Cigányok egymás közt

„Egyszer volt özönviz, mióta a világ;
Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág;
Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán:
Egyszer a hős dádék romlása Nagy-Idán.”

Arany János: Nagyidai cigányok

„Kezd elegem lenni ebből a balkáni néptörzsből származó, lelkében még mindig román rabszolga médiapöcsből.” E míves mondatot Horváth Aladár cigány aktivista tette közzé, és közben Bogdán Lászlóra, Cserdi polgármesterére gondolt. Erről a hírről a Magyar Nemzetből értesülhetünk.

A viszály közvetlen kiváltó oka Bogdánnak az az állítása volt, miszerint egy fórumon – ahol meghívottként vett részt – leköpték és megrúgták/rugdosták. Ezeket magától Bogdántól tudjuk, sőt azt is, hogy később el akarták gázolni. Tanúk egyik esetre sincsenek, illetve Aladár aktivista az egyetlen, aki ott volt, ő azonban állítja, semmiféle köpködés, vagy rugdosódás nem esett, ami amúgy meglehetős ritkaság, ha cigány vezetők találkoznak.

A „cigány vezető” státusza ugyanis – megfelelően a törzsi társadalom normáinak – különböző klánok, családok, fiainak lányainak jár és apáról fiúra hagyományozódik. Mivel sok az eszkimó és kevés a fóka (a „cigány vezető” minősítéssel járó stallum), éles konkurenciaharc van az egyes résztvevők között. Nem csoda hát, hogy egy-egy jobban sikerült összejövetel, mint például az országos cigány önkormányzaté, ritkán zajlik le jelentős, tettlegességig fajuló botrány nélkül. Ezt a közönség már megszokta, mi több, tán el is várja.

A tét az, hogy egy adott pillanatban éppen ki lopja el a cigányok „felzárkóztatására” szánt pénzt.

Ezt a munkát eddig minden vezetés elsődleges feladatának tekintette és következetesen végre is hajtotta, politikai elkötelezettségtől, kortól és egyebektől függetlenül.

Zárójel. A cigányok egy részének meglehetősen sajátos felfogása van a tulajdon fogalmáról. Felejthetetlen élményem, hogy midőn G.-ben – ami egy színcigány falu – a polgármester hazavitte a szivattyút, azt azzal indokolta, hogy „a szivattyút a cigányoknak szánt pénzből vették, tehát mivel ő cigány, az az övé”. Gondolom e hibátlan gondolatmenet alkalmazandó a cigányoknak szánt pénz esetében is. Zárójel bezárva.

Bogdán új játékos. Egy darabig – amíg tevékenységét a vadregényes Cserdi községre korlátozta – mindenki tapsolt is neki. Egyes ütődött médiamunkások már a Cserdi-modellről deliráltak. A cserdi-modell amúgy, nem más, minthogy az állam által közmunkában fizetett cigányok, az úgyszintén az állam által biztosított eszközökkel, meghökkentő módon, valamiféle hasznot hajtó tevékenységet is végeznek. Ez természetesen a józan ész szerint a minimálisan elvárható lenne bárhol, de mi itt élünk és mi sem jellemzőbb a cigányság „integrációjára” mint az, hogy ezt „kiemelkedőnek”, „ragyogónak” stb. kell tekinteni.

Miután azonban olyan roppant nagy kuriózum, hogy egy cigány faluban egyáltalán történik valami, ami nem a bűnügyi hírek között szerepel, nevét felkapta az országos média is, Bogdán az utóbbi időben minden médiában szerepel és mint szaktekintély szokott nyilatkozni. Ennek kapcsán kezd „tényezővé” válni, mi több, lassan igényt tarthat a „cigány vezető” méltóságára is.

Innentől kezdve pénzről van szó, és az már nem játék.

A nagyközönség pedig megnyugodva visszatérhet szokásos elfoglaltságaihoz, hiszen csak az untig ismert cigány-cigány összecsapás tanúi lehetünk, melyekbe valakinek a megverése valahogyan mindig belekeveredik. Ez ügyben a főcigányok simán indíthatnának egy #meetoo kampányt, amely azt is tartalmazza, hogy nem a gonosz fasiszták, hanem a többi cigány verte meg őket és viszont.

Van azonban az ügynek egy másik vonatkozásai is, amely talán nem nyilvánvaló, ám alapvetően befolyásolja a cigány-cigány viszonyt. Ez pedig a súlyos belső törzsi megosztottság a cigányok között. Hajlamosak vagyunk a cigányokra, mint valamiféle egységes etnikai csoportra tekinteni, holott ez koránt sincs így.

Jó pár törzs, nemzetség és nyelv jellemzi a velünk élő rejtett erőforrásokat.

Ezek közül a két legnépesebb nyelvi csoport a beás és a lovári nyelvet beszélőké. A két csoportot pedig régi, meghitt utálat fűzi össze, és egymást kölcsönösen állatnak tartják. Beások és lováriak például sokkal ritkábban és nehezebben laknak egymás közelében, mint a magyarok és bármilyen cigányok.

A beások románozásának meg az az alapja, hogy maga a beás nyelv egy archaizáló román idióma. A beások ugyanis onnan származnak és a 19. század közepéig rabszolgák voltak. Feltehetően ezért is húzódtak a Magyar Királyság területére. Erről beszélhetett mélységes lenézéssel Horváth a beás Bogdán kapcsán.

Így megy ez. Bármilyen hihetetlen dolog is liberális körökben, de az általuk pesztrált kisebbségek körében a xenofóbia sokkal elterjedtebb, mint a megvetett többségi társadalomban.

Azt már csak félve merem megjegyezni, hogy a cigányok például a zsidókat is utálják, továbbá minket, „parasztokat” is. A cikk végkicsengése ezzel szemben az, hogy bezzeg a cigányok között nincsenek rasszisták meg xenofóbok, holott a Magyar Nemzet cikkében a címképen látható szöveg önmagában mond ellent ennek. Mindezt természetesen szembeállítja az őcsényi eseményekkel, ahol a migránsok puszta hírére „részleges lincselés” történt, ahogyan valamelyik elmebeteg állította. Hogy milyen a részleges lincselés az nem tudható pontosan, talán csak az egyik veséjét verik le valakinek. Cserdibe hát – a cikk szerzője szerint – simán mehetnek a migránsok nyaralni, telelni, akármizni. Ezt a magam részéről én is támogatom. Otthon fogják érezni magukat.