Az egyenlő elbánásról

„…öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt német hullákat ugorjátok át.”

Ilja Ehrenburg: „Gyilkolj!” című röplap a Vörös Hadsereg számára

Azt írja a jobboldali elhajlással nem vádolható Anne Aplebaum a „Gulag története” című könyvében, hogy a könyv megírásához szükséges inspirációt egy prágai kirándulás adta. (A könyv olvasását csak kifejezetten horrortűrőknek ajánlom. Amúgy roppant tanulságos, bár Szolzsenyicinhez képest sok új nincs benne, csak rosszabbul van megírva.) Nos, Aplebaum azt tapasztalta, hogy a bazári bódékban nagy sikerrel árusítják a sarló-kalapácsos, vörös csillagos és egyéb kommunista jelképekkel illusztrált emléktárgyakat. Úgy látta, hogy különösen a nyugati turisták vásárolják ezeket, és utána szélesen vigyorogva fényképezkednek velük. Elgondolkodott hát azon, hogy vajon ugyanígy árusíthatnák-e a horogkereszttel ékesített trikókat és egyebeket. Miért van az, hogy míg a kommunizmus több áldozattal és szenvedéssel járt, mint a nácizmus, mégis az egyikkel megengedő a nyugati közvélemény, a másikkal nem?

A sajnálatos charlottesville-i események után – mint arról írtam – sok tartalomszolgáltató letiltotta oldalairól a „náci” anyagokat. Mondván, hogy azok rendszeres fogyasztása – az arra alkalmas, ideológia vezérelt elmeállapotúakban – erőszakhoz, gyilkosságokhoz vezet. A haladó sajtó természetesen diadalkiáltásokban tört ki. Az Index című simicskista kiadvány például „Az internet elkezdte kiirtani a nácikat” címmel hallatott örömujjongást.

Mindez a baloldali szíveknek oly kedves cenzúra, mégpedig annak is posztmodern, privatizált változata. Az eddigi évszázados gyakorlattól eltérően itt ugyanis nagyhatalmú magánemberek gyakorolják a cenzúra míves mesterségét. Régebben ez az állam feladata volt, és valami, általa konstituált, többségi „közjó” érdekében folytatták. Most is így mondják, ám – ha lehántjuk a hazug mázat a dologról –, akkor a tulajdonosok önkényes döntéseit találjuk, melyet legfeljebb a várható haszon csökkenése, vagy növekedése befolyásolhat. Miután az említett nagy befolyású személyek szellemtörténeti – és egyéb – műveltsége legalábbis kétséges, döntéseiket nyilván elsősorban a szellemi divat és a hasonszőrűek elvárásai, na meg a profitelvárások befolyásolják. Furcsa módon fel sem merül, hogy a hasonló nyíltan kommunista, osztályharcos szellemiségű honlapokat, ahonnan Marx, Lenin, Mao és Che Guevara képei néznek vissza ránk, és nyíltan dicsőítik a tömeggyilkosokat, szintén – hasonló érvek alapján – be kéne zárni. Mint például a fenti képen látható könyvesboltot a kaliforniai Berkeley-ben.

Ilyenkor szoktak következni az ún. „érvek”, azt bizonyítandó, hogy a kommunizmus „nem olyan”, az alapító atyák, Marx és Engels valójában jót akartak. Egyrészt ugye van az a szép magyar közmondás, miszerint a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, másrészt pedig ez egészen egyszerűen nem igaz. Marx látta és tudta, hogy az általa elképzelt forradalom hová vezet, ezért beszél már a Gothai program kritikájában a proletariátus diktatúrájáról. Dokumentálható továbbá, hogy Marx maga is elismerte a „forradalom egy országban” teória lehetőségét Oroszország kapcsán. Ezt igazolja a Vera Zaszulicsnak (Zaszulics egyike az első női terroristáknak, rálőtt a szentpétervári kormányzóra, de felmentették, mert olyan béna volt, hogy nem találta el; itt ér össze közvetlenül Marx, a terrorizmussal.) írott levél és a Kommunista kiáltvány 1882-es orosz kiadásának Engelsszel együtt jegyzett előszava.

Az oroszok, Lenin, Trockij és Sztálin nem torzítottak el semmit. Tették, amit Marx is jóváhagyott. Így történt.

Az azonban erősen kétséges, hogy például Cukorhegyi akár hallott volna a résztvevőkről, azt pedig egyenesen kizártnak tartom, hogy bármit is olvasott volna tőlük. Ő és a hozzá hasonló magáncenzorok csak az általános szellemi légkört érzékelik. Abban pedig a kommunisták derék, ám kissé naiv, jóindulatú emberek. Mi több, tanaikban „sok igazság” található, mint például az egyenlőségre való törekvés, az „elnyomottak” felszabadításáért folytatott küzdelem és más veretes marhaságok.

Mindennek oka abban keresendő, hogy a nyugat a szovjetekkel szövetségben győzött a Németországgal folytatott háborúban, és nehezen tudná elmagyarázni, hogy a volt szövetséges pontosan olyan szörnyű ideológiát vallott és valósított meg, mint akik ellen harcoltak. Churchill, aki időnként meglepően őszinte tudott lenni, azt mondta, hogy az ördöggel kötöttek szövetséget a Sátán ellen.

Amíg a nyugati ideológusok és megmondóemberek nem néznek szembe tanaik pokoli eredetével, addig így maradnak a dolgok. Érvényesül a már megszokott kettős mérce, a gondolkodás egysíkúságának diadala. És lehet menni a szabadság nagy barátjának, Guevarának képével ékesített pólóban tüntetni a szabadságért.