A fél- és az egésztudású elit

15

„Vessetek utolsó pillantást a színes buborékra: mert most foszlik szét egy nagy birodalom álma, már felszállt, és szabadon lebeg, ajkaim könnyű lehelete lebegteti; nézzétek ezeket az országokat, amelyek elterülnek rajta, a kék tengereket a ficánkoló delfinekkel, a dús provinciákat, a sárga gabonaföldeket, a nyüzsgő városokat, ahol magasra veti habját az élet; nézzétek, ez volt Róma, a Nap, ő adta az élet hevét, ám delelőjére hágva, lángba borította a világot, s most – buborékká válva a császár kezében – szelíd párává foszlik szét.”

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Mintegy 10 évvel ezelőtt – Istenem, hogy repül az idő! – Publius Hungaricus néven Orbán Krisztián nagy hatású irományt tett közzé. A „nagy hatású” alatt azt kell érteni, hogy volt/van egy nagyon szűk, értelmiségi megmondóemberekből álló csoport, akikre nagy hatást tett. Főképpen azért, mert ők is pontosan úgy látják a világot, mint a szerző. Amúgy, csak az önkép méretének érzékeltetése képen, Publius álnéven az alapító atyák, James Madison, Alexander Hamilton és John Jay értekeztek „A föderalista” címmel az amerikai alkotmányról.

Nem várom el a nyájas olvasótól, hogy emlékezzen a dolgozatra, röviden azt tartalmazta, hogy mindenki, aki idősebb 40 évesnél és nem banki vezetőként és/vagy libsi közgazdászként dolgozik, az hülye. Nem kicsit. Nagyon. És féltudású. Vannak ezzel szemben ők, a felkentek, akik fiatalok, szépek és egésztudásúak. Tudásuk annyira egész, hogy tökéletesen gömb alakú és mozdulatlan, mint Permenidész szerint a világmindenség. De legalábbis sokkal nagyobb, mint a féltudásúaké. Vakok között félszemű a király.

A pontos világérzékelésükről csak annyit, hogy most éppen a momentumosokat szeretik, pedig – Isten látja lelkemet – azok szegények olyan buták, hogy világít a szájukban a Negró.

Nem zaklatnám ezzel a közt, ha nem ez az eset jutott volna eszembe, miközben a híresen elfogulatlan, pártatlan, éles szemű  és egésztudású spéderista Index nem közölt volna hatalmas interjút egy Urbán László nevezetű emberrel.

Ebben az interjúban ugyanis pontosan az a beképzelt ostobaság köszön vissza számomra, mint Publius barátunk írásaiban.

Ez az Urbán nevű ember valaha fideszesként kezdte a karrierjét, magát a mai napig „jobboldalinak” és bizonyára „igazikonzervatívnak” tartja, majd kikötött Bajnai mellett. Ahová egyébként való is, mint az kiderült, igaz nem tud olyan meghatóan pislogni, mint vezére, vagy mint az ominózus béka a kocsonyában. Karrierje – Publiusi értelemeben – tökéletes. „Dolgozott Washingtonban a Világbank munkatársaként, a Postabank üzleti vezérhelyetteseként, a Citigroup New York globális termékfejlesztésekért felelős vezetőjeként, a Magyar Nemzeti Bank igazgatójaként, az OTP vezérhelyetteseként, és az EBRD igazgatósági tagjaként is. Jelenleg egy szlovén kereskedelmi bank felügyelőbizottságának tagja.” Írják róla. Az életrajzából kiderül az is, hogy mikor éppen nem valamelyik bankban küzdött a közjóért, akkor valamely menő, amerikai business school-t látogatta. Ahol még okosabb lett. Ma már annyi esze van, hogy – amint Orsós Lajos takarmányos traktorosom mondotta volt – a „segge helyett is esze van”. Mondjuk ama apróságot kifelejtik ebből az életrajzból, hogy korai szocializációja, a ’90-es évek elején, a szépemlékezetű Állami Vagyonügynökségen zajlott, ahol a szabad rablásos kapitalizmus spiritus rectorai tettek éppen tönkre minket.

Ez ma már kicsit snassz.   

Tipikus példánya ő fajtájának. A bankok tárgyalóiban 20-30-40 %-os kamatok emlőin nevelkedve látja a világot, melyet megmenteni vél, miközben tönkreteszi azt. Elszánt, megtörhetetlen és vakmerő univerzalizmussal hiszi, hogy a  business school-ok campusaiból és a bankok bársonyszékes tárgyalóiból pontosan látja, hogy mi történik, sőt minek kéne történnie a felsőröcsögei „Albán szamár” nevezetű becsületvesztő törzsközönségével. Tudván tudja, hogy ami működik Amerikában, vagy Londonban, az pontosan ugyanúgy fog működni Alsóröcsögén és a Nyasszaföldön. Mert nyilván tök mindegy, hogy kiken gyakoroljuk a Friedmann-i monetarizmust, hogy az illető embert eszik közben, vagy direkttermő szőlők levét issza vödörszám.

És ez talán annyiban igaz is, hogyha  jól lőjük be az bankközi kamatot, mindkettő nagyon ráfarag.

Az interjúban sem tesz mást, mint előadja a haladó libsizmus összes üres, egymásnak ellentmondó lózungját a „versenyképességről”, a tudásalapú társadalomról és egyebekről. Ezek egyébként azért érvényesek, mert ők mondják és mert sokszor mondják. Továbbra is megvannak győződve arról, hogy a pénz vezérli a világot és a pénzcsapok manipulálásával mindent meg lehet oldani, a harmadik világ problémáitól az isiászig – egy bank felügyelőbizottságából, akár.  Mert ott történnek az igazán nagy dolgok.

Mindeközben nemes eleganciával eltekintenek ama apró ténytől, hogy nem is oly régen a Lehman Brothersnél dolgozó egésztudásúak, az év végi prémium végett, válságba taszították a művelt világot. Ők, ennek ellenére, továbbra is pénzügyi apokalipszis-projekten dolgoznak. Mint az előkelő rómaiak, akik akkor is a kintlévőségieket számolgatták, mikor Alarich hadai már Róma kapuit döngették.

Ecce homok – Rejtő után szabadon.

Mindeközben hihetetlenül és lehangoló módon unalmasak, mert a fröcsögő gyűlölet is unalomba fullad egyszer, ha csak önmagát ismétli. És ezt csinálják, változatlan hangszerelésben és tartalommal 25 éve. Mi pedig, a fél-, harmad-, negyedtudásúak, elhűlten figyeljük, amint a kamat-hiénák munkaidő után papi ornátust öltenek és a szegényekről prédikálnak. Azokról, akiknek jó részét az ő kamataik taszítottak oda, ahol éppen vannak.

És mindeközben egyáltalán nem sül le a bőr a képükről.