Biológia óra libsiknek – a patkány

78

Mi szokta hatályon kívül helyezni már a legegyszerűbb helyzetben is ítélőképességünket? Vagy erős vágyaink és szükségleteink, vagy pedig tömegneurózis és tömeghisztéria.”

Heller Ágnes: Elmélkedések a hiszékenységről

Most, kivételesen nem Bangóné Fidesz-szavazókról alkotott véleményéről lesz szó, hanem a patkányról, magáról az állatról, az ő szokásairól, képességeiről és velük összefüggésben még más állatokról is.

A nálunk elterjedt vándorpatkány (Rattus norvegicus norvegicus) egy kistermetű rágcsáló, jellemzően kolóniákban él és gyakorlatilag bármit megeszik. Okos állat, fejlett társasélettel és roppant szapora. A közhiedelemmel ellenben nem terjeszt például pestist, sem pedig más emberi betegséget, azt egy rokona, a házipatkány (Rattus rattus) terjesztette; ami egyébként védett állat. Egészségügyi veszélyt az állattartó telepeken jelent, ahol több állatbetegség terjesztője lehet. Szeret az ember közelében élni, ahol mindig talál magának táplálékot. Pechünkre a patkányok természetes ellenségei, a kisebb testű ragadozók és a nagyobb ragadozómadarak utálnak bennünket, és nem irtják a patkányokat lakott területen.

Budapesten – ha a haladó sajtót olvassuk – valóságos patkányinvázió van.

Ameddig a szem ellát patkányok. Patkányok a lakásban, a gangon, már a villamossíneket is felszedik. Hogy valójában hány patkány van, azt ugye nem tudni, lévén nehéz megszámolni őket. Arról nem szeretnék most beszélni, hogy ki, mikor, mennyiért irtja őket és az mennyire hatékony. Erről már mindenki nyilatkozott, sőt, közleményt adott ki, kivéve a patkányokat, de hát őket nem is kérdezték. E nyilatkozatokat aztán mindenki úgy értelmezi ahogyan akarja. A haladás hívei szerint például Tarlós direkt tenyészti őket.

Én a különböző patkány-észlelésekkel szeretnék foglalkozni, melyeket a haladó sajtó dokumentált, és igen meglepő dolgokkal szolgálnak.

Az első és legérdekesebb patkány-észlelés leírását – hol máshol – az Index című szatirikus kiadvány oldalain találtam. Így szól: „…a II. kerületben egy társasházban az állat felmászott a WC lefolyócsövén, és a nyitott WC-tetőn kimászott a kagylóból, egyenesen a konyhába. Mivel vasárnap volt, az otthon lévők privát céget hívtak azonnali segítségért, a kárral és az irtással együtt mintegy 100 ezer forintos kárt szenvedve a rágcsálótól.

Vegyük kissé szemügyre e szürreális hírt!

A dolog tehát úgy kezdődött, hogy az állat felmászott a WC lefolyócsövén. Itt álljunk is meg egy pillanatra. A WC lefolyócsöve az egy függőleges műanyag cső. Azon élő patkány fel nem mászik, lévén lábujjain nem tapadókorongok, hanem körmök vannak. Lehet, hogy a levelibékával tévesztették össze. A patkány egyébként sem próbál meg egy függőleges csövön felmászni. A patkány pragmatikus állat, nem kísérletezik például a Mount Everest megmászásával sem, csak azért, hogy benne legyen a Tv-ben. De még ha feltesszük, hogy ez egy mindenre elszánt egyed volt és mászóhámmal, vaskampókkal, valamint traverzáló technikával el is indul felfelé, akkor jön az, hogy a harmadikon Kovácsék – az egész családon rajta van a szapora – lehúzzák a WC-t. Dől lefelé a rengeteg víz, papír, közte meg a cucc. Ez szerintem a merész állatot a Fekete tengerig leöblíti és kezdheti előröl. De még ha állatunk egy Erőss Zsolt lelkierejével rendelkezik, és újra meg újra megpróbálja, akkor egyszer csak eljut a WC-ig. Na most. Ebben a szerkezetben van egy többszörösen hajlított cső, amelyben víz van, hogy a csatornaszag ne jöjjön vissza. Ott áll tehát patkányunk eme akadály előtt. Be kéne úsznia egy csőbe, amiről nem tudja, hogy hol van vége, vagy van-e egyáltalán. A patkány nem barlangi búvár, nincs légzőkészüléke, hogy nekiinduljon egy ilyen reménytelennek tűnő vállalkozásnak, csak azért, hogy a végén cseppkövet lásson. További probléma, ha átúszta, hogy a modern klotyó egy tölcsér alakú fajansz, amin nem tud felkapaszkodni.

Az pedig, miszerint „kimászott a kagylóból, egyenesen a konyhába”, azt a furcsa helyzetet veti fel, hogy a WC a konyhában volt. Ez mondjuk praktikus, input és output egy helyen, minek annyit mászkálni. Ezek után pedig „kárral és az irtással együtt mintegy 100 ezer forintos kárt” szenvedtek el a rágcsálótól. Nem tudom, mi volt a kár. Tán megette a WC-illatosítót? És mi volt az irtás? Hívtak valakit, aki lapáttal agyonverte az extrém sportolót és ennyit kért érte?

Rejtély.

A másik eset imigyen szól: „Amióta az első emeleti erkély ablakon benézett egy igen méretes patkány, valamint 15 percig tornázott a redőnyön csimpaszkodva, azóta nem merünk szellőztetni, csak egy nagy lapáttal a kezünkben.” Elképzelem a horrorisztikus jelenetet. Az ablak mögött, bent a rettegve sikoltozó család, és benéz a szörny. Tűhegyes fogait kivicsorítja, és látszik, ahogy azokon folyik a zöld méreg. Hatalmas szemei pedig vérben forognak. Ja, ez egy másik filmben volt. Amint említettük, a patkány nem búvár, most ki kell egészítenünk azzal, hogy a légtornászat is távol áll tőle. Nem mászik fel a redőnyre, csak ha muszáj, és efféle kényszerítő körülményről nem szól az esetleírás. Az pedig külön megkapó, hogy egy lapátot is beszereztek patkány ellen. Mindenkinek javaslom, patkány ellen a legjobb a lapát. Ezt személyes tapasztalatból tudom, mivel boldogult úrfi koromban voltak vadászgörényeim és – üzleti alapon – vállaltam patkányirtást.

Zárójel. A görény a legjobb. Kizavarja a patkányokat, amelyeket aztán odakint gondosan agyonverhetünk lapáttal, izgalmas és némiképpen kaotikus vadászjelenetek közepette, a járatokban pedig, minden morállal ellenkező módon, kinyuvasztja az aranyos kölyökpatkányokat, akik nem tudnak elmenekülni. Továbbá, ameddig a szaga érződik, oda patkány nem költözik, tudván, tömeggyilkos jár errefelé. Zárójel bezárva.

Amióta tart a patkánymizéria a haladó sajtóban, az észlelések száma monoton módon nő.

Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy Bangóné téved. A patkány nem a Fidesz szavazóira hasonlít, hanem egy sokkal izgalmasabb dologra: az UFO-ra. Bár, mondjuk a patkányok kétségtelenül kihagyták azt a hibát, hogy elrabolják Pataki Attilát. (Igaz, az UFO-k is postafordultával visszaküldték, és szerintem azóta is reménytelenül töprengenek a vele folytatott mélyinterjú tanulságain.) Közismert ugyanis, hogy ha egy helyen UFO-észlelés történt, akkor ott, hirtelen még igen sok ilyen jelenséget figyelnek meg. (Ez hazánkban szoros összefüggésben van a környék tablettásbor fogyasztásának mennyiségével. Attól olyan UFO-kat lehet látni, hogy csak na.) Ha Pista bácsi, hazafelé a kocsmából, UFO-t látott, akkor a többiek is látni fogják. Pista bácsi, e tekintetben, valódi influenszer.

A patkányészlelés pedig idehaza – láthatóan – a libsi hajlamú lakosság létszámával van szoros összefüggésben. Gondoljátok meg proletárok.

Facebook hozzászólások