A tanácstalanság választása

„És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem te szamarad vagyok-é, a melyen járni szoktál, a mióta megvagy, mind e napig? Avagy szoktam volt-é veled e képen cselekedni? Az pedig felele: Nem.
És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá magát és arczra borula.”

4 Móz. 22.30-22.31

Választásokat tartottak Németországban, a IV. Birodalom központi területein. Ez roppant hatással van természetesen a fél- és egész perifériákra is. Nekem a választási eredményeket meglátva valahogyan azonnal a bibliai Bálám szamarának esete jutott eszembe.

A történet szerint Bálák, a moabiták királya, mikor a zsidók sikerrel ostromolták földjét, követséget küldetett a bölcs és nagy hatalmú Bálámért, hogy átkozná meg a zsidókat, mert „a kit megáldasz, meg lesz áldva, és a kit megátkozol, átkozott lesz”. Bálám óvatosan kikéri az Isten véleményét, és az eltiltja az úttól, különösen az antiszemita jellegű átkozódástól. Mikor mégis szamárra száll és elindul a moabitákhoz, útját állja az Úr egyik angyala kivont karddal a kezében. Bálám azonban nem látja, ellentétben a szamárral, aki annál inkább. Szegény szamár meg is próbál kitérni a félelmetes jelenség elől, mert pontosan tudja, hogy az Úr angyalával nem lehet cicózni, pláne ha kard is van nála, ám Bálám, aki nem érti a dolgot, mindannyiszor jól elveri. Végül az Úr felnyitja az ő szemét is és „akkor meghajtá magát és arczra borula.” A történet egyik tanulsága mindenképpen az, hogy a tudatlan szamár is jobban tudja melyik út járhatatlan, mint a bölcs Bálám, ha az nem látja, amit látni kell.

A szamár azonban nem dönthet, ő csak azt tudja, látja, hogy merre nem. Hogy hová kéne menni és miért, ezt már Bálám dolga lenne eldönteni. Ha a gazda nem tud, vagy nem akar dönteni, akkor csak áll, mint a Bálám szamara.

Valami a Bálám szamarára emlékeztető dolog történt most Németországban is. A szamár német nép egyre nagyobb része látja azt, hogy az út amerre indultak nem járható. Azonban nem jelentkezik senki, aki megmondaná, hogy ha erre nem, akkor mégis merre menjenek.

Németország, a németek különben sem híresek a társadalmi innovációra való hajlamukról.

Mindig erős egyéniséggel rendelkező vezetők terelték őket a változások felé, mint Nagy Frigyes, Bismarck vagy akár Hitler. Ha ők tévedtek, a nép önként és dalolva masírozott velük a szakadékba. Két háborút is sikerült így elveszíteni. (Vagy egyet, de azt nagyon.) Ami külön bosszantó – most, így elnézve a negyedik birodalmat – tökéletesen fölöslegesen, hiszen a békét könnyedén megnyerték és a meghódított Európa még hálás is nekik érte. Most, hogy Anglia – szakítva az utóbbi évtizedek szerencsétlenkedésével – sok száz éves tradícióknak megfelelően visszavonul a kontinensről, végképp a németekre marad az EU.

A németek a háborúban a szövetséges légierő, illetve az orosz hadsereg által komoly érzékenyítő tréningen estek át. Nem csoda, hogy a mai napig érzékenyek az olyan vádakra, mint a rasszizmus, vagy a xenofóbia. Manapság, mikor egyre nyilvánvalóbb az eddigiek folytathatatlansága, zűrzavar támad és még mindig sokan bújnak a Bundemutti nadrágja mögé.

Őt legalább már ismerik.

A szocdemek szóra sem érdemesek, hiszen egy olyan párt, amelyik képes a nyilvánvalóan dühöngő elmebeteg Schulz urat kancellárnak jelölni, az nem tényező. A nagy pártok sok szavazót veszítettek, a kicsik feljöttek, egyébként meg általánosnak tűnik a szavazók tanácstalansága.

Akik örültek volna annak, ha a pestist leprával gyógyítanák és az EU hibáit még több EU-val szerették volna orvosolni, azok bizonyára bánatosak. A Bundesmutti nemigen lesz abban a helyzetben, hogy az EU-t reformálgassa és így a gall kiskakasnak sem lesz gyémánt félkrajcárja. (Hál’ Istennek jegyezném meg, mert elborzaszt az a lehetőség, hogy a franciák reformáljanak meg bármi olyat, ami ránk is hatással lehet.)

Végezetül, az eredmények honi libsi értékelésében – természetesen – tökéletesen tükröződik az az elfogulatlanság mellyel ők szemlélik a dolgokat. E szemléletmód talpköve egyébként Orbán Viktor. Ő az a kőszikla melyre a nemzeti libsi egyház épül. Bármiről szóljanak is a hírek, a buzi bálnák nemi életétől a német választásokig, a libsiknek szemügyre kell vennie, hogy miért rossz az Orbánnak. Ez nem nehéz, hisz figyelmesen olvasva a libsi ajtót, azzal a sajátos helyzettel találjuk szembe magunkat, hogy egyébként bármi történik is a világban az rossz Orbánbasinak.  A változatosságot csak az jeleni, hogy nagyon, vagy kevésbé rossz. Nem is lennék a helyében. Hiszen másoknak, közönséges halandóknak, általában az élet felváltva hoz rosszat vagy jót, és most íme, találunk egy embert, akinek csak rossz jut.

Nekünk egyelőre ez jutott a német választásokból.

Bálám szamara – a német nép nép – többször megállt már az úton, és az EU-s Bálám mindannyiszor elverte. Elverte és még homo- és xenofóbnak is nevezte, ami nagyon rosszul esett a szamárnak. Az EU-s Bálám ugyanis még nem látja az angyalt a karddal az úton állni. Azt sem látja hát, hogy az angyal maga Jibrīl (Gábriel) arkangyal, aki a Koránt is diktálta Mohamednek. A szamár pedig egyre tanácstalanabbul álldogál, miközben verik, és nem is érti, hogy Bálám – a Bálámok – miért nem látják azt, amit ő.