A nagy szerencsejáték

40

„Csak maradj magadnak!
     Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
     Mégis megcsalál.”

Csokonai Vitéz Mihály : A reményhez

Megszűnt a Heti Válasz nyomtatott kiadása jelentette be Borókai Gábor főszerkesztő. Április 8-a után Simicska G Lajos először bezárta a Lánchíd Rádiót és a Magyar Nemzetet, megkurtította a Hír Tv büdzséjét – olyan értékektől fosztva meg bennünket, mint Alinda, a kultúrlibsizmus gömbhala – majd most pedig félig-meddig végzett a Heti Válasszal is. Az érintettek természetesen Orbánbasit hibáztatják és a sajtószabadságot temetik, mely temetés retorikai értékéből sokat levon, hogy mindennap eltemették már az említett médiumok megszűnése előtt is, ami csak úgy lehetséges, hogy a temetés után stikában, éjjel, lámafénynél újra meg újra kiássák. Bizonyára azért ilyen büdös. De félre a tréfával.

Az általános siránkozás – a szent szabadságon kívül – annak is szól, hogy most egy csomó ember munkanélküli maradt. A szinekúrájukat mégis megtartó kollégák éhező családokról, küszöböt rágó gyerekekről vizionálnak, Csintalan Sanyi elcsukló hangon megfogadta, hogy a megalázottak és megszomorítottak helyett is harcolni fog. Továbbá a honoráriumot is felveszi majd helyettük, mert ő ilyen önzetlen típus; ezt már csak én teszem hozzá, ő valamiért nem mondta. Csintalan amúgy olyan sebességgel forgatja köpenyegét, hogy csodálom, miért nem száll föl, mint a helikopter.

Nyugodtan tekinthetjük őt, mint a velünk élő simicskizmus tömény ám meglehetősen gusztustalan összefoglalását.

És ha már Csintalannál tartunk, mondott ő egy nagyon fontos dolgot, még anno a G-nap környékén. Azt állította, hogy „Simicska nem hülye.” Lehet természetesen vitatkozni ezzel a jellemzéssel, hiszen jól láthatóan Lajos fejében a self-made man tapló öntömjénezése összekeveredett a sértett bosszúvággyal és az alkohol túlzott élvezetével – ezek tartják össze, mint TGM-et a hózentróger – ezáltal pedig joggal érheti kétség elmeállapotát.

De. Lajos mégiscsak összegründolt egy hatalmas vagyont és – erről nem szabad megfeledkezni – mindezt 2002 és 2010 között, nagyrészt ellenzékben. A pénzhez tehát minden bizonnyal valóban „nem hülye”. Ebből következik egy érdekes kérdés, melyet én a G-nap óta próbálok megválaszolni: mire számítottak, akik vele, illetve a pénzével tartottak a nagy szkizma során?

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Lajos – aki nem hülye – egy esetleges 2018-as választási vereség esetén, nem fogja tovább szórni a pénzt és egykettőre bezárja a boltot. Mikor a lapok, Tv-k és más médiumok munkatársai vele tartottak, tudhatták ezt. Ha másért nem hát azért, mert ők – saját meglátásuk szerint – az média legkiválóbbjai és a legkiválóbbaknak csak van annyi esze, hogy ezt felfogják.

A jövő csak 2018-ig látszott rózsásnak és biztosítottnak.

Zárójel. Tekintsenek bár megrögzött, cinikus machiavellistának, de nem mennék most bele olyan dolgok megvitatásába, mint az „újságírói becsület” vagy az „elvek”. Akik néhány röpke hét, hónap leforgása alatt Orbán rajongó híveiből a legvadabb ócsárlói lettek, anélkül, hogy a szemük rebbent volna, azok ne beszéljenek nekem ilyenekről, mert csak röhögni, vagy sírni lehet rajtuk. Úgyhogy maradnék a nyers anyagiaknál motívumaik tárgyalásánál. Zárójel bezárva.

A rejtélyre, hogy mi mozgatta a médiamunkásokat csak egy megoldás mutatkozik: úgy hitték a Fidesz elveszíti a választásokat, Lajos bosszúja beteljesedik és ők az idők végezetéig – politikai tollnokok számára ez egy választási ciklust jelent – kényelmes állásból szemlélhetik az eseményeket. Ez persze nem ad választ arra a következő kérdésre, hogy miért gondoltak olyan választási eredményre, amely a médiamogult helyzetbe hozza? Bíztak tán abba, hogy az MSZP, vagy akárki, aki megnyeri választásokat majd hálásak lesznek nekik? Senki sem lehet ennyire hülye.

Pedig hát, mint azt a mellékelt ábra mutatja, de.

Mit volt mit tenni neki is álltak a Fidesz vereségéért dolgozni. Néhány hét, hónap után csak úgy zengett az oktatásegészségügy, mészároslőrinc és menekülő milliók apokaliptikus képe. Nem volt visszaút. A háttérben pedig a haladó sajtó – sajnos teljesen indokolt – röhögése hallatszott. Annál hangosabban, minél messzebbre jutottak ezen az úton. Mikor megszűntek olyan veretes orgánumok, mint a Népszabi – melyet pár éve még hőseink az ördög főhadiszállásának tartottak – magától értődő módon ölelték keblükre az árván (értsd: honorárium nélkül) maradt keményvonalas libsiket. Akik egyébként – némi anyagilag gyümölcsöző kitérő után – mind vissza is találtak a haladó orgánumokhoz, melyek örömmel nyugtázták, hogy addig se nekik kellett fizetni őket.

Azután, ahogyan lenni szokott, szó szót követett, a közéleti szembenállás magánéletivé vált, barátságok, ismeretségek mentek tönkre, a karaktergyilkolás népszokása nem kímélte az egykori harcostársakat sem, és mindennek betetőzéseként Lajos rátalált a Jobbikra, mint bosszújának eszközére. Végül már nem volt visszaút azok számára, akik leszálltak az értelem vonagábori mélységeibe.

Aztán jött a választás és az ismert eredmény hatására Lajos lehúzta a rolót.

Pénze még bizonyára lenne, csak nem látja értelmét, hogy elvtelen médiamunkások fizetésére költse. Van annak jobb helye is. Az pedig, hogy mi lesz azokkal, akiket magával vitt a kudarcba a legkevésbé sem érdekli, a Jobbik vezetőségét is mily elegánsan vitte be az erdőbe, úgy 6-700 millió erejéig, aztán ott is hagyta őket úgy, hogy neki egy fillér vesztesége nem volt.

Annyi történt, hogy rossz lóra tettek. Nem az a csapat nyert, amelyikre fogadtak. Nincs azzal semmi baj, ha néhány korsó sört tesz föl az ember egy fogadásra, csakhogy ők az egzisztenciájukat tették föl rá. Régebben ilyenkor az úriemberek hajnalban, a kaszinó előtt revolverrel tettek pontot az ügy végére. Ma már ez nem divat. Most sírás-rívás van, a „sajtószabadságról” és a „médiaviszonyokról”.

Számomra egyébként tökéletesen érthetetlen, hogy egy gyűlölködő alkesz bármilyen pénzügyi gesztusának mi köze a sajtószabadsághoz, a koldusbotra jutott médiamunkások bármikor megírhatják lesújtó véleményüket a közállapotokról, az oktatásegészségügyről, mészároslőrincezni is nyugodtan lehet; azonban a sajtószabadság mégoly rigorózus értelmezése sem garantálja azt, hogy lesz is hol elkövetni mindezt.

Facebook hozzászólások