.

Ami a film alkotóit illeti, az ember nem tudja eldönteni, hogy ennyire életidegen módon ostobák, vagy ennyire gátlástalanul hazugok. Ott bóklásznak a gigászi szemétdombon, amit a migránsok csináltak, hallgatják a képtelennél képtelenebb, láthatóan hazug történeteket és megértően bólogatnak. Az „adatközlők” amúgy nyilván mind szírek, január 1-jén születtek és Alinak hívják őket, ahogyan azt megszokhattuk. Bizonyítékokat nem láttunk, a rendőrök képviselőit továbbra sem hallottuk. Bizonyára, nehogy összezavarodjunk.