Rasszisták – vagy amit akartok 13

„Quod licet Jovi, non licet bovi”

Latin mondás

Bejárta a világsajtót az a felvétel, melyen négy, meghökkentően rosszarcú néger egy fogyatékos fehér fiút kínoz és aláz meg, miközben olyanokat mondanak, hogy „Kibaszott Donald Trump”, és „Basszák meg a fehérek”. Hogy a feministák is örülhessenek, a négerek közül kettő nőnemű volt. (Ez a képüket megnézve nem teljesen egyértelmű, de ezt írta az újság) Egyébként az említett egyedek arcmása tökéletes illusztrációja lehet a boldogult Lombroso professzor sokat tagadott tételének, ami – némi egyszerűsítéssel – azt mondja, hogy már pofáról látszik, hogy ki bűnöző.

Nem a mi korunkban játszódna az egész tanulságos eseménysor, ha a Facebookon élőben nem lehetett volna követni, már persze annak, akinek kedve van az ilyesmi követéséhez. Az emberekben ugyanis sajátos benső kényszer munkál arra nézve, hogy ne csak úgy, magukban legyenek állatok, hanem ezt megmutassák a többieknek is. Feltételezve azt, hogy ezért majd szeretni fogják őket. Elvégre társas lények, igénylik a buzdítást.

Az amerikai és világsajtó – nem meglepő módon – bagatellizálni igyekezett az ügyet és különösen azt igyekezett elsumákolni, hogy az elkövetők „rasszista” indítékból tették amit tettek. Az eset kapcsán talán érdekes lehet elmélkedni azon, hogy mi a fenét is jelent az oly sokszor hallott „rasszista indíték” szakkifejezés.

Mert igen gyakran értesülünk mostanában a haladás erőitől arról, hogy ez vagy az rasszista, kirekesztő és így tovább. Többnyire akkor hallunk ilyet ha úgy vélik, valaki rosszízű megjegyzést tett valamely etnikai csoportra.

A rasszistává avatásnak persze szertartása van.

Mindenek előtt szükséges, hogy az illetőt már az inkriminált kijelentése előtt is gyűlöljük. Akit szeretünk, az ugyanis nem lehet rasszista, egész egyszerűen azért, mert mi szeretjük és mi nem tudunk tévedni. Adva van tehát valaki, akit amúgy is utálunk. Utáljuk, mert orbánista, putyinista, trumpista, vagy csak elvette az uzsonnánkat az általánosban. Ő pedig – őszinte örömünkre – mond valamit a négerekre, cigányokra, arabokra, pirézekre. Ekkor mutatóujjunkat mereven rászegezzük, szúrósan nézünk és kijelentjük: rasszista! Ezzel az illetőnek a haladás berkeiben vége, sokkal rosszabbul járt, mintha mondjuk leprás lenne. Abból ki lehet gyógyulni, a rasszizmusból azonban, a libsi vélekedés szerint, soha.

Illetve most zajlik egy izgalmas tudományos kísérlet, mely tán reményt ad a rasszistáknak is a maradéktalan gyógyulásra. Ezt a csodás javulást eddig kizárólag Vona pártlélek esetében figyelhetjük meg és a gyógyulás  mértéke – tudományosan még nem bizonyított módon – de összefüggésben áll a szavazatszámmal, mely szükséges lehet Orbánbasi megbuktatásához. Az még nem nyilvánvaló, hogy miféle, ki nem fejtett logikai összefüggés van a szavazatszám és rasszista megítélés között. De – gondolom – már dolgoznak rajta, hogy megnyugtatóan bemutassák.

Egy világ várja lélegzetvisszafojtva az eredményt. Ha Vonának sikerül, akkor bárkinek sikerülhet.

A magyar büntető törvénykönyv is ismeri és főbenjáró bűnként rendeli büntetni a rasszista indokkal elkövetett bűncselekményeket, melyeket közösség tagja elleni erőszaknak neveznek. Ez ugyan, a magyar jogi nyelvben megszokott, sík hülye elnevezés, hiszen szinte mindenki tagja valamely közösségnek, de ez most mindegy.

És hát fordultak már elő olyan esetek, mikor a bíróság szerint valakit/valakiket rasszista indítékból támadtak meg. A jogvédő szervezetek, élükön a méltán népszerű TASZ-al és Amnesty-vel, nem győztek jajongani, ha végül egy ügyben, mikor valami kisebbséget ért atrocitás (vö: cigány- illetve buziverés), nem állapították meg a rasszista indítékot.

Ám egyszer furcsa dolog esett.

Történt, hogy a költői nevű Tavaszmező utcában cigányok támadtak egy kollégistára mert, mint mondták: „Hogy mersz bejönni a mi utcánkba”. A miheztartás végett még azt is hozzátették, hogy halál a magyarokra. Majd mind a tizenöten nekiestek és – kizárólag a fair play érdekében – az egyiküknél még kés is volt. A „Halál a magyarokra!” jelszó kapcsán megjegyezném, hogy a magyarok váratlan eltűnése igencsak meghökkentő  következményekkel járna a cigányokra nézvést, de ezt most hagyjuk.

Az etnikailag, vagy csak úgy, felzúdult cigányoknak pechjük volt és az egész ügyet kamerák rögzítették. A bíróság úgy ítélte, hogy ez bizony rasszista indítékú támadás volt és az azonosított résztvevőket jól becsukták. E szörnyű, rasszista ítélet kapcsán a TASZ indíttatva érezte magát, hogy megmagyarázza, miért nem lehet egy cigány rasszista.

Idézem :

Az előítélet motívumon túl tehát a koncepció lényegi eleme az is, hogy az előítélettel sújtott csoport az adott társadalomban történelmileg, illetőleg az adott történelmi pillanatban rendszerszintű elnyomás, diszkrimináció alatt álljon. Önmagában az előítélet mint indíték nem lehet ugyanis elegendő ahhoz, hogy egy bűncselekményt súlyosabbnak ítéljen meg az állam.

Az elmés magyarázat csak azzal marad adós, hogy vajon ki állapítja meg, hogy „ történelmileg, illetőleg az adott történelmi pillanatban” ki van „rendszerszinten” elnyomva, illetőleg mit jelent a „rendszerszint” egyáltalán. Továbbá nem köti az orrunkra azt sem, hogy eme rút elnyomás tényét ki állapítja meg. Találgatásokra vagyunk utalva. Próbáljuk meg a lehetőségeket – sine ira et studio – számba venni.

Összesen kettő mutatkozik.

1) A bíróság

Ez bizonyos nehézségekkel jár. Létezik ugyan a köztudatban egy olyas fogalom, mint a „történelem ítélőszéke” – nagyjából ez egyetlen ítélőszék, ami előtt a Tavaszmező utcai cigányok nem álltak még – ez azonban ritkán ülésezik és csak jóval az események után. A bíróság, mint olyan, nem alkalmas annak megállapítására, hogy valakiket „rendszerszinten” elnyomnak, avagy sem. Arra meg különösen nem, hogy mindez „történelmileg” – bármit jelentsen is ez ebben az esetben – is így van-e.

2) A TASZ maga

Ha jól olvasom akkor ez a TASZ álláspontja is. Már csak az a kérdés, hogy ki hatalmazta fel erre és miért gondoljuk, hogy – még ha fel is hatalmaznák – képes lenne erre. Mert hát ugye demokrácia van és ekkor ahhoz, hogy valaki ítéletet mondjon és ezzel súlyosbítsa, vagy enyhítse a konkrét bírói ítéleteket, ahhoz valamiféle felhatalmazás szükséges. Méghozzá attól „néptől”, aki ugye eme rút elnyomást megvalósította/megvalósítja éppen. Az paradox helyzet, mikor a nép ítéletet kér magára. És pont a TASZ-tól. Egyszerűbb ha felakasztja magát, mert a TASZ – mint tudjuk – nem kegyelmez.

Mint látjuk zsákutcába jutunk. Nem is beszélve arról, hogy a javasolt eljárás súlyosan diszkriminatív a nem cigányokkal szemben. Ugyanis, ha egy cigánynak kedve szottyan megverni engem, akkor az sima garázdaság, ha én teszem ugyanezt, akkor az rasszista indítékú és sokkal többet kapok érte.

Mi ez ha nem diszkrimináció?

És így van ez szerte a világon. Önjelölt döntnökök mutatnak rá társadalmi csoportokra és mondják meg, hogy ki elnyomó és ki elnyomott. (Miközben a társadalmi elnyomás fogalma maga sem tisztázott) Ezzel pedig létrehozzák azt az abszurd helyzetet, mikor nem egyforma törvények vonatkoznak az egyes embercsoportokra és mindezt a „jogállamiság” keretei között. Nagyszerű kilátások.

Facebook Hozzászólások