A krokodil könnyei

35

„Ki az életén, ha kell, nagyot nevet,
És csak néha-néha ejt
Nagy titokban krokodilkönnyeket.”

Fenyő Miklós: Krokodilkönnyek

Volt szerencsém megtekinteni a DK kampánynyitóját. Mit mondjak, gyönyörű volt. Az egymást követő szónokok azonban átléptek egy határt, és egymásra licitálva, új, még ocsmányabb  hangnemben kezdték szidni a miniszterelnököt. Eddig is volt már gazember, hazaáruló, tolvaj és más válogatott csúfság, ám most már személyes tulajdonságaiban is nekiestek. Kövér, alacsony, ronda… csak úgy röpködtek a jelzők, új, soha eddig nem látott mélységekbe taszítva a honi politizálás hangnemét. Engem ez arra indít, hogy felmentve érezzem magamat a kötelező gavalléria alól, amit a kampánynyitó esemény női résztvevőivel szemben tanúsítanom illenék.

A monumentális eseményre a Kongresszusi Központban került sor. A közönség a DK-s akciónyugdíjasok csapásmérő alakulatából állt, akik, arcukon az üdvözültek undorító mosolyával, hallgatták az előadókat és tomboltak, amikor kellett. Nekem a résztvevők közül fájóan hiányzott a DK tigrise, Niedermüller Péter, akit kiakolbólítottak az EU-s stallumából és valamely budapesti polgármesteri jelöltséggel kárpótoltak, a látottakból ítélve mérsékelt sikerrel.

A felvezetést – ki más – maga a pojáca végezte el. Ott állt, srégen a pulpitusra tehénkedve ez a hazug gazember és egyfolytában köpködte Orbán Viktort. Nem a kormányt, nem a Fideszt, hanem a miniszterelnököt. Mert, úgy gondolja, neki ő az ellenfele. Mert tiszta szívből gyűlöli, azért, amire ő képtelen volt, az ország kormányzásáért.

A paroxizmusig fajuló düh ég benne minden siker, minden megvalósuló gondolat miatt.

Maga a beszéd visszaidézhetetlen. Feri nem érvel, ő hittérit. Már régóta rászokott, hogy áhítatos, szemforgató gesztusokkal, egy evangéliumi egyház prédikátorának stílusában hazudozzon. Most ennek a stílusnak az ostorozó formáját választotta, a gonosz ittlétét és munkáját tulajdonítva Orbánnak. A legemlékezetesebb ökörség talán az volt, mikor európai háborút vizionált Orbán tevékenysége kapcsán. Feri hadvezér is szeretne lenni. A beszéd egy pontján meleg szavakkal üdvözölte Czeglédy Csaba gyanúsítottat, ami éles fényt vet emberünk erkölcsi mércéjének nullpontjára.

Beszélt még Molnár Csaba, akiről megtudtam, hogy szintén EU képviselő volt. Eddig a nevét sem hallottam, és mint a beszédéből kiderült, nem jártam jól, hogy most már igen. Ő Orbán bebörtönzését vizionálta, akit egyébként összetöpörödött zsarnokként és vesztes lúzerként emlegetett. Ez érthető is, hiszen hol vannak Orbán sikerei az övéihez képest, aki évekig üldögélt Brüsszelben jó fizetésért, anélkül hogy bármit tett volna.

Ez az igazi siker.

Aztán következett az új ellenzéki kedvenc, Nagy Blanka, aki fontos gimnáziumi teendői mellett időt szakított az ország sorsának jobbra fordítására is. Megtisztelve érezzük magunkat. Blanka, az esemény tiszteletére, egy miniszoknyát vett fel. Nem kellett volna. A ruhadarab ugyanis felfedett mintegy 20-30 kiló többletbájt rubensi idomaiból, megvalósítva ezzel a vizuális környezetszennyezés bűncselekményét. Nem tehetek róla, de nekem erről a leányzóról a Muppet Show Miss Röfije jut mindig eszembe. Ő – a változatosság kedvéért – Bayer kollégát szidalmazta, akit korruptnak is nevezett, anélkül, hogy ennek részleteire kitért volna. Továbbá ő is börtönt kívánt Orbánnak. További említésre méltó meglátása az volt, hogy a saját rossz tanulmányi eredményét a kormány oktatáspolitika kudarcaként állította be.

Nyilván a kormány tehet róla, hogy ő buta és/vagy nem tanul. Ki más?

És ekkor megzendültek a fanfárok, mennydörgő taps és ováció közepette maga Gyurcsányné lépett a színre, ezzel mintegy véglegesítve a DK családi vállalkozás jellegét. (A DK Zrt. üdvöskéje egyébként egy virtigli tenyeres-talpas bolgár trampli, akiről elmondhatnánk, hogy csúnyán öregszik, ha nem láttuk volna fiatal korában is.) Ő is hosszasan szidta Orbánt, bár az előzőekhez nem sok újat tett hozzá e tekintetben. Majd elérkezett a csúcspont. Elmesélt egy nyilvánvalóan kitalált történetet egy öregasszonyról, aki ritkán láthatja fiát, mert az messzi Új-Zélandon időz, és efölött érzett bánatát pont vele osztotta meg. Megnyugtatott mindenkit: ő meg a Feri majd visszahozzák, mint az ominózus ceglédi kislányt. Mert ők olyanok. Ennél a résznél aztán krokodilkönnyek hullatására is sor került. A krokodilkönnyek kifejezés onnan ered, hogy a költői lelkületű nép úgy tartotta, a krokodil utánozza a kisgyereksírást, sőt könnyeket is hullat, magához csalogatva áldozatait, akiket aztán felfal.

Hát – itt és most! – ez a krokodil pontosan igazolta ezt a néphitet.

Nem tudom miért van az, hogy a nőnemű ellenzékiek szinte mindegyike elfuserált amatőr színészként viselkedik és ennek megfelelően időnként műkönnyeket hullat. (Kivéve Kunhalmit, ő röhögni szokott. Az se rossz.) Valami titkos, belső hajtóerőt gyanítok emögött, ami borzalmas, kulisszahasogató rossz ízléssel párosul. Gyurcsányné hibátlanul hozta a figurát és még hozzátette: ezek nem női könnyek. (Ebben lehet valami, mert például én nem nagyon látom benne a nőt.) Ezek a harag könnyei – mondá. Hogy aztán kire haragszik, az öregasszonyra, a fiára, Új-Zélandra, vagy a kormányra, arra nem tudtam már figyelni, annyira lenyűgözött a krokodilmutatvány.

Az egész rágalomária, a különböző jelzős szerkezetek, mintegy feltették a pontot a féktelen gyűlöletre, amit a DK Zrt. és fanjai éreznek a mindennapokban. A háborús retorika – ami amúgy röhejes egy nem túl fontos választás esetében – azt érezteti, hogy ők már a türelmük végén járnak. Egyszerűen nem bírják már tovább azt az elnyomást, ahol – Ó, borzalom! – tele szájjal szidhatják a „zsarnokságot”, legazemberezhetik a miniszterelnököt, és az még csak rájuk se ránt, néhány rosszkedvű médiajelenséggel megússzák, mint ezt is.

Csak nehogy nekünk is elfogyjon a türelmünk.

Facebook hozzászólások