Csata a Ligetben
100„Ti, kik erős lélekkel bírván
Meg nem szeppentek a harci morajtól,
Halljátok szavamat!
De ti, a kiknek szíve
Keményebb dolgoknál
A test alsó részébe hanyatlik,
Oh ti kerüljétek szavamat!”Petőfi: A helység kalapácsa
Tavasz van. Gondolom e hírrel nem leptem meg különösebben a nyájas olvasót, ám ennek az évszaknak vannak bizonyos, nem várt következményei is. A természet megújulásával párhuzamosan a természet védelme is megújul.
Ennek bizonyítékaként újra felbukkantak a „ligetvédők”, akik a csúf, védelemre teljesen alkalmatlan téli napok után ismét kirándulni és később nyilván újra kempingezni indultak a zöldbe, hogy megvédjék a természetet. Igaz ugyan, hogy a város közepén, a Főkert által telepített növények körülbelül annyira a „természet” részei, mint az aranyhal az akváriumban, de ez számukra teljesen mindegy.
Véleményük szerint természet az, amit ők védenek. Punktum.
Megjelent tehát néhány, láthatóan komoly közegészségügyi és köztisztasági kockázatot jelentő egyén, akik ún. „bejelentett” demonstrációt kívántak tartani a fák jogainak védelmében, mely jogokat, amúgy, egy Adolf Hitler nevezetű, némiképpen kétes elismertségű környezetvédő kodifikálta először, és akinek munkássága sajnos, holmi természetkárosító hadseregek aknamunkája révén veszendőbe ment azóta. De ez a szál most túl messzire vezetne.
Megjelent tehát mintegy 6-8 harcos, mindannyian egységes csöves egyenruhában és arckifejezéssel.(Kivéve egy idősebb urat, aki pont úgy nézett ki, mint Kéri László, de mivel nem elemzett és Kálmán Olgát sem láttam sehol, ezt a feltételezést elvetettem.) Élükön Antal Nikoletta Henriettával, barátainak csak Niko, bár nekem jobban tetszik Piréz kolléga névadása, aki szubtilis költőiséggel csak koszlidércnek nevezi.
Ez a Niko – a koszlidérc – különös alakja a szabadtéri tébolydáknak. A gonosz elnyomás elleni harcban ő képviseli a finom nőiességet és az Mszp nevezetű párt kongresszusi küldötteken kívüli tagságának mintegy ötven százalékát. Különös ismertetőjele, hogy mindig csőre töltött, felvételre állított mobiltelefonnal jelenik meg, azzal dokumentálva a vele nap mint nap megeső jogsértéseket és abúzusokat. Az így készült dokumentarista alkotásokat aztán rögvest meg is osztja velünk, hogy nekünk se legyen jobb.
Itt csak – terjedelmi okokból – két opusát említeném meg. Az egyiken azt láthatjuk, midőn két férfi követi a rettenthetetlen amazont, olyannyira, hogy még a női mosdóba is utána mennek. Szerinte ezek rendőrök voltak, szerintem pedig egyszerű transzneműek, akiknek – mint tudjuk – ugyanúgy joguk van a női mosdót használni, ha aznap épp úgy gondolják. A másikon pedig azt láthatjuk, amint a rendőrök éppen elképzelhetetlen brutalitással igazoltatják. Ezen hallhatjuk ama kérdését, mely csak a rózsaszín leányszoba puha rejtekén fogalmazódhat meg egy úrilány fejében, miszerint: „A lyukamat itt nem akarják megnézni…?” Mindannyiunk óriási megkönnyebbülésére a rendőrség nem akarta. Elvégre feladatuk a köznyugalom megőrzése.
Ilyenek történnek Nikóval, a koszlidérccel napjaink Budapestjén.
A csata – láthatóan – ostromnak indult. Az ostromlók kényelmesen letáboroztak a várfal előtt és láthatóan az ostromlottak kiéheztetése volt a céljuk. Ostromeszközöket is hoztak magukkal, úgyis mint kerti székek, kamerák, szelfibotok és láncok a győzelem esetére. Az volt az elképzelésük, hogy az ostromlottaknak előbb-utóbb elfogy az élelme, megesznek mindent, ami mozog, később a cipőjüket is, és mikor minden elfogyott, feladják a várat. Ekkor ők berontanak és az oly annyira áhított módon a fákhoz láncolják magukat, melyek ennek hatására megállnak a növekedésben.
Ezt nevezik járulékos veszteségnek.
Ekkor azonban – az ostromlottak ősi szokása szerint, elkerülendő a cipőfogyasztást – a védők kitörtek, mint a hős Zrinyi annak idején. Kiderült azonban, hogy a védők jelentős számbeli fölényben vannak. Az addigi cselekmények egycsapásra mozgóháborúvá alakultak.
A támadók azonnal alkalmazkodtak a helyzethez és a lesvetés taktikáját kezdték alkalmazni. Ez úgy zajlik, hogy egy kisebb egységet, az ún. martalékot, felkínálják az ellenségnek, és a martalék, menekülést színlelve, a lesben állók elé csalja azokat. Esetünkben a martalék szerepe Nikóra hárult, aki harci visítások közepette a valtonosok közé vetette magát, majd – ugyancsak harci visításokat hallatva – a sajátjai közé menekült. Ekkor a derékhadat képező cigány harcos – ő egyébként Bangó Margit fiának vallja magát, csak Margit nem tud róla – rávetette magát a gaz fakárósítókra. A cigányok ugyanis a természet gyermekei és utálják, ha valaki kivágja azokat a fákat, melyeket ők akarnak elhordani. Feltűnésük a csatatereken nem szokatlan, a török elleni háborúkban is családi vállalkozásban követték a hadakat. A férfiak a fegyvereket javították, a nők jövendőt mondtak a katonáknak, a gyerekek loptak tőlük.
Aztán egy ilyen kaotikus közelharc során az egyik valtonos, miután Niko körülbelül tizenhatodszor ugrott neki, lecsavart egy Sallai R sallert, és Niko lehanyatlott, mint Arany költeményében a drégeli rom. Itt ért véget a csata általunk látott része. Egyébként aki kíváncsi rá:
És itt álljunk meg egy pillanatra. Nőnek látszó személyeket nem illik bántalmazni, tanítja az etikett. Azt azonban nem tanítja, hogy mit tegyünk, ha ez a nőnek látszó személy nekünk ugrik, rángat bennünket és artikulátlan hangon a képünkbe visít. Magam is tanácstalan lennék ilyen helyzetben. Egy dolog azonban biztos. A teljes csata és azt megelőző dolgok ismeretében egy kicsit mindannyiunk nevében is repült az a saller.
2018-04-27 @ 16:37
“Koszlidérc” …”abúzusait megosztja velünk, hogy nekünk se legyen jobb”- Aristo zseniális, mint mindig. Már félórája nevetek.
2018-04-27 @ 16:50
Aristo—ugye tegezhetlek?—egy zseni Vagy—köszönöm !!!!!!
2018-04-27 @ 16:57
Ez zseniális humor! Nem birom abbahagyni a nevetést. Sőt a visítva röhögést.
Csúúúcs.
Isten áldja Aristo, a humor gyógyít.
2018-04-27 @ 19:22
én is sikítva röhögök… 😀 ?D
2018-04-27 @ 17:11
Nőt tényleg nem illik bántani,de mit tegyen az ember,ha a hárpia ráutaló magatartása az említett Róbert féle abúzust idézi elő? (Elnézést a sasfélék nemes kiállású képviselőitől)
De a drégeli rom,az ami miatt,most is könnyesek a szemeim. Ezt nem vártam. Frenetikus volt.
2018-04-27 @ 17:37
Estradamus jóslata
A Histler bús mezején Róma cohorsát
Vezeti Lizsé neglizsé nemtője,
Ám fafalanxába beáll a kórság,
Gaiát* csókolja remélt megmentője.
*galyát
2018-04-27 @ 18:00
Nos ha Aristo egy szép napon üzleti alapokra helyezkedve szösszeneteit kazalbahordva kiadná , én biztos megrendelő lennék . Bár elmélázva , ha diszkiadást kérnék lehetne a művet koszlidérc bőrbe kötve, natürlich némi felárért leszállítatni ?
Béla
2018-04-28 @ 10:39
Nadehát büdös az!
Persze lehet szagkönyvtár is,nem csak a régimódi papírszagú….
2018-04-27 @ 18:29
en ezt a “liget” ugyet rettento hamar meg tudnam oldani, csak egy idogep kene es feltamasztani az Enyedi nevu volt ozdi kmb-st. O anno a nyolcvanas evek elejen kezratetellel gyogyitott, de egyszer az sztk ban foldon fekve orjongo ciganyasszonynak az is eleg volt hogy meglatta, maris elmulott az osszes betegsege es ezzel egyutt a tappenzigenye. Fajos fogak sem fogtak ki rajta, egyszer egy mutogatos embernek huzott kettot egyszerre, egy csapassal.
Szoval o kene ide, nem lenne tobb gond a ligetvedokkel.
2018-04-28 @ 09:38
Én is kimondhatatlan gyorsan megtudnám oldani. Ha kormányba, vagy a hatóságnál lennék, igencsak megtudnák mi a törvény, nem mernék többet megszegni. Ha én ottlennék olyan helyen, nemlenne bűnözés. 1-2 helyrejönne a helyzet. A börtönök tele lennének, lehet. De rend, biztonság lenne. Most sincs kevésbé, de az ilyen viselkedést is büntetni kell. Mert ez bűncselekmény, amit művelnek ligetvédő néven.
2018-04-27 @ 18:58
Megneztem a videot a jutubon, az erosember konkretan a koszlidérc MELLÉ ütött, a levegőbe… Én azt hittem, az csak valami kocsmaduma, hogy “melléd ütök, megszédűsz…” de ezek szerint a ligetben ilyen is van.
1:58 nál lassításban latható: https://youtu.be/kQdIQ4tu0Q8
2018-04-28 @ 16:20
“Melléütés”:
https://coub.com/view/16z46m
“Mellérúgás”:
https://coub.com/view/16z3s8
Apropó! Jármű platóján hogyan is engedélyezett az utazás? Legutóbbi emlékeim szerint a birkák – s más haszonállatok – szállítása engedélyezett e módon.
Kapaszkodjatok! Ki tudja, meddig van mibe…
És Aristo barátom is megfeledkezik arról, hogy bejelentett esemény volt, amit a rendvédelmi szerveknek biztosítania kellett volna.
Ajánlott ‘nézemény’: A szolgálólány meséje
Hajrá, ha észak-korea a cél!
(Lehet bégetni….)
2018-04-27 @ 19:05
Minden tiszteletem a biztonsági őröké, hogy koszlidércet nem verték meg rendesen. Ő és az indiainak-cigánynak kinéző hosszú hajú csávó különösen erőszakosak voltak.
2018-04-28 @ 08:28
Az indiai-cigány, – úgy bántsad – DK képviselő jelölt, gyakran mutatkozik Fletó környezetében.
Különben nem is a koszlidérc olyan fertelmesen büdös, hanem ez az “indiai” bűzlik, rohad elevenen
2018-05-05 @ 10:21
Jézusom, te egyedül vagy ilyen hülye vagy fogják a kezedet? Nem volt bejelentve. Az hogy a koszlidérc és bandája ezt állítja attól még nem lesz igaz.
2018-05-05 @ 10:21
Bocsi, ez egyel feljebb akart menni. 🙁
2018-05-05 @ 21:26
Rendben, ebben tévedhettem. Egyébként te tudod, hogy nem volt? Annyira, amennyire én, hogy igen. (Ettől függetlenül hamar odaértek a rendőrök a végére, ami szép lenne egyéb esetben is.)
A többire semmi?
2018-04-27 @ 19:26
Szogesdrot, kutyas orok, ha rongalnak, akkor meg menjen a feljelentes. Ezzel a koszfeszek bandaval maskepp ugy sem lehet. Lathatoan egyre nagyobb a pofajuk.
2018-04-28 @ 09:35
Egyetértek. Értesíteni kell a hatóságokat. Mégiscsak bűncselekmény, garázdaság, amit művelnek. Nincs hozzá joguk. Ezek NEM ligetvédők. Ezek PROVOKÁTOROK. Meg kell jelennie a hatóságnak, és minden provokátort letartóztatni. Nem ők parancsolnak. Nem az a dolguk, hogy a dolgozó embereket feltartsák, akadályozzák munkájukban. Ehez nincs joguk, ami az oldalon képekben látható. A ligetvédőknek annyi a lehetőségük, hogy ha valami törvénytelenséget észlelnek, jelentsék a hatóság felé. A hatóság indíthat vizsgálatot az ügyben. De a ligetvédőknek nincs joguk ezt csinálni, amit művelnek.
2018-04-27 @ 19:29
Gyengébbet megütni nem szégyen. A Biblia is azt tanítja: az asszony verve jó!
2018-04-28 @ 09:35
Megállj! A Biblia nem erőszakra, gyűlöletre, hanem szeretetre tanít.
Szeretetre, barátságra, bizalomra.
2018-04-28 @ 10:42
A Biblia szerint az asszony a társad!
S annyira üssed,mintha magadat vernéd.
2018-04-27 @ 21:34
Ez a nő idegbeteg, nem normális. Nem lehetne az OPNI-ba beutalni? Ja nem, hisz a szocialista kormány átjátszotta a haverok kezére. OPNI-mutyi….
2018-04-28 @ 09:34
Mit beszél?
Nemtudja, hogy gyurcsány, és bandái megszüntették az opni-t?
Újra kellene nyitni, és aki odavaló, vissza bevágni mindet.
2018-05-02 @ 13:18
Ez a nő egy szoci provokátor és “közéleti” személyiség..
http://nyugatifeny.hu/wp-content/uploads/2017/04/niko.jpg
2018-04-27 @ 21:35
Kedves Aristo, könnyesre nevettem magam. Köszönöm önnek, mivel mostanában nem volt túl sok okom a jókedvre.
2018-04-27 @ 22:04
A rendőröknek azonnal szondáztatni kellett volna alkoholra és drogra, mivel láthatólag ki voltak fordulva magukból a dulakodást kezdeményező “aktivisták”.
Amennyiben a szonda pozitív – azonnali előállítás bódult állapotban való hatósági személlyel szemben elkövetett garázdaság vétke miatt.
ÉBRESZTŐ, ne már ezek a lumpen elemek bedrogozva emberkedjenek.
A pofon meg véletlen volt, de jó helyre ment legalább…
2018-04-28 @ 00:16
Ennyi tehetetlen biztonsagi embert meg nem lattam! Ezeket ki kellene rugni, mivel nem tettek szinte semmit az anarchistak ellen. Ket perc alatt lekellett volna teperni es megbilinvselni mindet, amelyik ellenall ,azt jol megrugdosni. Különösen azt a rusnya picsat szarra verni.
2018-04-28 @ 09:32
Ezek NEM ligetvédők. Ezek PROVOKÁTOROK. Meg kell jelennie a hatóságnak, és minden provokátort letartóztatni. Nem ők parancsolnak. Nem az a dolguk, hogy a dolgozó embereket feltartsák, akadályozzák munkájukban. Ehez nincs joguk, ami az oldalon képekben látható. A ligetvédőknek annyi a lehetőségük, hogy ha valami törvénytelenséget észlelnek, jelentsék a hatóság felé. A hatóság indíthat vizsgálatot az ügyben. De a ligetvédőknek nincs joguk ezt csinálni, amit művelnek.
2018-04-28 @ 01:48
Köszönöm Arisztó .Az ön írása és az azokra küldött válaszok együttesen alkalmad adtak egy igazi önfeledt szórakozásnak. És mivel nem tudtam maradék nélkül kiszórakozni magam- hiányérzetemben- ujra olvasom az irást az arra reffektáló vászokat szerezve magamnak ujra egy önfeledt hosszú ÓRÁT.
2018-04-28 @ 02:31
Én nagyon ellenzem a múzeumok egy helyre telepítését. A Ligetből csodás arborétumot, vagy virágos parkot lehetett volna csinálni. A londoni St. James Park mintájára, mert minden adottság megvan hozzá. A múzeumok egy helyre vitele ostobaság és az pedig ORDAS HAZUGSÁG, HOGY A ZÖLDFELÜLET IS NŐNI FOG. Persze, ha a múzeumok falát zöldre festik akkor tényleg nőni fog…
A Baán-t valamelyik megmaradt fára kellene felkötni, mert megerőszakolják ezzel a tervvel a várost.
2018-04-28 @ 06:43
A képen egy kacsacsőrű emlős.
2018-04-28 @ 06:59
Jééé! Hajléktalan filmfelvevővel? Nofene, de felvitte a soros a dolgukat.
2018-04-28 @ 07:04
Teljességgel érthető a ,,ligetvédők” felindulása. Ezt a területet ők elfoglalták, sajátjuknak tekintik, több százszor körbevizelték a territóriumukat, romantikus szerelmek is szövődhettek a bokrok alatt, hogy jön ahhoz a hatóság, hogy érvényt szerezzen a törvénynek…Sokadszor olvasom Rejtő könyveit, most éppen az Az ellopott futár van soron, elképzelek egy Babette anyó vs. Koszlidérc kézitusát…:)
2018-04-28 @ 10:44
Lavórhajításban Babette anyó verhetetlen.
2018-04-28 @ 12:04
Nem is beszélve a mákdarálóról…:)
2018-04-28 @ 13:16
Bocs “lovári hajítás”-t olvastam – mert még mindig visítva röhögök a cikktől – , de így sem rossz!
2018-04-29 @ 12:52
Sokadszorra olvasva a könyvet, nekem olybá tűnik, hogy Babette a lavórt afféle marokfegyverként használta…:)
2018-04-29 @ 17:06
Szerintem,ment volna Neki lóhátról is.
2018-04-28 @ 08:17
Nyilván valamilyen érdeke fűződik ezekhez az akciókhoz,tehát benne van a munkaköri leírásában,hogy erőszakos kell legyen stb.Nos,hát akkor elkerülhetetlen,hogy kap néha egy-egy sallert.
2018-04-28 @ 09:09
Håt ez erdekes volt 🙂
2018-04-28 @ 09:30
Ezek NEM ligetvédők. Ezek PROVOKÁTOROK. Meg kell jelennie a hatóságnak, és minden provokátort letartóztatni. Nem ők parancsolnak. Nem az a dolguk, hogy a dolgozó embereket feltartsák, akadályozzák munkájukban. Ehez nincs joguk, ami az oldalon képekben látható. A ligetvédőknek annyi a lehetőségük, hogy ha valami törvénytelenséget észlelnek, jelentsék a hatóság felé. A hatóság indíthat vizsgálatot az ügyben. De a ligetvédőknek nincs joguk ezt csinálni, amit művelnek.
2018-04-28 @ 09:31
Szerintem mindkét fél követ el jogszerűtlen cselekedetet.
Amit a Valton biztonsági őrei csinálnak azt nem lehet. Közterületen történik az esemény , a tüntetőknek vagy bárkinek joga van ott tartózkodni. A terület nem tartozik a biztosítás alávont részhez az elvan kerítve a cégnek az azon belüli részt kell biztosítani. Azon kívül a cég embereinek semmi joga erőszakoskodni , lökdösni , rángatni , feltartóztatni bárkit is. Amit csinálnak az sima garázdaság.
A tüntetők részéről az jogszerűtlen amikor a elkezdi a csaj lebontani az autóról a ponyvát. Minden más amit csinálnak jogszerű önvédelem.
Egy dolgot nem értek az ilyen esetekben , miért nem hívja oda senki a rendőröket . Remélem de nem hiszem , hogy a videó felvétel alapján az összes olyan tüntetőt és biztonsági őrt elő fognak állítani aki jogszerűtlenül garázdaságot követett el.
Még valami tanulságos az esetből. Vajon miért merik megengedni maguknak a Valton biztonsági emberi a felvételen látható cselekedeteket. Na ez elgondolkoztató !!! Talán mert tudják , hogy semmilyen következménye nem lesz. Na ez meg aggasztó !!!
2018-04-28 @ 10:48
Bárkinek NINCS joga ÉPÍTÉSI,BONTÁSI területen tartózkodni.
A kosz,nem védi meg a magadfajtát sem,a lehulló törmeléktől,tégladaraboktól….és még ezernyi veszély van egy ilyen területen. A munkásokon VAN VÉDŐRUHA!
A magadfajták,meg ezen eszközök viselésére sem képesek.,hisz az életetekben egyszer sem dolgoztatok!
Na,BRCSSSS KIFELE INNEN !
2018-04-28 @ 12:17
A magadfajtáknak meg minden értelmes hozzászólás alá oda kell írni valami irtó nagy taplóságot, igaz-e?
2018-04-28 @ 12:55
Tudod,a magadfajtával már megbeszéltem,hogy barom vagy.
Senki nem ismerősöm itt,de akadt,aki megerősítette a teóriámat. 🙂
2018-04-28 @ 18:06
a birkák nyilván erősítik egymást. Ezért jó birkának lenni, nem?
2018-04-28 @ 18:38
De hülyének leni sem utolsó!
2018-04-28 @ 22:09
Lassan a biztonsági őr már semmit sem csinálhat, mert a rászólás is zaklatásnak minősül….
Jó lenne többet engedni nekik, akár fizikai védekezést is.
Amit ez a nő csinál, nem csak egy pofon jár érte, hanem egy alapos verés.
2018-04-28 @ 09:45
A hölgy mindenűt feltűnik ahol káosz van! Mennyi suskáért teszi! A filmezést soros
oktatói tanították be!
2018-04-28 @ 09:52
Ki adott engedélyt, hogy akadályozzák a munkát? Egyébként is garázdaságnak nevezik, amit ligetvédő néven elkövettek bizonyos emberek. Ez pedig bűncselekmény. Nincs hozzá joguk. A biztonsági őrök csak a dolgukat végezték. Ez a feladatuk, hogy távoltartsák, azokat, akik nem tartoznak oda. Munka terület, ahova akárki NEM mehet be. Akik nemértenek a szóból, azokat nyugodtan állítsák elő. Induljon eljárás ellenük. Mert ez igenis bűncselekmény, amit elkövettek. Kérem a hatóságot, büntessék meg a ligetvédőnek mondott bajkeverő bandákat. Tartsák be a törvényt! Ha nemteszik, ne ússzák meg büntetlenül. Köszönöm.
2018-04-28 @ 10:21
Figyelmébe ajánlom a videón látható cselekmények nem a munkaterületen történtek !
Egyetértek mindenki tartsa be a törvényt! Ha nem teszik, ne ússzák meg büntetlenül.
2018-04-28 @ 10:50
Ha a munkaterületre érnek,és véletlenszerűen ráesik a kosztündérre egy féltégla. Ki is lenne a felelős?
A magadfajta liberálbolsevikburnyák,biztosan nem.
2018-04-28 @ 12:50
A videó teljes verziójában elhangzik, hogy a tüntetés engedélye a faltól 20 méterre van (kezdődik). Érted-e?
2018-04-28 @ 17:28
A tüntetést?
Nem. Nem értem.
2018-05-01 @ 10:24
Sajnos én inkább azt kérdezem ki adott engedélyt a Liget beépítésére? A megmaradt fákra fel kell kötni azokat akik ezt az egészet kitervelték és engedélyezték.
2018-04-28 @ 10:57
Kalamáris jössz egy korty whisky-vel.Mivel négy napos ahét vége épp kortyoltam amikor a Babette vs Koszlidérc lehetőségét olvastam Tőled. vizuális típusként törölgetehettem a monitort. Amúgy ha az én teherautómon nyúl a ponyvához, hát az előbb említett mérkőzés elmarad.
2018-04-29 @ 12:47
Elismerem a felelősségemet, nevezd meg a márkát…:)
2018-04-28 @ 11:00
A videót az a Kökényesi Gábor csinálta,
-aki Toroczkaival trécselt a TV székháznál
-hol a tömegben, hol rendőrsisakban mutatkozott 2006 október 23-án
-ott volt az éhségmenetben
-Hadházival guberált egy szeméttelepen?
2018-04-28 @ 11:01
Kár ,hogy nem vasalt ki az átűltető gép…!egy szarházival kevessebb lenne…!!
2018-05-01 @ 10:26
Miért kell átültetni a fákat a Ligetből? Az egészet Ligetnek kellett volna meghagyni. Ha felépül ez a szörnyűség biztosan nem szavazok újra a Fideszre.
2018-04-28 @ 11:55
10 evvel ezelott meg ezek az emberek a fideszmediaban jogvedok es szabadsagharcosok voltak a kopaszok meg agyatlan maffiozok.Ma mar pont az ellenkezojet irjatok.Hat igen moslek dolog ezt igy kivulrol nezni es latni az emberi gyarlosagot es hogy mive tesz a kritikatlan parthovatartozas.
2018-04-28 @ 11:59
Megjegyzem utoljara azthiszem a liberalbolsi magyar narancsban toroltek a. hozzaszolasomat.Na mostanaban mar itt is.hajra fidesz ez a jovo.
2018-04-28 @ 17:26
Tényleg törölték?
Jaj be kár. Annyira veretes hsz volt,hogy ezt tényleg kár volt,hogy törölték.
Kár,hogy mégis olvashattam. Hiszen törölték!
2018-04-28 @ 12:12
” körülbelül annyira a „természet” részei, mint az aranyhal az akváriumban, de ez számukra teljesen mindegy.”
Csökkent értelműek kedvéért érdemes megjegyezni, hogy míg egy aranyhal aránylag könnyen beszerezhető az arra szakosodott üzletekben, a ligeti fák újranövesztéséhez évtizedek kellenének.
2018-04-28 @ 12:57
A medvefüttyhöz is.
Úgyhogy,vedd már észre,hogy nem idevaló a barom dumád.
2018-04-28 @ 18:08
tudom, te tudsz fákat öt perc alatt növeszteni, akár kiváló mestered, Artistó.
2018-04-28 @ 21:07
Sőt töketlen medvefüttyöt is tudok csinálni.
Akarod?
2018-04-29 @ 07:36
Mikor és hol találkozunk?
2018-04-29 @ 09:46
Ujjé a ligetben nagyszőrű
Ujjé a ligetben juh!
2018-04-28 @ 22:07
Akkor majd kinőnek később. Korábban hogy lettek odaültetve? Egy perc alatt nagyok lettek?
2018-04-29 @ 07:39
Kivágni sokkal könnyebb mint újranöveszteni. Ha egyébként az egész város tele volna parkokkal, akkor pár fa kivágása nem sokat számítana. De pl. emlékszem milyen volt a József Nádor tér a fákkal, és milyen most, fák nélkül. Ég és föld.
Artistó úr meg szavakon lovagol, hogy jogos-e a városban lévő fákat természetnek hívni.
2018-04-29 @ 13:07
Rengeteg park van a városban. A Liget pedig épül, szépül. Felesleges a hisztériakeltés.
2018-05-01 @ 10:29
Figyelj te hülye Nava! A Liget nem lesz szebb a múzeumoktól, csak elviselhetetlenné válik. A park az park, oda virágot kell ültetni és nem bazinagy házakat építeni.
2018-04-29 @ 20:26
csak a te kedvedért utánanéztem: “Budapesten még mindig csak 14,4 négyzetméter zöldterület jut jelenleg egy lakosra, ami nemzetközi összehasonlításban csekélynek minősíthető. Helsinkiben ez arány 122 négyzetméter, Bécsben 124, Grazban pedig 567! Még Brüsszelben is harminc négyzetméter jut egy városlakóra, Berlin, Milánó és München hasonló adatai pedig 20-30 négyzetméter között mozognak, ami a Német Városok Szövetségének véleménye szerint ideális mértéknek tekinthető.A magyar megyeszékhelyek sorában Budapest az utolsó előtti lenne, csak Veszprémnél lenne több az egy főre jutó zöldterület a fővárosban.”
2018-04-30 @ 14:41
Költözz New Yorkba.Tell Avivba.
Ott tényleg jobb a magadfajtának. Van ződ. Legelhetsz is te barom.
2018-05-01 @ 08:27
Te meg az északi sarkra, ott nincs internet a szánalmas kommentjeidhez, seggfej.
2018-05-01 @ 10:21
Speciel egyetértek veled. A Ligetnek meg kellett volna maradnia közparknak. Londonnak hatalmas parkjai vannak, senkinek nem jut eszébe múzeumokat telepíteni mondjuk a Hyde parkba, pedig ötször akkora mint a Városliget.
2018-05-01 @ 11:57
valamikor hajdanán annyi fa volt ,hogy egy mókus ha el akart volna menni Berlinből Moszkváig le se kellett volna jönni a földre Fáról fára megtehette volna annyi fa volt de jött az ipari forradalom. Akkor még a z oxigén tartalma a levegőnek 30% körül volt, ma már csak Tibet, vagy Kína, érintetlen területein lehet 21%oxigén szintet mérni. Budapesten mértek már 11% is 7%alatt az ember meghal. Ott az emberek nem igen ismerik a betegséget, a tudósok azt mondják egy embernek két és félmilliárd sejtje van. Ebből félmilliárd folyamatosan éhezik ha nem jut hozzá az oxigénhez. A sérült sejtekbe erjedés jöhet létre, ez akár kóros elváltozáshoz is vezethet. Enyhébb változat kopaszodunk, romlik a látásunk, alsó végtagi ér szűkület. Számos betegséget vagy a nem betegség kategóriába sorolt elváltozások. Valahogy hozzá kell jutni a plusz oxigénhez erre nagyon jó módszer az ózon generátor.Ha nem teszünk mást csak naponta egy két pohár vízbe elnyeletjük az ózont és azt meg isszuk. A gyomor falán felszívódik így az egész test oxigén ellátottsága egy kicsivel igaz de jobb lesz.Akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért, nem azt akarom ezzel mondani ,hogy nyugodtan vágjuk csak ki a fákat van
más alternatív megoldás
2018-05-01 @ 15:38
Jámbor Úr!
Hajóra kell szállni, mert kint a nyílt tengeren még ma is van 20-21% oxigén a levegőben. Ajánlom továbbá a tengerparti kevésbé forgalmas helyeket, szóval ahol autó nincsen, vagy csak alig.
Igen, én is olyan utcában élek ahol a kocsik egymást érik és a levegőben 15%-nál több oxigén csak éjfél után kerül.
Amúgy Cousteau kapitány nem röstelte leírni, hogy ma már több szemét úszik a tengerben, mint hal..
2018-04-29 @ 18:55
Egyetértek. A fölös számú múzeumok NEM a természet részei. Kib~szott hülyeség, hogy ennyi múzeum együtt legyen. ORDAS HAZUGSÁG, HOGY NŐNI FOG A ZÖLDFELÜLET. (Elvileg nőhet is a “zöldfelület”, ha minden falat zöldre festenek..)
2018-04-29 @ 22:44
A ligetvédők hazamennek a világhírű módon européer és liberális tizenharmadik kerületbe, és ott rábeszélik a saját fajtájukat (polgármester, ingatlanmutyis helybéli milliomosok stb.), hogy ne lefelé, hanem fölfelé húzzák az egy főre jutó átlagot, és NE AZZAL villogjanak, hogy hozzájuk tartozik a Margitsziget (miért is?!), hanem anélkül mutassanak példát a csúnya betonpárti keresztény fasizmusnak.
De nem. Ők a legbetonpártibb kerület, ha valahol Budapesten betonoztak az utóbbi húsz évben, hát az a 13, a legbalosabb, legligetvédőbb, leglibsibb, történelmileg zöld kerületben. Ott aztán forognak a daruk, köt a ciment, bólogat a keverő. A fákat meg csak úgy csettegetik ki az új beruházások telkein…
2018-04-28 @ 13:36
“Elvégre feladatuk a köznyugalom megőrzése.” 😀
És minden elismerésem a kobakos úriembereké, nekem nem lett volna türelmem ehhez a történethez.
2018-04-29 @ 06:51
https://youtu.be/8Zu1yope6jM
Szégyen ez a mai rendőrség. Ezek egy óvodában sem tudnának rendet tenni… Az ilyen erőszakos, visszaeső bűnelkövető állatok ellen nem lehet ilyen teszetoszának mutatkozni. Lassan már egy biztonságiőr a saját testi épségét sem védheti meg ezektől a drogosoktól, nevetséges. És erre mondja az eus sóhivatal, hogy diktatúra, meg vegzálás…
2018-05-01 @ 10:33
A drogosok is inkább valók egy Ligetbe, mint a múzeumok
2018-04-29 @ 09:43
Érdekesen van 168 óra filmje vágva. Ahol ezek koszos emberek közel kerülnek biztonsági őrökhöz, rögtön vágás következik.
2018-04-29 @ 09:49
Amúgy a koszlidérc mögött látható sapkás szemüveges a medvefütty. Látom a lábán.
Annyira sportos,hogy nem tudja tartani azt a nagy tudományos fejét.
2018-04-29 @ 22:39
A ligetben cirkuszoló söpredék a város legalja. Szerencsére nem kell tőlük félni, csak ugatnak.
2018-04-29 @ 22:50
Az valóban kriminális, ami a főváros egészében a Fákkal történik. És szégyenletes. “hortikultúra”
2018-04-30 @ 14:44
Azt egyik fővárosi sem vette észre,hogy a lakótelepeik,kivágott erdők HELYÉN vannak.
Vagy csak Én látom rosszul? A BUDAI oldalon,lehetne több erdő és kevesebb lakás.
Ez csak az egyik célpont. Kaptok még!!!!
2018-04-30 @ 23:28
Ez amit írtál hülyeség!
2018-05-01 @ 10:09
Hát nem a kivágott erdők helyén épültek a házak?
Emlékszem a Libegőn egyszer fölfelé menet közben láttam,hogy az erdőből házak lettek,csak néhány szikla maradt ki a “területrendezés”-ből.
Pedig ott voltak fokozottan védett részek is.
2018-05-01 @ 10:15
Ház épült kivágott fák helyén, de LAKÓTELEP nem. Az óbudai, kelenföldi, nos lebontott kicsi házak helyén. A lágymányosi üres grundon, a békásmegyeri szintén. Az őrmezei és a gazdagréti esetében vágtak ki fát, de erdő nem volt a helyükön.
2018-05-02 @ 18:20
Újbudán sem?
2018-04-30 @ 11:34
Miféle ember az, aki egy nő ellen elkövetett brutális erőszakot tolerálhatónak tart?
2018-05-02 @ 18:21
Tudod te azt alanyiból kifolyólag is.
2018-05-01 @ 10:15
Na az ilyen koszlott lidércek miatt nyert a Fidesz, csak meg kell nézni a budai várat egynémely része életveszélyes volt. És milyen szépen rendbe rakták , és amíg tartott a felújítás azt a jajveszékelést ami levágtak rossz volt hallgatni na ez van most is Ezek ha tehetnék amit nappal épít a kormány éjszaka lerombolnák. Én ásnák nagy gödröt bele ültetném ezt az elkoszlott lidércet. Jól körbe taposni megöntözni, hátha ki vagy megzöldül.
2018-05-01 @ 10:18
A Szél Kálmán tér átépítését egy demszki névre hallgató sikkasztó 20 évig igérte, de csak a 4. metró milliárdjainak felét lopta el, mást nem csinált a 20 év alatt.
2018-05-02 @ 09:13
hehehe 🙂
az etikett amúgy tényleg nem tér ki arra mi a teendő, ha vegzáló személy nő (avagy nőnek mondja magát, mert ugye 2018-at írunk) , de ilyenkor nyugodtan fordulhatunk a józan észhez!
azaz, lásd fent… mert, hogy ugye az etikettben arra sincs utalás, hogy ha egy nő (vagy magát nőnek tartó személy) nem úgy viselkedik ahogy egy nőnek (vagy magát nőnek tartó személynek) kellene.
/tiszta monty python/
2018-05-02 @ 10:34
A dolog nagyon egyszerű:
1. Magyarországon törvényileg tiltva van (többek között) a nemi alapon történő megkülönböztetés.
2. Azaz ha valakit valaki azért bánt/nem bánt mert nő/férfi, az súlyos szexizmus, s mint ilyen, a törvény által üldözendő.
3. Tehát a valtonos mindössze a diszkriminációt tiltó törvény alapján, nemi megkülönböztetés nélkül megdorgálta azt az _embert_ aki rátámadt.
4. Nincs itt semmi probléma kéremszépen, lehet hazamenni.