Hasonló a hasonlót szereti

63

„…a lovak ló alakú isteneket mintáznának, az ökrök pedig ökör alakúakat…”

Kolophóni Xenophanész

Híre ment, hogy Baranyi Krisztina polgármester egy kompozíció kiállítását tervezi a Ferencvárosban.

A jeles monumentum állítólag a BLM mozgalomnak kíván emléket állítani. Hogy Ferencváros szerencsétlen lakóinak, sőt magának Baranyi Krisztinának mi a fene köze van a BLM mozgalomhoz, az nem derül ki a közleményből, ám én attól tartok, hogy nem sok. Nem tudok róla ugyanis, hogy szerte a kies Franzstadtban – vagy bárhol másutt e lángoktól ölelt országban – rendszerszintű elnyomás sújtaná a négereket. Ennek többek között az az oka, hogy nem nagyon vannak elnyomni való négerek, amit talán az ’50-es évek gyapottermesztési kísérletének bukása is okozhat. Nem volt szükség rájuk, amint most sincs.

Volt ugyan egy próbálkozás – a gondolattalanság nagyobb dicsőségére –, hogy nálunk is megjelenjen a nevezett mozgalom, térdre borulással, ökölemelgetéssel, bakancscsókolgatással, ahogyan a tv-ből tanulták, ám ez hamvába holt, csak néhány agyalágyult tökéletlenkedett az összejövetelen, ami azt mutatja, hogy néha még a józan ész is szerepet játszik a világban.

Az mára az unalomig ismert, hogy a mozgalom egy többszörösen visszaeső, bedrogozott néger bűnöző, bizonyos George Floyd halála miatt robbant ki, és hamarosan egész Amerikára kiterjedő szobordöntögetésekbe, gyújtogatások, fosztogatások, gyilkosságok sorozatába torkollott. Ezt a Floydot egy rendőri intézkedés kétes körülményei között érte a vég és az ügyben annak rendje-módja szerint nyomozás indult, és majd a bíróság meg is bünteti a felelősöket – már ha vannak. Az elhunytat aztán valami képtelenül ízléstelen körülmények között, aranykoporsóban temették el az amerikai gusztus nagyobb dicsőségére.

Ami a ferencvárosi emlékművet illeti, elgondolkodtató, hogy miképpen jut eszébe Baranyinak ilyen ötlet. Gondolom, a kerületében minden a legnagyobb rendben van, a dolgok kiválóan haladnak, és már csak ez az egy dolog hiányzott a lakosságnak. A másik magyarázat kissé formabontó. Szerintem ugyanis – ellentétben az agykutatók hadainak véleményével – a hülyeség igenis ragályos, csak nem a nyálkahártyákon keresztül fertőz, mint a Covid, hanem a szemen és a fülön keresztül. A tetejébe, amíg a vírus csak maximum a fölöttünk repdeső gépek sebességével terjed a világon, ez fénysebességgel, és történeti tapasztalat, hogy nincs ellene vakcina. Ami a közös bennük, hogy akinek gyenge az immunrendszere, vagy krónikus betegségben szenved például libsi , azt egyből legyűri.

Zárójel. Baranyi Krisztinával kapcsolatban mi, magyarok legkésőbb ’45 óta pontosan tudjuk, hogy boszorkányok pedig vannak. Ennek bizonyítása nem nehéz, hiszen itt van az a tény, hogy szinte bárki különösebb képzelőerő nélkül láthatja maga előtt Heller Ágnest vasorrú bábaként, seprűnyélen repülni. Ez az örökség aztán kiteljesedve nagy lendületet adott az elvtársnők újabb generációinak, köztük a boszorkánynak kiemelkedően alkalmasnak tűnő Baranyinak is, aki kicsit ziláltabbnak tűnik, mint a légi járműve. Persze a maiak alkalmazkodva a változó világ követelményeihez Brüsszel felé szállnak, míg az elődök söprűnyele Moszkva felé mutatott. Zárójel bezárva.

De nézzük a dolgot magát. A mű egy bizonyos Szalai Péter nevezetű művész keze munkája, és a „Telex” című Index-fragmentum szerint a zsűri ezt írja róla: „Egy olyan köztéri emlékműszobor parafrázis, amely jelenleg is aktuális társadalmi és politikai kérdéseket érint és hoz játékba: Black Lives Matter, az LMBTQ-val kapcsolatos, a társadalomban élő előítéletek. A szobor térdelő gesztusa a köztéri szobordöntési mozgalmakra is utal, a műalkotás mindenkori helyzetéről is elgondolkodtat. Az utcáról egyszerű befogadó számára is jól dekódolható nyelve a public art elvárásoknak a felirattal kiegészülve jól megfelel.” Eltekintve attól, hogy az első mondatnak, amint az egész marhaságnak nincs értelme, úgy érthetjük, hogy a művész közös nevezőre hozta a buzikat és a négereket, ami csúf általánosítás és különös, sejtelmes fénytörést ad az „emlékműszobor parafrázis térdelő gesztusának”. Sajnos kép nem található a műről, így csak találgathatunk, hogy ki térdel ki előtt és mit csinálnak. Szerencsére felirat is lesz hozzá, így aztán majd bárki megértheti az alkotó szándékát. Már alig várom, hogy láthassam.

Alapvetően tehát a szobordöntögetésnek állítanak szobrot, ami – lássuk be – érdekes, formabontó elképzelés.

Úgy lenne az igazi, ha aztán egyből le is döntenék, és az ehhez szükséges kötél a kompozíció szerves részét képezné. Úgy képzelem el, hogy a szobrot lelepleznék – a gesztus egyúttal Baranyi leleplezését is szimbolizálná –, majd ugyanazzal a lendülettel le is döntenék. Ezután a modern művészi performanszokra kiéhezett ferencvárosi populáció letérdelne egymás elé és arcukon a jól végzett munka boldog mosolyával felemelnék az öklüket. Esetleg az SZFE-hallgatók stílszerűen tánccal és énekkel kísérnék az eseményt, hűen annak szellemi színvonalához. Itt majd vigyázni kell, mert sajnos a Ferencvárosban a helyi retrográd népszokások szerint, ha valaki felemeli az öklét, azt félreértik és leütik. Persze ha tömegverekedés tör ki, az egyáltalán nem áll távol a mozgalom szellemiségétől.

Jelenleg nincs mit tennünk, várnunk kell jövő április 14-ig, amikor sor kerül az eseményre. Addig féket kell vetnünk a kíváncsiságunkra, de a jó hír az, hogy már csak néhány covidos hónap van addig hátra. Addig valahogy próbáljuk kibírni.