Senki Alfonz Ukrajnában

„A világ minden nemzetisége magáénak vallhatta volna káromkodásai alapján. De ez csak példa. Nem folyt ilyen vetélkedés érte.”

Rejtő Jenő: Elátkozott part

Rejtő Jenő halhatatlan hőse Senki Alfonz arról (is) híres volt, hogy állítólag az  összes országból kitiltották már és csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a Földön. Egyesek szerint ki kellett volna toloncolni a Holdra. Azért idézem ezt az rejtői figurát, mert olvasom a sajtóban, hogy Miheil Szaakasvilit, Porosenko elnök saját kezűleg megfosztotta ukrán állampolgárságától. Sajnálatos módon azonban Szaakasvilit már korábban megfosztották grúz állampolgárságától is, így jutott Senki Alfonz sorsára. Bár ő sokkal kevésbé szimpatikus figura.

Senki Alfonz, aki ugyan bűnöző, de alapvetően egy lovagias figura. Nála a rongyos nadrágban érző szív dobog, míg  Szaakasvili minden bizonnyal csak egy az USA megbízottai közül, akiket Putyin bosszantására küldtek a mindig fortyogó Kaukázusba. A Kaukázusba, mely mindig is tüske volt az orosz medve talpában. A kis kaukázusi népek gyűlölik az oroszokat, ám még ennél is szenvedélyesebben gyűlölik egymást. Évszázados ellenségeskedések, vérbosszúk, vallási különbségek osztják meg az ott élőket.

Hősünk Amerikában tanult, majd dolgozott is egy rövid ideig, innen tért vissza az akkor is forrongó Grúziába politikusnak. Hazafiúi elkötelezettségből nyilván. 2004 és 2013 között Grúz elnökként tevékenykedett, az ún. „rózsás forradalom” révén hatalomra jutva. A „rózsás forradalom” egyike volt a közelmúltban és napjainkban is zajló amerikai befolyásszerzési kísérleteknek, a volt vagy jelenlegi orosz befolyási zónában, melyekben mindenütt vezető szerepet játszottak/játszanak a Soros -féle NGO-k.

Az efféle, amúgy regényesen elnevezett forradalmaknak bevett koreográfiája van.

Először „civil” szervezetek felkészítik és motiválják a résztvevők hangadóit, majd tetszőleges okból kirobbanó tömegtüntetések kezdődnek. Ok pedig mindig bőven van, hiszen a megdöntendő kormányok többnyire korrupt gazemberekből állnak. A  feszültség fokozódásának egy pontján, hogy-hogysem, valaki a tömegbe és a rendfenntartókba lő, hogy vér is folyjon. (Később sohasem szokott kiderülni, hogy ki volt, csak sejtéseink lehetnek, vagy esetleg figyelünk Victoria Nuland amerikai külügyérasszony elejtett szavaira.) Ezután a kormány bedobja a törölközőt. Új emberek jönnek, nem kevésbé korruptak és nem kevésbé gazemberek, viszont – valahogy mindig úgy alakul – Amerika-barátok. Ősi módszer ez. Már a rómaiak is előszeretettel küldtek a konkurens birodalmakba Rómában nevelkedett – és reményeik szerint rómaivá is vált – uralkodókat, hogy biztosítsák a birodalom érdekeit.

Így jutott hatalomra a mi Miheil barátunk is. Elkövetett azonban egy szarvashibát: nem volt eléggé paranoiás. A paranoia ugyanis kezdő és gyakorló diktátoroknál széria tartozék; aki bárkiben is megbízik az nem lehet demokratikus, kaukázusi vezető. Hősünk azonban elhitte, hogy az USA akár fegyveres konfliktust is vállal az ő két szép szeméért és a grúz nép „szabadságáért”, „területi integritásáért” és fegyveresen nekiment az orosz védelmet élvező Adzsáriának, Dél-Oszétiának és Abháziának. Az oroszok pedig, annak rendje és módja szerint, néhány nap alatt laposra verték. Az amerikaiak pedig – szintén annak rendje és módja szerint – sajnálkozásukat és felháborodásukat fejezték ki, ezeket a grúzok a hajukra kenhettek.

Naná, majd háborúzni fognak az oroszokkal holmi távoli kecskelegelők kapcsán Grúziáért.

Hogy Szaakasvili miképpen lehetett akkora hülye, hogy bevegye: az amerikaiak beavatkoznak mellette, az rejtély. A Grúziához hasonló tűzfészkek feladata csupán az, hogy korlátozzák az orosz külpolitika mozgásterét, fenntartva a véres karmú, mohó orosz medve képét a médiában és hogy belső erőforrásokat vonjanak el, rontva a belpolitikai helyzetet.

Ha valamelyik bábállam szövetséges túlmegy a határon és az oroszok felrúgják, mint László Petra a migránst, akkor az USA nem háborúzik érte, hanem keresnek egy másikat.

Barátunkat tehát, a megszégyenítő háborús vereség után, 2012-ben nagy ívben kivágták, egyébként választások útján és nem mulasztották el, a megszokott módon, mindenféle csúfságokkal megvádolni – amiket valószínűleg el is követett –, továbbá nemzetközi körözést is kiadni ellen. A menesztése kapcsán elmondhatjuk, hogy Sorosék elfelejtették levédetni a „rózsás forradalom” licencét, ugyanis az ellenzéki „Grúz álom” szövetség erősen arra hajazó módszerrel nyert választásokat, Szaakasvili ellen. Nincsen rózsa tövis nélkül.

Nem történ azonban baj, mert az elnök, Petro Porosenkó, meghívta Ukrajnába.

Az a  Porosenkó aki maga is a fenti forradalmi recept iskolapéldaszerű alkalmazásával került hatalomra. Ennek illusztrációja gyanánt – a kormányába bekerültek olyanok, akiket nyilvánvalóan az amerikaiak ültettek oda, mint például Natalie Jaresko, aki az USA külügyének dolgozott anno Kijevben, vagy mint hősünk. Ők néhány órával kinevezésük előtt kapták meg az ukrán állampolgárságot. Nevezhetjük őket – divatos szófordulattal – transz-ukránoknak is. Ez kísértetiesen hasonlít arra az esetre, mikor a Vörös Hadsereg Rokosszovszkij nevű marsalljából hirtelen Lengyel hadügyminiszter lett a háború utáni kommunista kormányban. Csak a rend kedvéért.

Szaakasvili így Ogyessza kormányzója lett Porosenkó jóvoltából, azonban rendkívül hálátlannak bizonyult és ellenzéki politikai pártot alapított. Ezt pedig az ukrán elnök, a friss, nyugatias ukrán demokrácia Sir Galahadja nem tűrhette. Arra való hivatkozással, hogy állampolgársági ügyében, közelebbről nem meghatározott, hamis iratokat terjesztett elő, kirúgták Ukrajnából is.

Barátunk tehát munka és haza nélkül maradt, továbbá az a veszély is fenyegette, hogy kiadják Grúziának, ahol bizonyára hosszú évek várnak rá kurtavasban valamelyik romantikus, ősi, ám annál hidegebb és nedvesebb grúz várbörtönben.

A birodalom azonban – úgy tűnik – nem felejt. A legújabb hírek szerint ismét az USA-ban van, hogy milyen útlevéllel, arról nem szól a fáma. Ott van hát és most – gondolom – két megbízatás között várakozik. Csak 2018 után nehogy nálunk találkozzunk vele legközelebb.