Prügelknabe

2

Anno a régi szép időkben szokás volt, hogy a főrangú csemeték mellé egy közrendű játszótársat is  rendeltek. Az ő feladata volt, hogy elszenvedje a verést, mikor főúri pajtása valami rossz fát tett a tűzre.  Az őfőméltóságának szánt sallerek elszenvedéséért aztán – később – mindenféle jutalmakra számíthatott. Németül az ilyen nehéz sorsú ifjút nevezték Prügelknabénak, bűnbaknak. Úgy tűnik a Prügelknabe hálás szerepe ezúttal (is) Magyarországnak jutott a liberális Európában.

Magyarország – és egész Közép-Európa – méreténél, helyzeténél és befolyásánál fogva, nem nagyon játszott szerepet a jelenlegi migráns-válság kialakulásában. Bár mi legalább felajánlottuk, hogy elküldjük a másik Grippenünket harcolni, már ha a fiúk be tudják tolni a kifutópályán. Ezzel együtt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha valakinek, akkor az igazi nagyfiúknak volt csak szerepe abban, hogy Afrika és Ázsia összes kalandos kedvű fia és a hozzájuk tartozó röpképes gyereke délkelet-Európa határait járja.

Van tehát egy helyzet, melyet olyanok idéztek elő, akiket gyakorlatilag nem lehet felelőssé tenni, mert érinthetetlenek, na ilyenkor értékelődik fel a Prügelknabe szerepe. Valamit ugyanis mondani kell. El kell magyarázni a választóknak, hogy ki az, akinek az egész kalamajkát köszönhetik. Egy távoli, fél-ázsiainak tartott ország – melynek százévek óta többnyire rossz a sajtója nyugaton – és miniszterelnöke pontosan megfelel erre a szerepre.

A koncepció pedig oly vonzóan egyszerű volt.

A migránsok tömegei bukolikus derűvel táborozhatnának százezer számra a magyar ugaron, úgynevezett „hotspotokban” miközben a nyugati országok kiválogathatják közülük a számukra szükséges agysebészeket és gyémántcsiszolókat, akiket aztán, kvóta szerint, szétosztanak egymás között.  Véleményem szerint egyébként, elnézve az un. „európai vezetőket”, a beáramló agysebészek is munka nélkül maradnának. Ez a megoldás nagyban segíthetné a nyugati közösség lelki nyugalmának és humanista elkötelezettségének megőrzését. Mondjuk valószínűleg nehezebb lenne bizonyos helyeken a szokásos napi holokauszt megemlékezést, vagy gaypride-ot csinálni, de hát mindennek ára van.

Természetesen ekkor is lehetett volna szörnyülködni a tömegek által használt toi-toi WC-k állapotán és a légkondicionálás hiányán, de azért még Frau Merkel nyugodtan rághatta volna vasárnap a sült csülök, párolt káposzta, knédli gasztronómiai szentháromságát, hiszen ugyebár a probléma kezelve van. Nem számoltak azonban azzal, az amúgy nem túl nehezen megjósolható ténnyel, hogy a migránsok, mikor elindultak vadregényes lakóhelyükről, nem a kárpátmedencét képzelték el végcélként. A népvándorlásnak az a korszaka már elmúlt, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a végén még a kereszténységet is fel kellett venni. Sokkal inkább a német választók nappaliját gondolták meglepni, hogy ezentúl ott egyék a piláfot.

Kialakult az a szerencsétlen helyzet, hogy az áradat átcsapott a délkelet-európai államok feje és határai felett és Nickelsdorfnál (eredetileg Miklóshalma, de az osztrákokkal együtt elveszített háború igazságos eredményeként most már így hívják) nekirontott a fejlett nyugatnak. Baj van.

Ilyenkor veszik elő a Prügelknabét.

Az események nyilván azért vettek ilyen fordulatot, mert a fasiszta magyarok nem bánnak megfelelően a migránsokkal. Sem takaros házat sem csinos magyar feleség(ek)et nem ajánlottak fel nekik. Kivéve természetesen Gyurcsány Ferencet, de a probléma nagyságára jellemző, hogy a megfelelő eredményhez még az ő kapacitása is kevésnek bizonyul, hiába töltik meg nála a szánalom könnyei az esővizes dézsát. (Ez a dézsa nyilván a szolnoki-kislányos dezsavű miatt jutott eszembe. Elnézést.) El lehet tehát magyarázni a riadt választópolgárnak, hogy mi mindent tökéletesen csináltunk, előrelátó szakértelmünk az egeket nyaldossa, de hát ezek a magyarok… Pedig  mi mindent olyan jól kitaláltunk. Gyerek helyett hotspotot csináltunk volna és a haza fénybe borul.

Immár úgy tűnik, csak a Prügelknabénak kiosztandó pofonok mennyisége és milyensége a kérdés. Van azonban egy el nem hanyagolható probléma, jelesül az, hogy miközben a Prügelknabét pofozzák, a migránsok csak jönnek és csak jönnek. És a pofonok csattogása nem biztos, hogy elfojtja az „Allah akbar !” kiáltásokat és a müezzinek gajdolását annak a kétszáz mecsetnek a minaretjeiből, melyeket a gondos, derék szaudiak építenének Európa-szerte a multikulti még nagyobb dicsőségére.

Van is riadalom. Akkora méghozzá, hogy a nyugati országok istenüket, a pénzt is felajánlják már bárkinek – köztük az elnéző, szelíd szeretetről elhíresült török hatóságoknak – aki hajlandó helyettük elviselni az agysebészeket. Mert a fejükben tanyázó libsizmus azt sugallja, hogy amit pénzzel nem lehet elintézni, azt nem lehet elintézni, ezért olyan dolog nincs is. Pedig van. Mert hiába adnak majd széles jólétükben mohamedán embertársaink selyemből készült burkát a feleségeikre és hallgatják márványtoronyból a müezzin üvöltözését, ugyanolyan nagyszájú, agresszív, keresztényellenes taplók maradnak, mint voltak.

Lehet persze, hogy ha generációkon keresztül kényeztetik, akkor majd ő is meghízik, nem csinál már tizenkét gyereket és elfajzik annyira hogy, nem is akar már keresztényt ölni, mert az fárasztó. De ezt, nekünk, úgy érzem, nagyon nehéz lesz kivárni.

Facebook Hozzászólások