Semmi, vagy majdnem semmi

79

„A szenátorok tisztességes emberek, de a Szenátus szörnyeteg.”

Római mondás

Lezajlott, aminek le kellett zajlania.

A választásoknak két, egymástól jól elkülönülő vonulata volt, melyek csak kissé függtek össze egymással. Az egyik a honi, belpolitikai dolog, melyben a Fidesz hozta a kötelezőt, és ebben szinte semmi meglepő nem volt. Bizonyosan tudtuk, az előzetes felmérésekből és az ösztöneinkből is, hogy a lakosság nagyobb része egyetért a kormánypártok európai ügyekben képviselt álláspontjával. Megfelelő volt a mozgósítás is, az eredmény pedig magáért beszél. Győztünk.

Ami az ellenzéket illeti, ott megvalósult a haladó újságírás – a tényleges politikacsinálók – vágya: leváltották az ellenzéket, illetve az évekig vezető ellenzéki pártokat, az MSZP-t, az LMP-t és a Jobbikot.

Helyettük visszatért a Pojáca, az elpusztíthatatlan Feri.

Mert ne higgyünk a szirénhangoknak, az undorító kommunista hernyó csak rövid időre bábozódott be, hogy kikeljen belőle a szivárványszínű tehén.

Mondták, Feri erkölcsileg megsemmisült 2006-ban. Én meg azt mondom, hogy akinek nincsenek erkölcsei, az nem tud erkölcsileg megsemmisülni, már csak azért sem, mert nem veszi észre. Most beértek a mesterkedései, és immár az összeomlott ellenzék romjaira tűzheti ki a zászlót.

Az LMP és a Jobbik sikeres öngyilkosságot követett el.

Úgy mondják, nem volt „üzenetük” a választók számára. Ez igaz is, hiszen aki maga sem tudja, mit akar, az nehezen szab irányt, és egyébként is, aki nem tudja, merre hajózik, annak mindig rossz irányból fúj a szél. És látható is, egyikük sem tudja, hogy mit akar. A Jobbik egyetlen sikere – a Spinoza-házból nézve – az, hogy Gyöngyösi képviselő úrnak most öt évig jó lesz Brüsszelben, aztán utána az özönvíz.

Az új fejlemények aztán felrúgják majd az eddigi alkukat, és a következő választásokig eltelő idő bizonyára roppant szórakoztató marakodással fog eltelni. KariGerire például minden bizonnyal nehéz idők jönnek. A főpolgármesteri szék helyett a pojáca jelöltjének trónja mellett kaphat egy térdeplőzsámolyt, és tán foglalkozhat jó fizetésért, tanácsnokként, a zuglói parkolási ügyekkel. Ha egyáltalán.

A Momentum előretörése pedig kizárólag az általános sötétség gyors terjedésével magyarázható.

Most aztán végre úgy érezhetik, ők is „tényezővé” váltak. Vakok között félszemű a király. Számomra teljesen érthetetlen, hogy ki gondolhatja komolyan az ő szerepüket. Őszintén remélem, hogy csak egy ilyen, alapvetően tét nélküli választáson szavaztak rájuk, hiszen – lássuk be – az, hogy a két leányzó ott van vagy nincs az EP-ben, az a választóknak tökmindegy. Amint itthon, ott sem fognak semmi érdemlegeset tenni, és ez azt jelenti, hogy ártani se nagyon tudnak. (Arra hogy bármi hasznosat tennének nem gondolok.) De hogy valami fontos, felelősségteljes dologgal bíznák meg őket, ahol például dolgozni kéne, az abszurd gondolat.

Ami viszont Európát illeti, ott gyakorlatilag semmi vagy majdnem semmi sem történt.

Bár a néppárt és a szocdemek veszítettek szavazatokat, de együtt még mindig többségben lesznek, különösen, ha beveszik a zöldeket meg a liberálisokat. És miért ne vennék be, hiszen gyakorlatilag mindenben egyetértenek. A parlament pedig tovább hozza majd a hülyébbnél hülyébb határozatokat, tét nélkül természetesen, és a képviselő urak, hölgyek és egyebek pedig felveszik az illetményüket. Miután az eredmények olyanok, amilyenek, most öt év irtózatos és oktalan jogászkodás fog következni.

A szerződések megváltoztatásának gyakorlatilag semmi esélye, így a haladás erői jogi, bírósági úton próbálják majd érvényesíteni az akaratukat. Mindenért be fognak perelni bennünket egy olyan bíróság előtt, melyben a hasonszőrűek bíráskodnak majd. Nem tudom, megfigyelték-e, de az elmúlt esztendőkben, a magyar államot érintő perekben ez a bíróság kizárólag elmarasztaló ítéleteket hozott, összhangban a nemzetközi libsizmus jogi fordulatával. Ebben a jogi libsizmusban az a jó, hogy az emberek tulajdonképpen egy kukkot sem értenek abból, ami történik. A tekintetes bíróság hoz egy ítéletet és meg is indokolja, olyan kifejezésekkel és logikával, amelyek még a többé-kevésbé kiműveltek számára sem érthetőek. Azt már csak az én galád természetem teszi hozzá, hogy valószínűleg azért nem értjük, mert nincs értelme.

Mert, ugyebár, s ezt már a rómaiak is tudták, nem a törvény számít, hanem az, hogy ki a bíró.

Sőt, azt már Diocletianus római császár azt is tudta, hogy: „Nincs az a törvény, amelynek betűjét nem lehetne egy aranypénzzel letakarni”. Így hát ettől a jogi birkózástól nem sok jót várhatunk. Iszapbirkózás lesz belőle, mert ítéletet hozni van módjuk, ám azt kikényszeríteni nincs hatalmuk. Az események mögött pedig a szép, nagy, csupaüveg brüsszeli intézményekben az ápoltak vitatkoznak, barátkoznak, gyűlölködnek, csak éppen semmi értelme az egésznek.

Nehéz idők jönnek.