Isten rabjai

80

„Az ördög néha Szentírást idéz.
A szent érveket felhozó gonoszság
Olyan, akár a mosolygó gazember
Vagy a rothadt szívű, piros színű alma.”

Shakespeare: A velencei kalmár

Bolygónk a Föld egy, a világűrben kerengő, nagyjából gömb formájú tébolyda. Az Ufók minden bizonnyal azért nem veszik föl a kapcsolatot velünk, mert ismernek minket, és – miután roppant okosak – tudják, hogy a hülyeség igenis fertőző. 

Ebben a globális műintézményben kiemelkedő szerep jut az északi államoknak, ahol a napfény hiánya, az alkoholtartalmú italok túlzott fogyasztása révén olyan szintre jutottak, hogy bármely elmegyógyász a tíz ujját megnyalja örömében. E sarkos állításnak nem kell jobb bizonyíték, mint az utóbbi időben kiteljesedő eseménysor; a malmői Szent Pál templom oltárképének története. Úgy esett, hogy egy bizonyos Elisabeth Ohlsson Wallins nevezetű, magát kultúr-marxistának valló „művész”, egy képet adományozott a nevezett templomnak, melyen, saját állítása szerint, a bűnbeesést festette meg. Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha a templom és általában svéd egyház bűnbeeséséről lenne szó. De nem. A mű az „ember” bűnbeesését ábrázolja, alkotója szándéka szerint.

Maga a művész(nő) (sic!) eddigi pályája során roppant érdekes munkássággal lepte meg a fogékony közösséget. Ezek közül kiemelném azt az alkotását, melyen Jézus a pride-on biciklizik a boldog buzik között. A művésznő nyilván a jövőbe lát, amennyiben ezen alkotásával megelőlegezte KariGeri jövő évi legfontosabb politikai gesztusának libsi kommentárjait. Ő maga tökéletesen megfelel a „modern művész” elvárt típusának.

Csúf, leszbikus és tehetségtelen.

És természetesen büszke is ezekre. 

Zárójel. Ez a fajta „művészet”, bármit állítsanak is róla, igazából roppant ósdi, legalább százéves. A dadaisták kezdték a huszadik század elején és azóta szinte töretlen lelkesedéssel követik szerte a világon. A lényege a megbotránkoztatás. Ezért aztán olyan dolgokat gyaláznak melyekről úgy vélik, hogy a normálisok számára fontosak. Így a kereszténység is egyike a legrégebbi gyalázandó témáiknak. Az alkotók legnagyobb problémája, hogy roppant nehéz új megbotránkoztatást kiváltó témát találni, ezért nem is nagyon törekednek erre, hanem elődei útját követik, ugyan azokat a gesztusokat teszik, csakhogy ez így roppant unalmas. Zárójel bezárva.

Aki nem látta a művet, annak megpróbálom elmesélni, bár bizonytalan vagyok hogyan kezdjem el egyáltalán. A mázolmány maga meglehetősen felületes képzőművészeti képességekről tanúskodik, véleményem szerint nem a naiv, hanem a primitív festészethez tartozik. A képet állítólag az idősebb Lucas Cranach munkája ihlette és követi is annak kompozícióját. Középpontban ugye itt is a tudás fája áll, csakhogy míg Cranach-nál a fa két oldalán Ádám és Éva állnak, itt buzik helyettesíti őket. Balra két férfi(?), jobbra két nő(?). A fán pedig a kígyó, aki valamiért transzvesztitának tűnik (ez még fontos lesz). Valamiért a kígyó – talán mert transzvesztita – párducmintásnak van ábrázolva. Nem derül ki, hogy a kígyó eleve ilyen, vagy csak kiöltözött a jeles esemény alkalmából. Eddig rendben is lenne, a buzik körülállják a tudás fáját, és jól beleesnek a bűnbe. 

Csakhogy művészileg nincsenek magukra hagyva. Baloldalt, a nők(?) mögött áll egy alak, aki tiroli bőrgatyába öltözött, fejét felemeli és bizonyára jódlizik, csak nem halljuk, mi retardált ízlésűek, pedig akiknek füleik vannak azok hallják. Úgy vélem ez az alak nem más, mint költői kikacsintás a tiroli gyökerekkel rendelkező Conchita Wurstra. De ez nem biztos, tekintettel arra, hogy a fején egy leginkább huszárcsákóra emlékeztető fejfedő látható. (Esetleg a Monarchia? Bár nem hiszem, hogy alkotó valaha hallott volna róla.) 

A másik oldalon, a „férfiak” mellett is áll egy alak, valami klepetusba öltözve. Az ő szerepe még kevésbé érthető, mindenesetre kezét áldón a buzik fölé emeli. Itt kell megjegyezni, hogy a teljes polkorrektség jegyében az egyik „férfi” néger. A „nők” között ez nem így van és indokot sem találok e rút kirekesztésre. Meglepő és izgalmas módon, mindkét pár egyik tagja féllábon áll. Mire gondolhatott itt a művész? Ezen rengeteget gondolkodtam, de nem nagyon sikerült megfejteni. Az egyik lehetséges megoldás, hogy a buzi a párja nélkül féllábú óriás? Egyik buzi a másik nélkül elesne? Esetleg azt jelzi, hogy az illető nem teljes buzi, csak félig? Ez a megfejtés nem túl jó, hiszen az egész mű kultúrkörnyezete szerint ez elképzelhetetlen. De nem szolgálhatok jobbakkal. A kép hátterében jobboldalt látható egy fickó, aki valami rejtélyes tevékenységet végez. Arra gondolok, hogy esetleg ő közvetíti a jeles eseményt a Facebookon, „élőzik”, ahogyan mondani szokták. Kicsit mintha hasonlítana is Varjú képviselőre, csak nem fekszik. A háttérben pedig különböző állatok láthatóak elszórtan, olyan formában, ahogyan azt a művésznő ábrázolni képes. 

Montesquieu mondta – ő csak a franciákról, de ezen már régen túl vagyunk –, hogy bezárnak embereket a bolondokházába, és ettől aztán meg vannak győződve róla, hogy akik kívül vannak, azok normálisak. Pedig nem.

Korunkban már bolondokházák sem léteznek, így aztán az ápoltak köztünk élnek.

Ennek jegyében egyesek felszólaltak, hogy mivel a kígyó a kísértő, a gonosz szimbóluma, nem lehet transzvesztitának ábrázolni. Ez nyilván azért, mert a hímringyók egytől egyig jók. Erre ugyan nincsenek tapasztalati bizonyítékok, de el kell fogadnunk, mert csak. Szerintem egyébként a kígyó és a gonosz összehozása gyűlöletbeszéd a kígyók ellen.

A képet így hát levették, s most nincs templom egész Svédországban, ahol a buzik méltó körülmények és szertartások között hódolhatnának Istenüknek. A haladás elvei szerint, minden dolgok, fejlődésük során, elérik a tökéletességet. Ez esetünkben azt jelenti, hogy a hülyeség önmaga ellen fordul és így kioltja önmagát. Bár így lenne.