Mohó

„…és a szerencsétlen Mohó, tehetetlenül nyögve az információözönben, kénytelen minden adatot tudomásul venni…”

Stanislaw Lem: Kiberiáda Hatodik utazás

A zseniális Stanislaw Lem Kiberiáda című, úgyszintén zseniális könyvében van egy mese, melyben hősei, Trurl és Klapanciusz mérnökök egy Mohó nevezetű diplomás, ezért művelt és nagyon ideges természetű rabló karmai közé kerülnek, aki – a korszellemnek megfelelően – információkat rabolt. A nehéz helyzetből úgy menekülnek meg, hogy készítenek neki egy másodfajú démont, mely egy hordónyi dohos levegőben ugráló molekulák táncából olvas ki információkat és írja azokat egy hatalmas tekercs papírra. Mohó aztán olvassa a démon által lejegyzett információkat, de nem megy velük semmire, és egészen addig csinálja, míg a papírszalag el nem borítja és meg nem fojtja. Mert az információk, bár igazak, de rendszerezés, feldolgozás és értékelés nélkül semmit sem jelentenek.

Ez a történet jutott eszembe, mikor olvasom a haladó sajtóban, hogy a méltán ismeretlen Jávor Benedek – az LMP első szakadásának egyik matadora, EU képviselő – „kiperelte” a Paks 2 szerződés dokumentumainak egy részét az államtól. Most birtokába fog kerülni több tíz kiló papírnak, melynek minden lapja tele van írva. Nyilvánvalóan el kéne olvasni, rendszerezni, értelmezni, majd ezt követően rásütni a gaz putyinistákra az abban található, terhelő adatokat. Tudom, hogy jósolni nagyon nehéz, de én biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni. No, nem a rásütés, hanem az elolvasás és a megértés. Ebbéli véleményemet az eddig „kiperelt” iratok sorsára alapozom.

Nem első eset ez ugyanis. Eleddig már nagyon sokféle ügyben esett meg efféle „kiperelés”, ám egyik iratcsomó értékelésének eredményét sem láttuk viszont a haladó sajtóban. Ennek ugyebár kétféle oka lehetett.

A) Nem volt bennük semmi terhelő, tehát használható, dolog;
B) Nem is olvasták el az irdatlan papírhegyeket;
C) Mindkettő,

Itt van rögtön a trafik ügy. Tudom régen volt és a kurta emlékezetű köz, már nem nagyon emlékszik rá, ám a maga idejében jócskán borzolta az ellenzéki kedélyeket.

Zárójel. Az ügy horderejére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy ennek köszönhetjük az azóta is közöttünk tébláboló diktafonvirtuóz Hadházy lódoktort. Azt kell mondjam, nagy árat fizettünk a dohánykereskedelem rendszabályozásáért. A tüdőrák bakfitty ehhez képest. Zárójel bezárva.

A nevezetes trafik ügyben is sor került a pályázatok és bírálataik dokumentumainak „kiperelésére”. A számukra „kedvező” ítélet után azt jelentette be fenyegetőleg, a Varjú halála című táncbetét prímabalerinája, Varju László, hogy: „Mire elbukik az Orbán-kormány, a DK pontosan tudni fogja, hogy kik azok a fideszes haverok, akik trafikot kaptak Orbán Viktortól.” Ez 2017-ben történt.

Azóta azonban néma csend és hullaszag.

Aki csak egy kicsit ismeri a magyar állam által bonyolított ügyek menetét, az pontosan tudhatja, hogy minden bizonnyal több mázsányi papírról van szó, melyek előállításához igen nagy erdőket vágtak ki, melyekről csak úgy potyogtak közben a veszélyeztetett fajok. És akkor – ellenzéki vezényszóra  – újra felbőgtek a láncfűrészek. Nem tudom a Greenpeace mit szól ehhez. Ezeket a dokumentumokat kéne azóta egyenként elolvasni, megnézetni jogi, üzleti, pályázati szakértőkkel, hogy azokból bármi kiderüljön. Nem irigylem azt, akinek ez lenne a feladata, bármennyit fizetnek is érte. Az ügyet két éve körülvevő csend arra utal, hogy természetesen senki az égvilágon nem vette őket a kezébe. Kíváncsi vagyok hol lehetnek, vagy hol gyújtottak be velük éppen. Nyilván sokkal könnyebb és szórakoztatóbb performance-okat rendezni, tüncizni és nyilatkozni. Meg aztán ezek a szereplések amúgy is közelebb állnak a résztvevők szellemi képességeihez és vonzalmaihoz.

A „kiperelés” sem más, mint a média-politizálás eseménye, melyben minden kedvező ítéletet a gaz kormány arculcsapásaként lehet értelmezni a haladó sajtóban, amely ilyenkor – természetesen egyáltalán nem olyan szolgai módon, mint a lakájmédia – üdvrivalogni szokott. Mert van ugye a haladó és a retrográd üdvrivalgás. Nagy különbség.

A paksi iratokkal ugyanez fog történni.

Az efféle nemzetközi szerződések önmagukban is meglehetősen bonyolultak és terjedelmesek, nyelvezetük pedig még a nagyeszű hozzáértőket is próbára teszi. Hát még Jávor Benedeket. Ez esetben még ehhez járul a sokat emlegetett üzleti terv is, mely – minden hivatalosodó nagyotmondás ellenére – nem más mint jövendölés arra nézvést, hogy milyen lesz a világ és azon belül Európa, energetikai helyzete és energia árai 20-30-50 év múlva. Bárki könnyen beláthatja: semmiféle Jávor Benedek nem látja ezt jobban előre, mint tetszőleges jósnő a kristálygömbbel, vagy kávézaccal. És ez ugyan így vonatkozik a szakértőkre is. Paks jövőjével kapcsolatban a hivatásos szakértői álláspontok ugyanúgy politika-vezéreltek, mint a magyar gazdaság bármely más szegmensére vonatkozóak. Ennyi idő alatt annyi minden, rossz és jó, történhet velünk, gondoljunk csak a kisbolygó becsapódásra, vagy Gyurcsány visszavonulására a politikából.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy atomenergiáról van szó, mely technológiailag igencsak bonyolult ügy, és Benedeknek nagyjából annyi köze van hozzá, hogy végső soron ő is atomokból áll.

Ez – lássuk be – nem túl sok.

Mindenesetre jó olvasgatást kívánok a képviselő úrnak, és bízom abban, hogy igen gondosan, úgynevezett szoros olvasással rágja át magát a több ezer oldalnyi dokumentumhegyen, és mikor a végére ér, pár év múlva, akkor megosztja velünk a tanulságokat, hacsak nem jár úgy Lem Mohója és maga alá nem temeti a hatalmas papírhalom.