A fürdődressz
78„A kövér ember soha nem olyan boldog, mint amikor »robusztusnak« minősíti magát.”
George Orwell
Nero – akinek viselt dolgait kár lenne újra elmesélni – egy Sporus nevű rabszolgával meg is cselekedte; ugyanis kiheréltette. Aztán menyasszonyi koszorúval övezte, és szabályosan feleségül is vette. A buzit mindig maga mellett tartotta és folyton csókolgatta, teljesen úgy viselkedett, mintha valóban felesége lett volna, aztán odaadta magát a volt rabszolga Doryphorusznak, és közben úgy sikoltozott, mint egy szűzlány. Amúgy rajongott a csőcselékért, mindenféle uzsorások, cirkuszi atléták, citerások, vívóbajnokok ragadták magukkal. Ennyit Nero sajátos szokásairól, melyek mostanában mintha újjáélednének.
Az ügy egy egyszerű fürdődresszel kezdődött. Az Adidas új fürdőruhát reklámoz, ami nem meglepő a cég szokásait szemlélve, az viszont már meglepő, hogy mindezt egy férfival teszik. Hogy ezek most a több tucat gender izé közül hova sorolják magukat, transznő, transzférfi, stb, ezt csak ők tudják, mi azt mondanánk, hogy ezek szimplán buzik. „Az Adidas honlapja szerint a dél-afrikai tervező, Rich Mnisi új kollekciója, amely a »Let Love Be Your Legacy« címet viseli, és a júniusi meleg büszkeség (Pride) hónap előtt jelent meg, »az önkifejezés, a képzelet és a rendíthetetlen hit ünnepe, hogy a szeretet összeköt«. Nem tudom ki a fene ez a Rich Mnisi, de úgy gondolom, hogy ő is úgyszintén buzi. „Egy hétfői sajtóközleményben az Adidas azt mondta, hogy a kollekciót »egy szerelmes levél ihlette, amelyet Mnisi írt fiatalabb önmagának«, és amely arról szólt, hogy »erősítse és támogassa az LMBTQ közösséget«”. Hát mit mondjak: igen jól sikerült.
A képeken szereplő „modell” amúgy jól látható domborulattal rendelkezik a fütyi táján – legalább nem herélték ki, mint Sporust. Amúgy kétféle „férfi” szerepel a reklámfotókon: az egyiknek nő szőr a mellén, a másiknak nem; fontos dolog ez, mert pimaszul külön felhívják erre a figyelmet. Nem is tudom eldönteni, melyik a szebb.
A “Love Wins” feliratú női ruhák, pólók, rövidnadrágok és futballmezek is megjelentek, szintén férfi modellekkel. Csak a női plus-size ruhákat mutatták be női modellek, na azok pontosan illenének a Lang & Falusi modell duóra; elvégre csak a nők lehetnek kövérek. Férfiaknál ezt „robusztusnak” nevezik, és büszkék rá.
Tehát a német cég már a női nem eltörlésére készül. Ne hagyjuk.
2023-06-04 @ 02:11
🙂
„Nehez szatirat nem irni” a szatirokrol…
Ch d V
2023-06-04 @ 05:22
Jó hasonlat a Néró. A szexuális sokféleséghez hozzá fog tartozni a legkülönfélébb aljasság, erkölcstelenség, jellemtelenség is. Az amerikai atomhulladék tárolók genderelt főnöke például bőröndöt lopott egy repülőtéren. Jellemtelen, erőszakos, összevissza emberek ezek mind, mint Néró.
2023-06-04 @ 05:38
Eggyel több cég,amelyiktől nem veszek semmit. Mind a modelljeiket,mind a ruháikat helyezzék fel maguknak.
2023-06-04 @ 06:57
Én egyszer vettem egy „adide” hátizsákot kb 20 éve 8000 Ft-ért. olyan szar minősége volt, hogy egy év múlva, csak a zipzár volt hibátlan. Még megvan, a többi ment a kukába.
2023-06-04 @ 07:28
Az hétszencség, hogy ezt a márkát soha az életemben nem fogom megvenni!
Szlovákiából….
2023-06-04 @ 07:39
Nincsen új a nap alatt. 1920-ban a férfiak is „egyrészes” fürdőruhában fürödtek.
https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/06/fortepan_20052-1140×809.jpg
2023-06-04 @ 07:48
Mikor jó, ha egy férfinek „egyrészes” fürdőruhája van? Nos akkor, ha a hasán van egy csúnya vágás, műtéti heg, stb. Anno volt egy barátnőm egyetemista koromban. amúgy nagyon szép alakja volt, de egy műtéti heg miatt egyrészes fürdőruhában fürdött. Ráadásul karcsúbbnak látszott benne, mint pl. ha bikiniben mutatkozik.
Nos, ha egy férfi ilyen egész fürdőruhában megy a strandra, de nincsen kirúzsozva, körmei nem lakkozottak, hát akkor én azt elfogadom és megértem. Viszont az olyan buzeránst aki bikini-utánzatban meg a strandra (laposra szabott „melltartó” résszel) azt mindenki buzeránsnak nézi.
2023-06-04 @ 07:53
Azt akartam írni, hogy ez a női nem megalázása, de nem, ez a férfi nem megalázása is, és mint olyan, az emberiségé.
2023-06-04 @ 08:10
Hála a Jó Istennek, hogy még a természetest védő megnyilvánulásokat is közzé lehet tenni.
Ki kell használni a lehetőséget és az időt, mert a „nyomás” előbb utóbb túlzottan erősödik bizonyos „férfi”aktól /angolul;pressman/
2023-06-04 @ 08:27
A L-F duo n plusz ferink-n jot
nevettem.A többi inkább gusztustalan
és szomoru.Először jöttek a feministák,
aztán férfiellenesség,késöbb nőellenesség,
család ellenesség,ma már emberiség gyülőletnél
tartunk.
A romaiakat feleleveniteni,jo
gondolat,mert még egészséges társadalom
korukban tisztelték őseiket házi oltáraikon,
néro korában már csak testüknek hodoltak.
2023-06-04 @ 16:34
ANTIDOGMA – VISSZAVÁRUNK, NÉRÓ!
Email
Valahogy úgy, mint egykor Shakespeare, aki a Tudorokat szolgálta, égette királydrámáiban a korábbi angol dinasztiákat, a Lanchastereket és a Yorkokat. Különösen az utolsó királyt, III. Richardot, aki messze nem volt szörnyeteg, és főleg nem volt púpos (bocsánat: alternatív testalkatú). Vagyis a lényeg az, hogy a történelmet többnyire a győztesek, illetve a túlélők írják. Mi pedig utólag vagy tudunk korrigálni, vagy elhisszük elődeink rágalmait. Ezért gondolják sokan még ma is szörnyetegnek Nérót és a császárságot alapító Augustuson kívül a Julius Claudius dinasztia összes más befeketített tagját (Tiberiust, Caligulát, Claudiust). E hiedelem szerint Néró egy véreskezű diktátor volt, akitől az egész Római Birodalom népe rettegett és pusztulását várta. Pedig a tények másról beszélnek.
Néró anyja segítségével – aki akkori férjét, Claudius császárt megmérgeztette – jutott hatalomra 17 éves korában. Szédületes hatalom került a kezébe. Akkor valóban szinte az egész világ ura volt. Nem csoda, hogy ettől néha megszédült.
Éppen Gyurcsány példája mutatja, hogy mások Néró egykori hatalmának a töredékétől is megbolondulnak. Ráadásul az ifjú császár egy olyan világban nőtt fel, ahol mindennaposak voltak az intrikák, összeesküvések, gyilkosságok. Ő is állandóan veszélyben volt. De élete első tizenhét évében is ez volt mindennapi sorsa.
Tizennégy éves uralkodása alatt tehát rendszeresen meg kellett küzdenie életben maradásáért. Ennek ellenére nem vált szörnyeteggé, mint utólag egyesek állítják. Uralkodása amúgy még bőven beletartozott a Pax Romana ragyogó korába. Mikor általános jólét, létbiztonság és béke uralkodott a Birodalomban. A szinte állandó versenyek, viadalok és egyéb látványosságok miatt a nép imádta császárát. És a császár se szipolyozta soha mindenféle új adókkal alattvalóit. Azok a gyilkosságok, amiket a nevével kötnek össze, kivétel nélkül a szenátorokat, patríciusokat, lovagokat érintették. Tehát azokat a kiváltságos rétegeket, melyek bent voltak a hatalomban, de még többre vágytak, a császárral szemben is. Egy pillanatig ne higgyük, hogy a kivégzettek között akár egy ártatlan is volt. Erről csak a sértett rokonok által fizetett Suetonius igyekszik az utókort félrevezetni. Néró csak rendre megelőzte azt, ami tizennégy év után mégis megtörtént, hogy megdöntötték hatalmát. De ez az udvari intrika nem érintette az átlagembereket. Ez az akkori nómenklatúra belügye volt. Az átlag római ebből semmit se tapasztalt. Az egykori Pannonia provinciában is kellemes volt akkor az élet, messze jobb, mint most, Gyurcsány alatt.
Néró bűnei közé sorolják még, hogy megölette anyját. Ami igaz. Csak kritikusai arról feledkeznek meg, hogy „szerető édesanyja” is éppen erre készült fiát illetően. Tehát ismét csak megelőzött egy ellene készülő merényletet. Miként Poppea, második felesége is ellene intrikált, ezért amikor az terhes volt, a miheztartás végett szimplán hasba rúgta… Híres áldozata volt még Nérónak a filozófus Seneca. Aki sztoikus filozófushoz méltatlanul, hispán származása ellenére is kevesellte konzuli rangját, vagyonát és még többre vágyott, szintén uralkodója és jótevője ellenében.
Róma állítólagos felgyújtásának is több a füstje, mint a lángja. Még Suetonius is hol azt írja, hogy felgyújtotta a várost és az elpusztult, hol meg azt, hogy fel akarta gyújtani, de nem sikerült. Egyébként egy másfél milliós várost, amelynek jelentékenyebb épületei márványból voltak, nem lehetett csak úgy felgyújtani. Arról nem is beszélve, hogy ennek az állítólagos égésnek a nyomát soha nem találták meg a régészek. Dilettáns művésznek, rossz költőnek gúnyolják még ellenségei. Amivel csak az a baj, hogy egy verssora sem maradt fönn. Vagyis csak ellenségei állítják, hogy verselgetett. Másfelől ez akkor se lett volna bűn, ha igaz. Az viszont igaz, hogy kiváló kocsihajtó volt. És annak annyi tanúja volt, hogy még Suetonius se merte letagadni.
Szexuális aberrációi sajnos valóban voltak. De ez manapság annyira EU-konform, hogy ezért őt ma politikailag nagyon nem korrekt megszólni.
De nem is ez a lényeges. Vessük inkább össze Gyurcsánnyal, akiről elsőre mindjárt elmondhatjuk, hogy se a művészetben, se a sportban még csak dilettánsnak se mondható, mozgása pedig „alternatív”. Néró például soha sem tett semmi károsat hazája ellen, nem árusította ki. Nem rágalmazta saját népét sem. Nem szolgált idegen érdekeket. Nem lövette ki egyetlen alattvalója szemét sem. Tisztelte viszont a római isteneket, és nem nyomta el a másét. És így tovább. Ha ma köztünk lenne, akkor az országot tönkretevő brókereket, bankárokat, multis vezéreket, ombudsmanokat, minden emberjogista tiltakozás ellenére szépen lenyakaztatná, vagyonukkal pedig az államkincstárt töltené fel.
Gyurcsány tehát, ha valóban Néró szintjére akarna jutni, amint erre őt Morvai Krisztina biztatgatja, felszólíthatná mondjuk a minisztereit és a többi ártányt előbb egy végrendelet megírására, amelyben minden vagyonukat, beleértve az offshore cégekbe rejtett milliárdokat is, az államkincstárra hagyják, majd az öngyilkosságra. Annak több módja volt hajdan. Például a saját kardba dőlés egy rabszolga segítségével, erek felvágása egy fincsi fürdőben, esetleg egy gyorsan ölő méreg igénybevétele. Több mint figyelemre méltó, hogy Néró merte vállalni az önkéntes halált. Amikor már kilátástalan volt a helyzete, felszólította egyik testőrét, hogy ölje meg őt. A kötelességtudó katona végrehajtotta császára parancsát… Sapienti sat.
Bognár József
2023-06-05 @ 17:28
„Róma állítólagos felgyújtásának is több a füstje, mint a lángja. Még Suetonius is hol azt írja, hogy felgyújtotta a várost és az elpusztult, hol meg azt, hogy fel akarta gyújtani, de nem sikerült. Egyébként egy másfél milliós várost, amelynek jelentékenyebb épületei márványból voltak, nem lehetett csak úgy felgyújtani.”
——————————————————————————————–
Nézzük csak:
” jelentékenyebb épületei márványból voltak”
Stimmel. Róma másfél millió lakójából egymillió fa és vályog viskókban lakott. Én magam is jártam a Fórumon, láttam a Palatinus dombon álló romokat és felmentem a Capitoliumra, a múzeumba. De ha az egykori Rómát a maga valóságában látnánk az Kalkuttára hasonlítana. Egy szép, komoly városközpont és körben-körben nyomornegyedek, bádogviskók. Igen, a városrendezés miatt tényleg hatalmas területeken kellett eltakarítani ezt a sok bűzös kunyhót és higiéniai okokból felgyújtották. Egyébként Nero palotáját a Piazza Navonna alatt megtalálták.
Ha belegondolunk, hogy a városfalon belüli szélső részek, pl. a Temini pályaudvar előtti szakasz viskók ezreivel voltak tele, nos a felgyújtás az tény és való.
2023-06-04 @ 08:41
Tisztázzuk: a természet és a tudomány szerint két nem létezik. (Az egyik képes szülni, a másik nem. Ez már a kromoszómáinkba be van kódolva.) Viszont az elmezavarnak rengeteg fajtája van, és minél inkább eltávolodnak a társadalmak a tradícióktól, az organikus fejlődéssel járó értékektől, (Isten, haza, család), annál több embert érint.
2023-06-04 @ 09:11
@hivő
Pontosan. Aki az ősöket tiszteli, az az ősök leszármazottjait sem bántja, vagyis nem keveredik olyan paranoid gyilkosságsorozatba, mint Néró.
2023-06-07 @ 07:54
Nero császár, teljes nevén:Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus semmivel sem volt degeneráltabb, mint pl. Caligula aki a lovát Incitatust a szenátusba is delegálta. A ló okosan bólogatott, szóval gond nem volt vele. A mai baloldal példát vehetne róla, Hadházy pedig bekaphatná az általa emlegetett alkatrészét..
2023-06-04 @ 10:31
Régen, vagy 30 éve az ADIDAS egy komoly cég volt. 4 sporttaskat vettünk akkor tőlük ( nagy dolog volt, akkor nyílt a váci utcai üzlet) ezek azóta is hibátlanok, beleértve még a zippzarakat is. A híres kék papucsok is azóta tökéletes. Tavaly megpróbáltam ezt újra cserélni. Amit most árulnak, abból elhagyták a megfelelő haránt emelést és egy számmal nagyobbra számoztak, pedig ugyanakkora, osszemertem. Velelmezem, hogy ilyen sunyi módon csökkentik a színvonalat a többi cuccnal is. Vagy legalábbis azt kapjuk itt a gyarmaton. Ezek után a neger buzikon már meg se lepődik az ember, ahol elindulnak lefelé, ott nincs megállás. Ezektől se kell már vasarolni legalább. (ebből még értenek)
2023-06-04 @ 10:49
Az Adidas eléggé kommersz cikk. Még a Nike is jobb.
2023-06-04 @ 22:23
Régen, vagy 30 éve, majd minden alakuló vagy meglevö cég komoly volt. Értem alatta a minöséget és a rendes kinézését (ma dizájn, de nem rendes és legtöbbször használhatatlan). Az értéke valós vala. Tartósnak is kellett lennie az árunak, hogy megérje az értékét. Manapság ez sem divat, vásároljon a polgár megint s újra.
2023-06-04 @ 11:06
A Nemzetiszocialista Motoros Hadtest egyik oszlopos volt tagja most nyilván forog a sírjában, hacsak Röhm (közeli) ismerősei közé nem tartozott?
2023-06-04 @ 14:03
Az Adidas (is) tolvaj cég, egy magyar feltaláló futball cipő-találmányát lopták el vagy 20 éve. El is veszítették a pert, de 500 millió Ft helyett 60 millióval szúrták ki a feltaláló szemét – „köszönet” a független (értsd: multik által megvásárolt) magyar bíróságnak.
A NIKE („Nájki”) név önmagában botrány. Gyerekmunkások éhbérért gyártanak olyan termékeket, amelyek a győzelem istennőjének megcsúfolását jelentik. Egyébként vagy 25 éve jelentkeztek a balatonfűzfői NITROKÉMIA vegyipari vállalatnál, hogy milyen jogon használja a NIKE márkanevet. Aztán kiderült, hogy kb. 50 évvel korábbi a márkanév, mint a „Nájki” cég. Jellemző, hogy a NITROKÉMIA „felelős” vezetői néhány millió forintért mondtak le a NIKE márkanévről a „Nájki” javára.
Ne vegyen senki Adidast (és NIKE, stb.), és semmi olyan terméket, amelyeket buzik vagy más LMBTQXYZ fehérjehalmazok reklámoznak!
2023-06-04 @ 14:46
Ázsiában nagyon sok gyerekmunkás van. Szinte minden könnyűipari terméket be lehetne tiltani, az összes ruhagyártó, sportszergyártó ázsiai részlegei, beszállítói gyerekmunkásokat alkalmaznak.
2023-06-04 @ 15:39
Az nem számít. Felújítanak team building keretében egy játszóteret (amit amúgy általában senki sem használ) és egyből joembernek lesznek.
2023-06-04 @ 22:43
Az a sanda gyanúm, hogy e fürdődresszek megtervezőit a szaporodó nők-esedő férfiúszók inspirálták.
Ne tűnjenek fel induláskor, de a győztes dobogón se nézzenek ki felháborítóan másképp. Majd applikálnak rá fügefalevelet is ha nagyon kéne, mint dekot.
2023-06-04 @ 23:22
„Tehát a német cég már ….”. Hogyan ne hagyjuk, ezt vagy valami másat ha annyi német cég dolgoztat Magyarországon? Ha arra kötelezhetik a munkásaikat amit ők akarnak?
Az sem csoda ha afrikai ihletettséget alkalmaznak.
Olvastam, több németországi nagyváros szabályzatba hozta, hogy a vezető városi adminisztráció minden harmadik fejesének bevándolti múlttal kell rendelkeznie kb. vagy legkésőbb 3 éven belül.
2023-06-05 @ 18:36
Na elindultak a lejtőn….
2023-06-05 @ 02:02
Aranyos ez a „szabotáljuk a márkát, ebből majd tanulnak” elképzelés.
De!
Idáig hallom a nemlétező háttérhatalmi „elit” harsány röhögését. Mert ugye mégiscsak kell valami fürdőruci, tehát nem ezt veszed, hanem egy másik cégét.
Ami pedig ugyanennek a tulajdonosi un. imperialista bagázsnak a tulajdona szintén. Vagyis megint ezt a mocsok „jóemberkedő” pszichopata bandát fogjuk gazdagítani.
De feltételezzük, hogy van olyan fürdőruci gyártó cég amelyik tényleg homo sapiensi kézben van. Akkor két eset történik: Vagy eliték tönkreteszik a konkurens magáncéget, vagy felvásárolják valami „visszautasíthatatlan ajánlattal”.
Vagy ami még gyakoribb: átnevezik egyik részlegüket szuper-szuper nőkedvelő konkurens vállalkozásnak és maradnak a pénzüknél.
Ugyanez van a kóláknál. Az itthoni buzineveltetési botrány óta mi is szabotáljuk ezt a lőrét, leginkább mert a húgom egész életében ezt itta, és a fogai már 40 évesen átlátszók lettek. De ha áttérünk egy másik márkára, kiderül, hogy ez is a kola cég terméke.
Ma már túl vagyunk azon a társadalmi ponton amikor még ilyen naiv módon valamennyire hathatunk az emberiségre rátámadókra. Soros-Rothschildok már nyílt színen programot hirdettek és sztem hatalmas baklövést követtek el a mindannyiunkra rászabadított coviddal és Schwab-Gates örök kéjes fecsegésével.
Nem a cégeket kell tönkretenni, hanem ezeket a tulajdonosi szörnyeket kell kiiktatni!
Meddig tűrjük még?
2023-06-05 @ 17:44
„Meddig tűrjük még?”
„Tűrte Miklós tűrte, ameddig tűrhette..” (Arany János: Toldi) Nos nem vághatunk malomkövet hozzájuk. Ahhoz sokat kellene edzőterembe járni. 🙂 Ráadásul el is bújdoshatnánk, ha agyonütnénk Klaus Schwabot a Genfi tó partján lévő villájában, mert akkor is emberölésnek bizonyulna, hiába mondanánk, hogy tévedés, szerintünk csak egy beszélő patkányról van szó.. (Zárójelben. Ha Klaus Schwab beperel valakit előtte megveszi a bíróságot a székházával együtt. Vagyis a jog se minket véd.)
Tehát a meddig tűrjük a fél Davost is birtokoló milliárdosokat, Rothschildokat akik évszázadok óta csak a pénzt gyűjtötték, de azt nagyon? Ezekkel szemben a közembernek esélye sincsen. Még az amerikai elnök sem tud szembe menni velük, illetve tud, de akkor az arlingtoni temetőbe költözik.
https://www.istockphoto.com/hu/fot%C3%B3/john-f-kennedy-s%C3%ADrja-gm458661669-18642375
2023-06-05 @ 21:05
Így nem lehet hozzáállni, kedves Csakafidesz harcostársunk. Ha azzal rázzuk le magunkról a hagytuk, hogy így legyen felelősségét, miszerint nem tudunk hozzájuk férni, az öreg hiba. De, számtalan módszer van, elvégre ezeket valakik kiszolgálják, őkelmék is levegőt szívnak, nemcsak az Ohió környéki emberek akiknél kisiklatták a vonatokat, felborultak a vegyszeres kamionok. Vagyis nem tudják magukat úgy elzárni, hogy egy bunkerbe visszahúzódva élelmiszert maguk termeljenek és magukat kiszolgálják személyzet nélkül. Ára van a hűségnek, ezt pont Soroséktól tanulhattuk meg, úgyhogy a környezetüket kell érdekeltté tenni………
2023-06-05 @ 23:43
Nem szabad elhinnunk, hogy a kis lépések,-amiket mi tudunk tenni,- nem számítanak. Ha így lenne, akkor azonnal felkothetnenk magunkat.
A multiknal is csak emberek dolgoznak és a háttérhatalom embereinek azért még kell a jövedelem.
Lám Magyarország is milyen kicsi, mégis tud lassítani, módosítani nagy folyamatokon. Ha nem így lenne, akkor nem folytatnának ilyen hadjáratot ellenünk.
2023-06-05 @ 04:31
Valamely US szennylap,talán a The New York Times a napokban hozta a hírt,hogy a Föld népességének 9 %-a valamilyen módon a buzeránsokhoz tartozik,így teljesen jogos a nagy kereskedöcégek jelenlegi hirdetöi gyakorlata. Ha jól számolom,akkor szerintük ca. 750 millió ezen egyedek száma.
„Ismeretlen milliárdosok a globális transzhisztéria mögött.”
A Pritzker család a kilencedik leggazdagabb család Amerikában. Hogyan szerezték ezt a gazdaságot? A Chicagói maffia már idejekorán körülvette magát ügyvédek,besúgók és megvásárolt politikusok hálózatával. Az egyik maffiaügyvéd, aki nagy mennyiségü pénzt mosott a gengsztereknek és így megalapozta a Hyatt szállodaláncot, Abe Pritzker volt. Obama,aki maga is szoros kapcsolatban állt a Chicagói maffiával, szintén a Pritzkereknek köszönheti a felemelkedését.800 millió dollárral támogatták Obama elnökké választását.
A Pritzker család egy vállalatok,filantrópok és nemzetek feletti szervezetek globális szövetségének a része, akik közé tartozik Soros György, Warren Buffet, a Stryker orvostechnológiai cég, a Goldman-Sachs, a Világbank,nemzetközi ügyvédi irodák, a Johnson & Johnson és szinte az összes nagynevü vállalat.
Ezek együttesen nem kevesebbet tüztek ki maguk elé,mint az emberi lény eltörlését. Ez a cél a gnózis eszméin alapul: a teremtö (demiurgosz) gonosz, az emberi test rossz. Csak a szellem jó,ezért meg kell szabadítani testiségétöl. A szabadkömüvesek G-je az értelmezéstöl függöen a Gnózist jelenti. A gnózis újabb változata a transzhumanizmus. A név már elárulja,miröl van szó: legyözni az állítólag hibás és gonosz emberi természetet. Megalkották a szintetikus szexuális identitás (SSI) kifejezést. A transznemü emberek csak egy köztes lépést jelentenek a tiszta mesterséges lények létrehozásának irányában. Feltehetöen egy újabb radikalizálódási lépésben eltörlik az ember és a gép, valamint az ember és az állat közötti határt. Ez lenne a kimérák,gépi emberek,kiborgok létrehozása.
A szórakoztatóipar számos programjának az a célja, hogy a jövöben kedvet adjon az embereknek egy ilyen program megvalósításához.
„Istent teremtjük,mikor olyan technológiát alkalmazunk, amely egyre mindentudóbb,mindenütt jelenvaló,mindenható és jóindulatú.”
Szándékosan nem adok forrásmegjelölést,akit érdekel nézzen utána.
Az íráshoz ajánlom még Brandon Withrow: The New Religions Obsessed with A.I. c. cikkét.
2023-06-05 @ 07:22
„Ezek együttesen nem kevesebbet tüztek ki maguk elé,mint az emberi lény eltörlését”.
Ezzel nem maguk alatt vágják ki a fàkat?
Hiszen a saját fogyasztóikat likvidálnák! Aztán meg csak egymásnak eshetnek!
Vagy bolygót fognak cserélni?
2023-06-05 @ 17:53
„Valamely US szennylap,talán a The New York Times a napokban hozta a hírt,hogy a Föld népességének 9 %-a valamilyen módon a buzeránsokhoz tartozik,így teljesen jogos a nagy kereskedöcégek jelenlegi hirdetöi gyakorlata. Ha jól számolom,akkor szerintük ca. 750 millió ezen egyedek száma. ”
——————————————————————————————————
Szerintem nincsen ennyi bzi, és amennyi van annak is csak egy része visel fürdőruhát, mert a nőktől is, meg a víztől is irtóznak. Nem is lennének igazi bzik némi szagnyom nélkül..
🙂
2023-06-05 @ 23:51
Sajnos már mindent el tudok képzelni, látva a mostani őrületet.
Nekem már a Csillagok Háborúja is beakadt. Egy felnőtteknek szóló mese mindenféle fura szerzettel, meg arc nélküli fekete szellemmel.
Nomeg a zombik! Ilyen már van is!
2023-06-05 @ 05:43
Erős kétségem van, kedves Atörökszultán, hogy ez a hermafrodita, agyba ültetett chipes rabszolgalény kívánságműsor megvalósítható, mert ugye amit az ember megalkotott azt el is tudta rontani avagy nemkívánt hibák kerülnek a megvalósításba. Meghát a biológia is tud visszavágni és ez a szétrohadt agyú Bilderberg banda egyszercsak rabszolgák helyett Zombilandban fog saját új világában menekülni a veszett kiborgjai elől.
De nem is ez a lényeg.
Hanem az teszi ezeket az elmebetegeket mint Scwab-Gates-stb. veszélyessé, hogy el is hiszik a saját agymenéseiket.
Egyik kommenttárssal pár hónapja külön-külön kiszámoltuk, hogy ezt az életszínvonalat a Bilderbergek nem fogják tudni fenntartani a furcsamód lerombolódott Georgiai programkövekben meghirdetett 500 millióval, hisz egy nincssemmid-ésboldogleszel rabszolgasereg, akiket megfosztottak vagyonuktól, családjuktól, emberi és nemi identitásuktól, azok nem fognak nekik világegyetem meghódítására eszközöket tervezni, mégha valamennyire kedvezményeket is kapnának. A tehetség ugyanis zabolázhatatlan, az űrbázis tervező ivadéka korántsem lesz ugyanolyan tehetséges, de motivált se mint egy szabad ember. Nem lesz aki meg tudja javítani az elromlott űrsiklót, sőt majd nem lesz olyan tanár aki az elromlott ciborgot tudja „gyógyítani, vagy legalább továbbadni a tudását.
De ez nem is a mi gondunk, kiirtásra előjegyzett normális emberiség, s az a sok most tomboló max.3% valódi buzi és a 5-6% divatbuzi meg a homo sapiens bosszantásán kívül nem lesz majd másra is alkalmazható, hisz most se az, azért istenítteti magát, mert amúgy kisebbségi komplexusa van a valódi emberekkel szemben mint élősködő „társadalomérnöki” idióta söpredék.
Van egy pletyka bennfentes körökből arról, hogy az emberiség komplett kiirtása nem is a Bilderberg ötlete, hanem van egy földönkívüli Hókuszpók amelyik fejlettebb technikával bűvöli el az „elitet” a gyerekerőszakoló és emberevő titkos szeánszaikon, és azt ígéri, hogy Soros és a többi agyát felhőbe feltöltve, klónozott testbe haláluk után visszatöltéssel örök életet biztosít a Bildelbergnek cserébe, ha embertelenítik a Föld bolygót.
Nem kell kinevetni, én momentán nem hiszem. De az is elég ijesztő, ha ez az elhülyült háttérhatalmi bagázs fő tagjai elhiszik.
Már régóta mondom, hogy a most élő Bilderberg nemcsak szinte mind szadista buzi gyerekkínzó emberhúsevő (már 80 ezer migráns gyerek tűnt el a mexicói határ melletti „gyerek menekült” táborból nyomtalanul), hanem a belterjes házasodástól, unalomtól és kábítószerektől az egész banda komplett elhülyült, …
… és ez okozza, hogy már nem ismernek határt, istennek képzelik magukat.
Ideje a saját kezünkbe venni a jövőnket minekünk kb. 8 milliárdunknak. Az ő törvényeik nem a mi törvényeink, mert ők nem emberek, így rájuk nem vonatkoznak az embervédő törvények. Vissza kell térnünk a kb. 2000 körüli törvényeinkhez és aszerint bánni ezekkel a szörnyekkel.
2023-06-05 @ 07:27
Kedves Naprózsa!
Mint fentebb!
Egyetértünk, nem most először!
2023-06-05 @ 06:15
A Gates-légy
Látszólag más téma, de végül is nem az.
Tavaly nyár közepén többek hasonló tapasztalatát kénytelen vagyok tovább bővíteni. Magyarországon is megjelent egy kis fekete és nagyon veszélyesnek látszó légy. Már akkor cikkeztek róla, hogy Szerbia felső, magyarlakta részein is megjelent egy csak Afrikában honos bögölyszerű légy az úgynevezett púposszúnyog, melynek csípése fájdalmas és sokszor csúnya fertőzést is előidéz.
Azzal nyugtatgattak, hogy nem bírja a telet, nálunk nem szaporodik és csak a forró afrikai légáramlatok sodorják magukkal.
Hát ez nem igaz. Május végén sehol forró légáramlat, a légy meg igenis áttelelt, vagy szétszórták.
Nálunk sok embert csíptek meg, mert ez a dög rettentően fürge, alaposan kifigyeli az áldozatát, nem összevissza bosszant minket mint az ismert pimasz piaci légy, hanem hátulról, elsősorban lábra támad, azonnal fájdalmasan döf, levakarhatatlan és a még a Chemotox se nagyon árt neki. A fiam tavalyi első áldozat volt és azonnal begyulladt a csípés, viszketett és fájt is egyszerre, majd véres gennyként kifakadt és a helye 8 hónap múlva tűnt csak el.
Van egy kis felfújható pezsgőfürdőnk, és ott múlt nyáron csatákat vívtunk ezzel a sunyi döggel, idén pedig függesztettünk fölé katonai moszkitóhálót, s kárörvendően nézzük, ahogy ez a ravasz szörnyeteg módszeresen végigmászik a hálón rést keresve. Mindenkinek javaslok ilyen főleg zöld hálót aki nyugodtan akar szabadban létezni, mert szinte észre se veszik a többi rovarok.
Hogy miért írtam ilyen hosszan?
Mert a Zika vírusnál ez a Bill Kill azon viccelődött (ilyen a pszichopata humor, ami csak nekik vicces), hogy a szúnyog felhasználható „élő injekciós tűnek”. Azóta meg azon vihog, hogy kitenyésztettek olyan rovart, amelyik levégzi a covid oltást, már nem is kell az emberiséget oltásokra kényszeríteni…
S lehet, hogy ez a légy még nem ilyen, de nemcsak én, hanem több járványos vagy zombi, horror filmes is el tudta, tudja ezt képzelni!
2023-06-05 @ 15:41
Kedves Napprózsa, kérem,
ha még látó közelbe kerül egy olyan dög vagy mászik a hálón, próbálja meg befújni hajlakkal, az erősebb fajtából. Lehetőleg szemböl, hogy repüljön bele.
Le kéne ragassza a szárnyait, vagy a lábait. Meg a csápjainak sem tenne jót a lakk. Szóval ha nem is rögtön, de idővel vége kell neki lennie. Vagy szédelegve leesnie s akkor…” szabad a vásár”.
A keletkezett szúrásra pedig használhatna bőven jódoldatot rögtön vagy jódos kenőcsöt a patikából. Akkor talán nem menne mélyebbre a fertőzés, ha még ki is nyomnák azt a helyet.
Megteszi a pók ellen is, ha szűk helyen van.
Nálam van mindenhol hajlakk a nyári estéken, nyitott ablaknál.
Kicsit sportos az eljárás, hiszen rögtön kell ugrani s el is találni a betolakodót, még mielőtt elriad.
A Covid oltást majd megvéteti a zunió a tagállamaival, tartaléknak, amely mennyiség ott maradt a nyakán, von der Lejjebb nagyvonalú, önzetlen rendelésének jóvoltából.
Avagy ráeresztenek a népekre még egy covid túrát, vagy másmilyet, hogy konkrét szükség is legyen rá, az uniónak pedig elégtétele.
Szerencse fel! Ne csüggedjünk.
Hátha rájönnek az új világ tervezői, hogy nem lesz semmi örömteli élvezetük a hatalmukban ha mindnyájunkat kiírtanak az antifáikkal együtt, – sztem pontosan ezért csinálják, a hatalomért – a transzhumán robotjaik pedig unalmasak lesznek.
Az uniós pénzeinket se nem fogjuk soha de sohase megkapni, kell nekik a kutya macska játék. Avagy gladiátor mérkőzés a zamfiteátrumban. Rum nélkül, de vadállatokkal; trócsány (-i?) kedvenc közvetítőjükkel a médiában.
2023-06-13 @ 01:10
Kedves Klárika!
Eddig azért nem válaszoltam a tanácsára, mert ki kellett próbálnom. Maga a hajlakk ötlet jó, csak ez a légy túl fürge, nem olyan mint a többi, amelyek ráülnek a függönyre vagy az ablaküvegre és ott el lehet találni. Volt olyan jelenet, amikor a családtagunk kergette ezt a dögöt a Chemotoxxal az meg mögötte repült és üldözte az őt üldözőt, és így nagyon nehéz eltalálni mert nem ül le ahol látható, hanem elbújik, és mint írtam: főleg hátulról ugrik az emberre. De a többi rovarnál legalább bevált a tanács, és köszönöm.
2023-06-14 @ 06:52
Nagyon is szívesen, kedves Naprózsa,
együttérzö felháborodásom kísérte a beszámolóját. Valóban a nagyon fürge dögöket nem egyszerű dolog eltalálni, pláne ha hátulról támadnak.
Kérdezhetném, minek az eredménye? Alkalmazkodás-e vagy „ki lettek tenyésztve” az emberiségért aggódó elitek által, avagy egyszerü import a behozott áruk vagy maguk a beszármazottak jóvoltából? Az ilyesmi egyáltalán nem ritka a globális mozgolódásoknak, kereskedelemnek köszönhetöen.
[Újabb fajta muslicáink is vannak, feltehetöen a távol-keletröl. Egyikük neve pl. Drosophila suzukii. (szárnyai vannak kerekek helyett). „A faj nagyon gyorsan terjed Európa-szerte, terjedését megállítani jelenlegi tudásunk alapján nem lehet.” — írja a Wiki.
Lassacskán börtönné válik a világnyitó s boldogító globalizáció.
Akármit be lehet hozni vagy ki se menjen az ember a házából, avagy szigetelje el magát átjárhatatlan ajtó- s ablakhálóval – ezt ajánlja a német IT mindenhol és mindenek ellen.
Napjaink két és sok lábú kártevők elleni foglalkozással teljen; ne is gondolkodjunk túl sokat,…]
Jelen esetben maradna a áthatolhatatlan terepruha (tréfásan), vagy a harci felállás, hátvéddel. Ez sem tartósan megszervezhető dolog, meg azután főleg a támadottnak jutna ki a szerből.
Nagyon dühös lettem, egyvalami jut még eszembe, a kártevők elleni, a foglyul ejtő csali. Mint pl. a légypapír vagy kertészetekben található sárga színű, kártevőket vonzó kartonlapocskák. (ha még egyáltalán hatásosak).
Avagy tálkában kitett, kb. 10%-os ecetoldat, benne, rajta egy-két csepp mosogatószer, hogy ne legyen felületi feszültség s ne tudjanak elrepülni. Avagy nyers narancs-, paradicsomszelet amire esetleg rászállanak.
Megértem s igazán aggasztó ennek a dögnek a jelenléte, különösen a mély szúrása miatt. (Esetleg találtak maguknak az Önök lakóterülete közelében egy „fészkelö központot”?) Befogott példány nélkül nem nagyon lehet számítani egy rovarász segítségére sem.)
Ám lehet, hogy az ún. púposszúnyog (Simuliidae) -ról van szó.
Itt tessék utánna nézni :
Natursziget
https://www.natursziget.com › 20…
„22.08.2018 — A púposszúnyogok úgy néznek ki, mit apró legyek, de csípésük rendkívül fájdalmas, és súlyos duzzanatot vagy vérömlenyt okozhatnak.” Natursziget.com az oldal neve, ha nem jelenik meg a link.
Elég lenne a púposszúnyog címszó is, sok cikk van róla és látható a képe is.
Elnézést, hogy ily hosszú lett, de sorba írtam s e púposszúnyog csak most került elő.
2023-06-14 @ 08:41
@Naprózsa,Klárika
Nem ugyanaz,de hasonló problémával nézünk szembe nyár végén itt az Európában idegen zöld büdöspoloskával kapcsolatban. Az ablakkereteket,erkélyajtót lefújtam 90%-os ecetes,ablaktisztítóval kevert folyadékkal.Úgy nézem,valamit használt.
Nota bene: A globalizációval ki tudja milyen sok sz@rt hurcolnak be az invázorok? Az utcánktól 150 méterre van két remek szabadstrand is. 2015 óta,vagyis mióta a gazember Merkel elárasztotta Európát a bevándorló hordákkal nem járok uszodába,már a gondolattól is elfog az undor. Természetesen az összes négernek és arabnak azonnal ingyenessé tették a strandokat. Épeszü német oda a lábát be nem teszi.
2023-06-05 @ 17:59
Igen! Sajnos folynak kutatások a malária-szúnyoghoz hasonlóan betegséghordozó rovarokkal. Én abban sem vagyok biztos, hogy ételadalékba nem lehet kórokozókat telepíteni. Némelyik vírusnak a főzés sem árt. A hepatitis vírusa röhögve éli túl 130 fokos forralást.
2023-06-05 @ 20:14
Naprózsa!
Ha egy kicsit többet akarsz tudni a világról, kérlek ezt a rövid videót nézd meg.
https://www.youtube.com/watch?v=A8lFEJLeQjY
(Utána javasolt egy seduxen bevétele.)
2023-06-05 @ 21:46
What is a Woman?
Vagyis magyarul: Mi a nő? – című cca másfél órás dokufilm miatt megy a parádé a Twitteren. A buzi-Biden bagázs be akarja tiltani, és egy emberük le is vetette a Twitterről. Nagy lett a botrány, erre Musk kinyomozta ki volt a szabotőr és kirúgta a cenzort, s újra nézhető a riportfilm, amiben nincs semmi horror, mégis ijesztő.
Az újságíró riportokat készít arról a kérdésről, hogyan definiálják az USA-ban a nő fogalmát.
A kérdéshez hozzáállás a rémisztő:
A frissen érkezett latinamerikai bevándorlók a tolmács kérdésére azt válaszolják, hogy aki szülni tud az nő, akinek meg himbilimbije van, az férfi.
Megkérdezi a feminista tüntetőket, akik szerint ez a férfi újságíró zaklatja őket, és nem válaszolnak.
Megkérdez egy „orvosnőt” vagyis egy transzokat fütyilevágásban érdekelt mocskot, aki szerint ez egy normális dolog, hogy valaki nőnek érzi magát, akkor ő azzá alakítja…
Megkérdezik a „transzokat” vagyis rusnya madárijesztőnek mázolt de azért férfi nemiszervüket megtartó aljas provokatőr nőgúnyolókat, amik affektálva közlik, hogy teljes értékű nők, mert joguk van nőnek tartani magukat a tökigszakállukkal együtt, és ezt a társadalomnak el kell fogadniuk.
Megkérdezik az idiótákat, akik tényleg elhitték, hogy leszbikusként működőképes dákót kapnak a megnyúzott karbőrükből, de az (ki tudja miért) nem működik.
Megkérdezik a megbánókat, akiknek kifordított pöcsből álvaginájuk folyton begyullad és nincs örömérzékelésük, de már nem tudják visszafordítani, s csalódottak mert elhitték, hogy még szülni is fognak tudni…
S a hülyék után megkérdezték a hetero utca emberét, erre minden amcsi állampolgár egy öreg ember kivételével azt mondta, hogy „AZ A NŐ AKI NŐNEK ÉRZI MAGÁT” s még definíció szintjén sem mernek láthatóan retorziótól félve a női nemet máshogy meghatározni, mert a megbánókat a „transzok” üldözik, mert hogyan mernek nyilatkozni kudarcról, az a kisboltos normálist pedig már életveszélyesen fenyegetik, aki ki merte írni a boltjára, hogy transzokat nem szolgál ki mert csak két nem van.
S végül elmentek a filmesek egy kis afrikai faluba, ahol nem is értették a kérdés lényegét, hisz a nő aki szül, szoptat, férfi pedig akinek farka van. Mikor tolmáccsal a riporter elmesélte Afrikában, hogy mi folyik nyugaton, az egész törzs könnyei folytak a röhögéstől.
Mi itt a tébolyda keleti végén viszont inkább sírni tudnánk, mert tudjuk, hogy hova vezet ez.
2023-06-05 @ 23:18
Nemcsak nálunk zárták be az OPNI-t az emberi jogokra hivatkozva ma már nem lehet rácsos ágyikóban tartani, vagy megfigyelésre bevinni olyan egyéneket akiknek feltűnően zavart a viselkedésük. Ha valakinek az a kényszerképzete támad, hogy ő kutya és megharapja az utcán az embereket, nos kitalálnak még egy gendert. csak meg ne bántsák az érzékeny lelkét az ápolók amikor rácsukják a kilincs nélküli ajtót.
2023-06-06 @ 14:07
@ Naprózsa „Megkérdez egy „orvosnöt”…. talán elkerülte a figyelmét, de az idézett „orvosnö” maga is egy transzbuzeráns férfi volt. Az egyetlen épeszü,valódi orvosnö az Dr. Miriam Grossman pszichiáter volt a filmben,no meg természetesen Dr. Jordan Peterson.
2023-06-06 @ 20:04
Köszi, kedves Atörökszultán, az egyértelműsítő hozzászólást ami jelzi, hogy ismeri a témát. A transzbuzit orvosnőként azért is tettem idézőjelbe magyarázat nélkül mert egy rövid kommentben azért nem lehet mindent kitárgyalni.
2023-06-06 @ 07:36
A nike után most már adidast sem veszünk. Éljenek meg a célközönségükből.
2023-06-06 @ 10:21
Út az Európai Egyesült Államok felé.
Nem tudok eltekinteni a hasonlóságtól, ami az USA és az UEA keletkezése között fennáll. A bevándorlók fegyverrel kiirtották a bennszülötteket amerikában, nálunk ezt LMBTQ-val teszik. Majd kicsit háborúztak egymással, mígnem létrhozták az USA-t. Nálunk is háború folyik, amibe a régi Európa bele fog pusztulni. Így jöhet az Európai Egyesült Államok!
2023-06-06 @ 16:06
Milyen talàló!
Tetszik ezt majd fegyverrel is, ha a bevándorlók már elegen lesznek.
A gender hülyeseg sztem csak apró részsegítség, mint ahogy a kollaboransok sunyibb (pl a mindenféle ződek) és agresszívabb (pl Antifa) brigadjainak penzelese
Ursula és bandájanak árulása már jelentős karteves, fogadják őszinte rosszkivansagaimat!
2023-06-06 @ 21:37
Ezeket pont a legliberálisabb országokban fogják először felakasztani.
2023-06-06 @ 22:03
A sportszergyártók nem szeretik a buzikat.
A sportszergyártók nem szeretik a heterókat.
A sportszergyártók a profitot szeretik.
Ennyi.
A ratyik is piaci tényezők lettek, avagy „Aki a fillért nem becsüli…”.
Romhányi után szabadon: „Az ügyvéd erkölcsét pótolja majd a perköltség.”
Anno a délszláv háború idején komoly botrányt kavart, hogy a benetton egy
gólyószaggatta véres trikóval reklámozta magát amit egy halott katonáról húztak le.
Hölgyeim és uraim! Min is csodálkozunk tulajdonképpen?
Tudjátok mit? Éljen az FKK!
2023-06-06 @ 23:22
Nos a női fürdőruha legkevesebb ötször annyiba kerül, mint egy férfi úszónadrág. Valóban jobb üzlet, mint egy szimpla gatya. De nekem pénzért se tudnák eladni. (Mármint, ha ők fizetnének, hogy elvigyem..)
2023-06-06 @ 22:22
Egy komolyabbnak mondható és viszonylag ismert informatika közeli, nagyobbacska szakmai tömörülés, aminek tagja vagyok egy témába vágó felmérőlapot küldött. Jó kérdések, mindig passzoló válaszalternatívák stb.stb.stb. Szóval ahogy kell. Utolsó kérdés a válaszoló neme volt, hat (6) darab alternatívával. 2 ugye OK, a 3. az volt, hogy köszönöm, de nem kívánom megadni. Eddig persze kóser a történet.
DE VOLT MÉG HÁROM MÁSIK!!!!! A 6. az „other” kategória amihez adtak még egy bővebb kifejtésre alkalmas szabad szöveges buborékot is.
Az ember már a saját ujjában sem bízhat.
2023-06-07 @ 06:32
Hát kérem, egy kérdéssel molesztálnám az olvtársakat. (jól tudva, hogy nem egy kérdésre sincs már épeszűnek számító válasz)
Évmilliók óta, mióta e za zember lemászott afáról, megvolt azzal s úgy szervezte életét, társadalmait azon az alapon, hogy nők vannak e földön és férfiak.
Nemsokára kitalálták s bevezették a patriarchátust is mely azután maradandónak bizonyult.
Sokal később kitalálták s bevezették a jogegyenlőséget is, ami a biológiai nemek elismerését is bizonyította.
Na de napjainkban megszületett az az elmélet hogy nem a biológiai nem az érvényes, hanem a társadalmi. Vagyis ki ki legyen az minek s kinek képzeli magát. Miközben a teste s annak részei egyértelműen nemileg meghatározottak s annak megfelelően működik a hormonrendszere is.
De minek? Kinek jó vagy hasznos ez az önkényes változtatás? Eltekintve a női sportegyesületekbe beférkőző pacákoktól, akiknek ott világos az erőbeli fölénye.
De miért akar nő lenni a többi, aki férfinak született? (ez lenne a kérdésem)
Eleddig az adott helyzetet nem fel- és elismerő személy idegbetegnek, s ha nem javult, egyenesen bolondnak számított. Mi a különbség a minden bolondokházát mai napig is hitelesítő Napoleonok jelenléte és a nőkké váló férfiak között?
Lehet, hogy tévedek, de nem veszem észre a nők körében hasonló mértékű megférfiasodási vágyat,…
„Ceterum censeo”, az új világrend világot átfogó bolondokházát épít a tervei alapján, tehát „delendam esse”, másolom Cato-tól.
2023-06-07 @ 06:46
A fentiekhez kapcsolódó, az argumentum ad nauseam -ról, mint alkalmazandó kommunikációs eszközről.
Nem a saját gondolataim következnek, hanem idézetek és magyarázatok.
„(nausea latin szó jelentése: tengeri betegség, okádhatnék, hányinger, undor)
olyan érvelést jelent, ami az állítás igaz voltáról úgy próbál meggyőzni, hogy gyakran elismétli ugyanazt, sokaknak.
— ezt már ismerjük az ellentétes oldalról, miért ne alkalmaznánk mi is?
„Ahogy több propagandista is felismerte, a módszer hatékony, mert ha valamit kellő ideig (és hatással) ismételgetünk, az emberek egy idő után hajlamosak elfogadni igaznak – talán mert megszokottá válik, mint egy ismerős bútordarab, észrevétlenül része lesz az ember gondolkodásának. Szélsőséges formájában akár agymosásra is alkalmas. ”
==> ezen agymosás eredménye a nemváltoztatási hóbort hiedelme is.
„Például „a témát ad nauseam ismételgette”, azaz olyan hosszasan, hogy már mindenkinek a tűréshatárát kikezdte. A módszer egy klasszikus (és az értelmezési kerettől függően nem föltétlenül negatív) példáját az Evangéliumokban találjuk, Jézus ráadásul meglepő módon a szüntelen imádkozásról mondja a példázatot („…hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.” (Luk 18,1)), melyben az Istent nem félő bíró azért szolgáltat igazságot egy asszonynak: (Károlyi fordításában: „…mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem”) (Luk 18,5) .
„A történelem talán leghíresebb ilyen érvelése az idősebb Cato nevéhez fűződik, aki rendre így fejezte be a beszédeit azok tartalmától függetlenül: „Cēterum censeo Carthāginem dēlendam [ti. esse]”, vagyis „egyébként pedig szerintem Karthágót a földdel kellene egyenlővé tenni”,
„J. W. von Goethe német költő szerint „Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik”.
„Hasonló jelenséggel találkozhatunk a pszichológia oktatásban, az asszertív viselkedés tanítása során. Azt tanácsolják ugyanis, hogy amikor igazunk van, és mások nem akarják szempontunkat tudomásul venni, akkor nyugodt, változatlan hangon ismételjük meg mondanivalónkat többször, mintha a „lemezjátszón elakadt volna a tű” (broken record technique). A hatás általában a meglepetés, és az eredmény sem marad el. ”
— A mostani ismételt tüntetéseknek, zavargásoknak is ez a célja s oka.
Ha minduntalan a nemváltoztatók fertőzéseit, egészségbeli károsodását, azok gyakori személyiségi zavaraiból következő öngyilkosságát sorolgatjuk. Hiszen és tulajdonképpen nem is tartoznak sehova. A régit elhagyták az újat nem fogadják el a többiek, nem is tudnak igazából olyannak lenni. ( nem is beszélve a feltűnően nevetséges külalakjukról).
2023-06-07 @ 14:55
„Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik”.
Dr. Goebbelsnek vannak ebben a témában elévülhetetlen érdemei 😉
2023-06-08 @ 22:34
Mel Gibson és a friss dokumentumfilm sorozat.
Nagy érdeklődéssel várja a normalitás a Bilderberget leleplező új dokumentumfilmeket. Mel Gibson többek közt a gyermekszexkereskedelemről és a Rothschildék gyermekkínzó-emberevő orgiáiról rántja le a leplet.
Már régóta mondom azt a tapasztalatot, hogy amikor az ember a házában egy egeret meglát, az azt jelzi, hogy tele a ház már az egerekkel.
Vagyis ha már nyíltan neki mernek menni a gyermekeknek „érzékenyítéssel”, átoperálás-kínzással és a pedofil szadistákat gyermekszeretőnek nyilvánítással, akkor már tudni lehet, hogy a hatalom (még) birtokosai már rég átlépték a Rubicont, és évtizedek óta űzik az elvetemült orgiáikat.
Volt egy film „Tágra zárt szemek” címmel, amiben érezni lehetett, hogy valami nagyon fontos kegyetlen jelenet hiányzik. A filmesek váltig állították, hogy nincs megvágva a film.
Nemrég bevallották, hogy de igen, egy ilyen szexkínzásos az áldozatot szex közben lemészároló orgia tényleg benne volt, de nem merték így közzé tenni.
Manapság már Hollywood egyes majmai úgy viccelődnek, hogy „igen, embert is eszünk”, de aztán hozzáteszik, hogy csak ételből formázott bábukat beleznek ki és művérrel öblítik le perverz vacsorabulijaikon…
A valóság sokkal szörnyűbb: csak a mexikói határnál létesített zárt kísérő nélküli gyerekmigráns táborból eddigre már 45 ezer helyett 80 ezer gyermek tűnt el. Egy részük gyermekmunkára, a többi nyomtalanul afféle pizzázópincékbe és Epstein szigetekre, hogy aztán az „elit” a gyermekeket megerőszakolásuk közben megkínozzák és megegyék szerencsétlen kicsiket.
És ezek pillanatnyilag felgyújtják Kanadát, és az erdők mélyére koncentrációs táborokba zárják a lakosságot. Minket mérgező rovarral akarnak etetni, ők meg embert esznek, és még mindig büntetlenül gyilkolnak …
2023-06-09 @ 03:45
Ami az eltűnt gyerekeket illeti még rosszabb, ha szervkereskedők markába kerülnek. Megölik őket egy az őssejteket is tartalmazó májért, fiatal veséért, stb.
2023-06-10 @ 22:59
@Naprózsa
„Az egyetlen különbség a pszichiáter és a páciens között,hogy a pszichiáternek van kulcsa a kijárathoz.” Blanche Schleppey
Nota bene: Szépen kimásolta a csávó az elsöéves pszichiátria tankönyvböl a skizofrénia fogalmát.Nyelvtani hibáiból ítélve,inkább ápolt,mint medikus.Vagy mindkettö. höhö…
2023-06-10 @ 23:24
Köszi, kedves Atörökszultán a frappáns hozzászólását. Volna egy vidám esetem is ezzel kapcsolatban:
Amikor vittük be 85 évesen megbuggyant anyósomat némi agykimosásra az Alzheimer kórjával az egyik kórház zárt osztályára, és akkor pár hétig szegénykém normálisan üzemelt, aztán újra elborult az agya, és ez így ment évekig… Naszóval a férjem mesélte, hogy a folyosón szembejött vele egy Quazimodó orvosi köpenyben és őt, a kísérőt úgy méregette, mintha bolond lenne… ő a férjem meg csak később tudta meg, hogy a főorvossal találkozott, ezt mesélte nevetve: percekig nem tudtam megállapítani, hogy most egy súlyos beteget látok orvosnak öltözve, vagy egy orvost aki pácienst játszik.
Amúgy nyilván nem is könnyű pszichiáternek lenni, ha egész nap beteg alakokkal kell foglalkozni, végül már mindenhol, mindenkiben pácienst lát….
2023-06-11 @ 12:51
Kedves Naprózsa,
erre a kimasolt leírásra kár volt komolyan reagálnia.
Semmi nem változott, a bolsevikek újból a pszichiátriára akarnak minket bezárni (már akit nem a börtönbe). Volt már ilyen.
És a név kötelez.
2023-06-10 @ 23:19
@vorosful
Off! Egy kis humor a hétvégére.
Some years ago,while i was in Chicago, I heard Al Sharpton and Jesse Jackson were guest preachers at a nearby church,so i decided to go there and listen to them in person.
As soon i sat down, Reverend Sharpton came over to me. I don´t know why, maybe because i was the only white person in the church? We spoke a bit then he laid a hand on my shoulder and said, ” By the will of Jesus the Lord Almighty and the will of God, you will walk today.” I tought to myself, „I´m not paralyzed”.
Then Jesse Jackson came by and said, By the Grace of God and his Son Jesus, The Lord Almighty, you will walk today.” Again i thought,there´s nothing wrong with me. After the sermon, i stepped outside, and lo and behold they were right.
My car was gone….
2023-06-11 @ 05:47
🙂
Ch d V
2023-06-08 @ 22:46
Minden időben és sok alkalommal ettek/esznek embert.
Aki ezt késsel és villával tette/teszi azt hívják civilizáltnak.
2023-06-09 @ 03:46
Érdekes, hogy a családomban még senki sem evett embert…
2023-06-09 @ 18:48
A magyarok sosem ettek embert. És nagyságrenddel kulturaltabbak voltak, mint az agresszív angolok, ahol a koznemesek verekedtek, meg nőt raboltak még a múlt században is .
2023-06-11 @ 06:15
Kedves Theo,
„A magyarok sosem ettek embert.”
Sajnos a tudomany neveben vitatkoznom kell Onnel. Mert nemhogy „sosem ettek embert”, de eppenseggel abszolut a hetkoznapok, a mindennapi elet resze volt, es alighanem ma is az 🙂
Beepitett kemeim tajekoztattak egy keszulofelben levo doktori disszertaciorol a CEU-n. A jeles doktorjelolt (teljesen logikus) premisszaja szerint a hetkoznapi nyelv szohasznalata a szokasok, a nep kulturajanak legtokeletesebb tukre.
Ezek utan szambavette (mint Csohany Gabriella a legenyek elejet) a magyar nyelv idevonatkozo fordulatait, peldaul
Ugy szeretlek, majd megeszlek
Ennivalo kisbaba
Cukorfalat
A felesegem folyton ragja a fulem
stb.
es cafolhatatlan tudomanyos pontossaggal megallapitotta, hogy a magyarok kozott mindennapos a kannibalizmus, minthogy a koznyelv tele van idevonatkozo kifejezesekkel.
—
Ket megjegyzes. Bar nem vagyok a facebook-on (sem), az alabbi link minden tovabbi nelkul feljott (Csohany Gabriella ugyben)
https://www.facebook.com/A.boseg.zavara/posts/1842932062488081/
jo mulatsag, ne hagyjak ki!
Tovabba: a fenti komment olcso poenkodasnak tunhet, de nem az. A Covid alatt egy mazochista pillanatomban letoltottem egy doktori disszertaciot a CEU site-rol – a genderrol szolt. A feleig el is olvastam. Nos, becsuletemre mondom, az erveles pontosan olyan szinvonalu volt, mint az enyem a magyarok kannibalizmusaval kapcsolatban.
Ch d V
2023-06-11 @ 12:15
…egy turulogus viszont az „eszem a szived” kifejezessel bizonyitotta cafolhatatlanul, hogy a majakkal is rokonok vagyunk…
🙂
(Na, most mar mindket oldal nyelveszkedoit megsertettem, beleertve Z-t, oreg, szivbeli baratomat – mehetek dolgozni.)
Ch d V
2023-06-11 @ 12:39
Régebben még volt vmi színvonal a CEU -n, készültek ott komoly felmérések is, de mivel nem tetszett nekik a kapott eredmény, ezzel úgy látszik felhagytak.
Nemrég olvastam hasonló „tudományos” dolgozatot a magyar népdalok pornográf jellegéről is .
2023-06-10 @ 17:56
Érdekes, ez a holmi nálunk sem volt az étlapon. Csak nagyon késön hallottam, hogy vannak akik emberhúst is esznek. Meg nemrég az angol intelligencia foglalkozott hasonló gondolatokkal, környezetvédelmi szempontok figyelembe vételekor. (ha jól emlékszem, a hullákat kellett volna megenni szerintük,…de lehet hogy nem úgy volt CSAk valami nagyon is közelálló, hasonló szörnyüség)
2023-06-10 @ 20:29
Ne fokozzuk, mert a végén a buzulás mellett az emberevést is propagálni fogják. Mindent szívesen propagálnak ami nem természetes.
2023-06-11 @ 18:25
Sohse hallottam ez embernek tartott képzödményröl, azt hittem, szatirikus amit írok. Nyilván, gondolom most, valaki apropos-nak használja e nick-nevet. Lelke rajta. Az mi feltehetöen, nincs neki. Ott egye a fe.., ahol van.
2023-06-11 @ 18:46
Mondják, „az az ország” nemcsak a pedofilok, hanem mindenféle perverzitás, perverzek melegágya is.
Lám, mi lehet, válhat a nagy nyitottságból!! „Az az ország” mindig is híres volt mindenféle, tehát multinyitottságáról.
Figyelem!! nagy magyar européerek!
Nekünk is megvan a „hírünk”. Minden nyüvész termékben magyar az exotikus, kirívó szereplö.
2023-06-09 @ 12:08
Ha már az FKK-t szóba hoztam…
A boldogtalan kádári időben Délegyházán mindenki angyali nyugalommal süttette amilye éppen kéznél volt. Eccercsak a „szerv behatolt az objektumba” és közölte kettedmagával, hogy itten kérem folytatólagos közbotrány okoztatik. Kb.90 ember (mind beavatott) mosolygós feszült figyelme követte, hogy itt voltaképp ki a bánatos ótvar botránkozik megfelé, kvázi sivatag közepén. Leszámítva persze a rend derék rreit. Jöttek is a bátortalan javaslatok, hogy „Törm. elvtárs! Az antantszíj maradhat de próbaképp dobja le az alatta található állami eleganciát s a kutyust sem kell megborotválni!” Szerencsére a közegnek volt némi humorérzéke és nevetve közölte, hogy őtet ide kivezényelték és hát egy parancsot nem célszerű megizélni mert csak szaporodik. Uhhogy mindenki, aki teheti rántson hamahama fel valami szőrfogót az elkövetkező 2-3 órára oszt’ utána meg sok sikert.
No, valahogy így van ez a nemzetközi buzulmánnyal is.
2023-06-10 @ 20:59
Ceterum censeo, mindig is voltak nagy változások az emberek életviteli szokásaiban. Mikor is a régiek általában értetlenül fogadták az Újat. Újítani az elitek szoktak, elitségük bizonyítására, hogy ők még jobbakat is tudnak, szándékoznak bevezetni a haladás okából. Hogyan? Átnevelve a tapasztalatlan s ezért elégedetlenkedö ifjúságot!
Nem merték azonban vagy nem is jutott eszükbe beleszólni a bilológijába, a természet rendjébe, csak azon belül merték embertársaikat megerőszakolni, rájuk kényszerítve a haladást. Haladni, haladtatni pedig azért kellett, hogy megélhessék, kiélvezhessék a megszerzett hatalom ízét és az abból fakadó anyagi nyereséget is.
A technikai civillizáció csúcsán mi maradt még a „haladás” számára?
A természet s az eddigi természetes bijológija meghaladása.
Minek sorolnám az eddig is megismert haladó ötleteket, de a nemek megváltoztatása mellett miért is ne ennénk embert is, ha eddig nem sikerült a létszámot jelentősen csökkenteni?
A hatalom, látszólag a határaihoz ért, már nem tudván ennyi százmillióknak diktálni. Ebből a szempontból becsődölt a demokrácia is mint újabb hitvallás. Annak liberális változata is, hogy minden az egyénen múlik és annak akaratán.
Szomorúan láttuk ennek egy személyesen egyéni kimenetelét: a Himalája 7 000-ik méterén felül nincs tovább ( a 8 850 m-ig). Amit a Himalájának lehet, azt másnak nem.
Azt nem múlja felül a még oly nagy és edzett akarat sem, ott szét- és felbomlik az emberi szervezet, az adott biológia. Davos is addig igyekezett amíg elérte a hetedik ezer métert. Azt kívánnám nekik, hogy ezen túl ott tartsák meg évi, pár napos találkozóikat az összes Eddigi serpáikkal együtt. Egy-két méterrel feljebb. A saját bizonyítás meggyőzőbb mint minden egyéb kényszer.
Ott tervezzen Rich Mnisi is új fürdődressz kollekciót a felért férfiből lett nők számára, méltán örülhessenek egymásnak.
Most mi lesz?
– ha minden csakis a hatalom érvényesítésén múlik?
– lehordata világelit 1850 métert a Himalájáról vagy átvált a mesterséges létre, biológia nélküli robotocskákra?
2023-06-15 @ 17:53
Púpos és púptalan szúnyogok ellen:
Addig olvasd el, míg el nem távolítja az ügyeletes csősz…
https://hu.moskitrap.org
Szellemesnek tűnik,
telefon-töltőről működik,
hordozható (kültéri-beltéri).
Ára csak most, csak Önnek 15 eFt (bevezető áron!)
[FIGYELEM: csak a hirdetést láttam, a készüléket személyesen nem használtam – a jelen közzétételt itt csak merő emberbaráti együttérzés vezérelte… ☼ !]
🌞🐾
2023-06-15 @ 20:25
Köszönjük, kedves Lupus barátunk. Remélem, ez már tényleg riasztja a szúnyogokat, merthogy erősen szkeptikus vagyok a szúnyogriasztók témában.
El is mesélnék egy mókásabb sztorinkat.
A férjem egy barátjának felesége egyszer remek ajánlatot tett szúnyogírtásra úgy 20 éve. Elmesélte, hogy olaszban voltak és ott vettek remek szúnyogvonzó és gyilkoló amolyan kékfényű lámpát. Mutatta annak alsó tálkáját, benne tényleg úgy húsz döglött szúnyog hevert. Ez a készülék a hölgy elmondása szerint vonzza a szúnyogokat és azok megpörkölődnek.
Komoly ára volt, de a férjem megvette és büszkén hozta haza mint a megváltónkat.
Egy árva vérszívó nem sok, de ennyi se került a tálkába.
Viszont tényleg hozzánk vonzotta a környék összes vérre éhes szárnyas banditáját, és azok rajtunk harsány röhögésekkel és csámcsogással vacsoráztak.
Kidobtuk és azóta is töprengtünk azon, hogy a hölgy milyen sokat fáradozhatott azon, hogy elpasszolja valami baleknak (vagyis nekünk) ezt drága marhaságot és le tudjon vadászni épségben hozzá 20 db. nem laposra agyoncsapott, hanem épnek látszó alibi vérzabálót…
2023-06-16 @ 19:45
Bődületes csicskáztatás.
Lényegre török, nincs más választásom, ennyire megkésve.
Bődületes csicskáztatás, ami folyik. Ez az, amit MINDENKI érez, nem csak az összes itt kommentelő, hanem az összes résztvevő szerteszét — az elmebajosak is.
Kevés szóval: a »győztes mindent visz« szörnyűséges elve után, NEM TUDJUK MIVEL JUTALMAZNI az élre sikerrel tolakodottakat (eszméket, egyedeket) — így fordul (ficamodik) ki most a világ azirányban, hogy győzelmi jutalmazás helyett, jobb híjján, megalázzák a vesztest. (Vessenek pillantást egy tipikusan mai úm. baráti fogadás tétjére: a nyertesnek járó jutalom nem ritkán, hogy lealázhatja a vesztest; esetleg, ő maga találhatja ki a módot is!)
Züllés attól van, kedves Aristo, hogy nem tudunk elég jó babérkoszorúval szolgálni a nyertesnek. Aztán csak csodálkozunk, hogy buzik menetelnek hitlerjugend módjára. Valakit – talán – biztatnak, de leginkább basztatnak.
(S nem a fürdőruhákkal van a baj, azok sosem voltak, nem is lehetnek normálisak, tekintve, hogy fürdéshez legjobb öltözet a meztelenség, egészen szűk körben, vagy egyedül. Az úszás, már másik téma.)