Európa

5

Még előbb, semmint sanyarú soványság
rontja szép orcám, s nedűit veszíti
zsenge szép testem, legyek íly virágzón
tigrisek étke.
Horatius, Ódák, III. 27

Európé, föníciai királylány panaszai ezek Horatius Ódáiban, akit bika képében rabolt el a kéjvágyó Zeusz és aki gyermekeket is szült neki; Minószt, Rhadamanthüszt és Szarpédónt. Úgy tűnik tehát, hogy valószínűleg mindannyiunk Európáját egy ázsiai leányzóról nevezték el, méghozzá olyanról aki életében nem tette a lábát erre a kontinensre, hiszen előbb Krétán, majd pedig Lükiában élt, ami szintén Ázsiában van. Ez már Hérodotosznak is szemet szúrt és azt írja:  „… senki nem tudja, … hogy kiről kapta a nevét vagy ki nevezte el” A régieknek könnyű dolga volt. Ők csak azt nem tudták, hogy kiről/miről nevezték el. Mi pedig azt nem tudjuk újabban, hogy valójában mit neveztek el.

Sűrű találgatások folynak arról, mi lesz Európa sorsa a nem is túl távoli jövőben. Amint a múlt század végén az egységesülési gondolatok voltak többségben, úgy most az inga az ellenkező irányba látszik lendülni és egyre többen tesznek a felbomlásra. Ennek oka prózai. Az egységesülő Európa most néz szembe először komoly kihívásokkal. A veszély pedig megmutatja a rejtett – vagy elhallgatott – törésvonalakat, a nem tisztázott kérdéseket és érdekellentéteket.

Mindenekelőtt egy  elvi kérdést kell tisztázni, amely úgy hangzik, az egyesült Európa vajon valamiféle morális, értékközösség, vagy pusztán az időlegesen egy irányba mutató gazdasági-üzleti érdekek valamiféle konglomerátuma? Természetesen a morális univerzalizmus, modern, liberális hívei szerint Európa az „emberi jogok”, a „szabadság” hazája és mint ilyen, a béke és a gazdagság garanciája. Szerintük ugyanis ezek az értékek alapozzák meg a békét és a gazdagságot, tehát Európa egy nemes értékközösség. Európa mai urai szerint az összes többi érték ugyanakkor már nem számít, mert a fenti kettő pont elég. Érdektelenek a nemzetállamok, a maguk tradícióival, nyelvével és főleg érdektelen a vallás, a keresztény tradíció. Ezek ósdi dolgok és az általános boldogságnak csak kerékkötői.

Rút szkeptikusok viszont úgy vélik, hogy a béke és a gazdagság volt hamarabb, az emberi jogoktól és a szabadságtól – legalábbis azon formáiktól, melyeket mostanság értenek rajta – függetlenül és csak már ezen viszonyok között alakultak ki azok az „értékek”, melyekről liberálisaink beszélnek.

Európa arculata egy csúf háború révén alakult ki, melyet itt két véresen utópisztikus rezsim vívott egymással és ahol nehéz, vagy lehetetlen eldönteni, hogy az egyik „jobb” lett volna mint a másik. A győztesek azután – ahogyan lenni szokott – összemarakodtak a zsákmányon és egy újabb hosszú háborút vívtak, csak ez a háború már – az atomfegyverek árnyékában – „hidegnek” neveztetett. A hosszú békének Európában nem sok köze volt/van a békéhez, vagy az együttműködéshez.

Csak a nukleáris apokaliposzistól való egyszerű félelem tartotta vissza egymástól a népeket.

Továbbá úgy látják, a nevezett szkeptikusok, hogy az emberi- és szabadságjogok nagy garral hirdetett univerzalizmusa gyanúsan egybeesik a gazdag országok globális vállalatainak univerzalizmusával. Ennek jegyében pedig az egyesült Európa nem más mint egy hatalmas, nyüzsgő piactér ahol a kofák ordítoznak és veszekednek egymással és mindenki a „törvényre”, meg az „igazságra” hivatkozik, miközben mindegyiküknek saját törvénye és igazsága csak amit elfogad.

A közös Európából hasznot húzók nézőpontjából érthető, hogy ha Európát nem sikerül univerzalisztikusan egységessé – ami alatt tulajdonképpen egyformaságot értenek, csak tagadják – tenni akkor nem éri meg fenntartani. Ha nem lehet meggyőzni a népeket, hogy ne tiltakozzanak, ne keressék a saját érdekeiket, különösen ami a „globális piaci szereplők” (gyönyörű elnevezés a szatócsokra és uzsorásokra akiket értenek alatta) érdekeit illeti, akkor számukra nincs értelme az egésznek. Nem éri meg.

Meg is szólalnak mostanában azok a hangok melyek azt suttogják – még csak suttogják, fogják majd üvölteni is – hogy az „igazi” európaiaknak le kéne rázni a „nem igazi” európaiak nyűgét magukról és saját kis Európát csinálni maguknak. Első lépésben a pénzmegvonással fenyegetőznek. Hogy elmarad az a rengeteg euró melyet ők oly jószívűen és önzetlenül nekünk adnak. Repkednek az ezermilliárdok, melyeket elveszíthetünk, ha nem engedünk a makacsságunkból.

Valóban rengeteg pénz érkezik, csakhogy elfelejtik az egyenlet másik oldalát is felírni. Ezért a pénzért ugyanis mi lemondtunk a piacainkról, sokféle bevételről, ezért a pénzért mi látjuk el őket olcsó és szorgos munkaerővel, ezért a pénzért a sorsunkat érintő kérdések jó részét notórius idióták kezébe adtuk és még lehetne sorolni. Bizony fel lehet vetni, hogy nekünk vajon mennyire éri meg.

A gond az, hogy amikor a felek elkezdik annak méricskélését, hogy melyiküknek mi éri meg, ki járt jobban, akkor tudható, hogy bizony a szerelemnek már vége.

Mikor Zeusz szerelme véget ért a szépséges királylánnyal, a múlt örömökért, gavallérként ajándékokkal lepte meg volt szerelmét. Kapott egy rézből készült óriást Taloszt hogy megvédje a bajban – Taloszt egy igencsak nehéz természetű hölgy, Médeia pusztította el később – kapott egy kutyát Lailapszot, mely mindig elejtette a zsákmányt, és egy gerelyt, mely mindig célba talál.

Hogy Európé mit adott neki a múló gyönyörön túl, azt nem tudjuk.

Facebook Hozzászólások