A szürkeállomány II. – A szabotőr

 

Similis simile gaudet.

(Hasonló a hasonlót szereti.)

Latin mondás

Ígéretemhez híven folytatom a miniatúrák sorát, melyek a messze földön híres magyar szürkeállomány képviselőit hivatottak bemutatni. Az előző írás a neves manikűrös fiacskájának profilját próbálta megrajzolni, most pedig az ügyvédi üzlettárs, Eörsi Mátyás következik. Az, hogy a szürkeállomány képviselői üzleti, politikai, családi okok miatt szorosan kollaborálnak egymással, csöppet sem a véletlen műve. Hiszen ők egy helyen laknak, ugyanoda jártak iskolába, ugyanazokba a kocsmákba járnak és ugyanazokat a nőket veszik feleségül felváltva. Közösséget alkotnak, na.

A jó Mátyás úgy került képbe, hogy a minap felreppent a hír, miszerint a fasiszta kormány – személy szerint Szijjártó külügyér – őt fogja jelölni a Demokráciák Közössége nevű szervezet főtitkári posztjára. Erről egy ősi vicc jutott eszembe:

Katonai parádé van a Vörös Téren, tankok, repülőgépek, pionírok, Brezsnyev elvtárs. Közvetlenül a dübörgő atomrakéták után két öltönyös férfiú vonul, aktatáskával. „Kik ezek?” – száll az ideges, tanácstalan, suttogó érdeklődés az imperialista katonai attasék között. „Ez a mi titkos fegyverünk, két magyar közgazdász. Bármely országot képesek romba dönteni!” – hangzik a válasz.

Eörsi kandidálásának híre több szempontból is megrázott. Először is fogalmam sem volt róla, hogy létezik a Demokráciák Közössége nevű szervezet; jobb volt nekem úgy, de most már mindegy. Így aztán azt sem tudtam, hogy ez egy olyan szervezet, melyben Eörsi főtitkár lehet – akár. De hát ki is ez a mi Mátyásunk, fatornyos hazánk eme demokratikus büszkesége?

Ha a szürkeállomány bemutatására törekszünk, fontos családi viszonyok áttekintése is. Elvégre a vér nem válik vízzé. Hősünk apja kiemelkedő szerepet játszott az ország kommunista sanyargatásában, mint „jogász”, megalapozva a rablások, gyilkosságok „jogi” hátterét. A papa – Eörsi Gyula – a kommunista hatalomátvétel után az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetője lett, a főosztályt 1957-ig vezette. Élen járt a szovjet típusú jog – bármit jelentsen is az – magyarországi meghonosításában.

Ennek azóta is isszuk a levét.

E tevékenysége során nem mulasztott el az Akadémiáról kizáratni olyan jogtudósokat, mint Nizsalovszky Endre, vagy Moór Gyula. Nem csak gonosz volt, hanem aljas is, ahogyan kell.

Neki köszönhetjük az új polgári törvénykönyvet, melynek megalkotásában a tulajdonosok jogainak teljes negligálása volt az irányadó. 1957-ben fontos szerepet játszott a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló 1957. évi 25. törvényerejű rendelet kidolgozásában, megalapozva ezzel a tömeges kivégzések és politikai bebörtönzések lehetőségét.

Egyike volt azon kommunista bűnözőknek, akiket személyes felelősség terhel az ’56 utáni megtorlásokban. Munkásságának eredménye volt az a „joganyag”, melyet a Sólyom -féle Alkotmánybíróság önfeledten a „jogfolytonos” jelzővel illetett, elvágva ezzel a felelősségre vonás lehetőségét, lehetővé téve egyúttal, hogy még mindig egy Eörsiről szóljanak az újságok.

A Gyula azután akadémikus, egyetemi tanár és az ELTE rektora lett. Gondosan nevelgetve a szocialista jog következő generációit, láthatóan roppant eredményesen. 1992-ben halt meg – szégyenünkre – ágyban, párnák között, családja és hasonszőrű barátai között.

Mindeközben nyilván gondosan nevelte fiacskáját. Átadta neki a demokrácia iránti nemes elkötelezettségét és a jogilag megalapozott tömeggyilkosságok iránti vonzalmát. Mindent, amit egy jó atya adhat a törekvő fiacskája számára.

Az utód pedig méltóra sikeredett. 1990-től 2010-ig parlamenti képviselő, az SZDSZ alapítója. Eközben olyan nemes küldetéseket teljesített, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális csoportjának elnöki megbízatása. Pályájának méltó megkoronázásaképpen 2012-ben eljutott oda ahová mindig is való volt: Gyuriferi ölelő karjai közé a DK-ba.

Összenőtt, ami összetartozik.

Még EU-s pályafutása során a legregényesebb gittegyletekben töltött be fontos – és jól jövedelmező – funkciókat. Miután anyapártja – némi adósságot maga után hagyva – fantomizálódott, teljes erővel a nemzetközi politikának szentelte idejét. Olyan szervezetekben „dolgozott” (ezt a kifejezést itt nem tudom értelmezni, a munka – az én fogalmaim szerint – valami értelmes tevékenység), mint az NDI (National Democratic Institute for International Affairs), melynek  küldöttként Jordániában és Líbiában (2011) járt, majd 2012-ben a berlini Democracy Reporting International-nál (DRI). 2013-ben a vilniuszi székhelyű Parliamentary Forum for Democracy főtitkára. 2014-től Varsóban a Community of Democracies főtitkári tanácsadója, majd ugyanitt 2013-tól feladata kiegészült az Adminisztráció, Pénzügyek és HR ügyek vezetőjének feladataival.

Esküszöm neked ó nyájas olvasó ezeket nem én találom ki. Tényleg léteznek ilyen nevű szervezetek és tényleg mindegyiknek a nevében szerepel a demokrácia szó. Ezeket, nyilván az Eörsiknek találják ki, hogy mikor otthon már rájuk ismernek és elzavarják őket, akkor se maradjanak feladat és főleg jövedelem nélkül. Képzeljük el a hatalmas üvegpalotákat, ahol izgatottan bözsög a sok kis Eörsi, miközben a háttérből a jóságos Gyula papa árnya szemléli őket, kezében a hóhér kötelével, és mindeközben a demokrácia megállíthatatlanul erősödik.

Ezen az egészen végigtekintve nyilvánvalóvá válik Orbánbasi gonosz terve. Mint tudjuk, ő gyűlöl mindent, amiben a demokrácia szó szerepel. Ez onnan tudjuk, hogy például maga Eörsi is mondta, kórusban az ún. „demokratikus” ellenzékkel, és ha ők mondják, akkor az vagy igaz, vagy nem. De ez legalább biztos.

Orbán meg akarja hát mérgezni ezeket, a számára nem kedves szervezeteket és ennek érdekében elárasztja őket a hazai szürkeállomány képviselőivel, akik már, mintegy történelmileg, bizonyították, hogy részvételük a legrövidebb úton az adott dolog teljes destrukciójához vezet. Amiben ők „dolgoznak” annak annyi.

Szabotőrök ők, csak nem tudják. Eörsi for president!