A kulturkampf valódi tétje

„Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék azt.”

George Santayana

A fenti idézetet gyakran olvashatjuk, akár egyet is érthetünk vele, felvet azonban egy kínzó kérdést: mi van akkor, ha rosszul emlékezünk rá?

Erre a kérdésre emlékeztet bennünket – tán választ is ad rá – hogy híre jött: Szabad Október Fesztivál lesz október 8. és 31. között, a baloldal új, nagy, forradalmi ünnepet kíván kreálni az „őszirózsásnak” titulált puccs emlékezetéből. (https://merce.hu/oktober/) Az „őszirózsás” jelzőt egyébként nem tartom jellemzőnek, ha már virág, akkor inkább a büdöske. Az esemény gazdája a méltán népszerű, függetlenobjektív Mérce című kiadvány és a Gólya presszó, a forradalmi ifjúság kedvelt kocsmája. A belépéshez bizonyára kötelező lesz a Che Guevara-s póló és bizonyos – kémiai úton gondosan beállított – mentális állapot. Ez az a hely, ahol, Rejtő után szabadon, „… az úri közönség táncol.” („Dining room, Man spricht deutsch.”)

A szervezők – a legszebb tradíciók jegyében – a régmúlt Forradalmi Ifjúsági Napok gyönyörű emlékét kívánják felidézni. Ezeket ugyan anno tavasszal tartották, és elsősorban a „dicsőséges 133 nap” emlékezete volt a fő téma, most, némileg enyhítve a történelemhamisítást, az ún. „őszirózsás” zavargás áll a rendezvény homlokterében, megspékelve 1956 baloldali olvasatával. Mint írják „… megpróbáljuk értelmezni a 20. századi magyar történelemnek ezt a két nagyon szép epizódját.” Magam is ettől tartok. Annak idején ilyenkor még felvonult az Ifjú Gárda is, a munkásőrség gyermektagozata, akiket mi csak „Hülye vagyok, de karriert szeretnék” csoportnak neveztünk.

Helyettük vannak most Guevara-pólós hülyegyerekek – innen is látszik, hogy nincs új a nap alatt.

Türelmetlen ember vagyok. Egészen egyszerűen képtelen vagyok kivárni a jeles eseményt, így hát a képzeletemre, no meg a tapasztalataimra hagyatkozva egy kis műsorfüzettel kedveskednék az érdeklődő közönség számára, a nagyszerű rendezvény eseményeivel kapcsolatban. Sajnos – terjedelmi okokból – nem tudok most az összes eseményre kitérni, kénytelen vagyok egyeseket, a legizgalmasabbakat kiemelni és csak azokkal foglalkozni alant.

20. századi magyar baloldali arcképcsarnok

Ez egy konkrét kiállításnak ígérkezik, arcképekkel illusztrálva a baloldal szellemi nagyságait. Mint azt a beharangozóban írják: „A 20. századi baloldal történetének rengeteg árnyoldala van. A jobboldali propaganda pedig ezt nap mint nap az arcunkba is dörgöli. Mi azt akarjuk bemutatni, kik azok, akikre büszkék lehetünk…” Úgy képzelem, hogy amint belépünk a kiállítási terembe szemben egy klasszikus pártbizottsági-dizájn lesz látható, Marx, Engels, Lenin alatta piros abrosszal letakart asztal, vízköves vizeskancsó, aszparágusz. Mögötte kitömött párttitkár, bőrkalap, vodkás üveg és járási szintű tekintet.

Jobbra és balra két tematikus terem nyílik, az egyikben azokkal akiket elvtársaik nyuvasztottak meg, mint Kun Béla, Rajk, vagy Nagy Imre, a másikban pedig azok, akik felakasztották őket, mint Kádár, Péter Gábor és végül az ismeretlen ÁVH-s. Esetleg lehetne egy harmadik, kisebb szoba, ahol azokat látnánk akik a kommunizmus iránti mély elkötelezettségtől áthatva, Moszkva helyett a kapitalizmusba menekültek, és ezért ágyban párnák között sikerült elhalálozniuk, mint Jászi, vagy Landrer Jenő.

Eszmélet: 1918-2018 – A demoratikus forradalom üzenetei

Itt olyan nagyágyúk előadásait hallgathatjuk meg, mint TGM, vagy Zsurzsán Anita, tudják ő az a nagyon buta nőszemély búvárszemüvegben. A témák közül különösen a „Földkérdés a XX. század elején, koncepciók a nagybirtokrendszer felszámolására: A földtulajdon átalakításának programjai, agráriusoktól az agrárszocialistákig, kisbirtoktól a kollektivista szövetkezetekig” ragadta meg a képzeletemet, ugyanis a neves előadók mindegyike földet legfeljebb a virágcserépben látott, stílszerűen az őszirózsa alatt ugyebár. Javasolnám még a „A szervestrágyázás hatása a szocializmus építésére” című hiánypótló előadás megtartását is, erre – személyes érintettség okán – akármelyikük képes.

Mozgalmi társasjáték est

Megvallom őszintén, ezt tartom az egyik legizgalmasabb eseménynek. Már a beharangozó is szinte vibrál az intellektuális feszültségtől. „…egy osztályharcról szóló 70-es évekbeli játékot is hozunk.” Én még nem láttam ilyen játékot. Gondolom ez valami kockadobós társasjáték. Ha lelősz két osztályidegent, akkor három mezőt előrelépsz, ha elvéted akkor kettőt hátra. Aki háromszor egymásután hatost dob, az személyesen találkozhat Leninnel.

Tennék még néhány javaslatot a bemutatandó játékokra:

1. Kit akasszunk fel? – kreatív játék babákkal.
2. Hányan lépnek be a TSZ-be. Aki a legtöbb parasztot tudja annyira megverni, hogy belépjen az nyer. (Lásd még: seggrepacsi)
3. Baloldali bújócska. Az egyik pajtást kiszámolják, ő lesz az ÁVH-s. A többiek elbújnak és neki kell megkeresni őket. Akit megtalál azt beviheti az ávóra és jól megveri.

Munkásmozgalmi séta Józsefvárosban Kalmár Szilárddal

„Hol ringott a magyar baloldal bölcsője? Sokan ma is azt hiszik, hogy Csepel, Angyalföld, Újpest, a gyárvárosok nevelték ki a radikális társadalmi változásokat sürgető generációkat. Az igazság azonban más.” Így a beharangozó. És az igazság tényleg más. A magyar munkásmozgalom bölcsője valójában a Lipótvárosban ringott. Hogy mit keresnek a Józsefvárosban, az rejtély.

100 év után – az őszirózsás forradalom történelmi perspektívában

Hajdu Tibor veterán történelemhamisító előadása a Károlyi-puccs százéves évfordulóján. Az előadás előtt – remélem – szétosztják a jeles szerző „Március Huszonegyedike” című örökbecsű művét, ahol még tehetetlen, osztályérdektől vezérelt, önző figurának láttatta a hülye grófot. Csak hogy lássa az érdeklődő ifjúság a történelem – és Hajdu – szellemét működés közben.

Mindazok, akik elmennek bizonyára nagyszerűen fognak szórakozni. Végezetül pedig – bár ez már nincs a programba – az eseményektől feltüzelt ifjúság megbuktatja Orbánbasit, mert rendszere méltatlan 1918 tündöklő szelleméhez. Forró ősznek nézünk elébe.