A cenzúra gyengéd bája

112

„Tilos tiltani”

Felirat, 1968 Párizs

Azt írja a HVG című kiadvány, hogy Cukorhegyi szigorította a Facebook „felhasználási feltételeit”. Ez magyarul azt jelenti, hogy a cenzúra sokkal pontosabb lesz ezek után, ami megkönnyíti majd cenzorok dolgát. És ez nagyon fontos, mert a kitartó, ideológiailag jól képzett és elkötelezett cenzor ritka, mint a fehér holló. Kímélni kell hát őket. Erről elmélkedünk alább. 

A cenzorok túlterheltek, tudjuk meg a cikkből, hiszen „A Facebook saját bevallása szerint csak novemberben a mesterséges intelligencia mintegy 7 millió bejegyzést jelölt meg lehetséges gyűlöletbeszédként.” A mondat azt sugallja, hogy a cenzúra előkészítését egy mesterséges intelligencia (népszerű rövidítéssel: AI) végzi, és majd ezek után foglalkoznak vele a cenzorok. Ennek értelmét pontosan nem értem, mert működésüket elnézve, a cenzorok esetében intelligenciából kizárólag a mesterséges jöhet számításba. 

Nyilvánvaló az is, hogy – mint rövid története során már annyiszor – Cukorhegyi hazudik.

A bejegyzések cenzúra elé utalását, nálunk legalábbis, jól felkészült feljelentők falkái végzik, nem holmi „intelligencia”, mert az ő esetükben sem indokolt e szó használata. Ők azok, akik nyomorult életüket a képernyő előtt élik és gyaníthatóan központilag vezérelve végzik a feljelentés nehéz, emberpróbáló munkáját. Persze, némi ráhagyással bár, de ők is emberek, így aztán igyekeznek egyszerűsíteni a feladatukat. Ezért aztán, ha valakire egyszer rásütötték a fasiszta jelzőt, azt azonnal, gondolkodás nélkül feljelentik, ha bármilyen módon megnyilvánul Cukorhegyi aranybányájában. Onnantól tök mindegy, hogy mit tesznek ki, ők automatikusan feljelentik. A feljelentések és a megérdemelt büntetés után aztán a kuncsaft vagy kap magyarázatot arra, hogy mit követett el, vagy nem. Aki vitatkozik, az pedig lepattan a cenzúráról, mint migráns a német nyelvtanról. Nem válaszolnak és kész.

Zárójel. Szép példája ennek Ambrózy kolléga esete, akit harminc napra azért tiltottak el, mert kitett egy képet saját magáról. Az aktus esztétikailag valóban véleményes volt, de gyűlöletbeszédnek mégsem nevezhetjük. Hiszen e gesztussal legfeljebb az öngyűlöletet lehet fokozni. Zárójel bezárva.

Azt is megtudhattuk az idézett cikkből, hogy mik a leginkább tiltott megnyilvánulások. Íme:

Tilos a színes bőrű embert majomnak nevezni. 

Mondjuk itt nehéz eldönteni, hogy ez a tiltás a majmok, vagy a négerek érzékenységét kívánja védeni inkább. Továbbá, mivel a libsi jogállam elvei szerint, ami nem tilos, azt szabad, így aztán az állatvilág majmokon kívüli tágassága áll rendelkezésünkre, hasonlatokat keresünk. 

Tilos a színes bőrű embert mezőgazdasági gépekhez hasonlítani.

Itt – gondolom – a négerek és a gyapot történelmi kapcsolatára kívánnak utalni, az amerikai mezőgazdaság korai, romantikus történetéből. Szerintem ez egy archaizáló túlzás, hiszen nem nagyon látom, hogy bármely néger ma is hódolna ennek az ősi sportnak. Ma inkább csúnyán káromkodva keresnek milliókat és néha lelövik egymást, ez viszont nem emlékeztet semmiféle mezőgazdasági gépre; azok nem csinálnak ilyeneket. A gyapot-kombájnt meg olyan színűre festik amilyenre akarják. (Nem lepődnék meg persze, ha feketére tilos lenne.)

Tilos a zsidókat a patkányokhoz hasonlítani.

Patkányokhoz ugyanis a fideszeseket lehet hasonlítani ezt, Bangóné óta tudtuk. Azt viszont eddig nem tudtam, hogy ehhez nekik kizárólagos joguk van, és ezt senki – így a zsidók sem – vehetik el tőlük. Kirekesztést gyanítok, hiszen zsidók jogait korlátozza ez a tiltás. Újfent az állatvilág végtelen fajgazdagságára utalnék, azok számára, akik mégis valamilyen állathoz akarja hasonlítani őket. 

Tilos a muszlimokat a disznókhoz hasonlítani.

Ez értelmetlen rendelkezés, a disznók roppant okos, intelligens állatok, ezért ki akarja őket a mohamedánokkal azonosítani? Az ellentmondás kiáltó. Sohasem hallottam, hogy egy disznó robbantott, késelt, vagy erőszakoskodott volna a nőkkel. Teokratikus diktatúrát sem igen hoztak létre még sertések. Valamint a disznó biztosan nem hisz Allahba és a Paradicsomba, valamint az ottani vidám promiszkuitásban. Ennek bizonyítéka, hogy tiltakozva visít, mikor szúrják, ahelyett hogy örülne. 

Tilos a muszlimokat kecskével, disznóval közösülő emberként ábrázolni.

Nem tudom felfigyeltek-e rá: a teve nincs tiltólistán. Úgyhogy lehet Cukorhegyiék többet tudnak a mohamedánok szexuális szokásairól, mint azt mi gondolnánk.

Tilos a nőkre háztartási eszközként vagy vagyontárgyként hivatkozni.

Ebből még baja lehet a cégnek. Elképzelem, amint tízmilliós nagyságrendben rúgják ki a mohamedán felhasználókat, akik számára a fenti hasonlítgatás, mit hasonlítgatás: azonosság, teljesen kézenfekvő. Amúgy az európai tapasztalatok szerint a nő nem vagyontárgy, mi több, a vagyon csökkentésének eszköze, aki vált már el, az pontosan tudja ezt. Vagy akár nézzük csak meg az Amazon tulajának esetét a válással. Esetleg vegyük Harvey Weinstein #metoo kártérítéseinek emlékezetes ügyét. Végezetül ne is beszéljünk a jobb kinézetű kurvák szolgáltatásainak notórius túlárazásáról.

És végül a legszívbemarkolóbb:

Tilos transzneműek létezésének tagadása. 

Erről elsőre az ugrik be, hogy valaha, egy boldogabb korban, Isten létét volt tilos tagadni. Most meg… ugye, mikor ki a fontosabb. Amúgy transzneműek nem léteznek, így tagadásuk nem blaszfémia, hanem tudományos tény. Az ember neme – és más állatoké is – genetikailag meghatározott. Azt operálnak rajta, amit csak akarnak, de az X-, vagy Y-kromoszómát nem tudják eltávolítani. Így aztán, az egyed minden igyekezete ellenére, az marad, aminek született. Az pedig, hogy ő minek gondolja magát, e tekintetben tökéletesen mindegy. 

Hát eddig a tiltások listája.

Ha megnézzük a dolgot, azt látjuk, hogy nem más történik, mint meg akarnak egy új nyelvre tanítani bennünket, digitális nádpálcával, ha másképpen nem megy. Cukorhegyi a fejünkre nőtt. Kényszerítenének, hogy az újbeszélt használjuk, mert akkor a problémákat nem hogy megoldani, felvetni sem tudjuk többé. Úgy vélik, ha ez sikerül, akkor mi is pont olyan hülyék leszünk, mint ők, és például délutánonként önként rendezünk buzifelvonulást a nappaliban. 

Ha visszatekintünk a cenzúra változatos történetére, azt látjuk, hogy egy közös van minden cenzúrában: sohasem sikerült elfojtani az ellenvéleményeket. Valójában még a Szovjetunióban sem, pedig ott nem harminc napokat, hanem harminc éveket osztogattak a nekik nem tetsző beszédért. És mégis.