A Deák téri Gyöngyöspata

„A bosszú és a hiúság kielégítésének élvezete után, a bűnöző legnagyobb öröme az ivás és a szerencsejáték.” 

Cesare Lombroso

Hetek óta két ügy is borzolja a kedélyeket, melyekben – többek között – az a közös, hogy negatív főszereplői cigányok. Az egyik ugye a gyöngyöspatai „kártérítés” esete, a másik, a frissebb, pedig a deák téri kettős gyilkosság. Cinikusan mondhatnánk, hogy nincs ezekben semmi különös, hiszen már számtalan ilyet láthattunk, az olaszliszkai lincseléstől a Cozma gyilkosságig. Persze, ettől még nem kell beletörődnünk.

Az efféle ügyek közül azok, melyek bíróság elé kerültek, egytől egyig az igazságszolgáltatás teljes tehetetlenségét példázzák. A bűnösök felháborítóan kicsi büntetést kaptak, és még azt sem kellett leülniük, kiszabadulva aztán többnyire ott folytatták, ahol abbahagyták.

Létezik a rendőri bikkfanyelvben egy találó kifejezés: „bűnöző életmód”. Ez azt takarja, hogy az illető, mióta az eszét tudja, sosem dolgozott, és ezen a szép szokásán nem is kíván változtatni. Ahogyan a kitűnő Rejtő Jenőnél Fülig Jimmy válaszolja a munkaügyi előéletét firtató, „Azelőtt dolgozott?” kérdésre: „Nem. De hiányzott az elhatározás.”

A bűnöző életmódot folytatóknál ez az elhatározás már nagyon korán megszületett és tartják is magukat hozzá.

Megélhetésüket pedig segélyekből és kisebb nagyobb bűncselekményekből kívánják biztosítani. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ezért időnként becsukják őket, de – tekintettel az igen enyhe ítéletekre – úgy gondolják, hogy ez megéri nekik. 

A liberális jogrend, jól láthatóan, nem tud mit kezdeni az ilyenekkel. Ez ugyanis azon alapul, hogy a polgárok be akarják tartani a törvényt, és ha meg is szegik azt, utána valamiféle bűntudatot, megbánást éreznek. A büntetés után ezért aztán valóban lehet arra számítani, hogy nem követi el még egyszer a szabályszegést.

Azokkal azonban, akiknek fejében meg sem fordul a törvények betartása, nem tehet semmit.

„… a népnek vallástalansága pedig a közállománynak is súlyos ostora, mely hamar megvesztegeti az erkölcsiséget, mely nélkül sem törvény, sem anyagi jóllét, sem világi hatalom biztos boldogságot nem adhat, s megfosztja a társaságot a törvényeknek titkos, de biztos őrétől a lelkiismeretnek intő szavától” – írja Deák Ferenc. Márpedig a „bűnöző életmódot” folytatóknál bizony tényleg hiányzik a lelkiismeret intő szava.

A bűnöző életmódnak – sok más mellett – van egy sajnálatos mellékkörülménye, jelesül a szaporodás, mely révén aztán a családon belül továbbadódik a szabályszegés, a bűnözés nemes hagyománya. Kiderült például, hogy a gyöngyöspatai „kárt szenvedők” között van egy szépreményű ifjú, aki a tanórákat tekintve, mintegy két teljes évet hiányzott a tanórákról, most pedig kártérítést kap, mert szegregálták abban az iskolában, ahová amúgy nem járt. Az ő apja pedig azért kap kártérítést, mert nem voltak megfelelőek a börtönviszonyok, ott, ahol különböző bűnök miatt éppen ült.

Szép család, mit mondjunk.

Vajon hol fogunk legközelebb a hírekben találkozni a gyöngyöspatai cigány gyerekekkel, akik már egészen kis korukban is képesek voltak felnőttek, gyerekek életét erőszakosan megkeseríteni. Vajon, az elhíresült riportban látható Ricsike – aki édesanyja szeretetteljes bölcsessége szerint egyébként agyilag zokni és nem tudja leírni a nevét – mire viszi majd? Igaz, a fejberúgást legalább szorgosan gyakorolja. Nem nehéz kitalálni, különösen annak fényében, hogy maga a szerető édesanya is ült már, mivel megvert egy tanárt.

És az is kérdés, hogy vajon az illető tanár mennyi kártérítést kapott?

Felnő(tt) mellettünk, a mi pénzünkből egy réteg, akik valami, számunkra többé-kevésbé elképzelhetetlen módon, az erőszak kultuszát hordozzák, ahol aki először üt, az nevet utoljára. Akik láthatóan nem értenek a szép szóból, de még a liberális jogrend „büntetéseiből” sem. 

Aztán pedig ott vannak mindazok, akik támogatják, mi több, sokszor biztatják is őket. Akik megmutatják nekik, hogy miképpen kell túljárni az ostoba „parasztok” eszén – ami dicsőség közöttük, nem most, évszázadok óta, elég a cigány népmeséket meghallgatni – és hasznot húzni a „büntetésből” is. A „jogvédők” ezt egyébként üzletszerűen csinálják, ebből élnek. Elemi érdekük, hogy a feszültség fennmaradjon, a helyzet elfajuljon, mert akkor tudnak – jó pénzért – beavatkozni. Ügyvédek, ilyen olyan alapítványok, önjelölt cigány vezetők tömkelege él meg abból, hogy egyes falvakban nem lehet élni. És – tetszik, nem tetszik – sikeresek is, hiszen ha magyar jogi fórumot nem találnak, ott van nekik az EU-bíróság, ahol megbízható libsik ülnek, és végül mindig nekik adnak igazat és pénzt is természetesen.

A dolgok igencsak rossz irányba mennek. Biztosak lehetünk benne, hogy azok, akik Gyöngyöspatán, vagy bárhol másutt, nem jártak iskolába, azok bicskáznak a Deák téren és másutt is.