A tudomány II.

„Az ideológia olyan folyamat, melyet az úgynevezett gondolkodó tudatosan visz ugyan végbe, de hamis tudattal. A tulajdonképpeni hajtóerőket, amelyek mozgatják, nem ismeri meg; máskülönben nem is volna ideológiai folyamat. Ezért hamis, illetve látszólagos hajtóerőket képzel el.”

Karl Marx

Ott hagytuk abba, hogy nem tudjuk meghatározni, mi is a tudomány.

Ezt a sajnálatos helyzetet aztán a gender-propagandisták, sanda módon, ki is használjak, mikor érvként előráncigálják, hogy vannak más, logikailag konzisztens módon nem megalapozható tudományok is, mint pl. a teológia, és akkor azt is „be kéne tiltani”. (Csak piszkálódásként jegyzem meg, hogy egyetlen tudományt, még a természettudományt sem lehet logikailag konzisztens módon megalapozni, tekintettel bizonyos ismeretelméleti kifogásokra.) Ez az érvelés azon alapul, hogy a gender studies és a teológia egymáshoz hasonlóak.

Az efféle összevetések ugyebár az analógiákon alapuló magyarázatok közé tartoznak. Az analógia azt jelenti, hogy ha két dolog néhány fontos tulajdonságban megegyezik, akkor várhatóan – de egyáltalán nem biztosan – más tulajdonságaikban is hasonlóak. (Ez, így előadva, logikából kettes alá, de most ennyire futotta.)

A gender studies és a teológia összehasonlítása érdekes gondolat, és nagyon hülyének kell lenni hozzá.

Olyannak, mint például Brendel Mátyás, az ateista vallás honi főpapja, akinek szellemi állapotáról csak annyit, hogy Vágó Istvánnal vannak egy eklézsiában. Ami, lássuk be, komoly problémákra utal.

Én most inkább a különbségekre koncentrálnék, mert szerintem azokból azért több van.

Először is ugye a teológia az ember szellemén keresztül akarja magyarázni a világot, míg a gender az ivarszervein keresztül. Persze kinek melyik alkatrésze a fontosabb. Az ivari tevékenység mindent meghatározó voltát először a derék Freud doktor vetette fel a 19. század végén. Neki bizonyára állandóan ezen járt az esze és úgy találta, hogy páciensei, a középkorú, gazdag, férjeik által elhanyagolt, hisztériás, bécsi zsidó nők is hasonló cipőben járnak. A velük való beható ismeretség tanulságait aztán kiterjesztette az egész emberiségre, úgy vélvén, hogy a fenti csoport kitűnően reprezentálja azt. Nekem ez már a neves pszichiáter műveinek első olvasásakor is meredeknek tűnt, mert úgy véltem, hogy a hisztis asszonyokkal készített mélyinterjúk nem biztos, hogy egy afgán kecskepásztor lelki életére vonatkozóan is releváns tanulságokkal szolgálnak. De hát, az én aggályaimtól teljesen függetlenül, az emberi psziché vizsgálatának ez lett az alapja szerte az atlanti kultúrában.

Így jutottunk el, nagyszerű intellektuális pályát befutva, az ideáktól a kukiig. Csak gratulálni tudok magunknak.

További izgalmas különbség – már csak a tudományos teljesítmény okán is – hogy a gendernek, ellentétben a teológiával, nem igazán sikerült olyan alakokat felmutatni, mint Ágoston, vagy Aquinói Tamás. Az ő műveik, a teológiai vonatkozásoktól eltekintve is, az emberiség közös kultúrkincsének olyan részei, melyek nélkül bizony sokkal szegényebbek lennénk. Aki szerint Pető Andrea, vagy akár Judith Butler – ő a gender tudomány anyja/apja (a nem kívánt törlendő) – munkássága összevethető az övékkel, az jelentkezzen. Az orvosánál.

Az sem mindegy azután, hogy míg a gender studies néhány ütődött, többnyire igen rút nőszemély belügye, addig a teológia a világon élő néhány milliárd keresztény hívő számára kínál szellemi táplálékot. Így aztán, akár pusztán mennyiségtani szempontból is, némileg nagyobb érdeklődésre tarthat számot.

Az is fontos a szóban forgó ügy szempontjából, hogy Magyarországon teológiát nem tanítanak állami egyetemen.

Kizárólag az egyházi fenntartású intézményekben teszik ezt, s mivel az egyházak munkájának, világnézetének alapja a teológia, ezt tán nem lehet felróni nekik.

Végezetül pedig a gender fontosságát majd eldöntjük, mondjuk úgy kétezer év múlva, merthogy a teológiának sikerült ennyi időt kihúznia a kezdetei óta.

Visszatérve arra a megállapításra, hogy nem tudjuk megválaszolni a „mi a tudomány?” kérdést, azt viszont meg tudjuk mondani, hogy mi nem az. Meglehetősen sok dolog van a világon, melynek csak ilyen, negatív definícióját tudjuk megadni.

Az ideológia például minden bizonnyal nem tudomány. Csak annak akar látszani.

Tévedés, sőt hiba – itt is ezzel állunk szemben – az ideológia és a tudomány összekeverése, amint arra maga Marx elvtárs is rámutat a fenti idézetében, és nem csak a hibás kiindulópont okán, amire a proletariátus nagy tanítója felhívja a figyelmünket. Ellentétben az ideológiával, a tudomány ugyanis alapvetően leíró jellegű, és ennek jegyében óvakodik attól, hogy világleírását értékterminusokban fogalmazza meg. Nem osztja a világot jókra és rosszakra, elnyomókra és elnyomottakra, nem ítél felette, hanem leírja amit tapasztal és amit a tapasztalatból általánosítani képes.

Magyarázni és nem megváltoztatni akarja a világot.

A kettőt persze könnyű összekeverni, hiszen korunkban, megtévesztő módon, az ideológiák is magukba olvasztják a tudomány önkényesen kiragadott, céljaiknak éppen megfelelő elemeit, manapság elsősorban azért, hogy utána magukat is tudományként tüntessék föl. Ha ez sikerül, mint esetünkben, akkor kedvező helyzetbe kerülnek, hiszen az ideologikus propagandát, mint „tudományt”, maga a lerombolni vágyott társadalom fogja támogatni és legitimációt is nyer a „tudomány” tekintélyétől.

Az ideológia nem tudomány, hanem politikai eszköz, a társadalom befolyásolását szolgálja, bizonyos célok érdekében. Az ideológia legitim dolog, csak nem az egyetemeken szokás művelni, hanem a párttovábbképzéseken.

***

(Lehet, lesz még egy folytatás.)