Éjszakai elmélkedések

13

„Mostanáig a nemzeteket hódítások útján gyilkolták le. Felmerül azonban egy fontos kérdés: Meghalhat-e egy nemzet a saját területén is anélkül, hogy megszállnák országát – például úgy, hogy beengedi a döglegyeket, amelyek velejéig szétrohasztják azokat az eredeti és alapvető elveket, amelyek nemzetté tették őket.”

Joseph de Maistre: Gondolatok Franciaországról

Mint afféle álmatlansággal küszködő vénember, én is rádiót hallgatok éjszakánként a sötétben. Azért a sötétben, mert ok nélkül reménykedem, hogy mégiscsak el tudok aludni. A napokban is ahogyan tekergetem az állomáskeresőt, rábukkantam a G-média zászlóshajóinak egyikére, a Lánchíd-rádióra. Éppen maga Csintalan Sándor beszélt, őt meg lehet ismerni a hangjáról, valamint arról, hogy nyikorog alatta a szék. Feltehetően nem sikerült még olyan széket gyártani, amelyik tiltakozás nélkül viselné el a jeles közéleti férfiút és súlyát. A másik résztvevőt nem sikerült azonosítani, de Csintalan egyszer Zsoltnak nevezte. De mindegy is, hogy ki volt. E tekintetben legyen ez az írás az anonim elmebetegek egyik klubfoglalkozásának jegyzőkönyve.

Mikor elkezdtem hallgatni, Zsolt éppen azt mesélte, hogy ő biztonságpolitikai szakértő is, és ebben a minőségében úgy látja, kis hazánkban forradalmi helyzet állt elő, a súlyos elnyomás robbanással fenyeget, a tömegek nem tudják elviselni tovább a terrort. Hogy mondandóját érthetővé tegye, rögtön két példát is említett, mikor csak hajszál választott el attól, hogy véres események kezdődjenek.

Ezek pedig az internetadó és a vasárnapi zárva tartás voltak.

Vallomás következik. Éreztem én ekkor, hogy ez az a pont, mikor tovább kéne tekerni az állomáskeresőt, de súlyos mazochizmusból nem tettem. Én sajnos végigolvasom a rossz könyveket is és végignézem az elfogadhatatlan filmeket. Gyötör ugyanis a kíváncsiság, hogy a rosszul megválasztott és még rosszabbul felvezetett témával végül mit kezd az alkotó. Illetve, hogy elhangozhat-e még az eddigieknél is nagyobb marhaság. Tudom, ez jellemhiba, de nem tudok úrrá lenni rajta. Vallomás vége.

Mikor elhangzottak az éjszakában Zsolt profetikus szavai, pokoli képek jelentek meg szemeim előtt. Először azt láttam, ahogyan a mobiltelefonokkal vívott forradalom vérfürdőbe torkollik. A forradalmárok mobilokkal dobálják a karhatalmat, akik erre tabletekkel válaszolnak. A forradalom egyes névtelen hősei öngyilkos módon törlik magukat a Facebookról, mások kiírják rá, hogy „Je suis adatforgalom”, ismét mások barikádos képeket tesznek ki. A tömeg pedig megostromolja a Hírközlési Felügyeletet, földalatti börtönök után kutatva, ahol internet előfizetőket tartanak fogva és sanyargatnak. A forradalom győzelme után a demokratikus kormány átkereszteli a Gellért-hegyet Cukorhegynek és felépíti rajta a közösségi média megváltójának róla elnevezett templomát.

Ezután felbőszült tömegeket láttam, melyek megostromolják a bezárt Tesco-t, széttépik a rácsokat és csak vásárolnak, csak vásárolnak…

Lenin elvtárs – akit Zsolt bizonyára nem olvasott – azt mondotta, hogy forradalmi helyzet akkor van, mikor az uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig már nem akarnak a régi módon élni.

Ezek a körülmények kétségtelenül fennálltak.

Az uralkodó osztályok új módon csak, bezárt Tescóval és megadóztatott internettel lettek volna képesek zsarnoki hatalmukat fenntartani, a tömegek pedig már képtelenek lettek volna ezzel együtt élni. Aztán a megtisztító forradalmi vihar valahogyan mégis elmaradt, de – amint azt Zsolt prófétai szavai megjósolták – a veszély folyamatosan fennáll. Bőven elég ha egyszer nem tudják feltölteni a gombolyaggal játszó macskájuk képét, vagy zárva találják kedvenc áruházukat és akkor eljön a fenti apokaliptikus víziók megvalósulásának ideje.

Ezután, egy jól irányzott széknyikorgással Csintalan vette át a szót. A mi Sándorunk roppant érdekes figurája a magyar közéletnek. Ő az, aki már nyomvályút taposott a damaszkuszi útba és eleddig G. Lajos az egyetlen gazdája, akit még nem árult el.

Nyilván ez összefügg a honorárium összegével.

Nos, Sándor abbeli nézetének adott hangot, hogy a jelen viszonyok őt az ’57-es kádári repressziók idejére emlékezteti. Ezzel ugyan ellentmondott némiképpen Zsoltnak, aki szerint most jött el a forradalom ideje, ’57 pedig ezzel szemben a forradalom leverése utáni bosszú korszaka volt. Akkoriban Csintalan szocialista alelnök egykori elvtársai éppen akasztgattak és sortüzeltek.

Bár lehet, hogy Sándor fejében ez volt az igazi forradalom, hiszen ami előtte történt az volt az ellenforradalom. Ez esetben kénytelenek vagyunk egyetérteni vele.

Úgy tűnik, a libsi ellenzék legnagyobb baja nem Orbánbasi rendszere, hanem az, hogy olyanok képviselik őket, mint Zsolt és Sándor. Csapongó képzeletük és az Orbánbasi iránti izzó gyűlöletük teljesen elvágja őket a valóságtól. Kénytelenek valamiféle szellemi azilumba menekülni, az viszont már igencsak jellemző, hogy a lelki megnyugvás számukra nem más, mint delirálás valami véres apokalipszisről.

Ízlések és pofonok, ugyebár.

Az is igencsak jellemző, hogy mennyire jól ismerik a „népet”, akit éppen meg akarnak szabadítani a zsarnokságtól. Láthatóan azt képzelik, hogy némi adó, vagy a szabad, vasárnapi pénzköltés megakadályozása egyből barikádok emelésére készteti az elnyomottakat. Hogy megéri nekik süvöltő golyók közé vetni magukat az olcsóbb internetes pornó és Tesco-gazdaságos kínai alsónadrág érdekében. Hiszen mi hevíthetné jobban a proletariátus kebelét?

Itt tartottunk éppen, mikor hál’ Istennek véget ért a műsor és én is elaludtam. Álmomban Sándor és Zsolt, makacs arccal éppen barikádot építettek valami nagy, szürke semmi közepén. Elégedetten láttam, hogy jól haladnak vele.

Facebook Hozzászólások