A Petry-ügy margójára

92
  •  
  •  
  •  

„Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”
Máté 7-2

Szinte megszámlálhatatlan módon ömlik a sajtóból a Petry-ügy. Jobb- és baloldali értelmezéseket kapunk, és jut majd elég a következő napokra is. Különböző szereplők, megmondóemberek, kommentelők fejtik ki magvas véleményüket, amely vagy elítélő, vagy támogató, függően az illető pártállásától. Petry Zsoltot méltánytalanság érte, ez nem is kétséges, hiszen kirúgták a véleményéért, és hát ugye tudjuk, a vélemény szent, a vélemény szabad. Már ahol.

Nyilvánvaló, hogy senkit nem lenne szabad kirúgni azért, mert bármiről véleménye van és annak hangot is ad. El kéne választani a magánvéleményt és a szakmai teljesítményt, sőt, szükséges is lenne, hiszen attól megy, vagy menne a foci, ami ugye most éppenséggel a Herthánál nem működik. Csakhogy nem lehet. Szerintem a Hertha egy magánvállalkozás – legyen akár egyesület, vagy bármi –, és ezért úgy viselkedik, ahogyan az elő van írva, ha el kell bocsájtani, akkor el kell. A parancs az parancs. Nyugodtan minősíthetjük az eljárást helytelennek, ám semmire nem megyünk vele, ha már az illetékesek erre a döntésre jutottak. Haza kell jönni Magyarországra, és itt aztán azt nyilatkozik, amit akar. Egyelőre. Az, hogy a németek hülyék, az egy másik kérdés.

Zárójel. Rendkívül sokat mondó Dárdai hallgatása is. Ő ugye – a képek tanúsága szerint – letérdelt valamelyik meccsen, tehát elfogadta ezt a BLM-marhaságot. Róla valahogyan nem szólnak a hírek, nem háborodott fel, nem ítélte el az esetet. Egy kapusedzőt elzavarni nem nagy dolog, ám valakinek az edzői stábjából elkergetni valakit, az már furcsa dolog. Az edző ugyanis külön felkér minden embert, hogy dolgozzon a stábjában, nem szokás onnan csak úgy kirúgni valakit. Nyilván félti az állását, nem is állt fel a kispadról – hallható a néma csönd. Zárójel bezárva.

Sokkal érdekesebbek és sokatmondóbbak a libsi médiában megjelenő cikkek, melyekben megpróbálkoznak a szerecsenmosdatással. Általánosságban mindegyik leszögezi – rögtön az elején –, hogy Petryt nem kellett volna kirúgni, ezt aztán a véleményszabadsággal indokolják.

Ezzel le is tudják a kötelező gyakorlatokat, és áttérhetnek arra, hogy miért kell mégis kirúgni.

Fontosnak tartják, hogy leszögezzék: a német társadalom elkötelezte magát a nyitottság, a tolerancia és még mit tudom én, mi mellett. Egyfelől ugye nem általánosítunk, nem mondjuk meg a germánoknak, hogy miben hisznek, mert hát az általánosítás ugye nem comme il faut. Másfelől honnan is tudhatnánk, hogy ők miben hisznek? Például sokfelől hallom ennek pontosan az ellenkezőjét is, olyan németek véleményét, akik elítélik a bevándorlást, nagy ívben tesznek a buzikra és keresztények gondolják magukat. A bűnbánat – amit a nagyszülők miatt éreztek – már réges-régen elillant, és szeretnék kiélvezni, hogy Európa legerősebb gazdasági hatalmává váltak.

Erőltetik a sunyi „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat” mondást is, mondván, ha Németországba mész, ott meg azt kellene. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ez a mondás az Európát elözönlő, elsősorban mohamedán migránsokkal kapcsolatban fogalmazódott meg és kifejezetten a keresztényellenes tetteknek szól – igen, akár a buzik kiirtása ellen is. Vagy a zsidók kiirtása ellen, akik számára valami főfontos nem „javasolja”, hogy vallásos öltözékben járják a berlini utcákat, mert még valami bajuk esik.

Aztán előállnak az Orbán-kormány bűnével is, mely szerint a kormány „gyűlöletkeltő, mélységesen káros retorikáját tükrözik”. Nos, Petry a ’90-es évek óta él külföldön; fontos lenne megérteni, hogy a fenébe tudott hatással lenni rá a magyar kormány „retorikája”? Hacsak úgy nem, hogy Petry már itthon, mi több, gyermekkorában is megrögzött fasiszta volt és otthon a Giovinezza kezdetű indulót énekelte, miközben masírozott. Nehéz gyermekkora lehetett.

Szemére hányják azt is, hogy nem átall migránsokról beszélni, mikor a Herthánál is migránsokkal van körülvéve és azok bizony dolgoznak is. Valóban, akik a klub körül sürgölődnek, azok bizony dolgoznak, egészen pontosan fociznak, ami egyfelől munka, másfelől szórakoztatás. Petrynek nem ezekkel a migránsokkal van baja. (Bár én már annak a csapatnak drukkolok, amelyikben kevesebb néger meg arab van.) Petrynek azokkal van baja, akik elözönlik a kontinenst, meg sem tanulnak németül és kizárólag a szociális segélyért jönnek ide. Esetleg még unalmukban, szórakozás gyanánt bűnöznek is kicsit.

Más kérdés viszont a német – vagy más, nyugati vállalatok – világképe, és igen, ide tartozik a Hertha is.

Ők ugyanis aláírtak egy chartát, amely a tolerancia, a befogadás mellett foglal állást és elutasítja a „rasszizmust”, „homofóbiát” és még ki tudja, mi mindent. Tán még emlékeznek a Coca-Cola buzis üvegére? Ezek a vállalatok aztán előszeretettel dolgoztatnak gyerekeket a távol-keleti üzemeikben és kijön néhány perces bevételükből a BLM-nek küldött összeg. Nem tudom, hallották-e, de a United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig 5000 új pilótát képezne ki akadémiáján, akiknek a tervek szerint legalább a fele nő vagy színesbőrű lenne. Legfeljebb kell majd ejtőernyő is. A lényeg, hogy itthon megőrizzék a jóember arcképét magukról, és magukat a legtoleránsabbnak tüntessék fel. Hogy ott messze, távol mi történik, az más kérdés.

Engem már csak egyetlen dolog érdekel az egész üggyel kapcsolatban: vajon ki volt az, aki precíz német fordításban a Hertha asztalára tette Petrynek a Magyar Nemzetbe adott nyilatkozatát? Ki volt az, akinek megakadt a szeme a cikken, hogy hoppá, ki lehet rúgni egy magyart, úgy, hogy a kormány is belekeverhető?

Na azt kéne felpofozni.

Facebook hozzászólások

  •  
  •  
  •