A törzsiségről

39
 

 

 

„Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van.”

(Máté 5,37)

Hegel, aki a spekuláció és – Kierkegaard szerint – az irónia mestere volt, kevés aforizmát hagyott maga után. Van azonban egy melyet megfontolásra alkalmasnak vélek haladó honfitársaink számára. „Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember.” – mondotta jeles német filozófus. Ez az a mondat, melyet nem szeretnek hallani. Pedig érdemes lenne, mint azt láthatjuk alább.

Vita -féle kerekedett a libsi megmondóemberek között a Mérce nevezetű neokommunista kiadvány oldalain. A vita tárgya pedig a törzsiség (tribalizmus) új keletű fogalma. A fogalmat egy „kutatás” keretében használták először. (Azért használom a szót idézőjelek között, mert szerintem az, hogy tisztázatlan módszerrel kiválasztott keveseknek manipulatív kérdéseket tesznek fel, az nem írja le egészen pontosan a kutatás általánosan elfogadott fogalmát és módszertanát.)

Maga a „törzsiség” fogalma is természetesen a haladó baloldal nyugati szellemóriásainak erőfeszítése nyomán keletkezett, ugyanis még véletlenül sem fordulhat elő, hogy honi libsijeink valamit maguktól találnak ki.

Természetesen ez a szó sem ezt jelentette egy boldogabb világban, mielőtt a haladás lepcses szájára vette.

Az egy szállásterületen élő, azonos nyelvet beszélő, azonos kultúrájú emberek csoportjait értették alatta csupán, akiket a nyelven és a kultúrán túl többnyire vérségi kötelék, az ősök tisztelete is összefűzött. Az adott történelmi körülmények között természetes és normális berendezkedés volt. De hát a haladás egyetlen szellemi tevékenysége kimerül abban, hogy régebbi fogalmakat tartalom nélküli szavakként használ.

A szó ügyesen van kitalálva. A „törzs” ugyanis valami régi avítt, barbár dologra utal – az ő fejükben legalábbis. Lásd még: kőbalta, ősember, vidéki szavazó. Mostanság ilyen definíciót olvashatunk vele kapcsolatban: „A tekintélyelvűség, az identitásféltés, az antipluralizmus és a fekete-fehér (manicheus) világnézet kombinációja a törzsies politikai gondolkodásmód.”  – írja a Mérce oldalain a méltán ismeretlen Krekó Péter és Juhász Attila. Továbbá: „A nyugati világban mindenütt szemtanúi lehetünk az új törzsies gondolkodást erősítő populista korszellem terjedésének…”.

Zárójel. Már a „populista” szó is figyelemre méltó. Pontosan azért nincs rá magyar kifejezés, mert az nem lehetne negatív. A populizmus ugyanis eredeti jelentéstartalmában a nép véleményével és kívánságaival való azonosulást jelent, s mint ilyen, teljesen demokratikus, mi több, követendő lenne. Zárójel bezárva.

A másik erősen elmarasztalóan használt jelző a tekintélyelvűség. A tekintélyelvű személyiség – avagy a fasizmusra való hajlam – a frankfurti iskola jelesének Adornonak a szellemi gyermeke és a marxizmus, a pszichológia, valamit a szociológia nászából született. Olyan is. A tekintély módszeres tagadása anarchiához vezet, ezt minden normális ember és minden józan filozófus is látta/látja. Tán a legjobban Molnár Tamás foglalja össze: „Az autoritás kötőanyag, amely együtt tartja az embereket, az a tényező, amely lehetővé teszi, hogy támaszkodjanak egymásra…” – írja „Az autoritás és ellenségei” című könyvében.

Ami a „törzsi” világkép manicheus jelzőjét illeti, az még viccesebb. A manicheusokat, a manicheizmust valóban jellemezte a jó és rossz harca köré fonódó teremtés-mítosz, ezzel azonban nem álltak egyedül, ez minden monoteista vallás szükségszerű alapvetése. Isten ugyanis jó, azonban a földi világ, a tapasztalatok szerint, tele van rosszal, és ebből a felismerésből keletkezik a jó és rossz háborújának gondolata. Erre utal a fenti Máté idézet is.

Továbbá, ha már a manicheizmus vádjánál tartunk, figyelemre méltó, hogy a modern ballibsizmus eredetét „felvilágosodásnak” nevezik, ami meglehetősen pontos analógiát mutat a fény és a sötétség harcának valóban manicheus eredetű gondolatával. Nem is beszélve arról, hogy a szerintük legvédendőbb szexuális kisebbség magyar neve is a manicheus bogumilok elnevezéséből ered, akik állítólag metafizikai okokból űzték ezt a sportágat. Bagoly mondja hát a verébre…

Az egész annak a fárasztó és unalmas erőlködésnek része, hogy valami új és lehetőleg még vádlóbb jelzőket találjanak a nekik nem tetsző politikára.

A kérdés persze az, hogy miért teszik ezt? Nos, szerintem azért, mert Hegel tanácsa ellenére nem akarnak népük (ha az ő népük) hite és szokásai szerint élni. Azért, mert valójában – mint már utaltam rá – ők a manicheusok és ennek értelmében bírnak gnózis, a megvilágosodás ajándékával. Ők jobban tudják. Ezért azután néhány obskúrus értelmiségi tanai kedvéért sutba vágnák a hagyományokat, az együttélés kialakult és bevált  szabályait, mert azok kiváltották tanítómestereik haragját és mert azok „rosszak”.

Ki hát a manicheus?

Hogy elképzeléseiket keresztülerőltessek a társadalmakon, hogy megszüntessenek minden eltérő színt, irányzatot és berendezkedést, nem riadnak vissza az erőszaktól sem. Elég csak az utóbbi idők forradalmárkodó elmebaján végigtekinteni. Addig is míg a szívüknek kedves vérfürdő eljön – jó libsi értelmiségi módra – a „tudomány”, a „kutatás” mögé bújnak.

Ne higgyünk nekik.