A mesebeli farkas

6

…a lap szerepe nem korlátozódik csupán eszmék terjesztésére, csupán politikai nevelésre, és politikai szövetségesek toborzására. A lap nemcsak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem kollektív szervező.”

Marx–Engels–Lenin: A sajtóról

Bizonyára a nyájas olvasó is ismeri azt mesét, mely arról szól, hogy az unatkozó juhászgyerek farkast kiált, mire az emberek kaszával-kapával rohannak segíteni. Miután többször megtette ezt, legközelebb már rá sem hederített senki. Ekkor tényleg jött a farkas és megette a birkákat. Lehet, hogy a juhászt is, mert a farkas már csak ilyen. Még az is elképzelhető, hogy a ravasz farkas egy bokorból figyelte a juhászfiú tevékenységét és kényelmesen kivárta a maga idejét. Ez a mese jutott eszembe a múlt napok eseményeit figyelve.

Ismét nagy buli volt tegnap este a Kossuth téren, mindenki ott volt, aki számít, és mindenki elmondta azt, ami eszébe jutott. Mert bezárták – valakik – a nép szabadságának utolsó bástyáját a Népszabadságot. A bezárás mikéntjén csak azok lepődtek meg, akik nem ebben az országban éltek az elmúlt időkben. Az újsütetű magyar kapitalizmusban még nem alakultak ki a munkavállalók megalázásának finom, elegáns, udvarképes módszerei, mint a fejlett Nyugaton. Majd egyszer. Talán. Bár a kitűnő B. Boogieman kolléga dolgozata szerint, ott se nagyon gatyáznak, ha nagy a baj.

Itt jegyezném meg, hogy szerény véleményem szerint ezt a gesztust – a Népszabadság bezárását – legkésőbb 1989-ben kellett volna megtenni és ezzel egy időben a székházát lerombolni, helyét felszántani és sóval behinteni. Mindemellett pedig a munkatársakat kémiai úton írástudatlanná kellett volna tenni – bár némelyek esetében erre nem is lett volna szükség –, hogy soha többé annyi kárt ne tudjanak okozni, mint addig. És ez így is egy roppant kegyes ítélet lett volna velük szemben. Ám ez is egyike azon dolgoknak, melyekkel adósunk maradt a rendszerváltozás, illetve helyesebben, adósok maradtunk önmagunknak.

De vissza a tüntihez!

A nagyszerű Tamás Gáspár Miklós, időskori napjaim bearanyozója, aki nem szűnik meg szórakoztatni engem, felállt valamire, az egyik kezét a kabátja zsebébe dugta – mint Lenin elvtárs – és elmondta, hogy amit ő most elmond, na, azt nem lehet elmondani. Hiszen cenzúra van. Mindent és mindenkit letiltanak előbb utóbb pedig jönni fog a fekete autó és elviszi a derék ellenzékieket. Hogy hova viszi őket? Nyilván Recskre, az egy jól bejáratott hely, ahol aztán kőbányászás közben megtekinthetik azoknak a síremlékét, akiket annak idején – mikor még Szabad Nép névre hallgatott a jeles kiadvány – a mai tüntetők szülei, nagyszülei vitettek oda és ölettek meg. Mert ők már csak így gondolkodnak arról, hogy mit tesz valaki, ha nagy hatalom kerül a kezébe.

Furcsa módon senki sem nevetett a nagy gondolkodón, pedig lehetett volna. Hiszen alapvetően az egy nagyon vicces dolog, ha valaki azt mondja, hogy ezt most éppen nem mondhatja, aztán elmondja. Egészen fiatalka lányok szoktak egymással megosztani hasonló felvezetéssel bizalmas információkat a jelen nem lévők szerelmi életéről. De eme apokaliptikus képet most éppen azért vázolták fel, mert bezártak egy újságot. Egyébként bármikor, bármiért felfestik, csak most ez volt aktuális. A visszatérő vezérmotívum a szólás szabadságának végleges eltörlése volt. Itt már nem lehet mondani semmit mondták.

A lap munkatársai szerint mindez annak köszönhető, hogy megírták Rogán helikopterezését, illetve Matolcsy szerelmi életét. Annyiban ez az érvelés kissé sántít, hogy rajtuk kívül még az összes baloldali médium is megírta ezeket, kezdve az Indextől a HVG–ig. Az utóbbiakat valahogy mégsem zárták be. Persze lehet hogy csak amit a Népszabadság ír meg, az van megírva igazán, köszönhetően a lapra jellemző notórius igazmondásnak és az abból fakadó mély hitelességnek.

Ha csak a haladó sajtót olvassuk, akkor a következőkről értesülünk: az elmúlt hat évben Orbánbasi a hét minden napján összezúzta a demokráciát, kivéve vasárnap, mert akkor kötelező volt zárva tartani. A sajtószabadságot és az emberi jogokat naponta többször megtiporta, az összeomlott egészségügy miatt pedig járványok pusztítanak és temetetlen holtak hevernek az utcán. Az oktatás percenként jut olyan mélységekbe, hogy aki tudott is írni,olvasni, az is elfelejtett. Mindenki kivándorolt. Vagy majdnem. És a tökéletesen anarchiába süllyedt ország fölött – a Fidesz utasítására – nyugaton kel föl a nap. A Föld pedig lapos, mert ellopták a görbületét. Bizony.

Aztán majd egy szép napon, a nagy ellenzéki összefogás eredményeként, „Mindegy, csak Orbánt ne!” felkiáltással, Kőszeg Ferenc, a volt SZDSZ és a Pojáca vezetésével megválasztják Vona Pártlelket, aki kinevezi magát Nagy Kagánnak, Budapest utcáin pedig felvonul a Betyársereg és karikás ostorral tereli a népet az újjáalakult Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiára, amit mindenkinek el kell végeznie, továbbá a Pártlélek – régebbi ígéretének megfelelően – bezáratja a kereskedelmi televíziókat és kötelező lesz a nemezkalpag viselése. Nos, ekkor a haladó értelmiség sikoltozva fog rohangálni az utcán és diktatúrát fog kiáltani, de senkit nem érdekel majd. „Diktatúra!? Már megint? Ugyan már!” mondják és továbbmennek. Lupus in fabula.

Facebook hozzászólások