Lehet más a kangörcs

„Azt kell tudnunk elmondani, hogy nem a delírium tremens férfias, hanem az, ha a férfi tisztába teszi a gyereket, vagy érte megy az óvodába.”

Ungár Péter: A férfiasságról

Történt, hogy a méltán népszerű és Orbánbasit már a választások előtt legyőző Momentum Mozgalom, Nyitás Fesztivál címmel, ezúttal kivételesen nem tüntit, hanem bulit rendezett. A kitűnő rendezvényen ott volt mindenki, aki számít a fasiszta rendszert elsöpörni kész forradalmi élcsapatból. Így az LMP új üdvöskéje Ungár Péter is. (Jól jön egy gazdag gyerek a csapatba.)

A buli jól is sikerült, Fekete-Győr újfent nyilatkozott, de az Index – a Simicska irányú kanyar óta – ezúttal már nem emelte pajzsra; a hallgatóság hallgatott, a finanszírozók titokban maradtak és egyébként pedig, az ilyen helyeken kialakult eljárásrendnek megfelelően, mindenki alaposan berúgott. Közöttük az immár országos politikai tényezővé fajult LMPéterünk is, ami egyébként kivételesen jó fényt vet honi politikai életünk minőségére.

Egészen addig küzdötte le magát, mígnem a szervezetébe tuszkolt alkoholok – finoman fogalmazva – szexuálisan némileg túlmotiváltá tették. Ez konkrétan abban nyilvánult meg, hogy különböző emberekhez próbált szexuálisan közeledni, miközben azok nem örültek ennek. A hírek szerint először egy leányzót, majd pedig egy fiút vegzált – legalábbis a momentumosok beszámolói alapján. Ez utóbbi egyébiránt némi mentség lehet a haladók szemében, mert legalább a ciszheteróság súlyos bűnébe nem esett. Az is biztos, hogy amennyiben LMPéterünk migráns lenne, akkor szóra sem lenne érdemes az egész.

Lehet más a kangörcs.

Hősünk ott hibázott, hogy férfiként (vagy ahogy identifikálja magát) meglehetősen érdekes figura. Honi politikai életünk David Beckhamje ő. Tudják, ő volt az a fodballista, aki nagyon megtetszett a brit lányoknak, mikor először feltűnt a pályán, ráadásul szerény eszköztárát kifejezetten ügyesen használta, aztán megszólalt a cérnavékony egérhangján és egy nyári slágereket éneklő lánycsapat hosszú távra tervező tagján kívül mindenki azonnal kinevette. Péterünk is ebben a helyzetben van, amikor olvassuk, ügyesnek tűnik. Már amennyire szerény repertoárja engedi.

Így, ha valami intimitásra vágyik, először afrodiziákum gyanánt, közölnie kell a reá váró örökség nagyságrendjét. Ezúttal ezt – állapotának okán – nyilván elmulasztotta. Így azután kivágták, mint a macskát ürítés céljából.

Nem is lenne baj, számomra ez tulajdonképpen annak bizonyítéka, hogy Péter rendelkezik holmi személyes, már-már emberi vonásokkal.

Az viszont már sokkal problematikusabb, hogy férfi létére „feministának” vallja magát, és e minőségében számos komoly kirohanásokat tett, szóban és írásban, a nők zaklatásának rettentő voltáról és arról micsoda ocsmány, mucsai köcsögök azok, akik ilyesmire vetemednek. Mint például ő maga, aki ugye láthatóan bort iszik, miközben vizet prédikál.

Az események tükrében felvetődik a kérdés: vajon mennyire gondolta komolyan ezt a „feminizmust”? Még az is lehet, hogy csak az őt körülvevő, irányító társadalmi közeg – a sok hülye libsi – kényszeríti „feministának” vallani magát. Titokban meg fellökné, mint kofa a kosárát és adjál neki… Nem tudom, nem vagyok lélekbúvár, de – elnézve LMPéter ámokfutását – komoly esélyt adhatunk ennek.

Számos, magát egyébként férfiként azonosító, haladó közszereplő érzi szükségét annak, hogy hímfeministaként határozza meg. Kérdéses, hogy amennyiben heteróra isszák magukat, akkor is képesek-e feminista meggyőződésük szerint viselkedni, avagy az csak vékony máz, mely alól időről időre előtör az a rút ciszheteró? Azért furcsa a hímfeminista önmeghatározás, mert napjaink feminizmusa tulajdonképpen nem mást, mint a szélsőséges férfigyűlölet megnyilvánulása.

Réges-régen túl vagyunk már az afféle jogos követelésen, mint a választójog, vagy a nadrágviselés.

Ékes példája ennek az isztambuli egyezmény. A távoli és nőjogi szempontból meglehetősen elmaradott Törökország fővárosában elfogadott egyezmény ugyanis egy, a férfiakra nézve igencsak sötét jövő képét festi fel. Spanyolországban például, ahol már most az egyezmény szellemének megfelelő törvények vannak életben csak 2015-ben 160 ezer férfi ellen emeltek vádat szexuálisan erőszakos cselekményekért, úgy, hogy egyébként a vádak 90%-ban hamisnak bizonyultak. Ha nevezetes egyezmény rendelkezései megvalósulnak, akkor láthatóan – büntetőjogi szempontból – sokkal biztonságosabb buzinak lenni. Ám itt is ingoványos talajon járunk, mert az efféle kapcsolatokban a nő szerepét játszók maguk is hamar a feministák védelmét kezdhetik élvezni és akkor marad a guminő, meg a saller, ha kilukadna.

Idáig jutottam e szösszenet megfogalmazásában, mikor újabb roppant szórakoztató dolog került a szeme elé. A fenti események hatására egy Hercsel Adél nevezetű hölgy szükségét érezte, hogy tollat ragadjon és kifejtse szerény, ám mértékadó véleményét. Adél a HVG újságírója és a szoftpornó tartalmat ígérő „Magyar szeretők” című hiánypótló munka szerzője, lelkes feminista. Eddigi munkásságából kitűnik, hogy roppant mód izgatják az altesti történések, vagy legalábbis jól megél belőlük. Az esetet és annak tanulságait taglaló műve a „A magánember Ungár fiú esete a magyar bajokkal és saját magával” címmel jelent meg. Hogy mennyiben „magyar baj” az, hogy valaki szén részegen szexuális zaklatást hajt végre az nem derül ki a műből. Magam úgy vélem, hogy efféle esetek nem kizárólagosan magyar sajátosságok, az ittas szingaléz például ugyanúgy képes rá. De hát Adélnél és a hozzáhasonlóknál a „magyar” jelző amúgy is valami csúfat, maradit, elfogadhatatlant ír le.

Tán csak a honoráriumként kapott magyar forint képez üdítő kivételt.

Tehát a szerzőnő – néhány feminista tiszteletkör után – eljut oda, hogy eme gyalázatos esemény mögött a Fidesz áll. Nyilván egyik oldalon Orbán töltötte LMPéternek a sört, a másikon Kövér az unikumot és közben Kósa sugdosta a fülébe, hogy az a csaj ott a sátorban téged néz és nagyon bejössz neki. Legalábbis így mesélték Adélnek a hangok a fejében. Itt tartunk.

Hogy egy szerencsétlen kis ellenzéki politikus szexuális nyomorúságáért is nyilvánvalóan a Fidesz által sugallt „paranoid infantilizmus” a felelős – véli Adél, nem kisebb paranoid infantilizmussal. Ja, annyira súlyos volt az eset, hogy Mészáros Lőrincet a HVG ezúttal meg sem említette.