A hülyeség házhoz jön VII. – Zeusz is néger volt
69„Bizony, ha az ökröknek és lovaknak volna kezük, s az emberekhez hasonlóan szobrokat készítenének, a lovak ló alakú isteneket mintáznának, az ökrök pedig ökör alakúakat”
Xenophanész
Xenophanész gondolatmenetét még csak érti az ember, de hogy az ökrök miért akarnak ló alakú isteneket, azt nem.
Megdöbbentő hír látott napvilágot a minap. A néger vikingekhez és a buzi cowboyokhoz már hozzászoktunk, de most a legendásan polkorrekt BBC sorozatot készít Homérosz halhatatlan művéből az Íliászból. Az már önmagában is rasszista dolog, hogy Homéroszt filmesítik meg, lévén ő is csak egy a halott fehér csávók közül, akiket már régen ki kellett volna irtani az irodalomból. Az persze más kérdés, hogy mit kéne megfilmesíteni helyette.
Zeusz megnégeresítése néhány problémát azért felvet. Amint azt a mitológiából tudjuk, Zeusz Kronosz és Rhea fia, akik – úgy tudtuk – titánok voltak. Most megtudtuk, hogy a tetejében négerek is, hiszen hogyan lehetne másképpen Zeusz is szerecsen? Természetesen öt testvére – akiket Kronosz utóbb lenyelt – ők is négerek voltak.
Mondjuk Kronosz részéről ez a kannibál tempó akár valószínűsítheti is a bőrszínt.
Ami pedig a legmeglepőbb, hogy a bölcsesség istennője, Athéné is fekete, hiszen teljes fegyverzetben pattan ki egy néger fejéből és már ül is bele a motorcsónakba, Líbiában. Most képzeljük el Whoopi Goldberget, mint a bölcsesség istennőjét.
Piréz kolléga szerint az a megoldás, hogy görögök már az egész olümposzi színtársulatot is becsapták a zaciba, csak előtte ravaszul kicserélték őket négerekre. Így a zálogosok majd szenvedhetnek, mire eladják őket a gyapotföldekre, ha pénzt akarnak látni. Elképzelem, amint Zeusz, Héra és a többiek szedik a gyapotot, és közben éneklik, hogy Ej uhnyem. Ja nem, azt a hajóvontató négerek éneklik. Mindegy.
Na, itt elakadtam. Képtelen voltam keretbe illeszteni a történetet. Aztán eszembe jutott, hogy egyes obskúrus fizikusok és sci-fi szerzők szerint számtalan világegyetem létezik, olyan, amelyek nagyon hasonlítanak a miénkre, de mégsem teljesen olyanok. Lehet, hogy a BBC forgatókönyvírói egy ilyen világban élnek, ahol akár maga Homérosz is néger volt. Mondjuk, mivel ő egyúttal vak is volt, tehát talán nem tudta. Persze az is lehet, hogy nem Homérosznak, hanem Tamás bátyának hívták.
Ebben a világban aztán az egész trójai kaland teljesen másképp zajlott le.
Szó sem volt szép Helénáról, Páriszról, szöktetésről. Nem. Lehet egy csajozós mellékszál, mondjuk Beyoncé-t elcsábítja Weinstein, de ez csak színesíti (szó szerint) a történetet. A derék négerek, Akhilleusz törzsfőnök vezetésével, társaikat mentek kiszabadítani, akiket a rasszista, fehér trójaiak a földeken dolgoztattak. Tíz esztendeig ostromolták a várost, de semmire se mentek vele. Pedig táncoltak a sikerért, még mérgezett majomfogakkal is dobálták a falakat, melyeket a gaz fehérek, minden szokást megcsúfolva, kőből építettek pálmalevél helyett. Próbálták rávenni színtársukat, Zeuszt, hogy verjen oda a villámmal, de az kollaboránsnak bizonyult és nem volt hajlandó.
Zárójel. Az természetesen elfogadhatatlan, hogy Zeusz villáma fehéren világítson. Még mit nem. Zeusz villáma teljesen fekete volt, a sötétben ugyan nem látszott, de nagyot ütött, mint Muhammad Ali. Zárójel bezárva.
Ebben a szorult helyzetükben jött a ravasz Ulisszesz és hadicselt alkalmazott. Ácsolnak egy hatalmas kanmajmot (a négerek nem ismerik és ezért nem is eszik a lovat) fából, a belsejében pedig elbújik harminc vitéz, és az egészet otthagyják a trójai rabszolgatartóknak. A hülyék pedig, Lakoon és Kasszandra intelmei ellenére – akik szintén biztosan négerek, másképpen hogy lehetnének ilyen okosak – bevontatják azt a városba. Éjszaka aztán, mikor nem lehet látni őket, előmásznak a harcosok élesre fent bambuszbotokkal, kitárják a kapukat és a feketék bevonulnak. Könnyen győznek, annál is inkább, mert a fehérek látszanak a sötétben. Mindenfelé halott fehér csávók hevernek, ám Aeneas vezetésével néhányan elszöknek és Addisz-Abebabában megalapítják az Abesszin birodalmat. Nehogy már fehér legyen az első világbirodalom. Ebből később sok kalamajka származik, de ez most nem tartozik ide. Beyonce visszaköltözik Jay-Z ölelő karjai közé és együtt eléneklik a Cotton Blues-t. Ulisszesz bödönhajóban, krokodilok között elevez a napkeltébe új kalandok felé. Happy End. Hát valahogy így.
Remélem a BBC következő ezerrészes sorozatának, melyet Nelson Mandela, dél-Afrika tönkre jótevőjének életéről forgatnak, a színegyensúly kedvéért, fehér főszereplője lesz! Ha Zeusz lehet néger, akkor Mandela bőven lehet fehér. A búrok meg kínaiak. Már alig várom.
2018-01-04 @ 13:49
“Most képzeljük el Whoopi Goldberget, mint a bölcsesség istennőjét.”
Ez üt, mint a Mauser golyó.
2018-01-04 @ 14:59
Engem is Whoopi Goldberg mostani túlsúlyos képe vágott földhöz, de aztán jött még hozzá jobbnál jobb.
Kedves Aristo jól kezdődött az újév, köszönöm.
2018-01-04 @ 17:02
Lehidaltam tőle.
Nagy írás,de jó lesz ha vigyázunk,hogy a liburnyákok át ne írják ezt is!
2018-01-04 @ 13:59
Pontosan hol írja azt Homérosz, hogy Zeusz fehér bőrű lenne? És ha sehol nem ír ilyet, miért ne dönthetne úgy egy rendező, hogy nála fekete bőrű színész alakítja a szerepet?
2018-01-04 @ 16:03
Eredeti szerző ,eredeti művébe belepiszkítani….
2018-01-04 @ 16:23
Liberálfasiszta szokás. 🙂
2018-01-04 @ 16:26
Mert hogy a görög-római mítoszvilág a görög és római emberek tudatában fogant, tartalmazza a régmúlt történelmi tárgyú mondáikat is.
Ők pedig nem voltak se négerek, se kínaiak, se japánok.
Az egész európai kultúra a görög-római-keresztény kultúrán alapszik + az európai népek, nemzetek saját kulturális hagyományai.
Ezért tilos, hogy négerrel helyettesítsék Zeuszt. De az is hazugság, hogy az európai kultúra zsidó-keresztény lenne, holott a zsidóság kulturális hagyományaival együtt csak egy szubkultúra, ráadásul köze nincs Európához.
2018-01-05 @ 23:44
Na végre valaki, aki rajtam kívül is le meri írni, hogy nincs olyan, hogy zsidó-keresztény! Van zsidó, meg van keresztény. Mondjuk kamillázok szorgalmasan, amikor ott vannak a zsé versenyzők az Európa Bajnokságokon…És még én kérek elnézést, hogy földrajzérettségin valahogy totál más földrészre tettem Izraelt.
2018-01-04 @ 16:46
Egyedül Boldizsárról tudjuk bizonyosan, hogy nem volt fehér, azt hogy ki nem volt néger, viszont senkiről. Tulajdonképpen én is néger vagyok, csak kifakultam az elmúlt 8-10 ezer évben.
2018-01-04 @ 17:06
Sehol, fogyatékos. Csak ugye a görögök nem voltak négerek, de ez téged ne zavarjon.
2018-01-05 @ 16:57
Pontosan hol írja azt Móricz Zsigmond, hogy Rózsa Sándor fehér börü lenne?
Pontosan hol írja, hogy Wótán a Walhallában fehér börü lenne?
“És ha sehol nem ír ilyet,….” Tehát mit diktál az elfogulatlan vaslogika?
Vettük e azonban észre hogy azt sem írja Homérosz, hogy Zeusz eszkimó lenne, de azt sem hogy finnugor? Pedig lehetett volna finnugor is!!
Akkor gyült volna meg igazán a baja a BBC-nek: “Orbánbasi” s a raccista, antipista hordája, azzal a finnugrincsra szabott nyelvünkkel.
Vagy konzultálniuk kellett volna az erre esküdö nagyérdemü, magyar fövárosi tudományegyetemet a tudományosan tárgyias, elöítéletek nélküli dokumentáció céljából, avagy lemondtak volna a megfilmesítésröl.
Akkó mán inkább ez a belevaló “fekete börü színész alakítsa a szerepet”, ugyebár, ennek a tehetséges pillantásától igencsak meg lehet semmisülni.
Míg a Basi s a népe miatt az unióval, Macron-Juncker-Tusk- Timmermannsal kellett vón a BBC-nek összeakasztania a tengelyt.
Plagizálom az Aristo féle Zárójelt. Bár beöltöztethették volna Szanyit, Niedermüllert is,.. ha szakad a kötél. A bejövendölt Mandula szerepére vállalkozhatna akár Vona is, a legújabb büszkeségünk, az egészen friss születésü magyar polkorrektünk.
Tényleg, Vona is lehetne megoldás, hiszen most már kétszínü lett, még nem tudni véglegesen, hogy mi lett a szerecsenmosdatásból. Plágium bezárva.
2018-01-05 @ 17:00
…ha minden kötél szakad.
2018-01-05 @ 18:34
Móricz Zsigmond a magyarokról írt. Ergo Rózsa Sándor is fehérbőrű volt. Amikor cigányokról írt akkor meg is említette, hogy cigány.. (A roma szót nem használta.)
Hadd jegyezzem meg 1945-ig természtes volt, hogy minden európai fehérbőrű, a kisszámú kivételnél feltüntették, hogy nem az.
2018-01-04 @ 14:44
A polkorrektből a mitológiát ki kellene hagyni. A fehérbőrű görögök írták, a homéroszi eposzok is az akkori görög világot képezték le. Elegünk van már az ilyen kulturális irodalom, stb. megerőszakolásból!
A feketéknek is vannak mitoszaik, azok fekete mitoszok.
Ne keverjük már folyton a világot, az olyan amilyen. Európa őslakói -akár tetszik, akár nem- fehérek voltak, Ázsia őslakói sárgák és ferde szeműek. (Teilhard de Chardin ásatásai nyomán: A sinanthropus is ferde szemű volt..) és Afrika őslakói a feketék. Ezek tények, és a tények makacs dolgok.
2018-01-04 @ 16:10
Egyébként tény, vagy egyre inkább elfogadott tény, hogy nem Afrika az emberiség bölcsője (igen, sok-sok hazugság és tévedés vár még kijavításra a fejekben), akkor mitől is tény, hogy az emberi faj színe fekete?
Ámde legyen az ember eredetileg fekete. Hogy jön ez ahhoz, hogy a görögök fekák voltak-e vagy sem? Egyébként nem.
2018-01-04 @ 16:33
Mi még tanultuk nyolcadikban (70-es évek vége), hogy miért alakultak ki bizonyos földrészeken a különféle rasszok, miért olyan a szemük, arcuk, ajkuk, bőrük, amilyen.
2018-01-04 @ 16:42
Csak a pontosság kedvéért: az ókori Hellászt nagyjából négy nagy törzs alkotta. És bizony a dórok kivételével magas, világos hajú, világos szemű emberek voltak. Odüsszeusz konkrétan vörös, Akhilleusz szőke volt.
Ne az átlagemberben a mai görögökről élő képéből indulj ki.
2018-01-04 @ 16:47
Vagy nem. Egyáltalán nem biztos, hogy több százezer évvel ezelőtt pontosan olyan volt ott az éghajlat, mint most.
2018-01-04 @ 16:48
A mediterrán népek napbarnította emberek, de nem kreolok (keverékek) és alapból fehérek Az inka lányokat azért óvták a naptól, mert a fehér bőrüket féltették. Nem igaz, hogy minden indiántörzs rézbőrű volt. Én találkoztam hófehér bőrű kínai lánnyal. Szép volt, mint egy porcelánbaba, a haja és a szeme (ferdeszemű) sötétbarna. Az egész lány olyan szép volt, hogy sajnáltam, de nem volt nálam fényképezőgép.
2018-01-04 @ 16:50
Kerestem egy hasonló lányról fotót a neten:
https://previews.123rf.com/images/yuri2011/yuri20111406/yuri2011140600131/29211170-chinese-girl-in-traditional-chinese-cheongsam-blessing-Stock-Photo.jpg
2018-01-04 @ 16:54
Igen, mielőtt bárki szólna. Itt most tényleg nyomom a fehéreket. Nem igaz, hogy az ember alapból fekete. Ahogy ez a kép a kínai lányról is mutatja a fehér ember is lehet nagyon szép!
2018-01-05 @ 23:53
Mondjuk a büdösnácirasszistafasisztatrappista mondás szerint “az ember színe fehér”. Na, ezért amerikai fekák (ha sokan vannak együtt) már simán agyonvernének néhány kőbaltával.
A harmadik mondat meg elve hibás, mi az, hogy a fehér ember IS lehet nagyon szép?! El nem tudnám képzelni a párkapcsolatomat bármilyen más rasszból. A legszebb emberek – férfiak és nők egyaránt – mind fehérek. Pár évente eszembe jut, hogy rákeressek a neten a száz (ötven, huszonöt, stb.) legszebb férfi, vagy nő fotójára. Hát egyre több színest beerőltetnek ezekre a listákra is, de azért labdába nem rúghatnak a fehérek mellett. De természetesen elhatárolódom a fenti mondataimtól. 🙂
2018-01-08 @ 20:27
Piffu! Nekem tetszenek a kínai lányok!
https://www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2013/kinailanyok.jpg
Kína a világ legnépesebb és legrégebbi országa. Én kedvelem a kínaiakat szorgalmuk és ügyességük miatt is. Egy békés, dolgos nép.
2018-01-04 @ 18:19
Ennyi erővel az emberi faj eredeti színe alapvetően fehér-rózsaszín, elvégre a legkorábbi főemlős őseink bizony szőrösek voltak, világos bőrrel. Vagy meddig akarsz visszamenni az időben, bizonygatva, hogy milyen az eredeti ember?
2018-01-04 @ 22:25
Van fehér színű, kékszemű majom. Láttam ilyet. De itt egy kép:
http://cdn.blog.hu/mo/monddjobarat/image/csuklya.jpg
Van a nagydarab, koromfekete, ijesztő gorilla. Hasonlít a négerekre, vagy fordítva..
Amúgy én személy szerint nem a majomtól származok, de hát ez a hivatalos szöveg..
2018-01-05 @ 23:47
Nem, ne keverjük a tényeket, meg a feltételezéseket. NEM antropológiai tény, hogy az ősünk afrikai és fekete volt. Ez kb. olyan “tény”, minthogy a majmoktól származunk.
2018-01-04 @ 14:47
Tegnap egy Carmen-rendezés kapcsán viccelődtünk kommentelőkkel, hogy hogyan lehetne PC módra átírni a világirodalmat, Othellót, Bánk bánt, Egri csillagokat. Hát, sajnos a próféta szólt belőlünk, a jövő elkezdődött.
2018-01-04 @ 16:35
Már régen. Alföldi is csak követte a trendet, amikor Jancsiból stricit, Juliskából kurvát csinált. Az Ember tragédiája egyiptomi színén pedig tangabugyis kisfiúk szaladgáltak a színpadon. Nos, a szülőket a gyámhatóság gondozása alá kellett volna utalni, mert engedték, hogy egy aberrált idióta megalázza a gyerekeiket.
2018-01-05 @ 18:05
Alföldi, Heller, Konrád, Fischer, Soros, Herzl Tivadar, az ELTE, az MTA, a CEU, Sárközy avagy Sarkozy, Nemes Jeles László, kitüntetésektöl rogyadozva, legalább két állampolgársággal vagy tartózkodási hellyel (a lista végtelen). Leszámítva azokat amelyeket visszaadtak mert más is kapott valamit, aki nincs benne abbana bizonyos “polkorrektbe”,…
És szabad nekik a legnagyobb magyar “ügyek”-re ráhúzni a vizet a müvész- és egyéb elitklotyókban.
2018-01-04 @ 16:42
Prosper Merimée Carmen figurájában eleve egy cigánylányt formált meg a szélsőséges, csapodár természetével. Ez a darab ilyen.
2018-01-05 @ 06:09
Igyekszem, igyekszem, az “Egri csillagok”-at már átírtam.
2018-01-04 @ 15:40
A Tamás bátya és a Huckleberry is rasszista újabban… no meg ott van a Batgirl és Spiderwoman mellett már a női Thor is.
Érdekes módon, valamiért mindig a pozitív hősök cserélődnek ki, színesednek.
Ez gondolom, cseppet sem rasszizmus, az valahogy mindig csak egy irányba hat (fehér->fekete).
De nézzük a dolgok jó oldalát: amíg derasszizálják a történelmet még jól is keresnek belőle, nő a GDP, fenntartható a fejlődés.
2018-01-04 @ 16:38
Attól is nő a GDP és a foglalkoztatottság, ha lyukas vödörrel hordják a vizet a
Dunából. Valamennyi víz marad a vödörben, vagyis mégsem haszontalan, és több vízhordó meg lyukas vödör kell, mint ép falú vödör használatával..
2018-01-04 @ 15:48
Meghibbant Néró meg sápadt bőrű , ……hahahajajhahaha……
2018-01-04 @ 15:54
Ezek a tehetségtelen ,másokon művészkedve élősködő ,mihaszna Sorosbanda gender balliberálisaik másra nem képesek mint az tehetséges ,klasszikus írók műveikbe belepiszkítsanak ,tehetségtelenül.
2018-01-04 @ 15:57
EZEK MEGÁLLAPÍTJÁK ÁTÍRT FÉRCMŰVEIKBEN ,HOGY HITLERÉK ZSIDÓK VOLTAK.
2018-01-06 @ 11:14
Ez más fércművekben, mint az I.-II. világ- /és egyéb/ háború,már kinyilváníttatott………Sőt, mint műfaj is így privilegizált,antitalentum-függő.
2018-01-04 @ 16:15
Mester, de hát Athéné tényleg néger volt, ráadásul ezt már 30 éve tudjuk! 🙂
2018-01-04 @ 16:16
Upsz, a hivatkozás lemaradt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Black_Athena
2018-01-04 @ 22:28
Hülyeség! Ha angolul írták akkor is.
2018-01-07 @ 18:26
Persze, hogy az! Felhívnám a figyelmet a smiley-ra. 😉
2018-01-04 @ 16:18
Nehagyjuk ki az amerikai Néger Mikulásokat és a Las Vegas utcájan Elvis Presley szerelésben fellépő ázsiai és Neger csávokat … ;D
2018-01-04 @ 16:20
A következő pápa is fekete lesz.
2018-01-04 @ 16:39
Vannak ilyen törekvések…
2018-01-05 @ 15:02
Válasz a fekete pápával kapcsolatos megjegyzéshez: kéretik megnézni a Bing-nél, irják be a keresőbe pl. afrikai biboros, meglátják, mennyivel jobban járt volna a római katolikus egyház, ha ezek közül került volna ki a pápa.
2018-01-05 @ 18:30
Márti! Ha ez a Bergoglio a feketék lábát csókolgatja akkor várható, hogy egy néger pápa fehér lábakat ápol?
2018-01-04 @ 16:44
https://www.google.hu/search?q=ryan+gosling+martin+luther+king&client=ms-android-huawei&prmd=ivn&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjv2POU077YAhUOalAKHXZRDwsQ_AUIESgB#imgrc=qqF2HfyHUddw7M:
2018-01-04 @ 18:36
Spártai Helena biztosan fehér nő volt?
A Fekete vitorlák is egy nézhető sorozat lett volna, ha nem vágják agyon a b.zivonal erőltetésével.
2018-01-04 @ 18:43
A legfontosabat elfelejtettetek megirni. Az görögök mär müveltek a genderszakot. Volt köztük ilyen-olyan is. Ugyhogy liberälis szemmel “haladok” voltak. Na itt a lenyeg na lesz ezekben a filmekben olyan buzuläs hogy attol koldulunk. De gondolom mindenki mindenkivel loval kecskevel majd felnyomja a nezettseget. Ha mär diszno legyen köver,a harcot kihagyjäk csak virtuälisan küzdenek kerdeseket tesznek fel aki nem tudja a välaszt pucsit. Ez a halado szado-mazo-zombi-fantasztikus kategoriäba fog tartozni. Mär remegve värom az elsö evadot mert sorozat lesz az tuti 500 reszel minimum.
2018-01-05 @ 23:57
Egyet soha nem szabad elfelejteni. Egyelőre még nem kötelező tartozéka a lakásoknak a tévé, nyugodtan ki lehet hajítani, el lehet ajándékozni, nem kell minden szart megnézni, amit mutatnak benne.
2018-01-04 @ 18:45
Az Olümposzt övező esőfelhők alulról feketék, felülről fehérek.
“Tehát” az ottani istenek is ilyenek: csípőtől lefelé négerek;-)
2018-01-04 @ 18:48
Az Olümposzt övező esőfelhők alulról feketék, felülről fehérek.
“Tehát” az ottani istenek is ilyenek: csak csípőtől lefelé négerek;-)
2018-01-04 @ 20:14
Én már várom a néger Hitlert.
2018-01-04 @ 21:07
Neger Kolombusz Kristofra en mar tobb, mint egy evtizede “varok”.
De szerintem meg 5-10 ev es a filmen az Afrikaaban a hajora felterelt rabszolgak kozott is lesz feher boru a PC neveben.
Mar azon is kitort a hiszti, hogy a bostoni filharmonikusok feher ferfiak muveit jatszat. Lassan reppelni fognak ott is, hogy a PC-nek megfeleljenek.
2018-01-04 @ 22:33
A Szombat c. lap egyik régi száma megpedzi, hogy Kolumbusz esetleg zsidó volt. Ez szép és jó, de egy baj van vele. Egy zsidóra a király nem bízott volna rá egy flottát.
2018-01-05 @ 21:35
Az európai Kolombusz Indiába indult, csak Amerika az útjába állt és rákényszerítette a felfedezésre. A PC jegyében elképzeltem, ahogy egy afrikai Kolombusz egy szál nádtutajon elindul felfedezni Amerikát, de elé ugrik Európa a maga elvadult fehér bennszülötteivel, így kénytelen rögtön megalapítani itt New Timbuktut. Amerika meg várjon csak szépen tovább, azért mert valaki kontinens még kivárhatja amíg rá kerül a sor, hiába helyezkedik. 🙂
2018-01-05 @ 09:11
a carmenbe is hogy belerongyoltak.
már várom az othello feldolgozásokat ahol:
ad 1. a fehér desdemona megveri és megfolytja a fekete othellot
ad 2. a fekete desdemona megveri és megfolytja a fehér othellot
ad 3. a fehér othello megveri és kiszorítja a szuszt a fekete tökmindegy kiből
ad 4. a fehér otthelo öngyilkos lesz, mire desdemona lmbtq bárt nyit a kastélyban
2018-01-05 @ 09:12
De az sem kizárt, hogy a jövő filmjeiben a drogdíllereket, a börtönökben a bűnöző rabokat majd fehérek alakítják, fiatal fehér, munka nélküli srácok bandába verődve kószálnak az utcákon, lopják a napot, meg amihez hozzá férnek. Itthon pedig fehérek gyűjtik a bronzszobrokat, az aknafedeleket, és a félig feketék fognak a gyárakban dolgozni napi nyolc órát, miközben fehér bőrű utcai árusok kínálják a rolexet, cigarettát, meg valutát a pesti utcasarkokon, piacokon.
2018-01-05 @ 16:23
Egészen biztos, hogy ez következik. Nem is olyan sokára.
2018-01-05 @ 12:41
Nekem boldogult latintanárom másképp mesélte a történetet.
Teljesen összezavarodtam. 🙂
2018-01-05 @ 15:25
Egy biztos. A balliberális, liberálgender”demokrata” “művész”világra óriási feladatok várnak. Itt kérem se szeri, se száma az átirandó, átdolgozandó, megfilmesitésre váró műveknek, oktatófilmek készitése, zenedarabok átirása.. Pillangókisasszony mint félig félvér transzgender félig faun, ?? jogi aktivista..Festményeket ki ne hagyjuk! Conchita Wurst mint Mona Lisa! Egy világ tárul ki a modern “művészetek” előtt…határ a csillagos ég. Gondolom, Alföldi és tsa-i már lázban égnek, a kihivás, a feladat óriási.
2018-01-05 @ 21:39
Michelangelo Dávidjának genderkompatibilis átdolgozásába bele sem merek gondolni.
2018-01-05 @ 16:33
Zeusz, egykor falurossza
tenyerét fehérre mossa
Olümposzon,
s túl a koszon
tiszta marad a phallosza…
2018-01-05 @ 20:28
Az nem lehet, hogy fekete-fehér filmet forgattak és még nem hívták elő a negatívot?
Nekem Eddie Murphy úgy jó karakter ahogy van, fotónegatívon nem tetszene.
2018-01-06 @ 00:02
Rowling asszonyság a Harry Potterben eléggé egyértelműen írta le Hermione Granger karakterét. A H.P. filmekben meg is találták rá az ideális szereplőt, szerintem egyszerűen zseniális volt a szereplőválogatás. De hát azok már “régi” filmek, tessék megnézni az új, színpadra írt darabot, a HP könyvek folytatását színpadra állítva,és lehet ámuldozni ezen az egyébként különösen ronda, ellenszenves és taszító feka színésznőn, aki a felnőtt Hermione Grangert játssza. Brutáldurva:
https://www.newstatesman.com/politics/feminism/2015/12/course-hermione-granger-black-she-always-has-been
Ezt azért nehéz überelni, nem?
2018-01-06 @ 00:46
Ez egy szép néger nő! Az átlagos néger lányok (elég sokat láttam amikor színes negyedben laktam) így néznek ki:
http://cdn.blog.hu/vi/vizizene/image/2012_03_23_Nassau/fiatal%20l%c3%a1ny%20a%20piacon.jpg
Ráadásul, ha meglátnak egy fiút, vagy pénzes kinézetű férfit megriszálják a hordó méretű seggüket.
2018-01-06 @ 12:36
Ízlések és pofonok… Nekem inkább, Alexxx által prezentált hölgy jön be. Az elsőnek a bőre,hogy is mondjam,hogy ne legyen sértő… Nem túl hamvas,hanem inkább ripacsos.
2018-01-06 @ 11:35
………..a Fénnyel van a baj……….
Ez lehet az Alagút-szindróma:oda beköltözni és nem engedni, hogy a végén holmi-bármi Fény megjelenjék…korlátlanul mindenki és minden macska is fekete. De miért nem alkotnak új műveket ez únt-régiek helyett?ami nem róluk szól? írhatnának például a MAAFA-ról…….eredetiben, átírni sem kellene…Mint emlékezetes:miért is kellett a spontán fellelt földre nyomban áthurcolni Fekete-Afrika embereit, legott rabszolgának?Rögtön tudták a műfajt is az Emberi Jog című devil komédiában..Miért az átírásban tipródnak?
2018-01-08 @ 09:39
Hermione Gender