Az oroszok már a spájzban vannak

40

„Bellum omnium contra omnes”

Mint azt a haladó sajtóból jól tudjuk, az utóbbi időkben az oroszok megdöbbentő és ijesztő tetteket hajtottak végre. Megnyerték az amerikai elnökválasztást, bevették Aleppót és elhitették a facebookozókkal, hogy a C-vitamin jó az elhülyülésre.

Az orosz medve karmait a szűzi Európa felé nyújtogatja, ennek első lépéseként Orbánbasit magukhoz édesgették. Igaz, Európa üde szűziessége már kissé megkopott, inkább fonnyadt lotyóra emlékeztet, de hát a fene sem igazodik el egy medve ízlésén.

Az oroszok a spájzban vannak, na.

Ja, és az emberi jogok szibériai bizottmányának tagjai Twitter üzenetben közölték: bizonyítékuk van arra, hogy Vlagyivosztok közelében építik a #halálcsillagot. Többen Darth Vadert is látni vélték doni kozáknak álcázva, amint a tenyerében lévő picinyke 3D-s Putyinnak jelent. Mondjuk a Vader nagyúrról szóló hírt a bizottmány is kétes jelzővel látta el, tekintettel arra, hogy egyugyanazon italbolt közönsége tanúsította az esetet.

Maga Clintonné – a haladás utolsó sziklaszilárd amazonja, akinek igazmondásához nem férhet kétség – állapította meg, hogy őt bizony Putyin személyes bosszúja fosztotta meg a demokrácia megmentésének lehetőségétől. Ezt pedig azért kellett elszenvednie, mert anno kétségbe vonta az oroszországi választások tisztaságát. A választások tisztasága pedig nem más, mint egy ország demokratikus bizonyítványa.

Egyszerűen nem lehet egyes.

Hillary szerint ezt a kritikáját vette annyira zokon a gaz Putyin, hogy cserébe megnyerte Trumpnak az elnökválasztást. Erre a demokratikus bizonyítványra kell talán gondolnunk mostanában is, mikor az ő hívei éppen az amerikai választások tisztaságát vonják kétségbe. De ne gondoljunk erre. Már semmi sem lehetetlen, az oroszok Amerikában is összezúzták a demokráciát.

Mindezen káprázatos és kétségbeejtő eredményeket nem mással, mint a média hatalmával érték el. Durva álhíreket és hazugságokat terjesztenek az internet hiszékeny népének és még világméretű televíziós hálózatot is tartanak fenn ugyanezen hírek szétterítésére. Rettenetes.

Még szerencse, hogy mindez a fejlett nyugaton elképzelhetetlen.

Egyszerűen képtelenek lennének így tenni, az acélos erkölcsi érzékük lehetetlenné teszi. Úgyhogy bízhatunk bennük. És még mennyivel jobban bízhatnánk, ha meg is találják azokat a tömegpusztító fegyvereket Irakban.

A kiépülőben lévő orosz világuralom legutóbbi diadalmas eseménye Aleppó bevétele. Aleppó egykoron a kies Szíria egyik legnagyobb városa volt, manapság előrelépett és az ország legnagyobb romhalmazává vált. A szír belháború egy pontján a várost elfoglalták az iszlamisták a felkelők, most pedig az oroszok, a szírek és még ki tudja kik visszafoglalták. Mindeközben borzalmas jelenetek játszódtak le, a kormányerők kegyetlenkedései túlmentek minden határon. A háttérben persze az oroszok álltak, hiszen ők imádnak kegyetlenkedni. Minderről azért tudunk csak, mert Aleppó lakóinak nincs mit enni, inni, rettegnek is állandóan, ezért aztán Twittereznek. Az sokat segít.

Minderre azért kerülhet sor, mert a szíriai mobiltelefontornyok köztudottan lövésállók, áramellátásukat egy saját, szintén golyóálló erőmű biztosítja, a szír free WiFi hotspotok meg közismerten elpusztíthatatlanok. A fehér, „Telefonszerelő” feliratú klepetusban közlekedő karbantartókat pedig a tankok átengedik a zebrán, így az fütyörészve felmászik a toronyra, letörli az antennáról a galambszart és az utcán felrobbantott embereket – hadd twitterezzenek azok a szegények – és továbbmegy a következőhöz.

Ilyen nagy dolog a technika.

Amit pedig a Twitteren írnak, el kell hinnünk, hiszen csak az oroszok hazudhatnak és trollkodhatnak, más nem. És mert ugyanezt állítja az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja is, akiknek hinni kell már csak azért is, mert a jeles szervezet központja a közeli Londonban van, ahonnan messzire belátni Aleppóba, valamint tagjai kizárólag az  iszlamisták a felkelők közül toborzódtak, akik – értelemszerűen – nem oroszok, így az igazat és csakis az igazat mondhatják. Ez ilyen egyszerű.

Furcsa dolog az, hogy az ugyancsak ostromlott Moszulból például – hogy, hogy nem – nem érkeznek ilyen kétségbeesett üzenetek. Jó, tudom, nagyon különbözik a két eset.

Moszult például felszabadítják, míg Aleppót elfoglalják. Óriási különbség.

A másik ok lehet, hogy Moszult a törökök, a kurdok, az irakiak és amerikaiak ostromolják és ők mindannyian híresek humanizmusukról. Ők véletlenül sohasem lőnek le civileket. Viccből talán, de véletlenül soha. Az ajtóban előreengedik a nőket és kizárólag a „Terrorista” feliratú láthatósági mellénybe öltözött bűnözőket és (emberi) jogsértőket lövik le. A vöröskeresztes tankokról pedig bizton tudjuk, hogy az mentő. A bűnbánónak mutatkozó ISIS harcosokat repülőjeggyel és németországi letelepedési engedéllyel látják el, hiszen mindenki tévedhet, emberek vagyunk.

Egyszerűen nincs miről Twitterezni. Esetleg egy-két kép a pajkosan játszadozó tevecsikókról és slussz. Mert ilyen egy igazi, haladó, humanitárius háború. Igaz, így az ostrom kissé lassabban halad – nagyjából sehogy – de hát idő az van, és ki olyan elvetemült, hogy halottak árán akarjon győzni egy háborúban.

Csak az oroszok.

A helyzet az, hogy halvány fogalmunk sincs, mi zajlik Szíriában. A felek mindegyike notórius hazudozó, és akik – ha vannak ilyenek – tudják mi történik, valójában nem kötik az orrunkra. A „felkelők” előszeretettel használják védőpajzsként a civileket, továbbá a puszta logika is azt diktálja, hogy a kormányerők számára kedvezőtlen a civilek kiirtása, mivel ők egy országot akarnak helyreállítani – hogy erre mennyi esélyük van, az más kérdés – és nincs ország lakosság nélkül.

A haladó nyugat pedig a vesztét érzi, és úgy gondolja, ha újra felfesti az égre a mohó, gonosz orosz medve képét, mint a régi szép hidegháborús időkben, akkor a félelem újra a liberális akolba terelheti az ijedt birkákat. És a bejáratokat természetesen farkasok őrzik majd, mert hát a birkák képtelenek vigyázni magukra.

Már befejeztem ezt az írást, mikor – mint Anzelmnek a Proslogionban – eszembe jutott valami. Tulajdonképpen Mátyás óta mi minden háborút elveszítettünk. Mi több, bárki, akivel szövetségben voltunk, az is. Most tehát, hogy NATO-tagok vagyunk, már én is kezdek félni az oroszoktól.