A libás

31

„A rátóti legények
Libát loptak szegények.
Nem jól fogták a nyakát, a nyakát, sej, a nyakát,
Elgágintotta magát.”

Népdal

Bajnai Kordon Gordon – Gyurcsány Ferenc legjobb magyar tanítványa – aki egy politikatörténeti burleszk keretében az ország miniszterelnöke volt, szükségét érezte megmondani, nekünk szerencsétleneknek, hogy mitől megy a villamos és merre van az előre. Én roppant mód örültem ennek, mert ha nem teszi, bizonyára hülyén halok meg. Mielőtt áttekintenénk az instant világmegváltás Bajnai-féle receptjére, tennénk egy rövid emlékezetpolitikai kitérőt, hogy eszünkbe idézzük, kivel is állunk szemben.

A család, apa és fia, a romantikus vadkeleti kapitalizmus receptje szerint gazdagodott meg. Gazdagodásuk mérföldkövei a becsődölt cégek voltak, és minden csőddel valahogyan tovább gazdagodtak. Régebben, aki csődbe ment, az kiugrott az emeletről, ők ezzel szemben olyankor új emeletet építettek.

Hiába no, aki tud az tud.

A legnagyobb port az ún. Hajdú-Bét ügy verte fel, ahol rengeteg libatartó pénze tűnt el szőrén-szálán. A módszer közismert. Adósságokat halmoztak fel, majd nem fizettek a beszállítóknak és a hitelezőknek. A magyar „fehérgalléros” bűnözés ugyanis roppant körmönfont dolog, nagyjából úgy működik, hogy vesznek valamit és nem fizetik ki. Ez hatalmas szellemi teljesítményt igényelt, megérdemelték hát a pénzt, amit begyűjtöttek belőle. A kis Gordon ebben a pezsgő, izgalmas, szigorú erkölcsű intellektuális közegben nőtt fel, és már korán a politika felé kacsingatott, felismerve, hogy az rokon szakma.

Végül, a magyar politikai élet egyik legviccesebb intermezzója, a 2009-es szocialista miniszterelnök-casting után – ahol olyan szellemi fároszokkal kellett versenyeznie, mint Bokros vagy Surányi – rábízták az ország kormányát. A siker nem is maradt el. 2010-ben az addig elképzelhetetlen kétharmaddal nyert a Fidesz. Bajnai pedig könnyezve balra el. Legközelebb 2014-ben került elő, de akkor – jellemző módon – a politikai virtuóz Mesterházy fél kézzel lenyomta. A jobbtól kikapni nem szégyen. Eme dicsteljes karrierrel a háta mögött, ezáltal mintegy a világraszóló sikerei által feljogosítva került elő újra, hogy merő jóindulatból oktatásban részesítsen bennünket.

Előrebocsájtom, hogy az egész HVG cikket nem olvastam, mert olyan nincs, hogy én azért pénzt adjak. Fizessen érte a Juhász Péter. Csak a HVG.hu-n megjelent összefoglalás jutott el hozzám, valamint az Index tudósítása a világrengető eseményről, ám úgy vélem, a jeles függetlenobjektív sajtótermékek csak tudják, hogy mi a fontos a cikkben.

Vagy nem, de az az ő bajuk.

Hősünk rögtön az első pontban hitet tesz az Európai Egyesült Államok gondolata mellett. Mint írja: „Az erőforrások egyesítéséhez további integrációs lépések kellenek…”. Igaz, hozzáteszi: „megőrizve az Európai Unió sokszínű nemzeti hátterét.”

Ezzel simán megoldja a egyszínű sokszínűség, csak a kör négyszögesítéséhez hasonlítható nehézségű problémáját.

Az EU-integráció iránti rajongás érthető módon nyilván a saját politikai pályájának tanulságaiból fakad. Már szárnyaló miniszterelnöki karrierje során is látszott, hogy sokkal jobban szeretne helytartó lenni, mint önálló vezető. Az a szerepkör, mind agyilag, mind pedig erkölcsileg sokkal jobban megfelel neki. A dolgot gazdasági érvekkel támasztja alá, elvégre üzletember ő, amiképpen a tolvaj felfogható szállítómunkásként.

Súlyos ügy szerinte a külföldi munkavállalás is, amely munkaerőhiányt okoz és veszélyezteti a gazdasági növekedést. A jelenséget aztán összefüggésbe hozza a felsőoktatás „folyamatos züllesztésével” is, amiben lehet valami, ám azzal már teljesen egyetérthetünk vele, hogy a legképzettebbek hagyják el az országot.

Ennek bizonyítására csak szét kell nézni az angliai mosogató és árufeltöltő szakmában.  

Azt is megtudjuk, nagyon aggódik hazája polgáraiért – kivéve persze azokat, akik libát tartanak – mert csak „…a kontraszelekciót, a földesúri viszonyokat, az öncenzúrát és az ipari méretű hazudozást…” kapják, és az rossz. Egyébként pedig gazdasági válság jön, a növekedés fenntarthatatlan, és így tovább. Mint eddig mindig, most sem jut eszébe egyetlen önálló gondolat se, csak a libsi média nyolc éve hangoztatott szlogenjeit böfögi vissza.

Gondolom pontosan ugyan azzal a sikerrel.

Mindenesetre az egész Bajnai engem rendkívüli módon emlékeztet Macronra. Ugyanúgy egy a saját hazájában megbukott, alkalmatlan politikus, aki úgy véli, hogy majd az EU-ban megtalálja a számítását, hiszen ott eggyel több, vagy kevesebb gondolattalan és alkalmatlan már egyre megy. Félmeztelen négerekkel még nem ölelkezett, de ami késik nem múlik.

Bennem egy szörnyű gyanú ébredt a nagyívű dolgozat időzítésével kapcsolatban: csak nem főpolgármester-jelölt akar lenni ő is? Elvégre, szokásától eltérően, a 2018-as vereséget valami érthetetlen okból kihagyta és most az általános libsi bizonytalanságban újra tér nyílhat előtte. Előveszik, leporolják, újracsomagolják, és már  kész is. Epedve várom a főpolgármester jelölti vitát, ahol majd Puzsér ordít, ő pedig határozottan visszapislog, Horváth Csacsiról pedig csöpög a hajzselé. Csodás lenne.