Az alap két ága, avagy Orbán fasiszta

„Az emberek agyában levő ködképződmények is az ő anyagi, empirikusan megállapítható és anyagi előfeltételekhez kötött életfolyamatuk szükségszerű párlatai.”

Karl Marx és Friedrich Engels : A német ideológia

Nagy fába vágta fejszéjét Zsurzsán Anita, mikor a Mérce című vulgárkommunista propagandakiadványban kísérletet tett a fasizmus fogalmának újradefiniálására.

Az illető hölgy, akiről már írtam is, ezúttal komoly elméleti munkát kívánt végezni, melynek eredményeként azt is megtudhatjuk, hogy mi bizony fasizmusban élünk. Szerinte. Sutba vágja a fasizmusról írott könyvtárnyi értekezést, és saját szellemi mélységéből merít a munka elvégzéséhez. Annyit már most előre bocsáthatok, hogy nem kellett hosszú nyelű merítőedény.

Az őrület azzal kezdődik, hogy Anita kifejti: a fasizmus szót mindenki összevissza használja, anélkül hogy tudná miről beszél. Ez pedig nem más, mint „szellemi zűrzavar és káoszteremtés” ami „a fasiszta politikai stratégia szerves része”. De majd ő megmutatja.

Sajnos teljesen nyilvánvaló, hogy ő is így használja, és hogy a fasiszta politikai stratégia az ő esetében teljes sikert aratott, már ami a szellemi zűrzavart és káoszt illeti.

Mielőtt továbbmennénk lássuk egy kezelhető, értelmes fasizmus definíciót: „A fasizmus olyan antimarxizmus, amely az ellenfelet egy radikálisan ellentétes, vele mégis szomszédos ideológiával, és csaknem azonos, mégis jellegzetesen átformált módszerekkel megsemmisíteni igyekszik, de mindig a nemzeti önfenntartás és autonómia széttörhetetlen keretein belül” – írja a kitűnő Ernst Nolte, akit egyébként ezért, a szerzőnőhöz hasonló szellemóriások, fasisztának bélyegeztek.

Anita filozófusnő ezzel szemben azt találja írni, hogy: „a fasizmus határozottan és egyértelműen a jobboldali tradícióban gyökerezik”. E kijelentés radikális ostobaságában, mint cseppben a tenger, tükröződik mindazon olvasmányok összessége, melyeket a mi Anitánk – nyilván időhiány miatt – elmulasztott elolvasni a fasizmussal kapcsolatban. A klasszikus (olasz) fasizmus ugyanis egyértelműen baloldali gyökerekkel rendelkezik, azaz szomszédos ideológia.

Ezen kívül figyelmébe ajánlom a német NSDAP elnevezését, melyben egyszerre szerepel a szocialista és a munkáspárt megnevezés. A fasizmus aztán, baloldali gyökereinek megfelelően, tagadja a tradíciókat, a vallást, bevallottan „új” embereket akar „kinevelni”, isteníti a tettet, az ifjúságot és a technikai modernitást. Államszervezésében – a létező szocializmussal teljesen megegyező módon – autokrata és központosító.

Ezek pedig semmiképpen sem nevezhetőek „jobboldali” dolgoknak – még Anita szellemi nívóján sem.

A fejtegetés további részében, miután megvádolja a fasizmust mindazzal, amit a forradalmi baloldal vall és szokott csinálni, Anita arra az ijesztően ostoba következtetésre jut, hogy a fasizmus – manapság – nem más, mint „módszer”. Méghozzá a hatalom megragadásának „módszere”. Az ideológia és a módszer fogalmának összekeverése, illetve e fogalmak zavaros használata még akkor is megdöbbentő tudatlanságot tükröz, ha eleve nem vártunk sokat a szerzőtől.

Így jutunk el a mű szellemi mélypontjához. Ezt olvassuk ugyanis álmélkodva: „A hagyományos liberális demokrácia alapjának két ága a szabadság és az egyenlőség.”

Tehát az alapnak két ága van. Anyám borogass!

Majd pedig: „A szabad cselekvés alapfeltétele pedig az igazság birtoklása.” Itt egy újabb súlyos fogalmatlansággal állunk szemben. „Az” igazság birtoklása ugyanis lehetetlen, tekintettel arra, hogy az egy absztrakció. Az igazságot egy állítás és a valóság ellenőrizhető tényei közötti összefüggésként szoktuk elgondolni. Ez azonban nem „az” igazság, hanem egy lokális, kiragadott eset igaz, vagy nem igaz volta. A művésznő azonban úgy véli, ő és a hasonszőrűek birtokolják ezt az igazságot, így aztán szabadok.

És valóban. Ugyanis semmiféle valóság, vagy tudás nem köti őket.

A mű későbbi részeiben tanúságot tesz még arról, hogy ki mindenkit nem olvasott, vagy amit olvasott tőle, miképpen érti félre. Végül pedig az egész a magyar politika fasizálódásának bizonygatására fut ki, nem felejtve el megemlíteni Putyint és Erdogant. Csodálkozom, hogy Mészáros Lőrinc miképpen maradhatott ki. Végezetül  Lukács György és Ernst Bloch emlegetésével antifasiszta ellenállásra szólít fel.

Védekezésképpen elmondom, azért vesztegettem ennyi időt és karaktert erre a zavaros, a tudatlanság legmélyebb bugyraiban motozó irományra, mert a maga nemében  meghökkentő. Ez a nőszemély „filozófusként” van aposztrofálva (tudják, mint Platón) és doktori hallgató valamely egyetemen.

Tudom én, hogy a felsőoktatás színvonala hanyatlik, de ennyire?

Ebben az értelemben Anita nem egy ostoba liba, hanem tünet. A felsőoktatás és egyáltalán az oktatás csődjének tünete. Vajon ki és miért engedte át bármely vizsgán? Hiszen tisztán látható, hogy némi neomarxista csasztuskákon és kocsmai beszélgetéseken túl semmiféle ismerettel nem rendelkezik mindarról, amiről veszi magának a bátorságot beszélni.

A honi libsizmus ikonjai, Radnótitól György Péteren át Vajdáig, minden tévedésükkel és elfogultságukkal együtt művelt, olvasott emberek. Elemi érdekük lenne, hogy megakadályozzák kedvelt ideológiájuk efféle ostoba műveletlenségbe hullását. Bizonyára módjuk lett volna az első félév első vizsgáján eltanácsolni ezt a szerencsétlent, és akkor most nem hozna szégyent a fejükre. Nem tették és mi pedig arra számíthatunk, hogy Anitákkal leszünk körülvéve. Nehéz idők jönnek.