Übereurópa

6

„Akit kifosztottam az kevésbé gyűlöl engem,
mint ahogy én kénytelen vagyok gyűlölni azt, akit kifosztottam.”
Hamvas Béla: Paradoxon az igazságtalanságról

Az értelmiségi életformának sok hátránya van – kevés fizetés, költséges neveltetés, kékharisnya feleségek – de talán a legsúlyosabb az, hogy időről-időre mindenféle irományok kerülnek az ember szeme elé és a belénevelt reflexnél fogva elolvassa azokat. Ennek káros hatásai azután a szerelmi életétől kezdve a bélműködéséig, számos helyen tapasztalhatóak. Az ember ilyenkor csak döbbenten áll, mint migráns a disznóvágáson és végül önmagát átkozza, amiért olyan hülye volt, hogy elolvasta. Azután mégis újra és újra megteszi.

Így jártam utóbb Techet Péter míves munkájával, mely a mélységesen elfogulatlan és nívós HVG online felületén jelent meg a bombasztikus „Lesz Európa!” címmel. Ami – nyilván – azt jelenti, hogy még nincs, de majd a szerző és a hozzá hasonlók csinálnak egyet a nép üdvére. A továbbiakban – gonosz természetemnek megfelelően – gondoskodni kívánok arról, hogy a nyájas olvasó sem meneküljön meg az engem is sújtó a szellemi kíntól, és analizálni fogjuk a fenti írásművet.

Az Európai Unió európai tagállamai kezdik belátni, hogy az integráció csak azon országokkal folytatható, amelyek gazdasági és társadalmi fejlettsége lehetővé teszi a szoros együttműködést. Magyarország pedig elgondolkozhatna akár egy népszavazáson is azon, hogy Orbán vagy Európa fontosabb-e neki.” – adja meg az alaphangot a jeles szerző. Nagyon sokatmondó, hogy az Európai Unió európai tagállamairól beszél. Nem tudok róla, hogy lennének nem európai tagállamok is – majd ha a törököket felveszik, akkor lesznek.

Egyébként bizonyára azért veszik fel őket, mert Törökország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlettsége eléri a megfelelő szintet.

Továbbá, ha az EU „belátta” a fentieket, akkor miről kellene népszavazni? A gazdasági és társadalmi fejlettség nehezen valósítható meg népszavazással, hacsak ki nem derül, hogy Orbánbasi kirúgása révén azonnal eljön a Kánaán, azonban az ő kirúgásáról négyévenként lehet csak népszavazást rendezni, alaptörvényileg ugyebár.

A kiváló auktor láthatóan nem tudja eldönteni, mi mellett akar érvelni. Mert egyszer azt állítja, hogy: „Közös gazdaság- vagy szociális politika csak többé-kevésbé azonos fejlettségű államok között lehetséges.” A cikk végén viszont visszatér kedvenc vesszőparipájához a népszavazáshoz: „Mielőtt azonban Magyarország végleg az európai integráció perifériájára szorulna, népe egy népszavazáson nyilváníthatna mégis véleményt.

Mármost ha „a holland jólét és a magyar nyomor nem szorítható csak úgy egyetlen államba” akkor nem szorítható bele, még népszavazással sem.

Megfigyeltem, hogy egy ideje a libsi közvélemény beleszeretett a népszavazásba, mint migráns a szociális munkásba. Az egyáltalán nem zavarja őket, hogy eleddig soha, még csak megközelítőleg sem tudtak annyi aláírást begyűjteni, ami szükséges lenne hozzá. Ennek fényében, hogy miből gondolják megnyerhetőnek a népszavazást, az a libsi lélek számtalan rejtélyei közé tartozik. Persze nézhetjük más szempontból is a dolgot, hiszen a ki sem írt népszavazást nem is lehet elveszíteni.

A széleskörű orbánozással illusztrált írásmű végül eljut a végső különbségek apokaliptikus víziójához, a nyugati kultúrfölényhez.

A szerző a saját bőrén érezheti ezt, hiszen bár rossz sorsa erre a „rasszizmus, a tudatlanság és a szűklátókörűség keleti értéktelensége” által uralt országba vetette, amelyet a tetejébe Orbán nyomorban is tart, de tanulmányait már a fejlett nyugaton végezte, többek között a kies Vaduzban, a Lichtenstein nevű államparódia fővárosában. A különbségeket tehát, mintegy a saját bőrén érezheti. Mert hol vagyunk mi Vaduz-hoz képest!

Nem is fogja vissza magát. „A Nyugat lassan el meri végre ismerni kulturális felsőbbrendűségét a Kelettel szemben, és ennek megfelelően Európát sem földrajzi, hanem kulturális fogalomként kezeli.” Szól Péterünk és lehet, hogy csak nekem furcsa ez. Ugyanis én még régebben olvastam egy könyvet, melyből az alábbi idézet származik:Mindaz, amit ma földünkön megcsodálunk a tudomány, a művészet, a technika és vívmányai csak egynéhány népnek, sőt talán csak egy fajnak alkotásai. Tőlük függ ennek a kultúrának a léte.” Írja Adolf Hitler a Mein Kampf című művébe.

A gondolatmenet kínosan hasonló. Továbbá a nevezett Adolf is valami hasonlót akart, mint ami most Európában létrejönni látszik.

Egységes, birodalmi Európát akart ő is Németország vezetésével, rögtön kreatívan el is nevezte: ez lett a III. Birodalom. Az ügy technikai részleteiről szóló egyéb elképzeléseit most hagyjuk. Mentségére szóljon a Führernek, bár számtalan hibája volt, az a legrosszabb pillanataiban sem jutott volna eszébe, hogy Junckerhez, vagy Schultzhoz hasonló alakokat a kormányrúd közelébe engedjen.

A kultúrfölény érzékeltetésére idézi  Jakob Augstein-t, a német baloldali Freitag hetilap főszerkesztőjét, a másik szellemóriást: „Aki azonban Európában nem a nyugati liberalizmust tekinti példának, hanem a putyini autoritarizmust, nem maradhat az Európai Unióban.” Nyilván Augstein úr és Techet Péter egyesült erővel és nagy ívben kirúgják az ilyeneket.

Techet elkövet egy szarvashibát. Összekeveri ugyanis a zsaroláshoz tartozó fenyegetőzést a kulturális programmal. Dehogyis akarnak az EU vezető államai kétsebességes, vagy mag-Európát. Az EU – jelenlegi formájában – azért jött létre, hogy megszerezze az újonnan csatlakozó országok piacait a „régi” EU tagjainak. Nagy piac kell, mert nagy cégeik vannak. Az EU valódi urai, a bankok, a nagyvállalatok vezetői pontosan tudják, hogy amennyiben kidobják az alulkulturált barbárokat – minket – akkor az azokból kitermelhető busás hasznot valamelyik másik gazdasági nagyhatalom vágja zsebre. És ha rajtuk múlik ez nem következik be.

Az európai „értékek” mellett csak a Techethez hasonló hasznos idióták (copyright by Vlagyimir Iljics Lenin) handabandáznak, akiket érdekütközések esetén elő lehet venni, rájuk bízva a fenyegetőzés kellemetlen feladatát. Az alku – mert erről van szó – korántsem zajlik tiszta eszközökkel, minden megengedett.

Az értelem matadorai, a haladó értelmiség természetesen nem veszi ezt észre, hiszen a valósághoz tartozik. Ezt figyelembe véve, aztán mennyire kell a haladó értelmiség nekünk, na erről például lehetne érdekes népszavazást rendezni.

Facebook hozzászólások