Rémálom

„Vezetik a végzetek az akarót, a nemakarót vonszolják!”

Seneca

1950. májusának 9. napja vidám napsütéssel indult. A téren már zöldelltek a fák, a kertben madarak énekeltek. Az utca még csendes volt, a nagy város éppen csak ébredezett.

A külügyminiszter, Robert Schuman azonban nagyon rosszul ébredt ezen a reggelen. Kiugrott az ágyból és úgy ahogyan volt, papucsban, házikabátban szapora léptekkel a szalonba ment, melynek egyik sarkában volt berendezve a házi dolgozószobája. A szalonban reggeli szöszmötöléssel foglalkozó lakája, a félszemű és féleszű, orosz származású Sigorszki, meglepetten nézett fel a szokatlan jelenség miatt.

– Excellenciás uram? – nézett kérdően a feldúlt államférfira.

– Sigorszki, töltsön nekem gyorsan valami erőset! – szólt az izgatott miniszter – Szükségem van rá mert iszonyú álmom volt az éjjel. Egyúttal üzenjen a személyi titkáromért is, mert sürgősen szükségem van rá.

Csend lett. Az italos szekrényben kutakodó lakáj természetesen nem mutatta a meglepődését, igazi inas nem csodálkozik és nem kérdezősködik, ez törvény. Robert úr nem szokott így viselkedni, az tény, csendes és visszafogott ember volt, mélyen vallásos, olyan, aki minden körülmények között megőrzi méltóságát. Látszott rajta, hogy most valami olyan történt, amit nem tud magában tartani, beszélnie kell róla. Meg is szólalt.

– Ilyen álmot még nem láttam! – mondta idegesen forgatva kezébe az emberes adag konyakot, amit kapott – És remélem, nem is fogok. Nehéz napokon vagyunk túl, ez biztos, hiszen mi ugye, úgy szerettük volna, hogy a Ruhr-vidék nehéziparát egyszerűen elkobozzuk és a megszállt Saar-vidéket pedig Franciaországhoz csatoljuk, hiszen mi nyertük meg a háborút, az angolok, amerikaiak és az oroszok csekély közreműködésével, de az átkozott amerikaiak ultimátumot adtak. A németek persze üvöltöttek. Sikerült is húzni az időt, de Acheson, az amerikai külügyminiszter azt mondta, vagy csinálunk valamit, május 11-ig vagy ők rendezik a kérdést. – Nagyot kortyolt a konyakba – A tábornok (mindig így hívta de Gaulle-t) olyan mérges volt, hogy hozzávágta a csizmahúzóját a tisztiszolgájához. Utoljára akkor tett ilyet mikor kiderült, az angolok, meg az amerikaiak bárkit szívesen látnának Franciaország élén, kivéve őt. – Ekkor felállt és idegesen járkálni kezdett.

– Most kitaláltunk valamit, ma jelentem be, nehogy az amcsiaknak legyen igaza. Ez nagyon fontos. Ha közösen irányítjuk a szén és acéltermelést akkor nem tudnak újra tankokat gyártani és két hét alatt szétverni minket, mi franciák pedig a béke angyalainak tűnünk. Persze közben a tábornok kiadta az utasítást, hogy fejlesszék ki az atombombát, azzal sokkal könnyebb szeretni valaki. Persze a sok hülye a kormányban ezt nem érti, ezért gondoltam, a legjobb lesz, ha rajtaütésszerűen bejelentem ma. És akkor ez az álom…Mindent tönkreteszek, Sigorszki! – riadtan összerázkódott és a fotelbe rogyott.

– Esetleg öngyilkos akar lenni uram? Akkor hozom a revolverét – kérdezte készségesen Sigorszki.

– Sigorszki, maga menthetetlenül és notóriusan hülye – mondta a miniszter beletörődő lemondással. – Nem akarok öngyilkos lenni, mert tiltja a vallásom és különben is. Azt álmodtam, – folytatta – hogy valaki, akit nem ismertem, de magyar akcentussal beszélt, felvitt egy magas hegyre, valamikor a jövőben, 2019. táján. Talán a Mont Blanc volt, minden esetre egész Európát látni lehetett onnan. Egy szemüveget is adott, mellyel a kontinens minden zugába beláttam, és hallottam is, ami ott történik. Először csodálatos volt. – Odalépett Európa térképéhez és rámutatott – Képzelje Sigorszki, egy egyesült Európát láttam, egy uniót, amely az ír szigetektől egészen Ukrajnáig tartott. A kísérőm azt mondta, az oroszok még Ukrajnából is kivonultak és vége a kommunizmusnak. Mély boldogság töltött el az általános béke és a prosperitás láttán, hiszen ez az én művem is, gondoltam. – Nagyot sóhajtott.

– Aztán feltettem a szemüveget. Bár ne tettem volna. Adjon még egy italt Sigorszki. Bármerre néztem is, azt láttam, hogy az utcákon négerek és arabok mászkálnak, Stockholmtól Athénig. És mindenütt mecsetek, püspöknőket láttam! Éppen a keresztet szerelték le a templomról, hogy félholdat tegyenek a helyére. Róma felé tekintettem, és fehér ruhás embert láttam, aki négerek lábát mossa. Először azt hittem cipőpucoló, de a mellettem álló azt mondta, hogy ő a pápa. Eltekintettem Bécs felé, mindig szerettem a császárvárost, Mozart, Beethoven, keringők, elegancia… Azt láttam, hogy egy szakállas ember nőnek öltözve énekel az utcán. Ez egy buzi, suttogta a fülembe a rejtélyes idegen. Az rendben van, hogy buzi, gondoltam, de miért van így öltözve az utcán? Miért nem viszi el a rendőr? Aztán – képzelje el Sigorszki – közelebbről szemügyre vettem a többi nagyvárost, és azt láttam, hogy ilyenek mászkálnak zeneszóra az utcákon és a rendőrök őket védik! – Megborzongott.

– Ekkor a kísérőm Brüsszelre mutatott, egy nagyszerű modern épületre és azt mondta, hogy az az Európai Parlament. Megkönnyebbültem, hiszen – gondoltam – ott biztosan törvényeket hoznak éppen, hogy véget vessenek ennek. Állítottam a fókuszon és betekintettem az ülésterembe. Ott éppen egy kapafogú arról beszélt ordítva, hogy valami melegeknek – vajon kik azok és kik a hidegek? – nincsenek meg a jogaik, ezért még több felvonulást akar. Azt is mondta, hogy keveselli a négereket meg az arabokat, még több kell belőlük, és hogy ő ateista, tehát a templomokat meg sokallja. Láttam, hogy az elnöki pulpituson egy teljesen részeg ember ül, aki nem tud magától lemenni onnan. A kísérőm mondta, hogy az elnök. Egy másik furcsa ember meg arról beszélt, hogy az angolok kilépnek. Egyetemeket láttam, ahol tudósnak tűnő emberek könyveket írtak arról, hogy mindenki az, aminek képzeli magát, és hogy az ilyeneket nem szabad kezelni, hanem úgy kell tenni mintha elhinnénk, mert különben megsértődnek. Aztán láttam, hogy az egészet Berlinből egy furcsán öltözött asszony igazgatja, és – óh borzalom! – Németország Európa ura.

Visszarogyott a fotelba és a kezébe temette az arcát. Ekkor lépett be Jacques a személyi titkár, akit közben értesítettek és most riadtan nézte az összeomlott főnökét.

– Jacques, jó hogy itt van! – fordult a titkárhoz – Azonnal mondja le a bejelentést. Mindegy mire hivatkozik, megbetegedtem, vagy akármi, csak mondja le! Ezt nem tehetem.

– Uram ez lehetetlen! – kiáltotta kétségbeesetten a titkár – Ezt nem tehetjük! Akkor végünk van!

– Esetleg a titkár úrnak egy revolvert? – kérdezte Sigorszki reménykedve

– Nem, Sigorszki! – mondta a miniszter lemondóan – Hozzon inkább valami erősebbet, nekem meg a titkárúrnak is. Igyunk, ha mást nem tehetünk.

***

Hát valahogy így.