Conchita Wurst az emberevők földjén

14

Mert ő egy igazi mártír,
Mert ő egy igazi mártír,
Mert ő egy igazi mártír,
Ki mindig oly vidám!

Brian élete: A Júdea Népe Front dala

Az emberi társadalmak – megcáfolván az entrópia törvényét – az egyszerűtől az egyre bonyolultabb felé haladnak. Az természetesen kérdéses, hogy mikor érik el – ne adj Isten, már elérték – azt a bonyolultsági fokot, mikor a résztvevők már képtelenek felfogni az egészet. Megjegyezném, hogy ilyenkor botrány szokott kitörni és drasztikus egyszerűsítést hajtanak végre, kapával, kaszával, géppisztollyal.

A társadalom efféle bonyolódása azonban nem egyöntetű, nem egyforma sebességgel történik, egyes országok még a régi áldott egyszerűségben leledzenek. Így azután bizonyára vannak a Földnek olyan szegletei, ahol még hódolnak az emberevés kedélyes hagyományának is. Ami egyébként csúf szokás, miután nem gender-semleges, ugyanis tudomásom szerint, nőket nem főznek meg. Az okát nem tudom, feltehetően rossz az ízük, vagy nem elég táplálóak. Talán, majd ha a kannibálok is bevezetik a reformkonyhát.

Ilyen, a bonyolultságot nélkülöző, romantikusan egyszerű hely lehet Csecsenföld is.

Hírül adta a híres-nevezetes New York Times című kiadvány, hogy az utóbbi időben a vadregényes Csecsenföldön különböző buzik tűntek el. Először két televíziós szakdolgozó, majd egy pincér is és az írás szerint ez az eltűnés összefüggésben van szexuális irányultságukkal. Bár én a pincér esetében azt is elképzelhetőnek tartom, hogy szimplán túlszámlázott és a csecsen fogyasztóvédelem statáriális eljárásával állunk szemben.

Mindenesetre a New York Times fontosnak tartotta, hogy röpke, ám hiánypótló áttekintést adjon a kaukázusi buzi-helyzetről. Eszerint 100 körüli „ilyen embert” tartanak fogva, illetve egyeseket már lehet, hogy el is tettek láb alól. A hatóságok természetesen tagadják a vádakat, Ramzan Kadirov elnök pedig egyenesen deklarálta a térség teljes buzi-mentességet, hogy: „Nem lehet elfogni vagy elnyomni olyan emberek, akik egyszerűen nem léteznek a köztársaságban”, illetve még azt is hozzátette a jeles államférfi, hogy hatóságoknak semmi dolga a buzikkal kapcsolatban, mert a szexuális irányultságuk problémáit a saját a rokonság megoldja, a rokoni szeretet és a szubszidiaritás jegyében. (Ott kezeljük a problémát, ahol felmerül.)

A cikk további részéből kiderül, hogy az orosz buzi szervezetek engedélyeket kértek felvonulások rendezésére az Észak-Kaukázus, nagyrészt mohamedánok lakta városaiban. Mint kiderült, annyira azért ők sem hülyék, hogy valóban fel akartak volna vonulni, bele egyenesen mohamedánok sortüzébe.

Az orosz buzi ravasz.

Azt szerették volna elérni, hogy a hatóságok betiltsák ezeket a dzsemborikat – az ő érdekükben egyébként – és ekkor lehet botrányt csinálni az Európai Emberi Jogi Bíróságon, Strasbourgban. Mert ugye a nyugati már bonyolult társadalom, és ott – ellentétben a Kaukázussal – kifejezetten öröm buzinak lenni.

A gaz homofóbok a kies Kabard- és Balkárföldön például, már csak a felvonulások hírére is, anti-buzi megmozdulásokat szerveztek. Szörnyű helyek ezek. Lakosságuknak nevelésre lenne szüksége, hogy egy emberként, zászlók alatt és dalolva, maguk is részt vegyenek a felvonulásokon. Bizonyos azonban, hogy még hosszú és rögös út vezet idáig. Most, hogy meglehet a CEU-nak új szállást kell keresni, javaslom a vadregényes Groznijt. Itt lenne mit tenni genderügyben és – úgy tudom – az ingatlanárak is roppant kedvezőek.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen szüksége van a globális pederasztia ügyének is mártírokra, mint anno a kereszténységnek. Bár szerintem nagyon nem mindegy, hogy valaki a hite, vagy a nemi szerve miatt lesz mártír.

Itt megszakad a cikk pederasztákkal foglalkozó része, ami esetünkben tulajdonképpen mellékszál. Ezután következik a libsi orgánum számára kötelező Putyinozás, ami a lényeg. A „hírek szerint” ugyanis Putyin a gonosz ciszheteró, titkokban együttműködik a mohamedánokkal buziügyben. Mi több, ő adott utasítást az illetők eltüntetésére. „A csecsenek parancsot kaptak” fogalmaz a cikk szerzője.

Most aztán folyik a nemi identitás problémájának imaszőnyeg alá söprése.

Mert ilyen rossz ember ez a Putyin. Mindenre képes, ha a nemi kisebbségek nyomorgatásáról van szó, sőt – ezt már én teszem hozzá – még Orbánbasival is jóban van. Hogy azt hogyan beszéli meg Putyin az érintett mohamedánokkal, hogy Szíriában porrá bombázza őket, miközben buzi-ügyben meg együttműködik velük, arra a cikk nem tér ki.

Ellenben idézi Jkatyerina L. Sokirianskaját, aki oroszországi projektkoordinátora az International Crisis Group-nak – bármi legyen is az –, már sok jelzést kapott a buzik eltüntetéséről, sőt az az iszonyú esemény is ismétlődően megtörténik, hogy a helyi buzik törlik magukat a Facebook-ról, mert rettegnek.

Ha már a Facebookon sem lehet perverz valaki, akkor bizony régen rossz.

Ezért azután menekülnek is csecsenföldről. Már aki tud. Mert a cikk szerint a távoli elzárt helyeken élő hegyibuzik még erre is képtelenek. Így azután kénytelenek magukba fojtani késztetéseiket és legfeljebb a helyi szokásoktól eltérően, az üde hegyi legelőkön, azonos nemű kecskéket választanak.

Nagyjából eddig a cikk. Én magam – elgondolkodván a roppant nehéz helyzeten – úgy gondolom, hogy a popkultúra tömegvonzó hatását kéne kihasználni. Megakoncertet kéne szervezni az érintett régióban a sajátos nemi vágyak propagálására. Ezen felléphetne Conchita Wurstli és Elton John is. Ő például külön az RPG-vel felszerelt harcosoknak elénekelhetné a Rocket Man című szerzeményét. Biztosan örülnének neki, tán még egy-két rakétával is meglepnék. Sajnos Freddie Mercury és George Michael már nem lehetnek ott, de szerintem nélkülük is nagyot lendítene a dolog a buzik ügyén.

Kétségtelenül hordoz azonban némi kockázatot az ügy. Nehéz (vagy nem) előre megjósolni a szakállas-turbános harcosok reakcióját Conchita megjelenésére. De lebegjen szeme előtt a misszionáriusok lelkesítő példája, akik még a fazékból is a hit dicsőségét zengték. Ő lehetne az első hittérítő, aki nem a hitet térítené, hanem valami egészen mást, de ez most nem érdekes, mert az is roppant fontos dolog. Külön öröm, hogy tulajdonképpen bármilyen kimenetele lenne is az ügynek, mindig lenne olyan, aki örüljne annak.

Azt hiszem, ezt hívják win-win helyzetnek.