A nemek közötti egyenjogúságról

2

 

„Akit az Istenek el akarnak veszejteni, annak először az eszét veszik el.”
Latin mondás

Nagy volt a meleg az elmúlt hetekben, így azután szükségképpen újra előkerült a feminizmus kérdése is. Először derék lányok és asszonyok szerepeltek a címlapokon, akik elutasítják a feminizmust, majd válaszképpen különböző feministák lehülyézték őket, végül pedig megszólalt az irodalmi celeb-világunk állócsillaga, maga Karafiáth Orsolya is. Orsolyánk úgy tíz-húsz éve közepes költő, annak minden intellektuális és pszichoszomatikus nyűgjével együtt. A magyar nyelv roppant lírai ugyanis, ezért azután bárki, akinek van némi affinitása az irodalomhoz, könnyedén lehet közepes költő. Van is belőle jócskán. Már csak meg kell élni belőle. Ez a nehezebb. Volt azután valami másik hölgy is, aki a Mandinernek nyilatkozott, ő egykedvűen filozófusnak nevezte magát, mint például Platón. Ami, a feminizmusa nélkül is, eléggé ijesztő önkép-zavarról tanúskodik.

Ami a billentyűzet mögé ültetett az a hölgyek szájából számtalanszor elhangzó „szexista” és „szexizmus” kifejezés. A fogalomnak amúgy a feminista irodalomban sincs értelmes jelentése, mégoly szorgos kutakodással is csak az állapítható meg, hogy szexista az akit a feministák annak neveznek, tehát gyakorlatilag bárki. Ez – amúgy, a tan szempontjából – roppant praktikus, mert tartalom nélküli fogalmakkal lehetetlen vitatkozni. Túl ezen mókás képzelettársításokkal is jár. A magyar köznyelvben a „szex” szó nem a nemet jelenti, hanem valami más, ám a nemmel kétségtelenül összefüggő tevékenységet. Így azután a feminista terminológiában nem járatos honfitársaink – a szerencsés többség – a „szexizmus” kapcsán nem tud másra gondolni, mint a fent említett tevékenység túlhajtására. Így járnak, akik elfuserálják a nyelvújítást és tükörfordítanak.

abugrahbi1

A szó – és maga a feminizmus is – Amerikából érkezett hozzánk és az egészet úgy, ahogyan van tulajdonképpen meg is érdemeljük. Úgy történt ugyanis, hogy a harmincas években, mikor Németországban és ezzel párhuzamosan egész közép-Európában, bizonyos eszmék és embercsoportok számára kedvezőtlenné vált a légkör, baloldali társadalomtudósok áradata indult meg Amerika felé. Annyian voltak, hogy a legeldugottabb egyetemek társadalomtudományi tanszékeire is jutott legalább egy poszt-marxista társadalomtudós. Ahol nem volt ilyen oktatás, ott csináltak. Maga a marxizmus Amerikában sohasem aratott különösebb sikert, annyira ellenkezett az amerikai álommal; mindig megmaradt az értelmiségi semmirekellők önszórakoztatásának.

Így, az újvilágba érkező európaiak is nekiálltak tanaikat finomítani, megőrizve persze annak az elnyomók és az elnyomottak harcán alapuló primitív világmagyarázatát. Sikerült is nekik, hiszen ezért fizették őket – a szovjetek. Ez pedig – láthatólag – halálos méreg volt az amúgy sem túl acélos amerikai intellektuális élet számára. Az idegen földbe vetett mag pedig kikelt és sokféle, többnyire rossz szagú virágot hozott. Amerika nem tudta megemészteni ezeket a tanokat, így hát kissé megcsócsálta őket és később, a háború után, Amerika évtizedeiben, vissza is köpte az arcunkba. Így lettünk azután szexisták.

Maga a feminizmus (ami mint látjuk európai exportcikk volt eredetileg) persze példátlan sikereket ért el a múlt században.

  • Neki köszönhetjük, hogy kedvesünk csodás mosolyából az Abu Ghraib börtönőrének torz vigyora lett.
  • Neki köszönhetjük, hogy immár nők is vezethetnek repülőgépeket és szórhatnak napalmot más nők és gyerekeik fejére.
  • Neki köszönhetjük azt is, hogy vannak immár női döntéshozók, akik elrendelhetik ezeket a bombázásokat.
  • Neki köszönhetjük, hogy miközben az egyenjogú nők a Tesco-pénztárban kreatívan megvalósítják önmagukat, a gyerekeik, a mi gyerekeink – kulccsal a nyakukban – nyugodtan drogozhatnak a többiekkel, mert a nevelésükre nincs már idő.
  • Neki köszönhetjük, a nagypapák és a nagymamák, más rosszul fizetett és motiválatlan nők gondjaira bízva várják az öregek otthonában, hogy eljussanak végre abba steril, hideg, pittyegő gépekkel teli terembe, ahol – az öregkori megaláztatásaik után – eljön értük megváltó halál.
  • Neki köszönhetjük, hogy mosolygó édesanyák helyet az abortusz-klinikák várótermeiben toporgó, összeszorított szájú szerencsétleneket láthatunk, akik később, magányos öregkorukban, olyan szörnyű büntetést szenvednek majd el a magánytól és az emlékektől, hogy az szinte elképzelhetetlen.

Hogy miért kellett mindabban a mocsokban a nőket is megforgatni, amit az emberiség történelem címén előadott, azt fel nem foghatom. Talán, hogy az egyik utolsó illúzióval is szegényebbek legyünk és ne higgyünk abban, hogy a nők kedvesek, gyengédek, megértők, szeretni valóak és tulajdonképpen különbek nálunk.

abugrahbi2

A dolog hátterében pedig a sokezer éves primitív egalitarizmuson és az egyszerű világkép iránti vágyon túl, jól kitapintható anyagi, egzisztenciális és hatalmi érdekek húzódnak meg. Minden valamirevaló egyetemen van már gender, vagy feminizmus tanszék és a professzor asszonyok vígan röpködnek a világ körül konferenciáról konferenciára és amerikai ösztöndíjról amerikai ösztöndíjra. Úgy vélik, hogy ez nekik jó és nem érdekli őket, hogy mindent lerombolnak maguk körül.

Verseny van ugyanis. A baloldali társadalommérnököknek új és új elnyomottakat kell keresni, hogy a Soros-ösztöndíjért cserében jól megvédhessék őket. Az nem baj, ha az elnyomottak még nem tudják, hogy elnyomják őket. Majd ők elmagyarázzák nekik. Mindegy, hogy kik ők, legyenek bár cigányok, menekültek, buzik – a lényeg az, hogy valamiben térjenek el a „többség” csúf szürke masszájától. A legcsúfabb szó a szemükben ugyanis a „normális”, mert az olyan unalmas és egyáltalán nem forradalmi.

Végül pedig a közepes költők és önjelölt filozófusok is megkaphatják a maguk tíz percét a médiától, mert egy exhibicionista számára annál fontosabb nincs. Mindez – természetesen tisztában vagyunk vele – nem elég. Nincsenek még női hóhérok például, vagy legalábbis én nem tudok ilyenről. Sok munka van még hátra.