Az ostrom vége

127
 

 

 

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;”

Arany János: Szondi két apródja

Úgy tűnik, véget ért a Vas utcai ostrom, a vár elveszett. Az ostromlottak – szabad elvonulás fejében – feladták a várat. A megállapodás nagyvonalú, hiszen a védők fegyvereiket, a laptopokat, tableteket és mobilokat a libsi orgánumok telefonszámaival, valamint KariGeri áldását, mind magukkal vihetik. Maga a vár – amint az ostromok után megszokott – renoválásra vár majd. Bár esetünkben nem a várvívó hadak ágyúi, hanem védők tettek kárt benne, de ez, a renoválás szempontjából, teljesen mindegy. 

Fordított esetben, ha a fideszesek foglalnak el valamit és hagynak trágyadombot maguk után, már olvashatnánk a Mérce pixelein TGM tollából a könnyekig megható írást, mely szerint a gazdag, fasiszta úri gyerekek után megtört derekú, göcsörtös kezű, minimálbéren tartott, rabszolgatörvénnyel sújtott proletár asszonyoknak kell takarítani. Törékeny termetüket a tőke megtörte – gondoljátok meg proletárok. Ez most nem így lesz, hiszen ez a takarítás a proletariátus ünnepe esetünkben.

Már maga az ostrom sem volt mindennapi, hiszen az erődítményt egy darab obsitos ezredes támadta, ezred nélkül, ami – lássuk be – nem túl szokványos eljárás. Amint az sem, hogy itt maguk a védők szerették volna, ha minél számosabb és jobban felfegyverzett had támadja őket CNN-es vágóképeken. A gaz ellen azonban ezt nem tette meg, és most anélkül kell elvonulniuk, hogy mártíromságukkal bejárták volna a világsajtót. Mit nem adtak volna azért a képért, melyen Fullajtár Andrea forró, gluténmentes, vegán gulyáslevessel locsolja az ostromlókat. Egyszerűen nem tudták kivárni amíg Biden beküldi a tengerészgyalogosokat.

Kevésen múlott.

A magam részéről kicsit sajnálom a dolgot, hiszen ilyen depresszív, őszi, járványos időkben a legkisebb szórakozásért is hálás az ember. Márpedig a védők haditettei, úgyis mint hülyébbnél hülyébb videók, képek közzététele, valamint a kardalok valódi felüdülés voltak, órákig lehetett röhögni rajtuk és fergeteges indokot szolgáltattak a színházlátogatás elkerülésére az eljövendőben, hiszen – vélhetően – későbbi karrierjük során is ugyan ilyen tehetségtelen idiótáknak fognak mutatkozni.

Az ostrom kimenetele – állítólag – a dögvész miatt alakult így. A ragály egyébként a várostromok alkalmával szinte természetes. Jámbor András okleveles propagandista és hobbi-szociáldemokrata egészen odáig ment, hogy szerinte a ragály is csak azért tört ki, hogy a vár elessen. Ezt virológiai szempontból sajátságos magyarázatnak tekinthetjük, hacsak propagandistánk nem tekinti a járványokat Isten büntetésének. 

Zárójel. Szegény Jámbor Andrásnak ugyanis immár pecsétes papírja van róla, hogy főállású propagandista. Eddig is az volt, csak tagadta. Most már nem teheti, hiszen Kiss Ambrus a nevére vette őt és immár hivatalosan is a gazdája parancsait teljesíti: ül, fekszik, pacsit ad és nem utolsósorban támad. Igazi „szociáldemokrataként”, végre meglelte hazáját a velejéig rothadt Gyurcsány kormány egyik tettestársának ölében. Nem érdeklik már a mikroadományok, hiszen minden hó végén egy megfelelő makroadomány várja. Mivel pedig Kiss Ambrus Fletó egyik mocskos, szőrös mancsa a Fővárosi Önkormányzatban, bátran állíthatjuk, hogy Jámbor pedig a piszok az egyik karom alatt. Összenő, ami összetartozik. Zárójel bezárva.

Azt nyilatkozták a hős védők, megkoronázandó az eddigi marhaságokat, hogy „a blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”. Ez egy roppant érdekes gondolat. Elképzelhetjük, amint induláskor mindenki a hóna alá vesz egy, más művészek által cukira fazonírozott blokádot és azzal távozik. Aztán majd otthon sem hagy kitakarítani, sátrat ver fel és nem engedi a nagypapát a fürdőszobába, majd minderről művészi videókat tesz fel a Facebookra, hadd rettegjen Orbánbasi. Esetleg, nyomatékul, énekel és táncol is hozzá. Már alig várom. Most épp látok egy fotósorozatot, mely a védők elvonulását ábrázolja. És tényleg, mindenkinél hatalmas gurulós bőrönd, szatyor, tescós ládika és egyéb a blokád szállítására szolgáló eszköz található. Úgy tűnik, egyesek igen nagy blokádokat visznek haza, míg mások – a megalkuvók(?) – jóval kisebbet, látható méretbeli különbség van blokád és blokád között. Az elvonulást egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, ahol felvonult az egész blokádos keménymag, és természetesen daloltak is hozzá, ahogyan megszoktuk. Azt énekelték, hogy „Kicsi vagyok én, majd megnövök én.”

Az még rendben van, hogy kicsi, de hogy hülye is?

Komolyabbra fordítva a szót, azt hiszem a ragály kapcsán elrendelt intézkedések tulajdonképpen kapóra jöttek, bármit mondjanak is. Láthatóan elfogyott a lendület, kikerültek a médiaérdeklődés homlokteréből és újabb performance – kreatív művészek ide, vagy oda – már nem jutott eszükbe; a forradalom, általános érdektelenség miatt, ezúttal is elmaradt. Így most viszonylag kisebb arcvesztéssel lehetett véget vetni az egész cirkusznak, annak ellenére, hogy az ún. „követeléseikből” semmi sem teljesült. 

Nem marad utánuk más, mint egy nagy szemétdomb és csöppnyi keserűség, hiszen a mi gyerekeink is ők.

Azt nehéz eldönteni, hogy mennyiben hibásak ők és mennyiben hibásak azok, akiknek a kezére adták/adtuk őket. Ám nekünk nem is kell ezt eldönteni, hiszen most egy nagy munka következik, na nem a takarításra gondolok, hanem a mítosz-gyártásra. A megfelelő helyeken és a megfelelő billentyűzetek előtt már ott ülnek azok, akik majd abból, hogy néhány ifjú egy többhetes, extrém házibulit rendezett, előállítják a fasizmussal szembeni hős ellenállás történetét, mert ahogyan tán Rosa Luxemburg is megmondta: a forradalmak vereségről vereségre győznek.