Az ostromlottak

135

Úgy esett, hogy Caesar Alesiat ostromolta és mindenki tudta, ez a harc lesz az utolsó csata a rómaiak és a gallok között. Vercingetorix bezárkózott Alesia falai közé, ám szétküldte híveit, hogy lázítsák fel a gallokat. Ekkor esett meg, hogy a civileket – asszonyokat és gyermekeket – kiűzték a várból; ne egyék a katonák fejadagját. Sőt az egyik gall vezér, Critognatus, egyenesen meg akarta etetni őket a védősereggel, Vercingetorix azonban inkább megkegyelmezett nekik: egyszerűen csak kizavarták őket az erődből, boldoguljanak, ahogy tudnak. Caesar azonban úgy gondolta, nem engedi ki őket az ostromgyűrűn kívülre, maradjanak csak az erőd falai alatt, a csontvázzá soványodott asszonyok, gyerekek, öregek jajveszékelése és könyörgése biztos jó hatással lesz a gall harcosok idegeire. Alesia végül elesett, a rómaiak győztek és Vercingetorix vállalta is a felelősséget, kardját a római hadvezér lábai elé dobta, aki egy kurilisi széken trónolva fogadta a fegyverletételt és leült a lábaihoz, elismerve a verségét. Rómában 20 napos hálaadó könyörgést rendeltek el az alesiai hírek hallatán. A gall vezért jóval később, a diadalmenet során fojtották meg.

Ezt a szörnyű esetet a mai ukrán háború juttatta eszembe. Asszonyok és gyerekek menekülnek a háború borzalmai elől, nem nagyon tudják hova és merre, csak el innen. Mondjuk szerencsére az oroszok nem zavarják vissza őket; örülnek ha eltűnnek onnan és nem zavarják a hadjáratot. Ágyúdörgés, puskaropogás között menekülnek és nem értik miképpen lehet az hogy nem messze onnan béke van és nyugalom. Nem sivítanak a légvédelmi szirénák nem csikorognak a lánctalpak nem dörög az ágyú; nyugalom van. Ám ez a nyugalom is egy hajszálon függ.

Elég csak az ukrán fasisztáknak a magyarokkal szembeni álláspontjára utalni, ami nem nagyon tér el a kormányzat álláspontjától. Ugye emlékezünk a kijelentésre: a 128-adik hegyivadász alakulat maga elég lenne Magyarország szétverésére, mondta Pavel Zsebrivszkij a nagy államférfi. Ahogyan mondta, szükség esetén „… egymaga cafatokra veri a magyar honvédséget”. Hol van most a 128-adik alakulat? Hol van Pavel Zsebrivszkij? Most persze már sírnak, mint a fürdős kurva, hogy mi nem is úgy gondoltuk, csak vicceltünk. Mint a klasszikus viccben. „Nyuszika mit csinálsz? Élesítem a körmeimet és széttépem a medvét! Mikor a medve megy oda és felteszi ugyanezt a kérdést, akkor meg azt válaszolja, hogy élesítem a körmeimet és hülyeségeket beszélek!

Az aberrált Maki már fegyvert és vitézt énekel, ez hiányzik neki; más már nem hiányzik. Újra mondom: menjen Ukrajnába, ahol majd jól kiharcolhatja magát. Ha Maki harcolni akar, én nem állnék az útjába, ha harc, hát legyen harc, csak ide haza ne jöjjön, utána ha esetleg túléli.

Már az is elég baj, hogy felfegyverzik a csőcseléket és börtöntöltelékeket. „Andrij Sinyuk legfőbb ügyész azonban kihangsúlyozta, hogy a kormány figyelembe veszi a férfiak előéletét, harcban szerzett tapasztalataikat, az érdemeiket és a bűnbánatukat is”. Hát most aztán mindenki bűnbánó lesz majd és Ukrajnára a legkeserűbb napok várnak. Mert bőven elég egy fegyveres csoport és Kárpátalján elszabadul a pokol, mert egy ilyen is elég, hogy végtelen szenvedést zúdítson a magyarokra. Aztán majd szétverik, ám addig is a borzalmakat szabadítják el maguk körül.

Zárójel. Aztán ott van az, amit Ljubov Nepop követel tőlünk. Elsősorban ugye a fegyverszállítás, aztán ott van még az is, hogy rúgjuk ki a Fradi edzőjét. (Ez utóbbi nem is annyira kevéssé jogos; elnézve a Fradi szereplését.) Annyira beleélte magát ebbe, hogy még sírva is fakadt emiatt és kijelentette: „Majd a sírban leltek stratégiai nyugalomra!” – hát ha csak ott nem… Nem kis követelések ezek egy kissé már romos asszonytól. Ő egyébként – állítólag – komolyan megdolgozott az előmeneteléért. Ki kéne rúgni, ha nem lenne háború, ám most eltűrjük. Zárójel bezárva.

Valahol a lelkünk mélyén félünk is attól, ami jön vagy jöhet. Hiszen az az idő is eljött már, amikor éppen a kettős állampolgárokat eltiltják a közhivatalok viselésétől, ezzel meg i szüntetik a magyarok képviseletét. Ukrajna egy szörnyállam, amelyik most játssza el az „áldozat” szerepét. Még ebben a helyzetben is működik a gyanakvás és gyűlölet. Mit várunk ha a helyzet véletlenül rendeződik? Bár erre nem sok esély van, az oroszok most tabula rasa-t csinálnak. A ruszkik innen már nem valószínű, hogy visszafordulnának. Majd aztán lehet emigráns kormányt alapítani, és valami biztonságos külföldről intézkedni – mondjuk pontosan Anglia jó is lenne, hiszen túl van a csatornán – csak már nem érdekel senkit.

Csak remélhetjük, hogy nem volt hibavaló a sok szenvedés.