Az EU végzete

23
 

 

 

„Soha nem lépek be olyan klubba, amelyik hajlandó befogadni engem.”

Groucho Marx

Rettentő hír járta be a szittya közéletet. Az emberek spontán csoportosulnak az utcákon és erről beszélnek, erről trécselnek manikűröslányok a kuncsaftokkal és erről szól a média: Hont András a magyar újságírás olimposzi törpéje, a függetlenség vésznemtője kilépett a z Európai Unióból. A szörnyű hír elterjedése óta Juncker egyfolytában iszik, Merkelt pedig állítólag szoknyában látták beosonni az AfD nagygyűlésére. Nagy a baj, a nemzetközi helyzet fokozódik.

Minderről az álmélkodó közönség egy nyílt levélből értesülhetett, melyet a nevezet Hont András intézett az EU-hoz. Ebben először „seggfejnek” később pedig – a Simicska-féle testváladék-retorika szabályai szerint – „gecinek” nevezte az EU-t. Hogy pontosan kinek üzen az vitatható, a nyílt levél – Hont többi irományához hasonlóan – stiláris nehézségekkel terhelt, ám talán joggal tételezhetjük fel, hogy konkrétan az EU- vezetésére gondol. Bár (Hont közírói ténykedésére jellemző egót figyelembe véve)  nem lehetetlen az sem, hogy az EU mind az ötszáz millió lakosát, Svédország zordon észak-fokának migránsaitól a görög szigetek szír kvantumfizikusaiig, egyaránt mindenkit illetett a fenti jelzőkkel.

Abból a szellemi sztratoszférából, ahol ő él, bizonyára egyformának tűnünk.

Mielőtt elemeznénk András galaktikus jelentőségű gesztusát, érdemes egy pillantást vetni a szerző életútjára, mintegy genealogikus aspektusból. Jó családból származik: nagyapja hithű kommunista színházi ember volt, apja III/III-as besúgó. Ő maga eleinte Fideszes, ám valamikor 2003 körül kirúgták. Szerinte azért, mert bírálta a „vezetést”, a rossznyelvek szerint pedig azért, mert jó pénzért, másodállásban bedolgozott az enyveskezű Hunvald-féle szoci önkormányzatnak. Azóta aztán igazi őrkutyája a szabad sajtónak – no, nem valami kaukázusi juhászra, vagy pitbullra kell gondolnunk – nem, ő egy vér-csivava; de a pedigréje, mint fent láttuk, legalább rendben van. Jelenleg a HVG újságírója. (Ennek később még jelentősége lesz)

A levélből kiderül, hogy András, a csivava, azért neheztelt meg az EU-ra, mert az, bűnös hanyagsággal, a mai napig nem vonult be tankokkal fatornyos hazánkba, annak ellenére, hogy itt a sajtószabadság lábbal tiprásának esete forog fenn. Mint írja: „Magyarországon – merthogy rólunk van szó – az úgynevezett „választást” követően megszűnt az egyik legrégebb óta működő, országos napilap, így a kormánytól független napilapok száma – tessék figyelni –: 1.” Mert ugye nem Lajos zárta be a boltot, hanem a „kormány”. Hogy ezt a „kormány” hogyan csinálta, miközben a média Lajos tulajdonában volt, az Hont titka marad. Majd – megragadván az alkalmat, hogy rúgjon egyet libsi kollégáiba – így folytatja: „Vicces, de az a helyzet, hogy a hatalommal szembeni ellenpontot egy sértett oligarcha jelentette, és részben az ő pénze tette lehetővé, hogy ellenzéki szereplők, független értelmiségiek is képernyőre jussanak, és hogy a köztereken ne csak a kormány üzenetei látszódjanak.”

Megjegyezném, hogy számomra sokkal viccesebb, ahogyan a függetlenobjektív sajtómunkások Lajos szőrös mancsát nyaldosták a megfelelő összegért, és mikor ugyanez a szőrös mancs kitekerte a nyakukat, akkor meg csodálkoztak.

Innentől az tételes felsorolása következik azon galádságoknak melyeket az EU elnézett Orbánbasinak, ahelyett hogy Kufstein várába csukták volna kurtavasban és kinevezték volna gauleiternek Márki-Zay Pétert. András megvetően nyilatkozik még az EU vállalatairól is melyek „vígan igazodnak a kurzus által diktált szabályokhoz”. Elképzelem, amint a Volkswagen, vagy a Mercedes urai rémületükben az asztal alá bújnak Orbánbasi kegyetlen tekintete elől.

Ami a sajtó szabadság ellehetetlenítését illeti, az szerinte azért van, mert a kormány nem juttat megfelelő mennyiségű pénzt a függetlenobjektív sajtóorgánumok számára. Ehhez képest meglepő, hogy a Népszava című kiadványt – amely szerinte „egy átláthatatlan, kevéssé ízléses háttéralkunak köszönheti létét” – elítéli azért, hogy pénzt fogad el a kormánytól.

Akkor most kell az a pénz, vagy nem?

A természettudományokban úgy vélik, hogy egy teória addig áll fenn, míg egy kísérlet meg nem cáfolja. Ha az a bizonyos kísérlet úgy sikerült, akkor a teóriát elvetik. Mármost van ez a bizonyos HVG című kiadvány, melynek pénztáránál András a fizetését kapja és ezt a lapot a saját munkatársai által tulajdonolt cég tartja fenn. Szép sikerrel. Például 2015-ben 141 millió forint adózott eredményt mutattak ki, amit aztán gondosan el is osztattak maguk között. A fenti szabály szerint márpedig mindaddig, amíg egy olyan függetlenobjektív, teljesen haladó sajtótermék létezik, amely megél Orbán rendszerének sivatagában, addig szerintem – és a logika szerint – nem állítható, hogy ez lehetetlen. Talán a többiek nem elég ügyesek és jól megbüntette őket a piac láthatatlan keze – melyért András rajongni szokott – és mely láthatatlan kéz e világi megtestesülése valamiért megkülönbözhetetlenül hasonlít Lajos mancsára.

Talán a tisztelt kollégák a kelleténél jobban megszokták, hogy valaki pusztán azért fizeti őket, mert vannak.

Itt állunk most. Hont András kilépett belőlünk és betölthetetlen űrt hagyott maga után, nem is beszélve a várható adminisztratív kalamajkákról. Például ezentúl Hont András és az EU határán helyre kell állítani a határőrizetet és vámokat kell szedni.

Sajnos az EU területén András ezután csak külön engedéllyel vállalhat munkát és az EU-s állampolgárok, hasonlóan, nem dolgozhatnak nála. Hogy ezt hogyan oldják meg, azt nem tudom, de kíváncsian várom az eseményeket.