Transzbörtön – Bagatellek IV.

8

„Akit az Istenek el akarnak veszejteni, annak az eszét veszik el először.”

Római mondás

Történt, hogy a távoli, ködös Albionban éldegélt egy Peter Laing nevű buzi. Miután a nevezett helyen rajta kívül még tömérdek buzi él, ez a hír – önmagában – nem keltette volna fel a világsajtó figyelmét. Ám úgy esett, hogy az illető egy napon két haverjával szórakozni indult.

Ezt valamiért nem úgy képzelték el, hogy elmennek a British Museumba, vagy megtekintenek egy Shakespeare darabot, hanem felcsaltak lakásukra egy 46 éves férfit – aki úgyszintén buzi volt –, és akit azután brutálisan megkínoztak és megöltek. Ennyit a szórakozásról. Állítólag a torzsalkodás egy zacskó csipsz birtoklása körül robbant ki. Hogy ott és akkor mit akartak azzal csinálni, az nem derült ki, pedig bizonyára kulcsszerepet játszhatott a „szórakozásban”, ha már ekkor kalamajka lett belőle. Mindhárom tettest elfogták és el is ítélték, Peter barátunknak például minimum 18 évet kell börtönben töltenie.

18 év bizony hosszú idő. Különösen nehéz természetű, mogorva bűnözők között eltöltve. Könnyen lehet, hogy Peter börtönkeresménye még a vazelin számlát sem fedezte volna. Ekkor azonban barátunknak nagyszerű ötlete támadt. Kihasználva, hogy Anglia lakosságának jelentős része roppant haladó nézeteket vall és ezzel arányosan hülye is, kijelentette, hogy ő tulajdonképpen nő – pusztán azért, mert annak érzi magát – és a roppant romantikus és szűzies Paris Green névre hallgat. Mindezek okán pedig kérvényezte, hogy női börtönben helyezzék el. Miután a brit igazságszolgáltatás képviselői a fent jellemzett szellemi problémákkal küzdenek, ezt meg is engedték neki és az edinburghi börtön női szárnyában helyezték el.

Nyilvánvaló, hogy amennyiben kutyának képzeli magát, úgy a sintértelepre kerül, de hát nem ez történt.

Nem is volt semmi probléma hősünk hősnőnk megkezdte büntetésének letöltését és még kérvényt is adott be nemváltó műtétre, hogy ne csak mentálisan, hanem fizikailag is nő lehessen. Közben azonban kétes hírek kezdtek szivárogni. A rossznyelvek szerint ugyanis meglehetősen pajzán jelenetek zajlottak le a női börtönben. Paris barátnőnk esténként visszavedlett Peterré és ebben a minőségében szerzett kellemes perceket az elítélt hölgyek számára.

A dolog valamiképpen kiderült, és most aztán van vizsgálat, újságcikk, riport, meg mindenféle, amire ilyenkor sor szokott kerülni. A dolog vége az lesz, hogy az ismét Peterré nyilvánított hősünket visszaküldik a börtön férfi-részlegébe, ahol azután – a körülményeket figyelembe véve, bizonyos szempontból  – valóban nőnek érezheti magát. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha megjósolom, hogy hosszúnak fog tűnni a hátralévő idő.

Eddig a történet, ami önmagában nem túl érdekfeszítő, csak a mindent elpusztítani kész notórius hülyeség gigászi mozaikjának újabb darabkája; megszoktuk már. Van azonban néhány általános jellegű tanulsága is a történetnek.

Mindenek előtt már ott tartunk, hogy fel kell tennünk a kérdést: kit nevezhetünk manapság nőnek?

Valaha, az ántivilágban még az volt a konszenzusos álláspont, hogy valaminek a bizonyítására ún. „tényeket” kell használni. Ezekhez a tényekhez pedig olyan vizsgálatok útján juthatunk el, melyek megismételhetőek és minden alkalommal ugyanazt az eredményt szolgáltatják. Így azután az illető nemére vonatkozó kérdést az alsóneműbe vetett egyszerű bepillantás révén vélték eldönthetőnek. Az eljárás megejtően egyszerű és rendkívül olcsó volt, mindemellett nagy bizonyító erővel is rendelkezett.

A világ azonban ennél már jóval bonyolultabbá vált, és úgy tűnik, a nem egyszerű megállapítására elégségesnek kell tekintenünk azt, hogy az illető minek vallja magát, tehát szándékai vagy vágyai szerint micsoda. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha – mint azt libsi embertársaink feltételezik – az emberek mindig igazat mondanának. Ez azonban, sajnálatos módon, nincs így, amint azt a fenti példatörténet is fényesen igazolja.

Azt hogy én minek gondolom magamat valójában, azt rajtam kívül senki sem tudja, sőt, bizonyos elmekórtani esetekben még én magam sem.

Azt mondok tehát amit akarok, illetőleg ami az érdekembe áll. Így lesznek a bevándorlók egyre többen kiskorúak, vagy buzik, mert tudják, hogy ez esetben különleges elbánásra számíthatnak. Amúgy, ha a nemi identitás simán bemondásra lenne meghatározható, az bizony – a fent leírtakon túl is – számtalan gyakorlati problémát vet fel. Például a nőgyógyászoknak meg kellene tanulnia a prosztata betegségeket, vagy a heresérv kezelését.

Nekünk pedig hozzá kell szoknunk a modern időkhöz. Egy idő után nem lesz már szokatlan, ha a női szertorna döntőjében az induló megigazítja a szakállát, vagy Gőgös Zoltán női kvótával jut be az országgyűlésbe. Hiszen mindenki az, aminek gondolja magát.

Az más lapra tartozik, hogy én meg minek gondolom őket.

Facebook Hozzászólások