Iránymutatás

132

Akinek építménye megmarad, az jutalomban részesül.
De akinek elhamvad a műve, az kárt vall. Ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.”

Pál apostol első levele a korintusiakhoz

Évértékelő beszédet mondott az EU Bizottság feje, nagy kedvencem, Jean-Claude Juncker. A beszéd bevallottan nem csak a múltat értékelte, hanem efféle nagyszabású államférfiúhoz méltó módon, a jövőre vonatkozóan is iránymutatással élt. Én úgy vélem, bizonyos értelemben feleslegesen strapálta magát és bennünket. Az a tény, hogy ezt a beszédet ő mondhatta el, önmagában elmond mindent az EU jelenéről, sőt, a jövőjéről is.

Normális helyen ugyanis ilyesmi nem fordulhatna elő. Nem fordulhatna elő, hogy egy országában már súlyosan megbukott, szemmel láthatóan csekély értelemmel megáldott alkesz, akiről az univerzális alkalmatlanság szobrát lehetne megmintázni, egy kontinens sorsáról elmélkedjen.

Valamelyik vidám luxemburgi kiskocsmában, a derék, ám kissé már ittas bürgerek között még csak-csak, de Európa irányítói között?

Ugyan már. Bár – ami azt illeti – az EU Parlamenti képviselőiből álló hallgatóság sem volt sokkal különb. Mindezt tette Strasbourgban, ami szimbolikus helyszín a tekintetben, hogy a parlament időről-időre, tökéletesen értelmetlenül és feleslegesen, irtózatos költségekkel átköltözik oda, hogy ott beszéljenek hülyeségeket. Csak. Nehogy már a franciák kimaradjanak valamiből.

Zárójel. Sokan emlegetik Strasbourgot, mint a német-francia „megbékélés” példáját. Íme, mondják, két egymással régebben ellenséges nemzet most a boldog libsizmus korában mily békésen megfér egymással. Persze. Miután két háborúban laposra verték a németeket, mi több, a másodikban még porig is bombázták, a németek „lemondtak” Elzászról. Persze. Önként és dalolva. Milyen érdekes, ahogyan a győztesek olvassák a történelmet. Zárójel bezárva.

Valaha ezt a kontinenst egy Bismarck, egy Cavour, vagy akár egy Talleyrand terelte valamerre, és ők (az ő képességeikkel!!!) sem voltak képesek minden esetben megakadályozni a katasztrófákat. Végigtekintve a maiakon, Gianni Pittellatól Guy Verhofstadtig óhatatlanul valami ránk váró, óriási katasztrófa képe dereng fel az ember szeme előtt. Mintha az autónkat Stevie Wonder vezetné, kétszázzal, csak úgy, hallás után.

Mellesleg a kezeik között az aranytojást tojó tyúk is áttérne a záptojás gyártásra.

Az évértékelőt, egyébként, a Daily Telegraph ezzel kommentálta: „Jean-Claude Juncker egyértelművé tette az EU antidemokratikus hajlamát. Hála Istennek, hogy otthagyjuk.”

De félre a személyes érzelmekkel, nézzük, mi is hangzott el az ominózus évértékelőn.

Mindenek előtt megállapította, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, hiszen jó szél dagasztja az EU hajójának vitorláit. Hát igen. Csak éppen szemből fúj, meg azok a rohadt lékek is… Mindazonáltal számtalan nehézséget megoldott az EU Bizottság, bár a teljesítmény értékéből sokat levon, hogy elsősorban olyanokat, melyeket ők maguk okoztak. Így azután teljesen rendben lévőnek tűnik, hogy Juncker kapitány dupla adag rumot oszt saját magának.

Ami a problémákat illeti, azokkal kapcsolatban az ismert érvelést hallottuk. Tán emlékszik a nyájas olvasó, hogy anno, az emberarcú szocializmus idején azzal érveltek egyesek, hogy azért mennek rosszul a dolgok, mert nem eléggé vagyunk szocialisták. Több szocializmust! Követelték. (Többnyire ugyanazok, akik ma több kapitalizmust követelnek.) Aztán jöttek az SZDSZ liberálisai és azt mondták, azért nem működik a libsi modell, mert kevés a liberalizmus. Több liberalizmust! Követelték. Nos, ugyanígy, ha az EU nem működik, akkor a megoldás: több EU-t! Ami amúgy is rossz, arra tegyünk rá még egy lapáttal! Lássuk uram Isten, mire megyünk ketten!

Juncker – és a hozzá hasonlók – továbbra sem hajlandók lemondani az Európai Egyesült Államok című lázálomról. Valószínűleg úgy vélik, ennek létrejötte a hatalmuk növekedésével jár majd, az EU-t ma is irányító alkalmatlan, ostoba bürokrácia végre lerázhatja magáról az egyes államok kívánságának, érdekeinek nyűgeit és kizárólag a saját feje szerint vezetheti a kontinens ügyeit. Az Isten óvjon meg tőle bennünket. Ehhez az EU bürokrácia által használatos Wunderwaffe a V4-eken épp most kipróbált többségi döntés bevezetése.

Ehhez aztán minden segítséget megkapnak az Európai Bíróságtól, melynek tagjai – a nyugati jogszolgáltatás általános tendenciáinak megfelelően – régen letettek az igazság bajnokainak szerepéről és a bürokrácia egy szűk, specialista csoportjává züllöttek, alig titkolt politikai-ideológiai elköteleződésekkel. A „többségi” demokrácia győztes, érinthetetlen kisebbsége ők, akik napjaikat a több millió oldalnyi, misztikusan zavaros, önellentmondó „joganyag” böngészésével töltik, hogy megkeressék benne azokat a szöveghelyeket, melyek nekik és gazdáiknak – akikről többnyire nem is sejtik, hogy a gazdáik – megfelelnek. Ha pedig nem találnak ilyeneket, akkor a libsi hagiográfia szentjeihez fordulnak, az ún. „alapértékekhez”, melyek – „emberjogi” alapon – mégis lehetővé teszik a megfelelő ítélet meghozatalát.

Szó esett a migrációról is, de miután az valódi probléma, csak kevés. Elhangzottak a szokásos lózungok a „közös európai” megoldásról, mely továbbra is abból állna, hogy mindenkit beengednünk, aztán majd törjük a fejünket, hogy mit csináljunk velük.

Többnyire persze semmit, csak etetjük őket és ideológiát gyártunk hozzá.

Ja, majdnem elfelejtettem. Több hús jár nekünk magyaroknak, ami megható gondoskodás az EU fura ura részéről. Ha ezt megkapjuk, akkor igazán egy szavunk sem lehet.

Amúgy, a beszéd meghökkentően kis visszhangot váltott ki, néhány nap után a média elveszítette érdeklődését – az emberek meg nem is érdeklődtek egyáltalán – és visszatért a megölte, feldarabolta, tizenhat halott, jellegű közönségszórakoztatáshoz. A kutya ugat, a karaván halad. De hogy hová…