A szemlőhegyi morálfantom

28

„A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.”

Francois de La Rochefoucauld

Amint az várható volt, az országgyűlés első őszi ülése viharosra sikeredett. Hogy azután ez a vihar vajon a nemzetközi politika végtelen óceánján tombolt, vagy netán a biliben, azt ki-ki ízlése szerint ítélheti meg. Az ellenzék, miután útmutatást kapott a megfelelő morális álláspont tekintetében, a nyaralás után, kipihenten, újult erővel vetette magát a politikai küzdelmekbe. Attól pedig, hogy Orbán is jelen volt a teremben, mindenkit homlokon csókolt az ellenzéki múzsa.

Szabó Timi – Kabul szépe, aki még mindig nem tudta elmagyarázni, hogy mi a fészkes fenét keresett a háború kellős közepén, a CIA egyik közismert fedőszervének megbízásából a nevezett városban – többek között azzal vádolta Orbánbasit, hogy háromszázezer gyerek tolltartójába mulasztott el radírt venni. Továbbá bizonyosan saját kezűleg dobja ki a lakásából a fogyatékos, rákos gyerekét egyedül nevelő anyukát. Hiányoltam még a leányanyák első országos gyorskorcsolyázó versenyének elmaradását is a bűnlajstromból.

Aztán ott volt Gyöngyösi képviselő, aki nem túl régen még proskribálni akarta a zsidó képviselőket a parlamentben, most viszont antidemokratikus törekvésekkel vádolta a kormányt. Bár itt elbizonytalanodik az ember, hiszen utána azt mondták, hogy akkor hazudtak. És most? Sajnos ez ügyben kénytelenek vagyunk kizárólag az ő szavaikra hagyatkozni. Mert ugye mi lenne egyszerűbb és objektívebb módszer egy hazug ember kijelentésének igazságtartalmát megítélni, mint ama roppant egyszerű és objektív eljárás, hogy ők megmondják, mikor hazudnak. Tehát, ha megkérdezzük őket: most hazudtok? – és ha azt mondják: most nem! – akkor teljesen megnyugodhatunk. Csendben megjegyzem, hogy én boldogult Csurka Pista bátyámmal értek egyet, aki már az elején megmondta, mikor még – mint ma már tudjuk – hazudott a Jobbik vezetése, hogy ez a mostani az igazi arcuk.

Egyszóval mindenki hozta a szokásos és elvárható formáját.

De, most nem róluk szeretnék beszélni.

Legizgalmasabbként megszólalt ugyanis a szemlőhegyi morálfantom is. Én már az előző, a Bem téri tüntin előadott fellépésénél is elájultam a gyönyörtől, mint az a DK-s akciónyugdíjas, aki pont úgy járt, mint a szolnoki kislány: maga Feri segített neki. Állítólag. Csak nagyobb baja ne legyen. Ferinek, akinek ott – a korai időpont ellenére – kicsit már keresztbe állt a szeme, végső harcot hirdetett a kormány ellen. Az állapota mondjuk minden bizonnyal kedvezett neki ehhez, hiszen kétszer akkorának látta a tömeget, mely mint hatalmas, több ezer fejű gréczyzsolt állt szembe vele.

Talán ettől vadult meg, mikor kempingezni hívta őket.

Zárójel. A gréczyzsolt nem ember. Jelenség. Ő a fizikából is ismert spontán szimmetriasértés élő példája. Hiszen – a szimmetria szabálya szerint – valahol egy ugyanilyen, de okos embernek is kéne lennie. De ilyen nem születhet. Zárójel bezárva.

A mi Ferink szereti az ilyesmit. Legnagyobb találmánya a gördülő éhségsztrájk volt, még 2012-ben, akkor is sátorozott közben. A gördülő éhségsztrájk azt jelentette, hogy minden órában másik DK-s nem evett. Ő akkor is sajátosan kempingezett, mert aludni haza járt a zsidóktól elkonfiskált szemlőhegyi létesítménybe, a hülyék meg ott vacogtak a parlament előtt.

Az országgyűlésben aztán – ahol nincsenek ilyen sivatagi körülmények, fűtenek, hűtenek, enni adnak – végkép kiszabadult a benne lakozó Savonarola. Teljes vidéki táncos-komikusi arzenálját bevetette. Költői kérdéseket tett fel Orbánbasinak, ezúttal nem a prímszámok tárgykörében, úgyhogy válaszolni is tudott a saját kérdéseire. Most, hogy Sargentini megfújta a harsonákat (Feri és köre mindig lázba jön, ha valaminek a megfújásáról van szó), tudathasadásosnak, bárgyúnak és gyávának nevezte a miniszterelnököt, aki Magyarországnak képzeli magát. Obánbasi kihagyta a lehetőséget, hogy azt válaszolja, az még csak hagyján, hogy ő Magyarországnak képzeli magát, de Feri meg embernek.

Nagyszerű pillanat volt mikor azt taglalta, hogy a magyar választási rendszer nem érvényes, mert nem konszenzussal fogadták el. Nyilván ezzel szemben áll a teljesen érvényes brüsszeli választási szabály, amellyel a Sargentini-jelentést fogadták el. Azt is megtudtuk tőle, hogy tombol az antiszemitizmus, mert olyan antiszemita politikusokat, mint Horthy, Bethlen vagy Hóman állítanak példaképül a nép elé a kormány fasiszta tagjai. Ez valóban nyílt zsidó gyűlöletre utal, teljes ellentétbe a rá erősen jellemző filoszemitizmussal, mely abban is megtestesül, hogy egy kitelepített zsidótól vették el a Szemlőhegy utcai rezidenciát.

Estétől pedig gigatüntetés és kemping, amíg a kormány meg nem bukik. Szórakoztató időknek nézünk elébe.